Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a SZINT ügyében

Szeged - Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a SZINT Kft. ügyében. Tanúként hallgatják meg a volt igazgatót, Miklós Pétert is, aki állítása szerint a jogszabályok szerint járt, amikor 4 millió forint kölcsönt adott a gazdasági vezetőjének, akinek tavaly októberben egyik nap megszüntette a munkaviszonyát, végkielégítést fizetett neki, másnap pedig visszafoglalkoztatta.
A szegedi közgyűlés novemberben mondott fel az önkormányzati tulajdonú takarítócég, a SZINT Kft. igazgatójának, a történész, muzeológus végzettségű Miklós Péternek.

A közgyűlési előterjesztésben szereplő indoklás szerint többek között azért, mert az igazgató 2014. október 15-én közös megegyezéssel megszüntette a gazdasági vezető határozatlan idejű munkaviszonyát, 600 ezer forint végkielégítést és 477 ezer forint távolléti díjat fizetett ki neki, de másnap, október 16-án határozott idejű, 2017. december 31-éig szóló szerződésben visszafoglalkoztatta a gazdasági vezetőt. 2011-ben kölcsönszerződést is kötött Miklós Péter a gazdasági vezetővel, aki 4 millió forintot kapott a cégtől a korábban felvett hitelének végtörlesztésére. A kölcsön futamideje 2011 novemberétől 2012 decemberéig terjedt, a kamat mértéke a jegybanki alapkamat 5 százalékkal növelt összege volt. Később módosították a kölcsönszerződést, és 2013 decemberéig hosszabbították meg.

Lapunk értesülése szerint a Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozást indított a fentiek miatt a SZINT Kft. ügyében. Úgy tudjuk, hogy már több tanút is meghallgattak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta lapunkat, hogy hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Kisteleki Rendőrkapitányság.

– Nem tudok arról, hogy nyomozás indult volna hűtlen kezelés miatt a SZINT Kft. ügyében – mondta kérdésünkre a takarítócég volt igazgatója, aki január elseje óta a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum vezetője. Miklós Péter elmondta, a jövő hétre kapott idézést a rendőrségtől, ahol megfogalmazása szerint tanúként hallgatják meg egy, a SZINT Kft.-vel kapcsolatos ügyben, aminek nem ismeri a tárgyát.

Kérdésünkre elmondta, a gazdasági vezető munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg, végkielégítést fizettek neki, majd határozott idejű szerződésben visszafoglalkoztatták. Miklós Péter hangsúlyozta, a jogszabályban meghatározott összeget fizették ki a gazdasági vezetőnek a munkaviszony megszüntetésekor. 4 millió forint kölcsönt is adott a cég a gazdasági vezetőnek a devizahitele kiváltására. Erre Miklós szerint lehetőséget adott a jogszabály. Elmondása szerint a gazdasági vezető kamatostul visszafizette a pénzt.

Miklós Péter munkaviszonyát felmondással szüntette meg a közgyűlés. A volt igazgató elmondta, mivel vitatta a munkáltató döntését, munkaügyi pert indított, aminek már volt egy tárgyalása. – Nem tudom, mi lesz a per vége, de természetesen elfogadom a bíróság döntését – közölte Miklós Péter. Hangsúlyozta, nagyobb eszközállománnyal, több készpénzzel és megrendeléssel adta át tavaly a SZINT Kft.-t, mint amennyije volt 2011-ben, amikor átvette. Ezért nem is érti, hogyan indulhatott nyomozás hűtlen kezelés miatt a cég ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

35 látványosság 11 nyelven

Bemutatták az új szegedi idegenforgalmi kiadványokat szerdán a városházán. Tovább olvasom