Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Évzáró megyei közgyűlés: forrt a levegő Erdei Ferenc miatt

Évzáró megyei közgyűlés: forrt a levegő Erdei Ferenc miatt

Szeged - Ez évi utolsó rendes ülését tartotta meg Csongrád megye közgyűlése. A képviselők karácsonyi hangulatban érkeztek, majd egyre inkább megfagyott a teremben a levegő: a Szivárvány szociális otthon átvétele és Erdei Ferenc neve okozta a legtöbb "fejfájást" a képviselőknek.

Garai Szakács László - 2010.12.10. 12:38
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A szokásos "rendes" késéssel kezdte meg munkáját Csongrád megye közgyűlése. A képviselők idén utoljára ültek össze, hogy megvitassák és elfogadják azt a 32 napirendi pontot, amelyet a közgyűlés előtt felvettek. A vagyonrendelet elfogadása után zárt ülést rendelt el Magyar Anna elnök, ezalatt tárgyalták meg a 2., 3., 4. és 23. napirendi pontokat. Ez után elvileg közmeghallgatással folytatódott az ülés - ám a köz nem élt hozzászólási jogával. Az első komolyabb csörte a "balszerencsés", 13-as napirendi pontnál volt: a jelenleg Hódmezővásárhely tulajdonában álló Szivárvány otthon átvételi tárgyalásának megkezdésére vonatkozó határozati javaslattal szemben berzenkedett az ellenzéki Jobbik, mondván, ne vállalja át a megye Vásárhely adósságát, ne segítsen a város költségvetésének rendbetételében.

Az igazi vihar azonban a makói Erdei-iskola átnevezése körül csapott le. Buzás Péter Makó polgármestere ugyan szerette volna ezt megakadályozni - azt javasolta ne itt és nem most tárgyaljanak róla - ám Zakar Péter alelnök napirenden tarotta a kérdést. Ezután elsősorban Erdei Ferenc személyéről, politikai és civil munkásságáról szólt a diskurzus - mindenki mondta a magáét, és igazából senki nem akarta érdemben meghallgatni, megérteni a másikat. Buzás úgy érezte, a makóiak véleményét semmibe vette a közgyűlés, amely végül megszavazta a középiskola átnevezését, amely eztán Návay Lajos nevét viseli majd.

Ezután újfent olajozottan és gyorsan folyt a munka. Ha kíváncsi a részletekre, olvassa el a lenti online tudósítást!



15:40 Közvetlenül ülés után a megyeháza aulájában megkezdődött a közgyűlés ünnepsége, ahol a Csongrád Megyéért, valamint a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmeket, illetve az Elnöki Dicséreteket vehetik át a kitüntetettek.

15:38 Véget ért a megyei közgyűlés.

15:36 Dobák Lászlóné napirend után, a hivatalos közgyűlés végén az Ágota Alapíványról szól néhány szót. Méltatja az alapítványt, és vezetőjét, Kothencz Jánost.

15:31 A munka lezárása előtt Ádók János tájékoztatja a képviselőket a csongrádi geotermikus energiahasznosító programról.

15:29 A 32-es, utolsó napirendi ponthoz Tóth Péter szól hozzá: "a Jobbik részéréől a cigányok étkeztetését nem tudjuk támogatni" - mondta Tóth Péter, aki szerint át kellene csoportosítani a kiosztandó pénzeket. Végül 14 igennel és 3 tartózkodással elfogadták.

15:28 A 31-es napirendi pontot már csak 15 igennel és 2 tartózkodással fogadták el.

15:27 A 30-as napirendi ponttal kapcsolatban is nagy volt az egyetértés. Szirbik Imre megköszönte minden előkésztőnek a munkáját.  Egyhnagúlag meg is szavazták.

Évzáró Csongrád megyei közgyűlés. fotó: domonkos Sándor, www.sadaweb.hu (galéria)


15:26 A 28-as pont is "hasonlóképpen járt". A 29-es napirendet is hozzászólás nélkül szavazták meg.

15:25 A 27-es napirendi pontra sem vesztegettek túl sok időt: 17 igennel elfogadták.

15:23 A 25-ös és 26-os napirendi pontot hozzászólás, kérdés nélkül megszavazták.

14:45 A 22-es napirendi pont jön, Magyar Anna átugorta a 21-est, de viszakozott. Így sorrendben fogadják el, valószínűleg. A 21-est már megtették. És "így járt" a 22-es. A 24-es napirendi pont jön. Nem, nincs zavar, a 23-ast zárt ülés alatt tárgyalták meg. Buzás Péter szeretné, ha ezt a napirendi pontot levenné a közgyűlés. Zakar Péter elegánsan mondott nemet. Toroczkai László az iránt érdeklődik, van-e más hasonló nevű, a kommunista rezsimben, kommunistákról elnevezett intézmény a megyében. Zakar Péter azt felelte, nem barátja a kriptakommunistáknak, viszont Erdei Ferenc megítélésében eléggé vegyes a kép. Magyar anna megjegyzése: az előterjesztés elsőorban nem Erdeiről, hanem Návay Lajosról szól elsősorban. Zakar szerint elsősorban arról kellene beszélgetni, miért nevezték át anno az intézményt, miért vették el a Návay Lajos nevet. Buzás Péter ezek után szomorúan állapítja meg, hogy a felszínes vita megmaradt. "Ebben az esetben azt élem meg, Makó véleménye ebben a dologban nem számít" - jegyezte meg a polgármester, aki szerint ez a névváltoztatás napi politikai okok miatt került elő. Újfent nem várt vita bontakozott ki: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is hozzászól: Szirbik, Buzás, Toroczkai, Tóth, Zakar, Dobák Lászlóné, Bedő Tamás is hozzászólt. A határoztai javaslatot végül 13 igen 1 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadták.

Évzáró Csongrád megyei közgyűlés. fotó: domonkos Sándor, www.sadaweb.hu (galéria)

14:46 A 19-es napirendi pontnál is az előzőhöz hasonló "tortúra" támadt. Egyhangúlag igen. Jön a 20-as, kipipálva.

14:44 A 17-es napirendi pont jön. Hozzászólások nélkül 18 igennel, egyhangúlag megszavazták. A 18-as napirendi pontnál arról is szavaznak, hogy kizárják-e a képviselőket. Az érintettek is szavazhatnak saját magukról, mert nem zárták ki őket: 18 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták a határozati javaslatot.

14:41 A 16-os napirendi ponthoz sincs szóbeli kiegészítés. Tóth Péter viszont hozzászól: az iránt érdeklődik, a fideszes politikusok mennyire vannak megelégedve a kinevezendő Szőllősi Béla munkájával. Ádók János azt mondta, tapasztalt emberre volt szükségük, ezért keresték meg Szőllősit. Végül 11 igen, 1 nem és 6 tartózkodással elfogadták.

14:39 A 14-es napirendi pont következik. 16 igennel 2 tartózkodással elfogadták. A 15-ös napirendi pont tárgyalása jön. ezzel sem vacakoltak sokat a képviselők: 18 igennel, egyhangúlag elfogadták.

14:33 Elvi hozzájárulást hoznak most a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon átvételéről. Az otthon eddig Hódmezővásárhelyé volt. Toroczkai László fel is veti, miért kell egy ilyen intézményt átvenni egy megyei jogú várostól. Zakar erre azt feleli, elsősorban nem vásárhelyiek veszik igénybe ezt az intézményt, és indokolt a megyei szociális rendszer megerősítése. Tóth Péter ugyanakkor úgy gondolja, a megyei közgyűlés újfent "segít" Vásárhelynek a költségvetése rendbetételében. Nem várt vita bontakozik ki: Tóth arra figyelmeztet, ne alakuljon át a megye karitatív szervezetté. Ozgyin Mihály szerint Vásárhely közgyűlése rendben van. Ádók János úgy gondlja, a megyei közgyűlés képviselőjének nem dolga Vásárhely költségvetésének bírálata. Tóth erre azt feleli, egyenlő rangú közigazgatási területek találkozása esetén meg kell vizsgálni, előnyös-e egy ilyen átvétel. Végül a napirendi pontot 13 igen 2 nem 3 tartózkodással elfogadták.

Évzáró Csongrád megyei közgyűlés. fotó: domonkos Sándor, www.sadaweb.hu (galéria)

14:30 A tizenegyes pontot is 18 igennel egyhangúlag fogadták el. A tizenkettes napirendi pontot ki kellett egészíteni, ez olvasható a pdf-ben. A pontosított határozati javaslatot is 18 igennel fogadták el. Taps a közönség soraiban - teljesen váratlanul.

14:28 Robog az úthenger, illetve a közgyűlési munka. A kilences napirendi pontról is kérdés, hozzászólás nélkül voksolnak: 18 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták. Máris a tizesről tárgyalnak: ezt is egyhangúan fogadták el.

14:27 Már a nyolcas napirendi pontot ismereti Magyar Anna. 18 igennel egyhangúlag elfogadták.

14:12 A hatos napirendi pontot hozzászólás nélkül, ugyanolyan szavazati aránnyal fogadták el. Most a hetest tárgyalják. Vízhányó Ferenc alelnök nem tesz szóbeli kiegészítést. Papp Gabriella, Gémes László, Orbán Imre, Gonda János bizottsági elnökök szólnak hozzá: támogatják a rendeletmódosítást a bizottságok, majd Szirbik Imre kérdez a rendelettel kapcsolatban. A Koszta József Múzeum személyi állományának esetleges változásáról érdeklődik. Zakar Péter, majd Gémes László válaszol. Gémes biztosította a jelenlegi igazgatót, hogy nem minősítik vissza a múzeumot. Szirbik erre azt feleli, megkereste az az illető, akit el kívánnak bocsátani. Zakar azt mondja, a múzeumot nem minősítik vissza kiállítóhellyé. Buzás Péter is hozzászól a vitához. Kétszer is szavaznak, először a kiegészített határozati javaslatot fogadták el 11 igen 5 nem és 2 tartózkodással, majd a kiegészített rendelettervezetet fogadták el 11 igen 4 nem és 3 tartózkodással.

14:00 Az ötös napirendi ponttal folytatódik az ülés - közmeghallgatással. A képviselők szólnak hozzá az előterjesztéshez. Piri József kért és kapott szót. Utána Gémes László, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője beszél, akinek Tóth Péter jobbikos képviselő válaszol. szerinte jó lenne, ha az önkormányzat a fenntartói szerepéből egy gazdálkodói szerepbe lépne át. Gémes erre azt feleli, ebben már a bizottsági ülésen is egyetérettek. A hozzászólások után 11 igen, 7 tartózkodás mellett nem szavazat nélkül fogadték el. Magyar Anna megköszönte, hogy nem volt ellenszavazat.

Évzáró Csongrád megyei közgyűlés. fotó: domonkos Sándor, www.sadaweb.hu (galéria)

13:58 Újra nyílt az ülés. Orosz Sándor és Molnár Csaba kapja a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat. Döntöttek arról is, hogy eladják a Dorozsami úti Napfény hotel és kempinget.

13:38 Az első napirendi pont megvitatása következik. Szirbik Imre szavazógépe okoz problémát és derültséget is a teremben: fordítva van bedugva! Végül bemondással igen mondott, így ő is megszavazta az első napirendi pontot. Magyar Anna ezután zárt ülést rendelt el.

13:37 Tóth Péter annyit fűz hozzá az elhangzottakhoz, hogy valóban szükség van a tulajdonosváltásra a vízgazdálkodásban, hiszen a rengeteg tuljadonos akadályozza az összehangolt védekezést.

13:32 Ozgyin Mihály kérdezi Kozákot: a Kenyere parti csatornában újra nem folyik el a víz, így a vásárhelyi, székkutasi terület egyre nagyobb veszélyben van. A körtvélyesi és a lúdvári szivattyút tudomása szerint későn indították el, miért? - kérdezi Ozgyin. Mennyire vannak már felkészülve a jövő évi árvizekre?
Kozák elmondta, az említett csatorna a helyi vízügyi társulás üzemelteti, nekik lenne a feladatuk a tisztítást. A lúdvári szivattyú esetében volt egy kis műszaki gond, azért tűnhetett úgy, hogy nem működik teljes kapacitással a szivattyú. Az árvízi védekezéssel kapcsolatban megjegyezte, átvizsgálták a védműveket, felkészültek az árra.

13:26 Kozák után Huszár Tibor tájékoztatja a közgyűlést. Huszár elmondta, a belvízi védekezés miatt 24 település fordult már a vis maior kerethez a megyében.

13:21 Kozák Péter tájékoztatja a közgyűlést az ATIKÖVIZIG védekezési munkálatairól. "Példanélküli, hogy az ATIKÖVIZIG teljes területén harmadfokú belvízvédelmi készültség van!" - hangsúlyozta a vízügyi igyazgatóság első embere. Elmondta, hogy a szivattyútelepeik 24 órában dolgoznak. Makó és Gátér térségében már működnek a provizóriumok, Pusztaszernél és Ópusztaszernél pedig ma építik a vízügyesek azokat.

13:17 Csányi László kap szót napirend előtt. Ő is a belvízről beszél. "Itt az ideje, hogy a kormány valóban hozzálásson a vízügyi stratégiájának a megvalósításához. Abban bízom, hogy nemcsak pozitívan szervezik át a vízügyi politikát, hanem pénzt, paripát, fegyvert is ad mellé" - mondta Csányi, aki örül annak, hogy végre hozzáláttak ennek a területnek a fejlesztéséhez. Majd megköszönte a védekezők munkáját, külön kitért az önkéntesek áldozathozatalára.

13:16 Zárt ülés elrendeléséről szavaznak a képviselők. 15 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadták a zárt ülési napirendei pontokat, majd az egész napirendet megszavazták, egyhangúlag.

13:15 A kritikus belvízhelyzetre való tekintettel Kozák Péter, az ATIKÖVIZIG igazgatója és Huszár Tibor a megyei katasztrófavédelemtől tájékoztatja majd a közgyűlést. Minderre napirend előtt kerül sor.

Évzáró Csongrád megyei közgyűlés. fotó: domonkos Sándor, www.sadaweb.hu (galéria)

13:13 Magyar Anna köszönti a megjelenteket és megnyitja a közgyűlést. Boldog karácsonyt kíván mindenkinek.

13:09 Isteni dolog a XXI. században élni, és látni, ahogy az értünk dolgozók a modern technikát rendeltetásszerűen használják: egyre-másra kerülnek elő a laptopok a képviselői táskákból, a jól ismert bejelentkező zene hangja vegyül bele a zsivajba. De azért már elkezdhetnénk...

13:03 Egyelőre kedélyes beszélgetéssel, kávézással múlatják az időt a képviselők. Fenyő ugyani nincs, de a karácsonyi hangulat így is érzékelhető.

12:41 Köszöntünk mindenkit az idei utolsó Csongrád megyei közgyűlésről! Az első lelkes megyeatyák, -anyák már megérkeztek - és keresik a helyüket. Ugyanis egy picit más elrendezésben, máshol ülnek, akik bennmaradtak, mint az előző ciklusban. Piri József örömmel állapította meg, hogy Buzás Péter mellett ülhet ebben a ciklusban.

Korábban írtuk:
Harminckét napirendi pontot tárgyalnak meg délután egy órától a közgyűlési képviselők. Első napirendi pontként vitatják meg az önkormányzat vagyonrendeletének módosítását, de hallgatnak meg beszámolót az M43-as régészeti feltárásáról éppúgy, mint az ÓNTE munkacsoportjának tapasztalatairól.

A közgyűlés után ünnepélyes keretek között vehetik át az idei kitüntetettek a Csongrád Megyéért, valamint a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmeket, illetve az Elnöki Dicséreteket.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 26 hozzászólás
Moderálásra küldöm 26. scott1 2010.12.12. 15:46

Hunvald, Hagyó, Gál, Czibula... után "kimondottan hitelesnek tűnik", ahogy Budapestért aggódsz :) és te egyből a torkának is estél, ahogyan Hagyó kérte... ezért egyszerűen csak az előző főpolgármester helyettes után nevezhetnénk Anti Hagyónak (Hagyó Antal). Amúgy mi köze van a Tarlósnak ahhoz, hogy egy balos megyei képviselő - akinek a városából már évek óta tömegesen menekülnek el a fiatalok és az értelmiség - még ma is azt akarja, hogy a rákosi-éra kollaboráns belügyminiszteréről nevezzenek egy iskolát Makón?

Moderálásra küldöm 25. biztonságminek 2010.12.12. 14:29

Ha már ennyire ki vagytok akadva a neveken, akkor nem kéne Tarlóst is átnevezni az "igazi Aczélra"? Ugyanis ő pont most úgy akar eljárni Bp-en, a Petőfi Csarnokkal kapcsolatban, mint ahogy annak idején cenzúrázott Aczél György!

Moderálásra küldöm 24. biztonságminek 2010.12.12. 14:22

Qrv@´ra fáj Szeged a FIDESZ-nek ..

Moderálásra küldöm 23. scott1 2010.12.12. 10:33

klj_54!
A demokrácia már csak ilyen, sokaknak elegük lett mára a rákosi éra belügyminisztereiből, a kollaboránsokból, antiszemitákból, kriptonkommunistákból. Amúgy nem a jövőhéttől, hanem jövőre kapja meg a régi nevét az iskola, arról a Návay Lajosról akit a tanácsköztársaság alatt hurcoltak el és kivégeztek ki. Tetszettetek volna figyelni jobban a 80-as évek végén, a szobor állítást azért sikerült kiharcolnotok legyetek rá nagyon büszkék, remélem az átadásra meghívják az országos, a német és az izraeli sajtó munkatársait is...

Moderálásra küldöm 22. buzástakarodj 2010.12.12. 09:58

A következő lépés lehetne a Ságvári szobor eltüntetése, az Erdei szobrok eltüntetése és néhány tábla eltüntetése. Például sokakat irritál a Kiskápolna oldalán lévő: itt alakult meg a kommunista munkáspárt.. felíratú ocsmányság. Ha megnézitek észrevehetően ki van fényesedve az akasztója, vagyis valakik rendszeresen nyalogatják. Nemcsak a táblát, őket is el kellene tüntetni végre.

Moderálásra küldöm 21. buzástakarodj 2010.12.12. 09:47

klj_54!
Idióta vagy és nem áll jól!
Még azért a pénzért sem, amit ezért a butaságért kapsz, amit beírtál.
Idióta vagy és kész!

Moderálásra küldöm 20. klj_54 2010.12.12. 09:35

Az országot egy volt III / IIes ügynök elnököli!
Remélem az iskola a jövő héten Orbán Viktorról lesz elnevezve...

Moderálásra küldöm 19. lila 2010.12.11. 23:04

Egy kommunista disznóról még egy kutyaólat sem szabadna elnevezni! Ne engdjétek makóiak!

Moderálásra küldöm 18. szilléri 2010.12.11. 20:46

14. hozzászólás rozator 2010.12.11. 17:01
Hát igen, mi is dekkoltunk az Etelközben ! Sőt St Galenben meg valami katolikus papot ....... Szóval kalandoztunk erre, arra még sem a miénk a fél világ !

Moderálásra küldöm 17. scott1 2010.12.11. 18:14

Olyan demokratikusan dönthetnék el, ahogy a fürdő beruházást is eldönthették? Szavazhatnánk egyuttal az utcanevekről is, lehetne Sztálin, Szálasi, Hitler, Tolbuchin, Lenin, Rákosi, Kádár, Pol Pot... itt lehet, mivel a város vezetése szerint a személyek megítélése nem a képviselők dolga, hanem a történészeké :)))


26 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...