Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Ez volt az áruház - nosztalgia Centrum-buli (képgaléria)

Szeged - A volt Centrum-dolgozók rendezték meg első találkozójukat szombaton késő délután a Kék Csillagban. 280-an jöttek el, közülük többen már 1966-ban, az áruház nyitásakor ott voltak, és a legendás Centrumból mentek nyugdíjba.
A Kék Csillagban, az emeleti nagyterembe vezető falon két hatalmas tabló fogadta a Centrum-bulira érkezőket szombaton. Elolvashattuk a Délmagyarország tudósítását is az 1966-os megnyitóról: már reggel sorban álltak az emberek, hogy mire 13 órakor beengedték őket, jusson nekik valami az árukészletből. Lapunk leírása szerint az első negyedórában elfogytak a Simson robogók, az olajkályhák, a kávéfőzők, a Delta televíziók. Az eladók az emberek kezébe adták az árut, és csak később írták meg a nyugtát az akkor még nem önkiszolgáló, hanem pultos rendszerben működő árudában.

A legendás igazgatók: Bánáti Antal, Nógrádiné Kovács Margit, Marsi Zoltán. Fotó: Frank Yvette (képgaléria)

A nyitáskor Dózsa Pál igazgató vágta át a szalagot, ő már nem érhette meg a szombati találkozót. Eljött a második vezető, a 84 éves Marsi Zoltán – őt máig „Marsi kartársnak" hívják a dolgozók –, és ott volt az utód Bánáti Antal, valamint az őt követő Nógrádiné Kovács Margit is. – A Centrum találkozóhellyé, a város valódi központjává vált az idők során, Szegeden sokáig a Centrum volt az áruház – mondta Bánáti Antal, ahogy kollégái hívták, a Főnök.

A szervezést Ludman Antalné vállalta magára, aki két igazgató mellett dolgozott titkárnőként: az estre fia tervezte meg a hagyományos, narancssárga alapú Centrum-logós belépőket. Tóthné Simon Zsuzsa érettségi után került az áruházba, a nyitástól ott dolgozott. – Az első nap majdnem leszakadt a lépcső, annyian voltak – mesélte. – Az induló csapatból 27-en a Centrumból mentünk nyugdíjba.

Volt egy csapat. Fotó: Frank Yvette (képgaléria)

Este 6-kor kezdődött a vacsora, addig egymást ölelgették a volt kollégák, kolléganők, sokaknak könny szökött a szemébe. Azok, akik más munkahelyre kerültek, elmondták: sehol sem érezték olyan jól magukat, mint a Centrum-családban. Emlékeztek arra, volt idő, amikor egyszerre 410-en dolgoztak az áruházban – állítólag ma mindössze 30 embernek ad munkát az utód, amelyet 2010 óta hívnak újra Centrumnak.

1966. október 17.
A Centrum elődje a Szivárvány Áruház és a vásárhelyi Állami Áruház összevonásából jött létre 1954. július 1-jén, igazgatója Dózsa Pál volt: ekkor még a város két pontján árusítottak. A jelenlegi áruházat 1966. október 17-én nyitották meg, igazgatója még Dózsa Pál, akinek nyugdíjba vonulását követően 1971-től Marsi Zoltánt nevezték ki. Őt 1989-ben Bánáti Antal követte, majd 1999-től Nógrádiné Kovács Margit, aki 2001-ig a klasszikus Centrum utolsó vezetője volt. Mint ismert, 2001–2006 között kínai tulajdonos vásárolta meg az ország több Centrum Áruházát, köztük a szegedit. A mostani tulajdonos az ES Holding Kft., a bérlő jelenleg is kínai cég.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Tambitoma 2012. november 24. 09:27
    „nosztalgia Centrum-buli.

    A cím igazi. (végre) De egy két retró kép az áruházról?”
  • 24. vélemény 2012. november 19. 20:22
    „15. kokorcsin
    Akkor egy áruházban be lehetett vásárolni, most meg általában üres kézzel távozik az ember.
    - Régen valószínűleg nem voltál ennyire válogatós.
    Ha van pénzed most is telepakolhatod a kocsidat a multiknál vagy az Árkádban. :))
    - A fotók tényleg nagyon torzak.”
  • 23. buhamama 2012. november 19. 18:41
    „Igen én is ott dolgoztam 5 évet .”
  • 22. Margit6 2012. november 19. 17:55
    „Akkor, még egy áruházi kiszolgáló mosolyogva , azonnal ott termett a vevő előtt. Gondosan figyelemmel , kiszolgált , mosolyogva!!)) A csomagolóban úgy szintén mert külön volt a csomagolás ..! Én is idősebb lettem de szeretettel gondolok vissza az ismert hölgyekre , főleg Nógrádiné Kovács Margitra mert közeli ismerősöm is.De mindenkire , csak jó érzéssel tudok gondolni , és nem a nyugdíjukat irigylem .!!! Megérdemlik!!)) Szép volt, elmúlt az- az idő)))”
  • 21. szegedi07 2012. november 19. 17:49
    „Emlékszik még valaki milyen tolongás volt a 70-es évek végén gyöngyvirág szappanért?”
  • 20. zehn 2012. november 19. 15:07
    „A fotók? Bizony a 70 es években a Délmagyar szerkesztőségéből azonnal kidobták volna őket. A "fotóssal " együtt. Manapság mindenki firkálhat,ha ismeri a betűket és fényképezhet,ha fel tudja emelni a gépet. A kvalitás nem számít semmiben. Meg is látszik az országon, mélyen a béka feneke alatt szerénykedünk. A Centrum volt dolgozóira ez nem igaz,ők még igazi kereskedők,szakemberek voltak. Vezető nélkül is működött volna az áruház,de kétségtelen mindig kell aki a nagy pénzt mosolyogva felmarkolja. No, ez nem sokat változott azóta sem :)”
  • 19. grafika88 2012. november 19. 14:29
    „Minden kedves hölyön min. 2 kg. arany van . Biztosan jó fizuval mentek nyugdíjba.
    Szép korú hölgyek --tűzpirosban . ....csinosan.”
  • 18. Ányez 2012. november 19. 12:33
    „Valóban nem túl előnyös némelyik kép, de az akkor is látszik, hogy a hangulat jó volt és, hogy szeretik egymást a volt kollégák. Meg az is, hogy milyen csinosak a hölgyek, urak. Örülök neki, hogy így szerették a munkahelyüket, tök jó volt megnézni a fotókat. :-) Minden jót nekik!”
  • 17. ferike75 2012. november 19. 11:29
    „volt idő, amikor egyszerre 410-en dolgoztak az áruházban,persze annak fele légy volt vagy inkabb haromnegyede”
  • 16. info 2012. november 19. 11:12
    „5. majdénmegmondom 2012.11.19. 08:45 -Ha ott lettél volna,te fizethettél volna-ne akadékoskodj!!!! Na, egyértelmű? aki ott volt fizetett!
    Egy biztos, volt olyan osztály akikről sajnos nem készített képet mert mindig csak a ´porondon forgott a fotós hölgy! Vagy készített, de nem adta közre.”
  • 15. kokorcsin 2012. november 19. 10:51
    „Én nem foglalkoznék a kép minőségével, nem is az a lényeg, hanem maga a tény, hogy összehozták őket. Szerintem jó csapat volt, szerettünk oda járni, nagyon sajnáltam, amikor a "régi" centrum megszűnt. Jó volt látni évekig a megszokott arcokat. Udvariasak voltak, segítőkészek, értettek ahhoz, amit csináltak. Ott és akkor még lehetett elérhető áron normális árukat kapni. Most lejárhatja az ember a lábát, ha venni akar valamit, főleg ruhaneműt, ami nem kínai és hordható. Itt nem a luxus dolgokról beszélek. Akkor egy áruházban be lehetett vásárolni, most meg általában üres kézzel távozik az ember.”
  • 14. trillarom 2012. november 19. 10:39
    „Milyen jó lehetett a hangulat! Sajnálom, h. csak keveseknek adatik meg egy ilyen csapatban dolgozni. Pedig mennyivel jobb lehet nem gyomorgörccsel és fanyar szájízzel menni munkába..”
  • 13. waterbear 2012. november 19. 10:16
    „Gratuláció az ötlethez, a szervezéshez és az összetartáshoz, ritka példa ez manapság!

    A FOTÓS HÖLGYET VISZONT KÁR VOLT A RENDEZVÉNY KÖZELÉBE ENGEDNI.
    A képei felérnek egy becsületsértéssel...”
  • 12. SP 2012. november 19. 10:16
    „Frank Y fotós torzította el a képeket.”
  • 11. sajtkukac 2012. november 19. 10:15
    „ekonomist, Te operatőr? Ilyen hely(telen)esírással ne nevettesd már ki az operatőröket tanítókat a Főiskolán :D
    Nem tetszik a kép? Ilyen a magyar, keres, ezerrel keres hibát, amibe beleköthet.
    A cikkhez: nekem a hölgy hangja van a fülemben, aki anno a hangosbemondóba beszélt. Bánáti Kartársat kérjük az irodájába, eh, ezer éve volt :D”
  • 10. M.Aurelius 2012. november 19. 09:42
    „Jó ötlet ez a nosztalgia találkozó, van még néhány komcsi kereskedőcég, amelynek jó híre volt anno, de a rendszerváltás és néhány ember tönkre vágta.
    FÜSZÉRT bulit is rendezhetne a cég utolsó volt elnöke a Kelemen Jancsi, aki most nagyfőnök az Áfésznél.
    Nyugdíjas füszértes buli, áfészes rendezésben, jó vicc lenne nem? xDD”
  • 9. ekonomist 2012. november 19. 09:17
    „. louis.Teljessen igazad van .Nem tudom hol és kinél tanult fotózni a hölgy Frank Yvette de valóban botrányosan rossz fotók.
    7 éves kislányom jobbakat készít.
    Nem tudom hogy mások hogy látják lehet hogy csak velem van a baj mivel operatőr vagyok,de ezek már botrányosan rossz képek.
    egy filmes”
  • 8. Atlasz 2012. november 19. 09:08
    „Kiegészítés: Négyőjükre ismertem a galériában, igazán jó emlékeim vannak a hangulatról!”
  • 7. igazságkereső 2012. november 19. 09:02
    „Csak néhányat említsenek meg azok közül, ami legenda lényegét illeti a volt és mindenhez értő igazgatók tevékenységéből, mert maga az áruház tulajdonképp "önjáró" volt, tehát magától és a dolgozók kitartásából működött! A "Centrum gödörről" miért nem történt megemlékezés, hiszen Bánáti úr a maga közismertségével sem tudta elintézni annak megszüntetését, pedig az "Ő üzletét" csúfította?!!”
  • 6. Atlasz 2012. november 19. 09:02
    „Mi volt a neve a Centrum elődjének?
    "A Centrum elődje a Szivárvány Áruház és a vásárhelyi Állami Áruház összevonásából jött létre 1954. július 1-jén, igazgatója Dózsa Pál volt: ekkor még a város két pontján árusítottak. " Központozási hiba?
    Sajnálom, hogy csak egy valakit vélhetek ismerősnek azok közül a kedves, vidám centrumos utasok közül, akiknek néhányszor idegenvezetője lehettem! Biztosan mosok is jelen voltak a találkozón.
    Az irigy hozzászólóknak pedig: Ha macskájuk van, akkor az is... !”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévedésből vezették elő az exrendőrt

Huszár Zoltánért hajnalban mentek a rendőrök, hogy az adóhatóság utasítására Kecskemétre szállítsák - a férfi kártérítést kér az inzultusért. Tovább olvasom