A kormány teljes felülvizsgálatba kezd az aggodalomra okot adó szegedi ELI projekt ügyében. A fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe, ezért sürgős lépések szükségesek.
Szerdai ülésén a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) áttekintette a szegedi kutató szuperlézer megalkotását célzó úgynevezett ELI projekt körül kialakult helyzetet. A mai tényállás szerint, ha nem történik változás, akkor a projekt az előre tervezett 2015-ös időpontig biztosan nem valósul meg. A testület megállapítása szerint az elmúlt két évben Szegeden nem tettek meg mindent azért, hogy a kiemelt beruházás a megfelelő ütemben haladjon. Emellett az állami cég, azaz az ELI-HU Nonprofit Kft. felelősségét is vizsgálni szükséges. Ezért augusztus 31-vel bezárólag az NFK elrendelte a projekt azonnali, teljes körű felülvizsgálatát. A kormány rendkívüli figyelemmel követi a hozzávetőlegesen 60 milliárd forint értékű szegedi lézerprogramot, amelynek keretében széleskörű európai összefogással, több tagállam részvételével készülnek megalkotni a tudományos mérföldkőnek minősülő új kutatóeszközt. Szeged városa, a tágabb régió és egész Magyarország érdeke, hogy ne keletkezzen olyan zavar a beruházás folyamatában, amely veszélyeztetné a projekt megvalósulását. A teljes és gyors felülvizsgálattól azt várja a kabinet, hogy minden jelenleg aggodalomra okot adó problémát, minél hamarabb sikerül részletesen feltárni és megoldani.
![]() |
| Az ELI látványterve. |
a dolog tudományos részéhez kevesen értenek, de ez nem is fontos. Ha egy európai szinten fontos objektumot felépítenek Szegeden, az itt lesz. A témával foglalkozó szakemberek itt telepednek majd le a családjukkal. A lézerkutatás újabb eredményeit itt vitatják meg különféle tudományos konferenciákon. Az újabb és újabb fejlesztések már itt lesznek - hol máshol. És a többi. Most - a legnagyobb tisztelettel a hangomban, mely nem hallható - miért kell az "atomot" belekeverni? Végre van valami fejlesztés Szegeden; meg kell ragadni minden áron. Szerintem.
Tisztelt 95.jozko!
Örülök a viszontválasznak, mert kell a kommunikáció ebben az egymásramutogatós világban.
Valóban csak a megérzéseim vannak a szakmai tapasztalataim alapján, mint neked. Ezért nagyon fontos a DM tényfeltáró szerepe. Ezért írtam, hogy osszuk meg az információinkat- még megérzéseinket is, hátha összeáll a mozaikkockákból a kép. Erre lehet jó a fórumozás, bár jól tudom a felszínes politikai odamondogatás elfedi ezt. Álnaívan mondom, hogy ezt kell meghaladnunk (különben mi értelme van, ha nem hallgatunk a másik véleményére, csak mondjuk a magunkét?)
Amiket most írsz, azokkal az elvekkel abszolút azonosulok.
Viszontválaszom azért születik, hogy tisztázzam: a te csapdába esésedet, ami újszerű a tekintetben, hogy felhívod a figyelmet a lézerközpont esetleges kockázataira. Általában ez rendben is lenne, fontos a kockázatok felismerése (amiket kezelni lehet természetesen, mint egy atomerőmű esetében is). A csapda ebben az, hogy az örökölt - területi és ágazati… Tovább olvasom »
Tisztelt (94.) (N)Imre!
Csalnak a megérzéseid -a legnagyobb tisztelettel tegezlek / mint mindenkit ebben a műfajban/.
A téma fontosságára tekintettel a Délmagyar ma elég részletesen áttekintette az eddig "ELI ügyben" történteket -
rajtuk nem múlik.
Nem látom tisztán / tősgyökeseres szegediként.../ ennek a hirtelen jött vizsgálódásnak az okát.
A kormányszóvivői tájékoztatóból gyakorlatilag nem derül ki semmi /valószínű, hogy nem tartják publikusnak/.
A véleményemet is, az elgondolásaimat is leírtam az előző hozzászólásaimban.
Ami a "csapdába esést" illeti:
nem vagyok egyik politikai csoportosulás elkötelezettje sem / viszont anarchista sem, így lojális vagyok a
többségi szavazattal megválasztott kormánypárthoz/.
A csodákban nem hiszek - azok ellentétesek az ismert tudományos alapvetéseinkkel.
Az ismereteink viszont kétség kívül hiányosak - bőven van még mit tanulnunk.
Pártpolitikai elkötelezettség és beszűkült lokálpatriotizmus nélkül próbálok tárgyilagos… Tovább olvasom »
Tisztelt 93. jozko. A téma fontossága miatt reagálok. Nem tudom miért érzem azt, hogy Ön nem szegedi? Mindenesetre díjazom az őszinteségét, hogy csak "ugatja" a lézert (többen így vagyunk ezzel), és csak sejtései, feltevései vannak. De (talán éppen ezért) nem vette észre, hogy Ön is - igaz nem a szokványos politikai típusú - hangulatkeltés csapdájába esett. Úgy értékelem, hogy mindez a zárszó kedvéért van(!), amivel max. egyetértek: "Politikai hangulatkeltés helyett inkább a projekt elkötelezett támogatóitól több szakmai érvet kellene hallanunk!"
Csak "ugatom" a lézert... más , csak közeli szakterületen van némi tapasztalatom.
Továbbra is jó nagy megvezetésnek tartom a Szegedre / és még másik 2 volt szocialista ország nagyvárosába/,
mindenesetre az Unió keleti határterületére tervezett szuperlézert!
Lehet, hogy ez a "felülvizsgálat" kapóra jön a Kormánynak - és bőven találnak is okot rá - de remélem, nem hiába fizetik a hírszerzéssel megbízott szakembereiket, és alaposan körülnéznek/körülnéztek,
mi is a helyzet a világban ezen a fronton!?
Én már jó pár éve kikerültem a "fősodorból" - de úgy érzem, az ELI és a köréje épített légvár a korszerűségéről és a várható gazdaságosságáról : mese habbal!
Nem állítom, hogy az e téren elért kutatási eredmények publikusak - de nem is az "utca emberének" feladata
lépést tartani velük!
Bízom abban, hogy nem csak politikai torzsalkodásra és a haverok helyzetbe hozására fordítják a vizsgálatra szánt időt, hanem a gazdasági és katonai felderítési… Tovább olvasom »
Az ATV-re véletlenül én is ráslisszantam, én is a végére. Mintha ott is mindenki mondta volna a magáét, nem nagyon figyelve oda a másikra. Végigfutottam a 90 hozzászólást, nekem az tetszett mindegyikben - mint közös nevező - hogy ekkora az aggódás (talán két kivétel volt) az ELI-ért, nem véletlen a kommentek viszonylag magas száma.Tehát becsüljük ezt meg egymásban, politikai nézettől függetlenül. Talán nem kellene kígyót békát mutogatni (!) egymásra jobbról balra, balról jobbra, mert a közös érdek az közös érdek számunkra, akik itt élünk. Kinek rövidtávon, kinek áttételesen hosszabb távon hozhat a konyhára valami pluszt. Nyilvánvaló, hogy több dolog csúszik itt egybe a csúszás körül. Kérésem, hogy a valós területi érdekellentét ne legyen elfedve hamis (nagy)politikai érdekellentétel. Szóval a fórumot sztem arra kellene használni, hogy a plusz információkat a témában egymással megosszuk - hátha kikerekedik valami.
Higgyük el aggodalomra van ok .
Mert elképzelni is szörnyű valami felépül ,netán működik, és nem a kormány az aki ezért imádható !
Borzalom még rágondolni is .
No majd teszünk róla megvizsgáljuk leállítjuk ,újraindítjuk , és máris a miénk hisz mi csináltuk ! Na így már jó ,mellékesen meg Botkán is lehet rúgni egyet és minden OKÉ .
Hajrá fiuk ,hajrá Magyarország .
Most van néhány fizikus az ATV-n, sajnos mire odatévedtem, szinte vége.
Optimistán nyilatkozott a rektor úr... felvételről.
Na már ha feljött a fürdő. Az autópályán jövet, ilyen fürdők népszerűsítik magukat KKmajsa---majd Mórahalom---áttérve az elkerülőre Makó hagymatikum táblára leszek figyelmes.
Szegeden a marketingesek még erre is képtelenek , hogy a város nevezetességeit "eladják táblákon"
Miért nem lehet nagy méretű táblákon egy-két szép Tiszapart, Kárász u , esetleg fürdő képet kitenni ????? Pénzbe kerül?? Az ezzel foglalkozó Városkép kft netalán tán nem a városunk tulajdona ???
87. Ez most hogy jön ide? amúgy itt van az Aquapolis (SZUE), ott is lehet úszni, nem drágább, mint Algyő vagy a többi..
hirdetés
