Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Fél gázon a Pick, a Hungerit és a Villeroy

Szeged - Csongrád megyében a legnagyobb termelő vállalatoknál nagy a baj, vészhelyzetre szóló terveken dolgoznak. Csütörtök reggel fél tíztől - ideiglenesen - feloldották a II-es kategóriájú gázfogyasztási korlátozást.
Magyar Józsefnek, a szentesi Hungerit Zrt. vezérigazgatójának már kedden este fél 10-kor szóltak, hogy másnap készüljön fel a korlátozásra. Az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója második kategóriás cég, óránként 860 köbméteres fogyasztásra szerződött az Égáz-Dégáz Zrt.-vel. Most az óránkénti fogyasztását 260-ra vették le. A Hungeritnél a korlátozás a céghez szállított állatok azonnali pusztulását jelenti, mert nem tudják őket levágni. A vágásra érett szárnyasok után ugyanis azonnal takarítanak a telepeken és a keltetőből már szállítják is a helyükre napos csibéket. A láncot nem lehet megszakítani.

– Tragikus helyzetbe kerülünk, ha nem lesz változás – mondta a vezérigazgató. – Most még azért nincs katasztrófa, a csökkentett mennyiség erre a hétre csak azért elegendő, mert a két pálya közül az egyik karbantartás miatt áll. Hiszen arra készültünk, hogy hétfőtől újraindul a hízott baromfi vágása. Napi több 10 millió forintos károkat szenvedhetünk el.

A gázkorlátozás miatt a Pick is kénytelen volt csökkenteni a termelést. Fotó: Schmidt Andrea
A gázkorlátozás miatt a Pick is kénytelen volt csökkenteni a termelést.
Fotó: Schmidt Andrea

A Pick Szeged Zrt. gázfogyasztását tegnap 12 órától korlátozták mind az 5 gyárában. Kovács László elnök-vezérigazgató szerint a helyzet súlyos: a szegedi központi telepen az óránkénti 1800 helyett 450 köbmétert használhatnak fel. Csak arra maradt „energia", hogy a munkát megszervezzék, a termelést a minimális szinten fenntarthassák. A vágóüzemben még levágták a beérkezett sertéseket, de déltől leállították a vonalat. Azzal is próbálkoznak, hogy egy fűtőolajjal működő, 6-7 éve üzemen kívül helyezett rendszert újraindítsanak.

Feloldották csütörtökön a II-es kategóriájú gázfogyasztási korlátozást

Csütörtök reggel fél tíztől az Földgázszállító Zrt. feloldotta a II-es kategóriájú gázfogyasztási korlátozást - közölte a cég. A FGSZ közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a bizonytalan forráskészletekre és időjárási előrejelzésre való tekintettel szükség esetén a korlátozást újra elrendelheti.

Vásárhelyen a Villeroy&Boch Magyarország Kft.-nél reggel fél 9-től vételezhettek kevesebb gázt. A vállalat egyébként áll, csak január 12-étől dolgoznának. A korlátozással kapcsolatban azért nyilatkozott az ügyvezető igazgató, Sebesi Bálint, mert rajtuk keresztül, közös vezetéken kapja a gázt az Alföld Porcelán Edénygyártó és az Imery Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft. is (korábban egy céghez tartoztak). Ez utóbbi két gyárban pedig már termeltek – volna. Így azonban minden leállt, az óránkénti 4100 helyett felhasználható 1050 köbméter arra elegendő, hogy a berendezéseket, kemencéket melegen tartsák. A Villeroynál felkészültek arra is, hogy a jövő héten kiadják a szabadságokat a dolgozóknak, ha addig nem változik a helyzet. A 3 cégnél a napi termelés kiesésének értéke becslések szerint 50 millió forint.

A Sole kivétel

A Sole-MiZo Zrt.-nél először a harmadik kategóriás korlátozást sem tartották kizártnak tegnap, ami szerintük már teljes mértékben ellehetetlenítené a beérkező tej feldolgozását – nyilatkozta Gerbrant Redmer De Boer vezérigazgató. Náluk is egyik tanácskozás a másikat követte. Délután 3-kor pedig megtudták, hogy a tejfeldolgozókkal kivételt tettek, nem kell korlátozniuk a gázfelhasználást.

Takarítás a Pick szegedi üzemében. Tegnap délben leállították a sertésvágást. Fotó: Schmidt Andrea
Takarítás a Pick szegedi üzemében. Tegnap délben leállították a sertésvágást.
Fotó: Schmidt Andrea

Lista híján

Hogy mely Csongrád megyei cégek gázfogyasztását korlátozták, azt se a minisztérium, se az Égáz-Dégáz Zrt. nem közölte lapunkkal. A gázszolgáltató sajtóosztályának munkatársa, Nagy Julianna azt mondta, üzleti titok minden, a partnereikkel kapcsolatos információ. Így körbe kellett telefonálnunk a legnagyobb cégeket: a cikkben szereplőkön kívül a szegedi ContiTech Rubber Kft. és a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ismerte el, hogy a gázfelhasználásuk korlátozása miatt a termelést is korlátozniuk kell. Mindenütt rendkívüli krízisüléseket tartottak tegnap. A makói gyárban ráadásul a minimális gázfogyasztást sem engedélyezték. Egy szerencséjük van: csak hétfőtől indul el a termelés. Nagy Mihály ügyvezető igazgató vészhelyzetterveken dolgozik: mi lesz, ha hétfőtől sem termelhetnek. Ezenkívül víztelenítik a rendszereket, azon vannak, hogy lehetőleg ne fagyjon el semmi.

Öt kategória

A földgázfogyasztás korlátozásának sorrendjét minden évben szeptember 30-áig a Magyar Energia Hivatal állapítja meg, öt kategóriába sorolva a felhasználókat. Először az olyan nagyfogyasztók, köztük az erőművek földgázfelhasználását korlátozzák, amelyek 2500 köbméter/óra, vagy ennél nagyobb teljesítményt kötnek le. A 2. kategóriába az óránként 500-2500 köbméter gázt fogyasztók tartoznak, míg a harmadikba a háztartási és kommunális szolgáltatást biztosítókon kívül az összes többi. A negyedik kategóriába a kommunális fogyasztókat sorolták, az utolsó, legvédettebb, ötös kategóriába pedig a lakosságot, a kórházakat és a szociális intézményeket.

Olvasóink írták

  • 12. felszámoló 2009. január 10. 17:02
    „Kedves Igazságkereső!

    Hozzászólása néhány ténnyel ellentétes.

    A Délépítő Zrt. a termelő tevékenységét 2007. február elején fejezte be, az összes folyamatban lévő építkezésről levonult, s bejelentette az összes dolgozójának elbocsátását a Munkaügyi Központnak. Ennek előzménye egy gazdasági, piaci döntés volt: a hitelező pénzintézetek nem hitelezték tovább a Délépítőt. A felszámolás kezdő időpontja 2007. májusában volt. Tehát a Délépítő felszámolása nem "szétverés" következménye, s a termelő tevékenység befejezéséhez a felszámolónak semmi köze.

    A felszámolás üres, zárolt bankszámlákkal kezdődött. A Délépítő teljes vagyonát zálogjog terheli, tehát a vagyon eladásából származó bevétel teljes egészében a zálogjog jogosultjait illeti, abból végkielégítésre semmi sem fordítható. A Délépítő kintlévőségeinek behajtását a felszámoló megkezdte, az erre irányuló bonyolult bírósági eljárások még nem fejeződtek be, miközben az adósok közül is többen felszámolás alá kerültek (milliárdos nagyságrendben).

    A felszámoló igénybe vette a Bérgarancia Alap lehetőségét a törvényben írt maximális összegben, s azt a dolgozók kielégítésére fordította. Ez az összeg a dolgozók egy részének a teljes igényét fedezte, egy részének még maradt fenn követelése. A fennmaradt követeléseket a felszámoló változatlanul nyilvántartja, s a lehetőségekhez, a bevételekhez képest fogja kifizetni. Ezt a folyamatot eddig is és ezután is teljes körűen ellenőrzi az APEH és a felszámolást elrendelő, s a felszámolót kijelölő Csongrád Megyei Bíróság. Eddig szabálytalanságot nem találtak.

    Az, hogy egyes dolgozók végkielégítése eddig teljes egészében nem került kifizetésre nem szabálytalanság, hanem a lehetőségek hiányának a következménye.

    Kedves Igazságkereső!

    Ha Ön valóban érintett, valóban van ki nem fizetett végkielégítése, az ezzel kapcsolatos panaszát a Csongrád Megyei Bíróságnál nyújthatja be. De felhívom a figyelmét arra, hogy ott a nevét is vállalnia kell.

    Munz Károly”
  • 11. kakoszeged 2009. január 09. 18:48
    „köszönjük nelly...szólnál még valamit a cikkhez? látom megértetted a felvetés lényegét!”
  • 10. kaptamkavet 2009. január 08. 21:46
    „De jo, hogy nem uzemel a vagohid, igy mindenki atterhet a husnelkuli etkezesre! :)”
  • 9. nelly. 2009. január 08. 20:28
    „frakk!
    te nem tudom hogy dolgozó vagy -e vagy tanuló, de a f@sz fog + 2 hetet járni még suliba! akkor 2 hónapos lenne a nyáriszünet!!!
    most mért nem jó???”
  • 8. igazságkereső 2009. január 08. 17:06
    „Igen, így kell szép lassan, céltudatosan szétverni a még működő ipari termelést.Nagyon sajnálatos az egész,de
    még mindig nem reagált senki a "Délépítő" Zrt-t szétverő,felszámoltató lépésre.A Horizont Holdin, aki 2007.
    júliusától végzi a felszámolást, a mai napig nem fizette ki senkinek sem a végkielégités összegét, holott a fel-
    számolást végző Dr. Muncz Károly Úr kiküldte saját aláírásával az összeget - végkielégités összegét - jóvá-
    hagyó levelet.Nincs ebben valami szándékos késleltetés, de ettől függetlenül, a jogos, végkielégítést követelők
    igényét is illenék már kifizetni, annál is inkább,mivel ezt Dr. Muncz Károly Úr tudja a legjobban,hogy miért!!
    Érdeklődéssel várom erre a reakciókat és azt, hogy mit lehet még ebben az ügyben tenni,ha jogvégzett és
    felszámolást végző illetékeseket teljesen hidegen hagyja az, amit Nekik kötelességük lenne jól elvégezni.
    Bárkitől szyvesen veszek érdemi hozzászólást.”
  • 7. csanyiv 2009. január 08. 15:55
    „Hazai, az összefüggés valójában pont fordított, amiből nincs elég, az mindig drágább.
    Örülj, hogy nem éltél még át háborús jegyrendszert!”
  • 6. hazaipalya 2009. január 08. 13:13
    „ha nem lesz gáz akkor nem lesz gáz-áremelés ,ugye? lendvai julia. :D”
  • 5. frakk 2009. január 08. 12:32
    „Plázában , tescoban, meg 25 fokos meleg van hurrá. Vagy csak én hülyültem meg??
    Geotermikus fűtést már igen régen feltalálták, nekünk mégis az oroszoktól jobb fúggeni.
    Iskolákat is belehetne 2 hétre zárni juniusban majd behozzák azt a két hetet.
    ÁÁÁÁÁÁÁ --- nekünk előbb a termelő cégeket kell bezárni -- Hungerit , Pick”
  • 4. joy 2009. január 08. 10:16
    „Nem "kőolajos" az a fűtésrendszer!”
  • 3. csonakos 2009. január 08. 10:03
    „Meg van a gond és most lehet látni, az a rengeteg fűtő leépítés visszaköszön. Még jó, hogy a rendszert meghagyták. Van ahol az olajtárlók helyét még sóval is behintették, hogy nyoma se maradjon. Jól jönnének most az öreg szakik akik tudják is mit kell csinálni egy ilyen átálláskor. Azért csak hajrá kolegák meg lehet mindent oldani és akkor mehet rendesen a termelés.”
  • 2. Piki 2009. január 08. 09:51
    „A PICK-nél tegnap reggel óta berhelték a kőolajos rendszert. Az is ciki, hogy évek óta még csak felül sem vizsgálták a rendszer állapotát. ("Mee hogy nem gondolt arra senki, -rászorulnak még valaha ebben az életben a kőolajos rendszerre....!")”
  • 1. Nornora 2009. január 08. 09:39
    „Az élelmiszert előállító cégeket nem kellene korlátozni. Akkor már inkább a lakosságtól vegyenek el valamennyi gázt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

17 évre enyhítették Szegeden a baltás gyilkos büntetését

Szeged, Békés - A férfi egy héten belül háromszor is támadott, s az utolsó esetben tragédiába… Tovább olvasom