Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Jézuskának a blokkra is van gondja

Szeged - Megtanultuk, hogy ha nagyobb dolgokra, játékra, háztartási gépre adjuk ki a pénzt, tegyük el a blokkját. „Blokktesztünkből" kiderült, ennek az oka főleg a megszokás, és nem az, hogy vissza akarjuk vinni a terméket.
Mindennapi bevásárlásainkból ritkán visszük hazáig a blokkot, nyugtát. Ha mégis, akkor csak addig tartjuk meg, amíg átnézzük rajta az árakat – hallottuk tegnap délben szegedi háziasszonyoktól a Cora kijáratánál.

Egész más a helyzet a karácsony előtti költekezéssel. A hipermarket általunk megkérdezett tucatnyi vevője közül tíz magával vitte a blokkot.

Hatan megszokásból. Az ópusztaszeri Zsótér Istvánék például a 3–4 ezres gofrisütőre és kenyérpirítóra garancialevelet sem kértek, mondván, ennyi pénzért nem éri meg visszahozni a készülékeket 30 kilométerről. A balástyai Simonné Sejben Ildikó tudatos vásárló, ahogy a fogyasztóvédelem nagykönyvében meg van írva. Az asszony 60–70 ezer forintot fizetett, összehajtogatta a méternyi blokkot, főleg mert a játékok sokba kerültek, ezért kivárja vele az ajándékátadást, hogy ellenőrizze, minden működik-e. Gáspár Edit Bernadett 23 ezer forintot költött, azt mondta: – A Jézuska elteszi a játékok és a gyerekruhák blokkját, hátha ünnepek után cserélni kell.

Simonné tudatos vásárló: elteszi a blokkot. Fotó: Segesvári Csaba
Simonné tudatos vásárló: elteszi a blokkot.
Fotó: Segesvári Csaba

A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatai szerint egyre többen megőrzik a blokkot a garancia miatt – tájékoztatott Horváth Zsuzsanna régiós igazgató. A blokk igazolja, hol mit vettünk. Műszaki termékeknél és más tartós fogyasztási cikkeknél 3 évig ajánlatos megtartani. Általánosságban legalább egy évig érvényes rájuk a jótállás, mialatt a kereskedő „jótáll" azért, hogy a működésből eredő hibákat javítja. Utána egy-két évig még fennáll a szavatosság, de akkor már a vevőnek kell bizonyítani, hogy gyári hibás a terméke. Fontos a napi élelmiszereink blokkja is, mert visszavihetjük, ha otthon derül ki, hogy lejárt valaminek a szavatossága.

Ajándék ló

Ha nem hibás az ajándék, csak épp nem jó méret, nem tetszik, vagy kettőt kaptunk belőle, a kereskedő nem köteles kicserélni vagy az árát visszaadni. Az üzlet jó szándékán múlik, hogy másikat választhatunk-e helyette az ünnepek utáni 3 héten belül, bár ezt a legtöbb helyen megengedik. Hibás terméket 3 napon belül ki kell cserélnie a boltnak, ha jótállás vonatkozik rá. Ha 3 napon túl visszük vissza, a kereskedő javíttathatja, vagy ha az nem megy, kicseréli. Ha arra sincs mód – mert például elfogyott –, akkor visszaadja az ellenértékét.

Olvasóink írták

  • 5. flexsnake 2009. december 23. 15:23
    „4. persze, mi is nagyon örülünk neked, gondolhatod...:D”
  • 4. Strat-n 2009. december 23. 00:23
    „kARÁCSONYRA NEM AJÁNDÉKOZUNK, INKÁBB SZÜLINAPRA. ELOSZLIK JOBBAN. KARÁCSONYKOR "CSAK"ÖRÜLÜNK EGYMÁSNAK. TÉNYLEG...”
  • 3. SP 2009. december 22. 15:48
    „""""http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kincs_az_indohaz_ter_alatt/2132012/
    Múlt. Egy 1800-as évek végén készült fotó a nagyállomás előtti térről.
    Fotó: virtualszeged.hu"""""
    Régen azért tudtak jó fotót csinálni, igaz 1 kicsit más volt a gépe, fejletlenebb.”
  • 2. flexsnake 2009. december 22. 15:40
    „Ha van tudatos vásárló, van tudattalan is? Mutassanak már egy tudattalan vásárlót :D
    Ezért a cikkért egy fillért ne perkáljatok :D Szar.”
  • 1. SP 2009. december 22. 12:35
    „A fotó.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alföldi szánkópályák

Amikor leesik az első hó, az élelmes szegediek minden kisebb emelkedőt kihasználnak, és végigcsúsznak rajta. Tovább olvasom