Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Felszabadulás helyett Pipás Pista utca?

Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa - Cserélik a főutcák nevét. A Felszabadulásból Ruzsán Szent István, Pusztamérgesen és valószínűleg Öttömösön is Fő utca lesz. Ásotthalmon nincs döntés, de a választék nagy.
Cserélni kell a községek főutcáinak nevét, mert január óta a törvény tiltja az önkényuralmi rendszerekhez köthető köztérelnevezéseket. A településeknek a járási átszervezés és a közös önkormányzati hivatalok miatt kisebb gondjuk is nagyobb volt az átkeresztelésnél. A névváltoztatással mind a négy helyhatóság foglalkozik, ahol rákérdeztünk.

Ruzsa áll a legjobban. Az önkormányzat tavaly decemberben javaslatokat kért a lakosságtól az érintett három utca nevére. Azokat értékelte, majd a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos állásfoglalását kérte, végül a képviselő-testület februárban jóváhagyta a módosítást. A változtatás április 1-jétől érvényes, a táblákat már megrendelték, várják a kiszállítást. – A Felszabadulás utca Szent István út, a Ságvári Endre Tölgyes utca, a Zalka Máté pedig Fenyves utca lett. A névcsere nagyjából 150 lakost és több vállalkozást érint. A törvény nem szabott határidőt az iratok cseréjére, de a vállalkozóknak és egyes esetekben a magánszemélyeknek is be kell jelenteniük a változásokat 30 napon belül. Magánszemélyeknek a lakcímigazolványt, és ha van, a gépkocsi forgalmi engedélyét kell kicseréltetniük. Egyéni vállalkozóknak és gazdasági társaságoknak a székhely, telephely postaicím-változását kell bejegyeztetniük, és a cégbíróságon is be kell jelenteni. A hatósági intézkedések illetékmentesek, viszont több helyen személyes ügyintézést igényelnek.

Ruzsán a tábla még a régi. Az utca neve hivatalosan már új: Szent István Fotó: DM/DV
Ruzsán a tábla még a régi. Az utca neve hivatalosan már új: Szent István Fotó: DM/DV

A pusztamérgesi Felszabadulásból Fő utca lett április 1-jétől. Nem volt egyszerű döntés, mert a falu leghosszabb utcáján 100 családot, három-négy vállalkozást, általános iskolát, postát és vendéglátóegységet érint. A képviselők előbb visszaállították az utca eredeti nevét, a Zrínyit, de a lakosok aláírást gyűjtöttek, hogy inkább Fő utcát akarnak, mire a testület beadta a derekát. Minimum 12 táblát kell kicseréltetni az utcában, az intézkedés egy hónap múlva várható.

Ásotthalmon megmaradt a Szabadság és a Gagarin utca. A főutca nevének, a Felszabadulásnak viszont ott is mennie kell. Számos ajánlat futott be a lakosságtól a névadásra: javasolták a korábbi plébánosról a Kósa Ferenc, a Juhász Gyula és a Szent István utcát, a hangulatos Viola utcát, a prózaibb Fő, Bajai, Szegedi és Királyhalmi utcát. De szavazatot kapott a Rózsa Sándor és a Pipás Pista utca is. A képviselő-testület április 25-én dönt. A módosítás sokakat érint, mert a lakosokon kívül ott van az orvosi rendelő, a posta, két bolt, a takarékszövetkezet, az idősek otthona, valamint néhány vállalkozás és vendéglátóegység.

Az öttömösi önkormányzat a spárgaszezon utánra hagyja az átkeresztelést, hogy legyen idejük a lakosoknak okmányok után menni. A Felszabadulásból valószínűleg náluk is Fő utca lesz, Szent István ugyanis alulmaradt a lakók szavazásán. Tolbuhin helyére még fej fej mellett verseng a Fenyves és a Rózsa elnevezés.

Olvasóink írták

  • 9. ikszy 2013. április 17. 22:47
    „Javasolnám a felszabadulás helyett a rabigába hajlás nevet. Ha már változtatni kell Ásotthalmon, akkor vajon miért nem merült fel a Piás Pista elnevezés? Természetesen rovásírással, hogy minden népnemzeti nagy magyar el tudja olvasni.”
  • 8. queenmargareth1 2013. április 17. 19:17
    „7:) bizánci igen, mint ahogy Koppány, ezért IS írtam RÓMAI katolicizmust;)”
  • 7. _csutak_ 2013. április 17. 17:55
    „@queenmargareth1:
    Nem ártana frissíteni a történelmi ismereteidet.
    Szent István már katolikus volt, de a bizánci szektában, mert ugye mi arrafelé járkáltunk.
    Ha nekem nem hiszel, nézz utána!”
  • 6. queenmargareth1 2013. április 17. 17:27
    „Pipás Pista, hát, ha ő maradhat, akkor igen beteges az elképzelés.Amúgy Gagarinnal mi volt a baj?ugye nem az, hogy szovjet volt?mert megint a ló túloldala, mint a Moszkva tér esete.
    Szent Istvánba meg már mindenki beleunt.Véreskezű, aztán ránk erőszakolva a római katolicizmust idéző szerintem.”
  • 5. IVY 2013. április 17. 11:00
    „Pár éve még azt se tudtuk, ki volt ez a Pipás Pista.(én legalább is nem) Nagyon felkapott lett most a múzeumi kiállítás és a színdarab végett. "Barokkos" túlzásnak tartom, hogy utcát nevezzenek el róla. Van épp elég neves személy a magyar történelemben. Miért nem az ő neveikből választanak?”
  • 4. Óperenciás 2013. április 17. 09:26
    „3. pala1964 2013.04.17. 09:15

    23 évvel a rendszerváltás után ez már nagyon is elkésett névrendezés.
    A vörös terror idején napok alatt letépték a történelmi utcaneveinket.”
  • 3. pala1964 2013. április 17. 09:15
    „végre sikerül korunk legégetőbb kérdését orvosolni a szent forradalmi hevületben!

    most nem szeretnék sem a mocskos imperialista EU, sem a szintén mocskos, drága hazánkat rabigába hajtó (igaz, legújabban puszipajtási státuszra azeri, kazah, kirgiz és satöbbi testvéreink mellett kijelölt) ruszkik helyében lenni, elvtársak”
  • 2. zsozso64 2013. április 17. 09:10
    „Hát ez nem semmi! És a Pipás Pista helyett miért nem a lánykori nevét használja??? Ahogy hallottam a férfiakkal egyébként is gondjai voltak... igaz azokat meg is oldotta. A mai Mo.-on valóban példakép lehet akár egy betyár, akár egy sorozatgyilkos? Valóban ennyire útállatos kommunista volt ez a "Felszabadulás". Nem az utána következő diktatúrára kellene gondolni, hanem az előtte lévő megszállásra... szerintem, -bár én nem ott lakom.”
  • 1. Óperenciás 2013. április 17. 07:49
    „Az jár jól, aki a Gyarmat utcában lakik.
    Az az elnevezés politikai kurzustól függetlenül aktuális:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áron alul vinne az állam 130 hektárt

Másodszorra ültek le egyeztetni a felek tegnap a szegedi megyeházán az értékes baksi legelők ügyében. Tovább olvasom