Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Jövő évad Szegeden: Othello, Karnyóné, Bob herceg

Szeged - A Simon Boccanegrától A varázsfuvoláig, az Othellótól a Karnyónén át a Bob hercegig 14 bemutató szerepel a Szegedi Nemzeti Színház 2013–14-es műsortervében. Májusban Finálé Fesztiválra és különböző gálaestekre is várják a közönséget.
Másodszor rendezik meg az évad végén Szegeden a regionális kamaraszínházi fesztivált, a Finálét, amelyre idén már a határainkon túlról is hívtak magyar társulatokat – jelentette be a teátrum pénteki sajtótájékoztatóján Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház május 16-án Vinnai András darabját, a Vojágert játssza a kisszínházban Keszég László rendezésében. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Spiró György Prah című drámáját hozza el 21-én. A „szomszédvárak" közül idén csak Békéscsaba jön: az Eperjes Károly rendezte Hippolyt, a lakájjal lép fel 18-án a Jókai Színház társulata. A fesztivál részeként kínálják a szegedi Egerek és embereket, a Zerlinét és a Stabat Matert is.

Büszkék arra, hogy Szeged ad otthont Magyarország legnagyobb énekversenyének; május 12-én a nagyszínházban rendezik meg a zenekaros gálahangversenyt Gyüdi Sándor vezényletével – mondta el a Nemzetközi Simándy József Énekverseny egyik alapítója és művészeti vezetője, Temesi Mária operaénekes, az SZTE ZMK tanszékvezető professzora. Csengery Adrienne operaénekes, a zsűri tagja azt is hangsúlyozta: idén magasabb követelményeket támasztottak, ezzel megnehezítették a háromfordulóssá tett versenyt, amelyre közel 70-en jelentkeztek – nemcsak itthonról, hanem a határainkon túlról, a Délvidékről, Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Felvidékről, valamint Németországból, Olaszországból, Dél-Koreából és Amerikából.

150 Armel-elődöntős Párizsban

Gyüdi Sándor az Armel-operaverseny első fordulóját értékelő zsűri elnökeként ezen a héten 3 napon át 150 énekest hallgatott meg Párizsban. Mint elmondta, nemcsak francia, hanem német, olasz, amerikai, japán énekesek is indultak a viadalon. A budapesti és a párizsi meghallgatásra jelentkezett közel kétszáz énekes közül a jövő héten választják ki azt a legfeljebb 57-et, aki meghívást kap a május 25-i és 26-i szegedi 2 fordulóba, ahol az idei és a 2014-es 5-5 versenyprodukció főszereplőit kiválasztják. 

Május 25-én 15. alkalommal szervezik meg a Dömötör-díj gálaestjét, amelyet Toronykőy Attila rendez – adta hírül Elekes Zoltán, a díj ötletgazda-alapítója. A jubileumi műsorban a tervek szerint az eddigi díjazottak közül is többen fellépnek. Az idei jelöltekről április 30-i ülésén dönt a társadalmi kuratórium, május elejétől lehet majd szavazni.

Májusban a saját produkciók, a Rigoletto, a Pillangókisasszony és a Mária főhadnagy mellett két vendégjátékot is kínálnak a nagyszínházban: 18-án két anyák napi HungarOperett-gálát tartanak, 26-án pedig az Anconai szerelmesekkel vendégszerepel a Turay Ida Színház csapata.

Aki sokfélét hoz, mindenkinek hoz valamit – Gyüdi Sándor szerint ezt az elvet követték a következő évad műsortervének összeállításakor is. Három új operaprodukciót kínálnak majd: az Armel-fesztiválra készülő Simon Boccanegra mellett A varázsfuvolát és a kisszínházban Rossini Hamupipőkéjét. Klasszikus dráma is szerepel a tervekben: Shakespeare Othellója. A gyerekbérletben Csukás István Ágacskája és A kis herceg. A drámai tagozat műsorra tűzi még a Karnyónét, az Ők tudják, mi a szerelem című Hubay-darabot, Feydeau bohózatát, A hülyéjét. Újabb ősbemutatóra is készülnek: Tasnádi István egyelőre a C-vitamin munkacímen futó darabja Szent-Györgyi Albertről szól. Két balettbemutatót terveznek: a Tavaszi áldozatot és a Rítust. Egy újabb Huszka Jenő-operettel, a népszerű Bob herceggel is szeretnének a szegedi közönség kedvében járni. 

Olvasóink írták

  • 1. Lucia 2013. április 26. 22:32
    „A most "futott" darabokban nyújtott teljesítményekért SZABÓ GABI és BOROVICS TAMÁS érdemel Dömötör-díjat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűnt előztek a vadasparkban

A megyei rendőr-főkapitányság a vadasparkkal közösen a MEGELŐ-ZOO bűn- és baleset-megelőzési, természetvédelmi élménynapot rendezett Szegeden. Tovább olvasom