Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Az olimpikonokért adnak hálát a Szeged-Csanádi Egyházmegye hívei

Több mint száz templomban hangzik el a könyörgés, amely hálát ad a magyar sportolók kiváló eredményeiért az olimpián.
A magyar olimpikonokért szól az ima a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus templomaiban vasárnap; a szentmisék hálaadó könyörgésében róluk emlékeznek meg, miután a sportteljesítmény mellett emberségből is példát mutatnak mindenkinek - mondta el a kezdeményező Kiss-Rigó László vasárnap.

Az egyházmegye püspöke hangsúlyozta: "olimpikonjaink nemcsak sportban teljesítettek óriásit, hanem jellemben is hatalmasak, és példaképek lehetnek mindannyiunk számára".

Több mint száz templomban hangzik el a könyörgés, amely hálát ad a magyar sportolók kiváló eredményeiért az olimpián. Emellett példaként mutat rájuk a helyes önismeretben, akaraterőben, áldozatvállalásban, egymás iránti szolidaritásban, összetartozás-tudatban, a közös sikerek örömében és az élet szabályainak betartásában.

A magyar csapat a tizenötödik hivatalos versenynapot követően nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a 9. helyen áll a londoni olimpia éremtáblázatán. Aranyéremmel büszkélkedhet Szilágyi Áron vívó, Gyurta Dániel úszó, Berki Krisztián tornász, Pars Krisztián kalapácsvető, a férfi kajak kettes: Dombi Rudolf és Kökény Roland, a női kajak négyes: Fazekas Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Risztov Éva hosszútávúszó, valamint Kozák Danuta kajak egyesben.

Olvasóink írták

  • 17. Queenmargareth 2012. augusztus 13. 20:50
    „Eredmények nagyon szépek, ez fölösleges "könyörgés" volt...Mire? Mert Fidesz és KDNP van? Húúúúúúúúúúúúa nagy keresztények!”
  • 16. Queenmargareth 2012. augusztus 13. 20:48
    „Magyarország is szerepelt mezeken!!!pl. kézilabda, Mocsai”
  • 15. macs 2012. augusztus 13. 19:43
    „14. Apátfalvi**,
    de csak a melegítőn volt Magyarország. A dresszeken, mezeken Hungary. Lehet, hogy rosszul láttam, de így rémlik.”
  • 14. Apátfalvi** 2012. augusztus 13. 18:21
    „Legjobb tudomásom szerint több más ország dresszén sem angolul, hanem az adott nemzet anyanyelvén volt feltüntetve az ország neve.

    A rinyálást tehát nem értem.”
  • 13. X_Y 2012. augusztus 13. 17:12
    „6.kontrapista

    Tovaris kontrapipsta ne hallgatózz! Ha kimész az utcára leszel szíves füldugót használni.
    A hozzád hasonló szellemi kihívásokkal küszködők miatt tart ott az ország, ahol...”
  • 12. NP1 2012. augusztus 13. 12:17
    „Az olimpia minden egyes versenyszámát tízmilliók látták.
    A mi versenyzőink mezére "Magyarország" volt felírva a megszokott Hungary helyett - mert ez nekünk jó.
    A nézők 80%-nak már a jól bevezetett Hungary sem mond sokat, a Magyarország meg pláne semmit.
    Egy ekkora reklámlehetőséget föláldozni megbocsájthatatlan.”
  • 11. Zotya100 2012. augusztus 13. 11:36
    „10. macs: aki stigmatizál, lealáz, az a saját értelmi szintjét, bunkóságát "fitogtatja" ezzel. A vicc az benne, hogy önmaga sincs tisztában a saját bunkóságával, sőt! Na, ez a szomorúbb (és ijesztőbb).”
  • 10. macs 2012. augusztus 13. 10:54
    „Miért van, hogy egyre ritkábbak a higgadt, normális hangvételű beszélgetések? Miért kell valakit rögtön stigmatizálni, lealázni, ha nem egyező a véleményen van?”
  • 9. NP1 2012. augusztus 13. 06:57
    „pirosmedence

    Örülj, hogy a Magyarország felirat nem rovásírással volt..... most még!”
  • 8. pirosmedence 2012. augusztus 13. 06:09
    „Kontrapista, nagyon okos vagy, de felesleges kioktatni az illemszabályokat illetően: a hallgatózás általában szándékos, de sok esetben valamit végighallgatni nem célzatos: mi van, ha pl. vonaton vagy buszon utazol?? Erre mit válaszolsz?”
  • 7. kreatív 2012. augusztus 12. 21:13
    „Nos! Az olimpiai mozgalom válságban van! Ez kétségtelen!
    A sport eredendő lényege fényévtávolságra került a négyévenkénti játékoktól! A profi szemlélet egyértelműen tért nyert! Az egzisztenciális élsporttevékenység a kiélezett anyagi érdekeltség miatt alantas, az egészséget károsító manőverek irányába ereszkedett, a sport attribútuma visszájára fordult!
    Többszörösen érvényes ez magyar viszonylatban! A nemzeti tradíció továbbélése, a politikai és média oltalom már-már odáig fajul, hogy a magyar olimpiai mozgalom jól kiépült megélhetési tevékenységgé vált, a sportolók és a kifejezetten széles holdudvar számára. A világversenyre készülők tényleges, négy évre lebontott befektetett energiája összehasonlíthatatlanul kevés a hétköznapi életet élő, a mindennapos gondokkal küszködő átlagemberéhez, mégis anyagi- és erkölcsi megbecsülésük nagyságrendekkel jobb! Felháborító!!!
    Az egyenlőbánásmód elvén, a játékok megkezdése előtt kell tudatnunk az érintettekkel, hogy megalakult az AMOM, az Anti-Magyar Olimpiai Mozgalom, amely küzd minden egészséget szolgáló aktív testmozgásért, az iskolai- és tömegsport kiszélesítéséért, ezek központi anyagi támogatásáért, és elítéli minden, az évtizedes hagyományokon alapuló, erősen értékrendjét veszített, kiemelt magyar olimpiai sportág igazságtalan, túlköltekező, csak állami támogatással életben tartott , a média által túlgerjesztett finanszírozását!”
  • 6. kontrapista 2012. augusztus 12. 20:55
    „3.pirosmedence
    " Ma véletlenül vérfideszes társulat volt szerencsém? a háttérben végighallgatni, "

    Neked kiskorodban senki sem mondta, hogy hallgatózni nem illik ?

    A kimosottagyúak jellemében még 20 év után is él a más emberek lehallgatása, valamikor ebből profitáltak !”
  • 5. sling 2012. augusztus 12. 19:42
    „Hitetlenek...”
  • 4. Alsóváros 2012. augusztus 12. 18:58
    „Azt tudjuk, hogy az olimpikonok közül hány a vallásos? Esetleg van olyan, aki nem keresztény? De egyáltalán: minek kell ilyen olcsó módszerekhez folyamodnia az egyháznak?”
  • 3. pirosmedence 2012. augusztus 12. 15:21
    „Gyönyörű volt, fantasztikus, végtelenül boldog vagyok, mint mindenki és hatalmas büszkeség számomra is a 8 arany, sírva hallgattam a himnuszt minden alkalommal és nagyon szép volt, de sejtettem, tudtam, hogy ez lesz belőle! A fészkes fenének kell belekeverni az egyházat.! És ez még csak a kezdet. Ma véletlenül vérfideszes társulat beszélgetését volt szerencsém? a háttérben végighallgatni, akik a következőket mondták: 1. milyen jó, hogy a sportolók melegítőjén a MAGYARORSZÁG felirat volt, nem pedig a kozmopolita és tőlünk idegen Hungary. Igaz ugyan, hogy a Magyarország feliratot a kutya nem tudta elolvasni, de nem baj, "tanulják csak meg" - harsogta az egyik.2. A másik rákontrázott: hiába na, azért ez jelent velemit, bezzeg Pekingben, amikor a mocskos komcsik meg Gyurcsány volt, akkor csak 3 aranyra futotta - nem véletlen! De a harmadik hozzászóló volt a csúcs, aki közölte, hogy milyen szép is lett volna, ha magyar himnusz után eljátsszák a székely himnuszt is! Na, erre finoman szólva kiakadtam! Várhatjuk a folytatást, OV hétfőn visszajön a szabadságról, vége a nyugalomnak.”
  • 2. Zotya100 2012. augusztus 12. 14:16
    „Remélem nem azt hozzák ki ebből, hogy istennek köszönhetők a szép eredmények, mert annak (már ha létezik egyáltalán) ehhez semmi köze nincs.
    "olimpikonjaink nemcsak sportban teljesítettek óriásit, hanem jellemben is hatalmasak, és példaképek lehetnek mindannyiunk számára". -- Na, ez igaz, de ehhez a vallásnak és a papoknak semmi köze!”
  • 1. macs 2012. augusztus 12. 13:13
    „"Több mint száz templomban hangzik el a könyörgés, amely hálát ad a magyar sportolók kiváló eredményeiért az olimpián."
    Zavarban vagyok. Könyörögni akkor szoktunk, ha valamit nagyon akarunk. Hálát adni, pedig akkor, ha valamit, amit nagyon akartunk megkaptunk.
    És csak halkan kérdem, miért kell az olimpiai sikereket és a vallást összekeverni? Ezek a sportolók éveken keresztül keményen dolgoztak az eredményekért.
    Ja, csak azokra gondoltak, akik érmeket hoztak, vagy úgy általában, az olimpián résztvevőkre?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklikerék defekt az éjszaka közepén: van megoldás!

Mit tesz a szegedi, ha az éj közepén kap defektet a biciklije? Zsörtölődve hazatolja a sérült kétkerekűt, vagy ott a bicikli belső automata. Tovább olvasom