Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

József a Megasztárban is keresi szerelmét

Szeged - Nem akar sztár lenni, csupán rég elvesztett szerelmét szeretné megtalálni Pécsi József. A Megasztár nyilvánosságát választotta a kereséshez, így bár Zsuzsa még nem talált rá, egyre többen állítják meg az utcán az amatőr gitáros-énekest.
Ha létezik antisztár, Pécsi József mindenképpen az. Kiszárad a torka és remeg a keze, amint egynél többen figyelnek rá. Az 55 éves szegedi férfi mégis legyőzte lámpalázát, mert úgy gondolta, már csak a nyilvánosság segíthet neki abban, hogy megtalálja hosszú évek óta hiába keresett szerelmét, akit egy félreértés sodort el mellőle.

– Egy azóta már leszerelt padon, a Bartók téren ültem 1974 augusztusában, és gitározgattam, amikor egyszer csak feltűnt ő – kezdte történetét a férfi.

– Amikor odajött hozzám, és rákönyökölt a térdemre, már tudtam, hogy az enyém. Játszottam neki két dalt, majd kézen fogva elsétáltunk. Igazi szerelem volt ez első látásra – mondta Pécsi József.

Csakhogy egy hét után a barátai azzal fogadták a téren, hogy Pintér Zsuzsa egy haver nője, és nem tisztességes dolog őt "lenyúlni". Ezért József a másnapra megbeszélt találkozóra ugyan még elment, de csak messziről nézte a lányt, aki sírva fakadt, amikor megértette: nem megy többé oda hozzá.

36 évvel ezelőtt itt, a szegedi Bartók téren ismerkedett meg szerelmével József. Fotó: Frank Yvette
36 évvel ezelőtt itt, a szegedi Bartók téren ismerkedett meg szerelmével József.
Fotó: Frank Yvette

– Rettenetesen fájt, hogy ő másé, hiszen állami gondozottként már korábban is annyi pofont kaptam az élettől – mesélte még most, 36 év után is könnybe lábadó szemmel József, aki a történtek után bevonult katonának, majd pár évvel később megnősült. Két gyereke született, és bár Zsuzsát sosem felejtette el, házassága felbomlása után sem gondolt rá sokáig, hogy megkeresse.

– Egyszer találkoztam az egykori baráti körömből valakivel, és addig beszélgettünk, míg kiderült: a „haver nője" egy másik Pintér Zsuzsa volt, nem az a lány, akit én szerettem. A tudat, hogy feleslegesen okoztam neki és magamnak is annyi fájdalmat a szakításunkkal, szinte teljesen tönkretett – mondta el a férfi, aki az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy megkeresse egykori kedvesét, amiben fia és lánya is támogatta. Emelt díjas SMS-eket küldött az egyik tévéműsor üzenőcsíkjára, telefonkönyvből hívogatta a hasonló nevű előfizetőket, és leveleket is írogatott. Úgy tudja, választottja Berettyóújfaluban él, így még oda is elment, de nem találta meg.

– Azért jelentkeztem a Megasztárba is, hátha felismer, és megkeres, ha már én nem találtam rá. Szinte meg sem tudtam szólalni a zsűri előtt, de tudtam, hogy ez egy hatalmas lehetőség számomra – mesélte József, akit az ő Zsuzsája ugyan még nem hívott fel, azonban pillanatok alatt ismertté vált. Beszélgetésünk közben szólította le például első rajongója: közös képet is készített vele, miközben autogramot kért. A férfi alig bírta leírni nevét, annyira remegett a keze. „De hiszen én nem vagyok senki" – mentegetőzött.

Olvasóink írták

  • 10. szilléri 2010. augusztus 31. 23:45
    „flex ! Mi a kérdés ?

    Ez egy barom, vagy megélhetési Liptai !

    1974-ben minden 55 éves jó képü srácnak volt barátnője !
    Természetesen minden csinos lánynak is volt barátja.”
  • 9. flexsnake 2010. augusztus 31. 20:11
    „örüljetek inkább, hogy nektek nincsenek ilyen történeteitek. Vannak emberek akik csak pár évet mesélnének az életükből, és örülnétek, hogy ne nektek kellett azokat megélnetek. Szóval ne ítélkezz, mert valószínűleg azzal te leszel hasztalan a közösség számára ami egyszer kidob és eltemet mint a megunt mackót.”
  • 8. szilléri 2010. augusztus 31. 19:46
    „55 éves rokkantnyúgdíjas?????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nagy parti lehet !”
  • 7. Zsoltee0716 2010. augusztus 31. 16:41
    „Ez már volt a Dm-ben. Video alatt picit más mond mint a mi itt le van írva...
    Itt meg lehet nézni a videot is!
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szerelmet_keresi_a_megasztarban_a_szegedi_ferfi/2175842/

    Ma már ez a 2.ik cikk ami ismétlésből áll!”
  • 6. soligor 2010. augusztus 31. 16:21
    „Sajna az is benne lehet a pakliban, hogy a ZSuzsa azóta boldog harmónikus családban él.
    kár lenne belerondítani.........
    mit szólna a mostani férj? a családja ?
    sok embernek van hasonló emléke,,,,,,,,,”
  • 5. 140 2010. augusztus 31. 13:07
    „#1 - 3,
    A 70-es években még símán "elveszhettek" emberek, miután nem volt internet, iwiw, facbook, de még telefon se nagyon. Most lehetősége nyilt rá, hogy megkeresse ezt a nőt, hát tegye.
    Ti meg törődjetek a magatok dolgaival.”
  • 4. kiokushyn 2010. augusztus 31. 12:48
    „Emberek!
    Ő is ember,s lehet, hogy,külömb, mint Ti hárman együttvéve.”
  • 3. web 2010. augusztus 31. 12:42
    „az ilyen csapágyas fazonokat mellőzhetnék.....”
  • 2. szilléri 2010. augusztus 31. 11:00
    „55 éves r.nyugdíjas agyhalott !!!!”
  • 1. dodó 2010. augusztus 31. 10:01
    „Ezt a Józsefet sem az esze miatt kell(ene) szeretnünk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

B. Nagy büntetné a külföldi szabálytalankodókat

Szeged - Törvénymódosító javaslatot nyújt be ősszel a parlamentben B. Nagy László, a Fidesz szegedi… Tovább olvasom