Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Felvonulással ünnepeltük a Gutenberg utcát

Szeged - Csak a szépre emlékezem... Végre elkészült, örüljön velünk. Mától szabad az út, mienk itt a "tér".

Fakivágás, felbontás, majd építés. Ha tömören akarjuk összefoglalni a Gutenberg utca felújítását akkor ez a három szó jut eszünkbe. Mi már csak a szépre emlékezünk és a megújult utcán a kilátogatókkal együtt ünnepeltünk. Felvonulás, majorettek: Botka László átadta Szeged megújult utcáját, a Gutenberget. Az eseményre közel 300 ember látogatott ki. A polgármester ünnepi beszédében elmondta: Szeged épül, fejlődik tovább.

Az ünnepségen résztvevőket pogácsával és teával vendégelték meg. A forró italt ajándék bögrékből kortyolták a szegediek. Akinek volt kedve csatlakozhatott Botka Lászlóhoz, aki végigkalauzolta az érdeklődőket az átadott utcán. Az uzsonna népszerűsége miatt csak egy kisebb csoport tartott a polgármesterrel.

A nap lement, így nem tűnik fel, hogy a Gutenberg utcát nem annyira felújított homlokzatú épületek szegélyezik.

Az érdeklődők fél 5-től a tűzzsonglőrök műsorában gyönyörködhettek.

Átadták a Guttenberg utcát. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

És egy kis kronológia, az elmúlt 3 év címszavakban:

Vegyes forgalmú lesz a szegedi Gutenberg utca
2007.11.04. 20:32
Szeged - Bővül Szeged belvárosa, a Gutenberg utcát vegyes forgalmúvá alakítaná az önkormányzat. Az utca főleg a gyalogosoké lenne, de autóval is be lehetne hajtani.

Megfésülik a belvárost
2008.07.11. 19:36
Szeged - Díszburkolat és nulla parkoló a Kölcsey utcán, valamint a Reök-palota előtt, kis park a Mars téri U pavilon körül. Nem potyogtató japánakácok a vegyes forgalmú Gutenberg utcában – ilyen lehet a belváros 2010-re.

Klinkertégla a Gutenberg utcában
2008.10.19. 20:19
Szeged - Nem a Széchenyi tér felé folytatódik tovább a díszburkolat építése, mint ahogy azt korábban tervezte a város. Az észak-déli tengely építése most szünetel, helyette a Kölcsey és a Gutenberg utca kaphatja meg a jellegzetes klinkertéglás borítást.

Még az idén elkezdik a belváros felújítását
2009.11.25. 12:07
Szeged - Még az idén elkezdődnek a szegedi belváros rekonstrukciójának építési munkálatai. A Kölcsey utcától a Gutenberg utcán át a Mars térig terjedő felújítás kivitelezését a 3,3 milliárd forintos projektet irányító Szeged Pólus Nonprofit Kft. négy tenderre osztotta.

Őszre átépítik a Gutenberg utcát
2010.04.27. 05:13
Május közepén indul a szegedi Gutenberg utca átépítése, 400 millió forintból. Speciális sétálóutca lesz: autósok is behajthatnak.

Gutenberg utca: tilos az Á
2010.05.27. 11:43
Mától elkezdték az építkezést a Gutenberg utcában: az autókat fokozatosan szorítják ki a leendő sétálóutcából.

Gutenberg utca: csúszik az átadás
2010.07.28. 06:29
A Gutenberg utcát szeptember közepe helyett előreláthatólag egy hónappal később fejezik be. A kivitelező esőre, föld alatti meglepetésekre és közműszolgáltatókra hivatkozik.

Szeged legellentmondásosabb utcája: a Gutenberg
2010.11.02. 14:14
Díszkő és omladozó házak várják majd a Gutenberg utcára tévedőket. Képriport.

Újjászületett a szegedi Gutenberg utca - itt lakott a Tömörkény és a Pick család is
2010.11.12. 08:29
Szeged - Többször végigsöpört a történelem vihara a szegedi Margit, most Gutenberg utcán, ami egykor a zsidó negyedet határolta. Múltidéző sétát tettünk az évszázados épületek között.

Olvasóink írták

81 hozzászólás
  • 81. passar 2010. november 15. 13:04
    „"Ha a gyalogos teljes szélességben használhatja, az csak úgy képzelhető el a fentiek szerint, hogy mivel nincs szintkülönbség, így nincs járda, és nincs úttest sem, hanem csak egyszerűen az egész, faltól falig: "út"."

    Köszönöm a felvilágosítást!
    Maradjunk a fenti verziónál és használja mindenki egészséggel!
    / csak egy személyes megjegyzés: én inkább nem engedtem volna be a gépjármű forgalmat/”
  • 80. ifj. Nagy Gábor 2010. november 15. 09:23
    „79. passar 2010.11.15. 07:42
    "mitől sétáló utca ez az utca?"

    Jó kérdés. Megpróbálom levezetni. Az alábbiak mind a KRESZ-ben vannak:

    ---------------------
    b) Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt - része; a gyalogút azonban nem járda.

    a) Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg magánterület (közforgalom elől el nem zárt magánút).

    21. § (1) A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.

    (2) Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs - vagy az a gyalogosközlekedésre, illetőleg a kerekes székkel való közlekedésre alkalmatlan -, a gyalogosok az úttesten közlekedhetnek.
    ---------------------

    Ha a gyalogos teljes szélességben használhatja, az csak úgy képzelhető el a fentiek szerint, hogy mivel nincs szintkülönbség, így nincs járda, és nincs úttest sem, hanem csak egyszerűen az egész, faltól falig: "út".

    Ha ugyanis a középső részt úttestnek tekintjük, akkor nem lehetne korlátlanul használni, emiatt:

    ---------------------
    (3) Ha a gyalogosok az úttesten közlekednek, az úttest szélén, egysorban

    a) lakott területen lehetőleg a menetirány szerint a bal oldalon (...) haladhatnak.
    ---------------------

    A tévedés joga fenntartva, ha valakinek jobb ötlete van, szívesen meghallgatom.”
  • 79. passar 2010. november 15. 07:42
    „Függetlenül attól, hogy tetszik, vagy nem ez mindenkinek a magánügye, de felvetődik egy kérdés, hogy mitől
    sétáló utca ez az utca? Végig autóztam, gyalogoltam, de semmi táblát nem találtam, ami utalna arra, hogy itt aztán gyalogolhatok keresztben, hosszában.
    Ezzel szemben a rádió azt harsogja, hogy itt a gyalogosnak, biciklisnek elsőbbsége van az autóssal szemben.
    Mitől is? Ez egyirányú utca, harmincas sebesség korlátozással. Még zebra sincs.
    Ezek szerint a gyalogos mehet a járdán, a biciklis meg a saját oldalán.
    Vagy itt nem érvényes a KRESZ?”
  • 78. Titanilla 2010. november 13. 20:00
    „59 lidocain ! Én is a környéken lakom, és pont erre gondoltam! A felmarás az nagyon sebesen ment, azóta meg sehol semmi, alig látni mozgást. Személy szerint engem nagyon zavar /idős vagyok/ hogy gyalogosan is alig lehet átmenni a kereszteződésen. Talán megvárják ami lelesik a hó, vagy hideg lesz, akkor lehet az időjárásra hivatkozni.”
  • 77. Titanilla 2010. november 13. 19:52
    „37. AN . Nem olvastad el az utolsó mondatomat!”
  • 76. Rozsdás 2010. november 13. 18:34
    „Úgy van!!
    Szeged utcái, útjai, járdái nagyon sok helyen kritikán aluli állapotban vannak ott is ahol nem arra kell várni hogy az autópálya megépüljön és elvezesse a túlzott forgalmat!!
    Egy város nem csak a belvárosával hanem az égesszével kel hogy "tündököljön"!!”
  • 75. macs 2010. november 13. 18:32
    „frakk,
    a Kárász utca és a Klauzál tér nem egyenlő a Belvárossal. Talán a Kiskörúton belüli részt annak nevezhetnénk. Benem a Kárász utca - Klauzál tér mindig olyan érzést keltett, mintha egy háziasszony a szoba közepén egy méterxméteres darabot kitakarított volna, de csak ennyit.
    És, mi a véleményed a vásárhelyi fürdő beruházásról?”
  • 74. immi74 2010. november 13. 18:31
    „Üdv mindenkinek! besenyő p-nek igazat adok! De nem lehet egyszerre mindent megcsinálni felújítani!!! Akkor meg az a bajuk az embereknek , hogy minden levan zárva! Mindenki mindenért morog meg káromkodik!!!... holott azért szépül a városunk! A Gutenberg utcának csak az a baja? hogy autóval belehet hajtani!!!!!!!! Szerintem csak az ott lakók mehetnének be! Mert ez így ebben a formában nem sétálóutca és nem biztonságos! Szép és jó meg kellet de nem így kéne megoldani!”
  • 73. macs 2010. november 13. 18:27
    „DobóI,
    menj ki Tarjánba és nézz körül. Egyszerre minden nem megy!”
  • 72. Besenyő_Pistabácsi 2010. november 13. 17:51
    „Csak járható járdát szeretnénk, nem vágyunk egészen díszburkolatos utcákra padokkal, csak arra, hogy ne az autók között az úttesten szlalomozzunk gyalog vagy babakocsival! Vagy a Gyálaréti út már nem Szeged szíve csücske?”
  • 71. Rozsdás 2010. november 13. 17:37
    „Csak azt nem értem akinek semmi sem tetszik Szegeden miért nem tesz valamit !
    Sopánkodásból áll az egész életük. A két kezükkel talán még semmit sem építettek!
    Még arra sem tellik hogy mit kéne vagy hogy kéne valamit végrehajtani hogy a városunk szebb jobb és élhetőbb legyen, ezeknek egyszerűen sz@r minden!!”
  • 70. frakk 2010. november 13. 16:12
    „A Jate fő épülete még át sincs adva, de a Lombard felöl, már dúródik le a vakolat egészen fent. A Jogi karnál a Lófaránál a lábazat szintén salétromos. Ezek nem munkák. A muzeum is sajnos már megint több sebből vérzik, pedig az sem régen készült el. Nem hiszem , hogy Szeged adó FT-jait ezekre a felújításokra kellene ismételten elkölteni.
    Munkahelyek nem születnek, csak az önkormányzati megbízások a menők. Gyakorlatilag vegetálás ami itt folyik. Hitelekből építünk, majd egyre többet 5-10 év múlva renoválunk. Egy olyan spirálba viszi magát a város melyből nagyon nehéz lesz kimászni. Produktív termelő vállalt a megoldás.”
  • 69. frakk 2010. november 13. 16:04
    „Marcsy: nem tudom mennyi idős vagy ? A belvárost éppen a Bartha újítatta fel Novák István főépítész segítségével. Akkor lett ilyen szép a Klauzál tér , de a Kárász utca is. Ezek a mai napig bensőséges meleg érzetet adnak. Szépek a nagy cserép edényekkel közrefogott padok. Itt szinte mindig sokan ülnek a padokon is. Sajnos a most felújított részeknek semmi bensősége nincs. A Kölcsei utca miért nem a Kárász mintájára épült, ha az már sikeres. Ezek a padok ridegek, támla nélküliek. Talán a lófara az jó lett , de ezon is lehetne javítani. A Gutenberg az sajnos katasztrófa, szépérzék nélküli, átgondolatlan. A főépítész helyében lemondanék. Ha egy ember nem tudja betölteni a munkájával a szerepét akkor adja át a helyét tehetségesebbnek. Szegeden sok kiváló építész van. Tér és Formából nekem elegem van, Vesmás P- ből ugyanúgy.”
  • 68. potzok 2010. november 13. 15:01
    „salamon street! de mi ez a többes szám?”
  • 67. Gilberto 2010. november 13. 14:49
    „Marcsy: Akkor megis ki a fene ujitotta fel a Karasz utcat? Tan Botka?”
  • 66. Marcsy 2010. november 13. 14:08
    „Emlékeztek még mit csinált Bartha? Na ne erőlködjetek tovább: SEMMIT!!!! A nagy büdös semmit!! Lennétek inkább büszkék hogy itt élhettek ebben a gyönyörü városban. Ha nem tetszik valakinek, elköltözhet Kósa városba, vagy éppen Lázár-helyre, de van még szabad hely Nódrádi-falván is. Szabad az ut és nem kell tovább pofázni. Hisz a célotok csak a mocskolódás.”
  • 65. hy48711 2010. november 13. 13:20
    „A Belváros szépül, ez igaz. De nemcsak a Belvárosban élnek szegediek.”
  • 64. ferdzso 2010. november 13. 12:19
    „"magyarock1"! Ha "van kalapja, az a baj, ha nincs, akkor az??!" Hiszen épp a helyi Fidesz nem szavazta meg a Kárász folytatásaként, felújításra elnyert 1.7 milliárdot! Somogyi u. Dugonics tér, Ady tér!!(Az pedig, nagyon is folytatása lett volna a Kárásznak!) Káka is van csomó is van, de ne keresd rajta, felesleges...”
  • 63. magyarock1 2010. november 13. 11:43
    „Pénzkidobás volt az egész, normális városokban a belvárosból haladnak kifelé a felújítások.Elöször Széchenyi tér, Dugonics tér, Aradi Vértanúk tere.”
  • 62. Gilberto 2010. november 13. 11:41
    „50. hozzászólás apátfalvi 2010.11.13. 03:39

    Meg hogy nincs hozza köze? Mostmar gyakorlatilag vörös szönyegen mehetnek a zsinagogaba....”
81 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konferencián a hitelekről Szegeden

Szeged - Élénkül a kis- és középvállalkozások hitelezési piaca - hangzott el a kis- és… Tovább olvasom