Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Átalakítaná a szegedi Fidesz a város irányítását

Szeged - Csökkentené Botka László szegedi polgármester hatáskörét a Fidesz, és jelentősen átalakítaná a város irányítását – derül ki azokból indítványokból, melyeket szerdai ülésén tárgyal a testület.
A közgyűlés legnagyobb frakcióját alkotó fideszes képviselők a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) módosításával érnék el a változásokat – derül ki az önkormányzat honlapjára hétfőn fölkerült javaslatokból. A polgármester munkáját a jövőben csupán egy alpolgármester segítené, ugyanakkor széles feladatkörrel rendelkező tanácsnokokat választanának, és ideiglenes bizottságot hoznának létre az önkormányzat elmúlt nyolcéves tevékenységnek vizsgálatára.

A jelenleg hatályos szmsz a szegedi polgármester közgyűléstől átruházott hatásköreit több oldalon át sorolja mellékletében. Ezek között csaknem félszáz gazdasági jellegű feladat van, némelyikük 10 millió forintos összeghatárig önálló döntési jogkörrel ruházza föl a polgármestert. A gazdasági terület mellett további három tucat olyan hatáskör van, amely döntési lehetőséget biztosít a város első emberének.

A Gyimesi László szegedi Fidesz-elnök által jegyzett új szmsz-tervezet csupán tizenegy pontban részletezi a polgármester hatásköreit, és ezek többsége is törvényben rögzített feladat.

A fideszes képviselők a polgármester hatáskörének átalakítás mellett az szmsz-ben rögzítenék azt is, hogy a közgyűlés jövőben a korábban lehetséges négy helyett csupán egy alpolgármestert választ. Emellett a képviselők négy (gazdasági, városüzemeltetési, humán közszolgáltatási, valamint városfejlesztési és külügyi), széles felelősséggel és felügyeleti hatáskörrel rendelkező tanácsnoki poszt létrehozására tesznek javaslatot. A tanácsnokokat – az államigazgatási ügyek kivételével – valamennyi önkormányzati irattal kapcsolatban azonnali iratbetekintési jog illetné meg, és a várost érintő ügyekben írásbeli tájékoztatást kérhetnének a polgármestertől, a jegyzőtől, a bizottsági elnököktől.

A legnagyobb frakciót alkotó képviselők az szmsz módosításával a korábbival azonos számú, ám némileg változó feladatkörű, kilenc állandó bizottság létrehozására tesznek javaslatot. Indítványozzák egy ideiglenes bizottság létrehozását is, amely 2002 őszétől kezdve áttekintené az önkormányzati intézmények és cégek, valamint a polgármesteri hivatal működésének jogi és gazdasági célszerűségét. A testület szakértők segítségét vehetné igénybe, tagjainak pedig széleskörű adatkérési joguk lenne.

A polgármesterrel együtt huszonkilenc tagú szegedi közgyűlésben tizennégy fideszes, egy LMP-s és egy jobbikos, valamint tizenhárom, az MSZP és az Összefogás Szegedért Egyesület közös listáján bejutott képviselő dolgozik, így a testületben önmagában sem az MSZP-nek, sem a Fidesznek nincs többsége.

Olvasóink írták

334 hozzászólás
  • 334. frakk 2010. október 31. 09:37
    „saturnus: nem kívánok veled vitatkozni , hiszen folyamatosan inszinuálsz
    326 Arnika: Ez is csúsztatás, hogy a Fidesz nem akar a pénzéért megdolgozni, és a város érdekei ellenében tesz.
    Valaminek a megakadályozása adott esetben nagyobb munka, sőt költséghatékonyabb is lehet mint a tevékenység elvégzése. Pl. élményfürdő esetében, ha megtudta volna akadályozni a Fidesz , hogy ne ilyen elqrt tervek, elképzelések alapján valósuljon meg a komplexum, akkor még nyereséges is lehetne. Sajnos akkor a Fidesznek nem volt többsége, ezért jöhetett létre az a szörnyszülött a város szívében. És ez mindenre tovább göngyölíthető a jelenben is.”
  • 333. Sportplusz 2010. október 30. 22:26
    „a töbség dönt ..hát ezt botka és társai még mindig nem akarják elismerni !!!??.. pedig ők gyurcsány testvérükkel 1ütt nagy demokraták !!?? botka bukta ..ennyi”
  • 332. saturnus 2010. október 28. 07:58
    „frakk!ennyi volt?”
  • 331. THK 2010. október 27. 09:59
    „330,
    máig emlékszem, h kb. egy héttel a blokád előtt jelentették be, h "a kormány semmilyen üzemanyagáremelést nem tervez" - és majdnem a KÉTSZERESÉRE EMELTÉK!

    Ez persze, h kiverte a biztosítékot”
  • 330. saturnus 2010. október 27. 08:56
    „311-313/.frakk.-a taxis blokád antal jóska elhibázott gazdasági és politikai döntéseinek sorozata miatt történt,mert olyan mérvű terhet rótt volna a lakosságra,hogy bele gebedt volna.Ne feledd akkor Ausztria és Magyarország gazdaságilag egy szinten volt és ő úgy elcseszte és az lett belőlle ami, a mai állapotokat eredményezte.MDF/mai mdf-esek döntő része a fideszben csücsűl/elhibázott gazdasági és politikai kormányzása alatt az ország lakossága és gazdasága önállítosította magát,mert akkor zuhant az ország a gazdasági csőd felé.Egyébként ő az országos központi könyvtár főigazgatója volt rendszerválltás előtt busás fizetése volt már akkór és oda utazott kűlföldre ahova akart.
    Ettől a fideszes társulástól semmi jót nem lehet várni mert annak előtte is csak keresztbe tett a városnak lásd a részeges vásárhelyi állatorvos ,aki négy évig volt Szeged polgármestere.De mint mondtam az aki ezt a fideszes társulatot megszavazta azok fogják bunkós bottal elzavarni ezt a csűrhét csak idő kérdése amim igen közel van mint azt bárki gondolná,lásd Esztergomi események!”
  • 329. Tupu 2010. október 26. 14:43
    „Na ennyit tud Gyimesi, és a tisztel bandája!
    Ha ezt akarják csinálni, akkor országszerte vezessék ezt be! Úgy lenne igazságos.”
  • 328. Arnika 2010. október 26. 12:57
    „A napirendben vannak a város normális működéséhez köthető pontok, meglátjuk ki tud dolgozni és hogyan.”
  • 327. Arnika 2010. október 26. 12:54
    „Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. október 27. napján (szerda) 9,00 órai kezdettel rendes ülést tart, melyre meghívom. A határozatképtelenség miatt újból összehívott ülés időpontja: 2010. november 3. (szerda) 9,00 óra.
    Az ülés helye: Szeged, Széchenyi tér 10. I. em. 101. Díszterem
    J A V A S O L T N A P I R E N D
    NYILVÁNOS ÜLÉS
    Rendelet-tervezetek:
    1./ A 2010. évi önkormányzati költségvetés 4. számú módosítása Előterjesztő: Polgármester
    1.1./ 2011. évi Belső Ellenőrzési Terv jóváhagyása és a 2010. évi Belső Ellenőrzési Terv módosítása Előterjesztő: Polgármester
    2./ Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 9/2010. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester
    Költségvetési, városüzemeltetési, vagyoni tárgyú előterjesztések:
    3./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester
    3.1./ Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda Vezetője
    Oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális és egyéb tárgyú előterjesztések:
    4./ A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester
    5./ Az óvodák nyitva tartásának felülvizsgálata Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda Vezetője
    6./ Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola és a PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem ZRT., valamint a Szegedi Sütödék Kft. között létrejött együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda Vezetője
    7./ Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Címzetes Főjegyző
    Önálló képviselői indítvány:
    8./Az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 23/1995. (VI. 16.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Gyimesi László önkormányzati képviselő
    Interpellációk, kérdések
    Módosító indítványok
    Képviselői módosító indítványok
    Polgármesteri módosító indítványok (1), (2)
    Törvényességi észrevétel
    ZÁRT ÜLÉS”
  • 326. Arnika 2010. október 26. 12:46
    „311. frakk
    Már leírtam, szegedi vagyok, ehhez a "párt"-hoz tartozom.
    Szerintem nem párt érdekeknek kell a szegei közgyűlésben eleget tenni, aki nem a város érdekében tevékenykedik, csak a pénzt akarja munka nélkül zsebre tenni annak semmi keresnivalója a képviselők közt. Tény, hogy a Fidesz színeiben indulók nem akarnak normális munkát végezni az itt lakókért. Ha ezt szóvá teszem még nem vagyok kommunista, Mszp tag.
    De jogállami keretek, a demokrácia megcsúfolása amit a Fidesz országosan és helyileg csinál.”
  • 325. t11 2010. október 26. 11:58
    „A helyi (meg esztergomi) Fidesz szeretne megtenni bármit, nem Botka vagy Tétényi...”
  • 324. t11 2010. október 26. 11:57
    „Ez nem kontroll, ez pofátlanság! Amit írsz meg csúsztatás.
    Új szavazást, nézzük meg ezek után hány fideszes kéviselő kerül be a közgyűlésbe!
    Botka 4029 szvazattal nyert, szted kik szavaztak rá? Fideszes szavazók is, bármily hihetetlen is! Őket szembeköpi a helyi Fidesz? 48%-uk van a közgyűlésben, milyen jogon akarják átvenni az irányítást Szeged felett?
    Hol volt vagy van még ilyen vezetési struktúra?”
  • 323. theseus 2010. október 26. 11:53
    „Úgy tűnik, mintha néhányan nem vették volna észre - és még mindig képtelenek felfogni -, hogy az önkormányzati választásokon 2 rubrika volt: nemcsak polgármestert választottunk, hanem önkormányzati képviselőket is.
    A jobboldali többségű testületet is a szegediek választották, nemcsak a baloldali polgármestert. Ha elégedettek lettek volna az előző közgyűlés munkájával, nyilván újraválasztották volna a baloldali képviselőket is, de nem tették.
    A szegediek döntöttek úgy, hogy jobboldali kontrollt akarnak a polgármester munkája fölé, hogy ne tehessen meg bármit, ne viselkedhessen diktátorként - amit a jelek szerint néhány baloldali hozzászóló szeretne.”
  • 322. t11 2010. október 26. 10:21
    „Gondolom, a többség dolgozik :S”
  • 321. t11 2010. október 26. 10:20
    „http://www.szegedvaros.hu/koezgyles-uelesei/7150-koezgyles-2010-oktober-27.html
    M E G H Í V Ó
    Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. október 27. napján (szerda) 9,00 órai kezdettel rendes ülést tart, melyre meghívom.
    Az ülés helye: Szeged, Széchenyi tér 10. I. em. 101. Díszterem
    J A V A S O L T N A P I R E N D

    NYILVÁNOS ÜLÉS”
  • 320. florian70 2010. október 26. 10:18
    „http://kapcsolat.hu/video/dr._molnar_csaba_beszede_a_demokratikus_koalicio_alakulo_ulesen”
  • 319. Mathiasking 2010. október 26. 10:08
    „Őszintén kérdem: erre szavaztunk? Szerintem nem. A Fidesz és az MSZP jobban tenné, ha a társadalmi és politikai ellentétek kisimításával törődne és nem a hatalom konzerválásának ellehetlenítésével. Így szerintem nemcsak Szeged, hanem az ország sem fog 1-ről a 2-re jutni. Abba kellene már hagyni ezt a gyerekes baromságot. A lakosok jobb életfeltételeihez való döntésekkel kellene már foglalkozni.

    Szerintem Szeged lesz az a város, ahol a Fidesz megmutathatná, hogy nem politika függő a polgármester személye. Amennyiben a város nem fog fejlődni azért, mert a lakosság Mszp-s polgármestert választott, akkor a fidesz a diktatúra mellett döntött és ez nem tesz jót sem a saját imidzsének, sem akiket képvisel. Erre kellene gondolni!”
  • 318. t11 2010. október 26. 09:51
    „Az MSZP nem tud veszíteni? :D
    Azért mert a Fidesz antidemokratkus, és a 2/3-os többséggel a parlamentben bármit megtehet, a 2,7 millió ember túl is vannak magyar állampolgárok.

    Botka meg még mindig 4090 szavazattal nyert. A Fidesznek pedig 48%-a van a közgyűlésben. Miről beszélsz?

    Ti törhettetek-zúzhattatok 2006-ban, több milliárdos kárt okozva, mi pedig nem mehetünk egy nyilvános közgyűlésre?

    Kettős mérce, demagógia, populizmus (diktatúra?) =Fidesz”
  • 317. Kazikázmér 2010. október 26. 09:44
    „Ez a baj, hogy az MSZP még most sem tud veszíteni! Próbálkoztok itt szép szóval, vélt igazatok unos-untalan hajtogatásával, most már fenyegetőzéssel is! Szánalmas egy csapat vagytok, ha vesztésre áll az ügyetek, még az ördöggel is cimborálni tudnátok! Nem a FIDESZ-es képviselőkkel van itt a baj, hanem pont a másik féllel! Ezt minden józanul gondolkodó szegedi kezdi látni!”
  • 316. t11 2010. október 26. 09:39
    „frakk, furcsa, hogy törlöd a hozzászólásaidat (kettőt), hogy kávézzunk Nálad, majd hogy mégse, mert nagyon más a nézetünk...”
  • 315. t11 2010. október 26. 09:32
    „Akkor ennyi. Csak nem kell a másikat gyanúsítgatni, hogy ki és mi, főleg, ha nemis vagytok kíváncsiak rá, csak vagdalkoztok.”
334 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matematikával a járványok ellen

A H1N1-vírus hazai terjedését vizsgálta legutóbb Röst Gergely. E munkába bevonta tanítványát, Knipl… Tovább olvasom