Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Három héten át tart a felvételi

Szeged 22 középiskolája közül 20 helyi felvételi vizsgát tart az általános iskolák végzőseinek. A hétfőn elkezdődött, március 7-én záruló időszak megpróbáltatás azoknak a szegedi nyolcadikosoknak, akik több középiskolába is elzarándokolnak írásbelizni vagy szóbelizni.
Megmérik az általános iskolák végzőseinek tudását, így válogatnak a jelentkezők közül a szegedi középiskolák. A január 26-i központi írásbelit követően elérkezett a helyi írásbelik és szóbelik időszaka. Az Eötvös gimnáziumban és a Krúdy szakközépiskolában szerdán vizsgáztak, tegnap pedig a Krúdyban és a Kőrösyben felvételiztek a nyolcadikosok.

– Írásban csak az angol nyelvi osztályba jelentkezők tudását mérjük külön is – mondta el a Kőrösy igazgatója, Kiricsi Imréné. A közgazdasági szakközépet tavaly 326, idén 371 nyolcadikos célozta meg. Közülük összesen 126 diák vesz részt a helyi írásbelin – a tegnapi és március 4-i két időpont közül szabadon választva. Jó tanácsként elmondta az igazgató, hogy mindenki időben érkezzen a vizsgára, s vigyen magával személyi igazolványt.

A szegedi Krúdy szakközépiskolában tegnap háromszáz nyolcadikos felvételizett Fotó: Miskolczi Róbert

A tavalyinál kevesebb, összesen 350 nyolcadikos jelentkezési lapja érkezett az Eötvös gimnáziumba, közülük 106 diák szerdán vizsgázott, 84 pedig március 3-án felvételizik a nyelvi előkészítős, illetve a három speciális osztályukba – tudtuk meg az igazgatótól. Gera Tibor elmondta: – Kíváncsiak vagyunk a jelentkezők tájékozottságára, így például színházi vagy olvasmány élményeire, ugyanakkor szaktudásukat az általános iskolai törzsanyagból összeállított kérdésekre adott válaszok alapján vizsgáljuk.

A Fodortól a Radnótiig

A szegedi felvételi-maratonit a szakközépiskolák közül a Fodor József kezdte hétfőn, a Gábor Dénes és a Szeged-Móravárosi zárja március 6-án; a gimik közül szerdán az Eötvös indította, s március 4-én zárja a sort, míg a Radnótiban 3-án fejezik be a felvételit – tudtuk meg a polgármesteri hivatal oktatási irodájának munkatársától, Antal Anikótól. A helyi felvételi eljárásra kiszabott három hét alatt Szeged 22 középiskolája közül csak két helyen (a József Attila szakiskolában és a Kiss Ferenc erdészetiben) nem tartanak helyi felvételit.  
– Csupán három gimnáziumi osztályunkhoz állítunk be helyi szűrőt, és csak szóbeli elbeszélgetést tartunk február 27-én. E szereplés ráadásul a felvételi összpontszámban nálunk csak 20 százalékot nyom. Mégis szükséges, hiszen a három gimnáziumi osztály 96 helyére 356 kamasz pályázik. Egyébként a múlt évhez képest 25 jelentkezővel kevesebb, összesen 709 nyolcadikos küldte ide a lapját – finomított a képen a Gábor Dénes gimnázium és szakközépiskola igazgatója. Mustos Tamás János elárulta: bevált szempontrendszerük segítségével nagyjából 10-15 perces beszélgetés alapján is el tudják dönteni, a jelentkezők közül mely diákokat látnák szívesen intézményükben.


Olvasóink írták

  • 1. tv 2008. február 22. 07:39
    „hmmm.MO...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszely Pál lehet a Csillag parancsnoka

Szeged - A múlt héten menesztett igazságügyi és rendészeti miniszter, Takács Albert utolsó… Tovább olvasom