Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Gyermeknap szülök nélkül a szegedi Bal fasoron

Szeged - Régi családjuk már nincs, új pedig még nincs az újszegedi Bal fasori befogadó otthonban lakó gyerekeknek. Türelemmel várják, hogy a felnőttek kitalálják, mi lenne nekik a legjobb.
Régi családjuk már nincs, új pedig még nincs az újszegedi Bal fasori befogadó otthonban lakó gyerekeknek. Azok kerülnek ide, akik árthatnak maguknak, esetleg a családjuk jelent veszélyt rájuk, vagy valamiért nincs, aki gondoskodjon róluk. A Bal fasori gyerekek türelemmel várják, hogy a felnőttek kitalálják, mi lenne nekik a legjobb. Van, aki csak egy éjszakát tölt az intézetben, más heteket vár arra, hogy eldőljön a sorsa.

Mintha megállt volna az idő. Így érzik a gyerekek Újszegeden, a Bal fasori befogadó otthonban. Az elmúlt több mint fél évszázad alatt kicsik és nagyok ezrei fordultak már meg itt, s vártak arra türelemmel, hogy náluk „magasabb erők" döntsenek arról, mi legyen velük.

Addig maradnak, amíg eldől a sorsuk

– Azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akik valamilyen okból kiszakadtak a családjukból. Ha veszélyt jelentenek önmagukra, vagy a családjuk jelent veszélyt rájuk – magyarázza Szügyi János, a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon igazgatója. Kizárólag Csongrád megyei gyerekeket fogadnak be, akiket a jegyző, a rendőrség, a büntetés-végrehajtó parancsnokság vagy a gyámhivatal utalt be.

– Addig maradnak itt, amíg el nem dől a sorsuk. A megyei szakértői bizottság kivizsgálja bekerülésük körülményeit, és javaslatot tesz arra vonatkozóan, mi lenne a legjobb számukra. Visszakerülhetnek a családjukhoz, gyermekotthonba vagy nevelőszülőknél helyezhetik el őket – mondja az igazgató, miközben irodájából elindulunk a legfelső emeletre.

A Bal fasor otthonban a gyerekek úgy érzik, mintha megállt volna az idő. Fotó: Frank Yvette
A Bal fasor otthonban a gyerekek úgy érzik, mintha megállt volna az idő. Fotó: Frank Yvette

A lépcső végén farács keresztezi utunkat. – Ez azért kell, ha valaki esetleg nagyon gyorsan, köszönés nélkül távozna, ne legyen olyan egyszerű elszelelnie – mondja mosolyogva.

Háromágyasak a szobák. Benyitunk az egyikbe. A heverőről kutya formájú párna lóg, egy másikon elnyűtt pólóban fekszik egy lány, szembe vele egy másik csücsül. Füstszag terjeng a levegőben. – Zavarhatok? – kérdezem, s lehuppanok a pamlagra.

Anyák napja, anyák nélkül

Több tízezer hányatott sorsú gyerek történetét mesélhetnék el a Bal fasori befogadó otthon falai, ha beszélni tudnának. Az épületet 1951-ben kapta meg az intézet. Az itt dolgozók – bár a szülőket nem helyettesíthetik – megpróbálják minél elfogadhatóbbá tenni a gyerekek napjait. – Karácsonykor a gyerekek írnak a Jézuskának egy levelet. Több mindent felsoroltatunk velük, hiszen a nagyon drága dolgokra nincs pénzünk. Anyák napjára ünnepséget szervezünk, ahova meghívjuk a szülőket. Előfordul, hogy nem tudnak eljönni, ilyenkor a kicsik később adják át a kézzel készített ajándékokat. Születésnapra és névnapra apró meglepetéssel kedveskedünk nekik. Jólesik, hogy a legtöbb gyerek szeretettel gondol az intézetre. Ha akkor, amikor ide kerülnek, nem is fogadják el, később belátják, hogy mi a legjobbat akarjuk nekik – mondta az egyik felügyelő, akit mindenki csak Marcsi néninek hív. Vasárnap a Zápor-tóhoz viszik kirándulni a gyerekeket, ahol a nevelőszülői hálózat tagjai és a gyermekotthonok lakói együtt tölthetik a napot.

 
Zaklatta a nevelőapja

Két fiú is csatlakozik hozzánk, tizenkét év körüliek. Illedelmesen bemutatkoznak. Nevetgélünk, mert a srácok bohóckodnak. Szeretik, ha figyelnek rájuk. Aztán leülnek velem szembe. Arról érdeklődöm, hogy kerültek ide. Nem beszélnek. Kínos a csend. Hát mondom én. Összevissza, ami eszembe jut. Néhány perc múlva a legidősebb lány, a tizenhat éves Evelin megkönyörül rajtam.

– Anyukámnak gyakran eljárt a keze. Majdnem mindennap kaptam tőle. A nevelőapám meg az öcsémet verte. Egyik nap a nyakánál fogva nyomta fel a falra, és nem engedte el az iskolába, nehogy elmenjen a rendőrségre feljelenteni őt. Velem mást is csinált, de erről nem szeretnék beszélni – fejezte be mondandóját. A nagylány után a többiek is felbátorodtak. Sorra mesélték el szívszorító történetüket.

– Engem is megvert az anyukám – mondja a szomorú szemű, szőke hajú Ágota. Összekulcsolt kézzel csücsül Evelin mellett. Minden második szónál a nagylányra sandít, mintha tőle várna segítséget: beszéljen vagy ne?
– Vonattal jöttem be Szegedre, úgy volt, hogy a nővérem a pályaudvaron vár. De nem jött. Ide hoztak a rendőrök – meséli történetét. Hiába kérdezem, mióta van a befogadó otthonban, nem tudja megmondani. Az egyik fiú kezdetben a kezére húzta a strigulákat, de a tizedik után felhagyott vele. A lányok szeretnek itt lenni. Azt mondják, itt békén hagyják őket. Bárhova mennének, csak haza ne kelljen! Az egyik fiú, a tizenkét éves Zsolti viszont hazavágyik.

– Három dolog miatt vagyok itt. Feljelentettem a saját mamámat, mert megvert, betörtem egy ablakot, egyszer meg vbk-t ittam a haverjaimmal – harsogja komisz vigyorral a képén. Azt mondja, utálja a rendőröket, de ha felnő, kutyás járőr lesz.

Harminc napig maradhatnak

A Bal fasori befogadó intézetben tizenkét gyereket tudnak elszállásolni. Szinte mindig telt ház van. Három és tizennyolc év közötti gyerekeket fogadnak be, fiúkat és lányokat is. A törvény szerint harminc napig maradhatnak, de kivételes esetekben tovább. Pedagógusok, fejlesztőpedagógus, pszichológus és öt gyermekfelügyelő foglalkozik velük.

Elszökött otthonról, mert verték


A hátam mögé teszem a kutya formájú párnát, az egyik nevelő szavai visszhangoznak a fülemben. Bármennyire is szörnyű volt otthon, általában minden gyerek hoz magával valamit hazulról. Van, aki egy plüssállatot vonszol magával mindenhova, a nagyobbak fényképet rejtegetnek a szekrényben családjukról. Egy apró momentum a jól megszokott környezetből segít átvészelni a bizonytalanságot.

– Én már tudom, hogy hova kerülök! Nevelőszülőkhöz. Rendesnek látszanak – árulja el Petra, aki nemrég kapcsolódott be a beszélgetésbe. Elszökött otthonról Pestre, a barátaihoz, de kerestették a rendőrséggel. „Feladta magát". Az anyukája két éve halt meg, a mamája nevelte. A nagyi egyik napról a másikra inni kezdett. Az apja többször megverte, nem volt többé maradása otthon.

– Legszívesebben itt élnék, amíg tizennyolc nem leszek. Normálisak a nevelők. Összetartunk a többiekkel, bár van, aki csak néhány napig marad itt – magyarázza Petra.

Indulás előtt megkérdezem, ha gyereknapra kívánhatnának valamit, mi lenne az? Zsolti feleségül venné Ágotát. Ágota vágya, hogy a nővérét kiengedjék a kórházból, és az újszülött kisbabájával meg a férjével együtt élhessenek Szegeden. Evelin legnagyobb vágya, hogy kisöccsét kiengedjék a csecsemőotthonból. Később szeretne egy szerető férjet, két gyereket, normális családot.

Olvasóink írták

  • 2. Balogh Gábor 2008. május 25. 06:06
    „Sajnos a saját , igazi családot és szeretetet nagyon nehéz pótolni !
    bégé”
  • 1. bucó-szetti 2008. május 24. 21:57
    „Foglalkozhatnak, de sajnos volt szerencsém egy itt is lévő lánykához. A modora útszéli, kocsmás, a beszéde is, amúgy szép csajszi. Normálisan nem tud beszélni, tudja, hogy lóghat, nem tudják visszatartani semmivel. Nem hallgatnak senkire.
    Tényleg szerencsétlen a helyzetük az ilyen gyerekeknek, de nem kell később sajnálni őket, ha felnőnek. Iskolát nem fognak elvégezni, mert a sanyarú helyzet nem tűz ki eléjük célt. Így csak elkallódnak.
    Én ezt tapasztaltam, a szülőket kellene valamilyen módon büntetni, de sajnos a törvények nem elég elrettentőek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös célokról beszélt Botka a díszközgyűlésen

Szeged - Szeged napja alkalmából a város önkormányzata pénteken ünnepi díszközgyűlést tartott. Botka… Tovább olvasom