Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 04. szombat - Ráhel, Csenge

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > A melegek házasodnának

A melegek házasodnának

Szeged - Magyarország a válások aránya ellenére házasságpárti, derítette ki egy felmérés. Az egynemű párok helyzetét rendezné a bejegyzett élettársi kapcsolat: esküvőről egyelőre nem álmodhatnak, holott becslések szerint a népesség legalább 5, de akár 10 százalékát is érintheti a kérdés.

Farkas Judit - 2009.04.30. 16:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az ellenzők a család szentségét féltik tőlük, ők előrelépésnek tartják a törvényt, de egyenlő esélyekre vágynak. Steiner Kristóf eljegyezte kedvesét: a szerelem érzése a melegeknél is ugyanaz.

A magyarok házasságpártiak, derült ki egy internetes kutatásból: három magyar felnőtt közül kettő egyik életcéljának tekinti, hogy megházasodjon, az európai átlag 46 százalék. A homoszexuális közösség jó részének nemcsak anyagi, érzelmi okból is fontos, hogy törvényesíthesse kapcsolatát. Ezt tenné lehetővé a nemrég elfogadott törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról. A magyar katolikus püspöki kar körlevelében máris a család szentségét félti az egynemű pároktól, a liberálisok fontos lépésnek tartják a melegházasság felé vezető úton. Utánajártunk, mit gondolnak maguk az érintettek.

– Nem érint a lehetőség, ugyanis én már hasonló kapcsolatban élek – mesélte a 25 éves Balázs: párjával hét éve vannak együtt, két éve kötöttek ügyvéd és közjegyző előtt élettársi szerződést. Annyival volt bonyolultabb a mostani, anyakönyvvezető előtti eljárásnál, hogy vagyonukról nyilatkozniuk kellett.

Nem újdonság a törvény

– Semmiben nem szenvedek hiányt. Az örökbefogadás kivételével ugyanannyi jogom van, mint bármelyik feleségnek. A hatóságok is jól informáltak, nem volt gond a bürokráciával – mondta Balázs. Hozzátette: ez nem kivételes tapasztalat, soha sehol nem érte hátrány a mássága miatt. A munkahelyén sem, pedig nem titkolja.

Egynemű párok: a magyarok 5, de akár 10 százalékát is érintheti az új törvény. Illusztráció: Schmidt Andrea
Egynemű párok: a magyarok 5, de akár 10 százalékát is érintheti az új törvény.
Illusztráció: Schmidt Andrea

Nem olyan nagy újdonság tehát a június elsejétől életbe lépő törvény. Bár előrelépésként értékelik, sok homoszexuális a házasságot tartja célnak. Köztük Steiner Kristóf újságíró, szinkrondramaturg, a Viva Tv volt műsorvezetője is, aki nyíltan vállalja másságát.

– Örülök, hogy van előrelépés, de még jobban örülnék, ha egyenlő esélyeket kapnának a melegek – hangsúlyozta kérdésünkre, hiszen az új törvény nem teszi lehetővé az örökbefogadást, és nem vehetik fel egymás nevét. Karácsony előtt jegyezte el kedvesét, Matant Londonban: szeretnének összeházasodni egy olyan országban, ahol engedélyezik. – Családcentrikusak vagyunk, később babát is szívesen fogadnánk örökbe – árulta el.

A szerelem érzése ugyanaz

Az eljegyzés történetéből kiderült: a szerelem érzése, a romantika, az összetartozás vágya egy homoszexuális kapcsolatban is ugyanaz.

– A Covent Gardennél üldögéltünk, újbort ittunk, és előre felszeletelt tortát ettünk dobozból. Amikor Matan nem figyelt oda, becsempésztem a tortaszeletek helyére a fehérarany gyűrűt, amelyet magam terveztem. Annyira boldog volt, hogy még sírdogált is kicsit. Rögtön felhívta a családját, mindannyian nagyon örültek – mesélte az egykori műsorvezető, aki forgatókönyvíróként és szereplőként is közreműködött az Álom.net című filmben.

Az új szabályozás is diszkriminál

Kristóffal ért egyet Szabó Tibor, a Dél-alföldi Meleg Baráti Kör vezetője és egyik alapítója is.

– Van, aki óriási előrelépésnek tartja, de kétszeresen is diszkriminál. Nem kaptuk meg ugyanazokat a jogokat, amelyeket a házasok, másrészt a heteroszexuálisok nem köthetik meg – mondta el a bejegyzett élettársi kapcsolatról. A 32 éves értelmiségi fiatalember hibának tartja, hogy a társadalom, a politikusok egy része sem tudja, hogyan működik egyneműek között egy tartós párkapcsolat. Utóbbiak hajlamosak politikai tőkét kovácsolni az előítéletekből.

Steiner Kristóf (balról) eljegyezte a kedvesét. Fotó: DM/DV
Steiner Kristóf (balról) eljegyezte a kedvesét.
Fotó: DM/DV

– A melegekkel kapcsolatban folyton csak a szexre gondolnak. Pedig a hétköznapokban ugyanúgy társként élünk együtt a kedvesünkkel, vezetjük a háztartást, járunk színházba. Azzal vádolnak minket, gyakran váltogatjuk a partnereinket. A házassággal bizonyíthattuk volna, hogy mi is elvárjuk a hűséget – foglalta össze, miért keserítette el, hogy „csak" a bejegyzett élettársi kapcsolatig jutott a törvényhozás. Persze ez is több, tette hozzá, mint hogy két ember egyszerűen együtt él: biztosan lesz rá igény.

A hagyomány diktál

A Nielsen piackutató cég felmérése 41 ország internethasználóinak körében készült. Európában a megkérdezettek 77 százaléka szerint a stabil, hosszú távú párkapcsolat egyenértékű egy házassággal – itthon 51 százalék gondolja így. – Ha két ember összeházasodik, az esküvő azt jelképezi: közösen szeretnék elérni az álmaikat. Korábban nem voltam házasságpárti, a szüleim elváltak. De ma már úgy gondolom, a gyereknevelés szempontjából is jobb házasságban élni, hiába egyre nagyobb divat élettársként gyereket vállalni – véli a 26 éves Dobó Krisztina, aki 6 év együttélés után hamarosan férjhez megy szerelméhez. Egyetért azzal, hogy heteroszexuális párok ne köthessenek regisztrált élettársi kapcsolatot: a hagyomány szintén azt diktálja, hogy a házasságot válasszák.

Miért fáj más boldogsága?

A törvény nagyon nagy előrelépés a magyar gondolkodáshoz képest, de nem ad teljes jogegyenlőséget – magyarázta Sándor Klára, az SZDSZ országgyűlési képviselője. Bár ügyvédnél eddig is köthettek élettársi szerződést egynemű párok, érzelmi szempontból is fontos, hogy anyakönyvvezető előtt tehetik hivatalossá a kapcsolatukat. – Mi káruk származik az ellenzőknek abból, hogy két embertársuk boldog? – tette fel a kérdést a politikus. Az pedig az egyházak belügye, ha náluk azonos neműek nem házasodhatnak, de miért szólnak bele abba, hogy ki köt polgári házasságot?
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.234 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12345 következő >> végére >>> 41 hozzászólás
Moderálásra küldöm 41. uzsolt 2009.05.03. 19:46

33. hozzászólás flexsnake 2009.05.01. 22:53
"azért csalás mert a házasságot úgy alkották meg hogy abban 2 résztvevő van"
De akkor miért ne lehetne kibővíteni? Hajrá, bővítsük ki, értsd meg a bigámistákat is, ne csak a melegeket! Ne legyél már ilyen maradi, hogy pont a bigámistákat nem fogadod el! A törvényt csak emberek alkották, felül lehet őket írni! Hajrá bigámok!

"A mi alkotmányunk nem zárja ki az azonos neműek házasságát."
Nem, de nem is támogatja. Szerintem 1949-ben, mikor az alkotmányt alkották, fogalma sem volt az alkotóknak, hogy ilyen dolgok lesznek majd 60 év múlva.
Egyébként a házasság "fogalmát" ne az alkotmányban keresd, ui. az "csak" védi a házasság és a család intézményét (hopp-hopp! a melegházasság alkotmányellenes lenne?). A házasság "fogalma" szerintem a világi és egyházi törvényekben keresendő (bár ha nem zárja ki, akkor miért nincs egy meleg házasság sem?).

"Akkor kérdezem lassabban: hol sérül a házasság… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 40. dodoni 2009.05.03. 10:17

32.
Légyszíves mondd el nekem, hogy hogyan képzeled el az egyéni létet, társadalmi háttér nélkül! Úgy is kérdezhetném: létezhet-e az egyén, közösség nélkül? Mert az, amit te hirdetsz, képviselsz, épp a társadalmi hátteret irtja, pusztítja, ugyanis az élet továbbadására képtelen formáknak követel egyenrangúságot. Mintha a kertész azt mondaná: "A gyomnövény és a haszonnövény számomra egyformán kedves. Nincs többé diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés! Holnaptól nem gyomlálok, nem permetezek, semmit sem csinálok. Virágozzék minden virág." Megnézhetnénk azt a kertet, amelyiknek ilyen a gazdája.
Az utolsó nagyobb civilizáció a Római, ezerötszáz évvel ezelőtt bukott bele ebbe a személéletbe. Most az ún. európain a sor. Te is sokat teszel érte, hogy ez bekövetkezzen.

Moderálásra küldöm 39. Boyboyboy 2009.05.02. 15:44

szerintem ez így pont jó...

Moderálásra küldöm 38. Boyboyboy 2009.05.02. 15:43

Sziasztok!
Valamennyire érintett vagyok ebben a kérdésben, olvastam a cikket és a hozzászólásokat.
Annak ellenére, hogy érintett vagyok, nekem az a véleményem, hogy melegek ne házasodhassanak és ne vállalhassanak gyereket.
Azt sérelmezik, hogy nem illeti őket ugyanolyan jogkör, mint a heterókat. De igen, illeti... Minden ember számára adott a lehetőség, hogy összeházasodjon és gyereket vállaljon - egy ellenkező neművel. Ezt a melegek is megtehetik - az más kérdés, hogy ők ellenkező neművel nem szeretnének lenni.
Szerintem ez a regisztrált élettársi kapcsolat dolog épp elég. El lehet ugynis képzelni, hogy mi lenne, ha mondjuk 2 pasi vagy 2 csaj gyereket vállalna. Milyen élete lenne annak a gyereknek? Az osztálytársai kiközösítenék az iskolában, stb... nem is mondom tovább...
Szóval, a házasság és a gyerekválallás joga mindenkinek adott egy meghatározott formában. Aki nem akar heteroszexuális kapcsolatban élni, annak ott a lehetőség, hogy regisztrált élettársi kapcsolatot létesítsen.

Moderálásra küldöm 37. gyarmati_nő 2009.05.02. 01:16

uzsolt, megértem az álláspontod, de azért túlzásnak érzem a melegházasság analógiájára rögtönzött utópiád. Szerintem már rég semmi szentsége a házasságnak és a családnak (és nem a homoszexuálisok miatt...), üres klisékké silányodtak. A szentséget különben sem azzal kell betonba vésni, hogy kizárunk belőle felnőtt, öntudattal rendelkező szubjektumokat. Szerintem minden felnőtt, beszámítható embernek joga lenne házastársi kapcsolatban élni párjával - nem pusztán a jól ismert jogi-politikai előnyök (örökösödés, özvegyi nyugdíj, kölcsön stb.), hanem a társadalmi-lélektani előnyök miatt is. Mindenkinek meg kellene adni a lehetőséget, hogy kialakítsa a saját házasság-szentségét.
No, ez igazi szentencia-gyűjteménybe való komment... De akkor is.

Moderálásra küldöm 36. gyarmati_nő 2009.05.02. 01:07

Én örülnék, ha a magyarok nem a házasságot tekintenék életcélnak, hanem elsősorban a boldog párkapcsolatot. Lehet, hogy nem lenne ennyi válás.

Moderálásra küldöm 35. flexsnake 2009.05.01. 22:59

32. Holnaptól neked szart kell enned mert az nem okoz ártalmat és mindenki azt eszi.
Ha neked nem tetszik akkor kényszeretetés lesz.
Lerí az írásodból hogy fogalmad nincs az egészről. Nem lesz valaki buzi. Nem kell fel egyik nap hogy én most buzi vagyok. Veleszületett dolog, kérdezz meg a témában járatosabb pszichológust. Létezik férfi agy és létezik női. Teljesen másképpen gondolkodnak. És előfordúl hogy a testtel nem egyezik meg. Mit mondasz a gyerekre aki belső nemi szervek nélkül születik? Öljük le? Pusztítsuk el? Ő sem képes nemzeni. Az emberek több mint 5%a meddő. Nem képesek utódot létrehozni. Még mesterséges megtermékenyítéssel sem. Csak más gyerekét tudnák kihordani. Mi legyen velük? Leölöd őket mert nem tudnak gyereket csinálni? Az a baj a logikáddal hogy nem életképes. Homofóbia.

Moderálásra küldöm 34. flexsnake 2009.05.01. 22:53

31. azért csalás mert a házasságot úgy alkották meg hogy abban 2 résztvevő van. Nem én találtam ki. Két emberbe határozza meg a törvény. A bigámia ezért törvényellenes, vagyis bűn, szankcionálható. Mondom: nem én mondtam a törvény mondja szinte minden civilizált országban. A mi alkotmányunk nem zárja ki az azonos neműek házasságát. Nem köti ki hogy a házasság csak különböző neműeknél lehet.
Mi van a nemváltoztató műtét után? Kinézetre nő lesz, személyazonosságát nőként állapítják meg de attól még nem tud gyereket szülni. Azzal mi van? Az nem hagyományos melegházasság hanem férfi-női házasság és gyereket is fogadhatnak örökbe.
Akkor kérdezem lassabban: hol sérül a házasság intézménye azzal hogy azonos neműek is házasodhatnak? Hol? Sehol mivel az a magánügyük és nem közügy. Ahogyan a hetero házasság is magánügy.

Moderálásra küldöm 33. dodoni 2009.05.01. 21:40

Bármilyen emberi közösség fennmaradása az utódok világrajöttén múlik és azon, hogy ezek az utódok majdan képesek lesznek-e az életet "újratermelésére" legalább azok a mennyiségi szinten, ahogy kapták.
Ezzel kapcsolatban pedig kijelenthető, hogy az azonosnemű kapcsolatok erre képtelenek. Nem születik belőlük annyi utód, amennyi a szülők pótlásához elegendő lenne, továbbá feltételezhető, hogy a nemi szerepek összezavarodása miatt majdan ők se lesznek erre képesek.
Vagyis ezek a kapcsolatok és főleg azok reklámja, "kártékony, pusztító, antiszociális".

Moderálásra küldöm 32. uzsolt 2009.05.01. 15:51

"Míg a bigámia nem két felnőtt ember döntése. Azért büntetendő mert csalás."
Miért csalás? Ha mindegyik szereplő tud mindenkiről, és mindenki "beleegyezik", akkor miért lenne csalás? Értsd már meg őket is, ne légy már ilyen maradi gondolkodású!
A homo-házasság pedig akkor miért is nem csalás? Mert flexsnake azt mondja?

"Az értékítélet arról szól hogy az egyik paraszt képtelen elfogadni hogy a másik is paraszt de neki van földje."
Nem értem, ezzel mit akarsz mondani, de biztosan igazad van.


41 hozzászólás12345 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...