Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kismamákat támad a vírus

Szeged - Eddig öt új influenzást, köztük két várandós nőt ápoltak új módszert is alkalmazva Szegeden az intenzív osztályon. A súlyos állapotba került betegek között világszerte 10–15 százalék a terhes nők aránya – Pál Attila, a nőgyógyászati klinika igazgatója minden kismamának beadatná a védőoltást.
– 10–15 százalék a terhesek aránya a H1N1 vírus miatti súlyos állapotba került betegek között. Ez a nemzetközi tapasztalat Ausztriától Ausztráliáig. Az USA-ban 60 influenzás állapotos asszony közül 6 hunyt el eddig – közli a szakmai irodalomból ismert adatot Rudas László. A szegedi egyetem aneszteziológiai intézete III. számú intenzív osztályának professzora elmondta: az immunológiai okot még vizsgálják. Valószínű, hogy a szervezet védekezőrendszere is átalakul a terhesség időszakában, ezért kell a H1N1 vírustól különösen veszélyeztetett csoportba sorolni a kismamákat.

Eddig öt új influenzás beteg került a szegedi körintenzívre, közöttük két kismama – tudtuk meg. Változatlanul ott ápolják a három hete beszállított várandós asszonyt, illetve a megfertőződött doktornőt. Péntek óta egy újabb kismamát is, aki szerencsére gyógyul, ezért tegnap elkerült az intenzívről.

A szegedi körintenzíven új módszerrel is kezelik az influenzás beteg kismamát. Fotó: Segesvári Csaba
A szegedi körintenzíven új módszerrel is kezelik az influenzás beteg kismamát.
Fotó: Segesvári Csaba

Válságos a győri kórházban ápolt kismama állapota, életveszélyes a budapesti klinikán kezelt két várandós nőé a vírus okozta tüdőgyulladás miatt.

Halálos áldozatok

Tíz áldozatot szedett eddig itthon a H1N1: tegnap elhunyt egy 18 éves fiú Szolnokon. Korábban Szegeden is belehalt a vírusos szövődményekbe egy romániai asszony. Európában már legalább 650, világszerte pedig 7826 embert vitt halálba a H1N1 – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása szerint. A Földön egyetlen hét alatt mintegy ezer fővel – 16 százalékkal – emelkedett az új típusú influenza halálos áldozatainak a száma.

Továbbra is súlyos az állapota annak a Szegeden ápolt nőnek, akiről hazánkban elsőként derült ki: várandósként betegítette meg a H1N1. Az asszonyra vonatkozó minden egyéb információ közlésétől elzárkózik Molnár Zsolt. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetet vezető egyetemi tanár álláspontja: az új influenzával kapcsolatos információzavarban csak találgatásra adna okot minden személyes részlet. Az asszony gyógyításának módszereit mindig állapotához igazítják. A professzor hozzátette: fölkészültek arra, hogy a H1N1-szövődményes betegek száma hirtelen megugrik.

– Oltás! Terhességük korától függetlenül oltassák be magukat a kismamák! Jobb megkapni az oltást, mint az új típusú influenzát – hangsúlyozta Pál Attila. A klinikai központot és a szegedi női klinikát vezető professzor elismeri: kezdetben óvatoskodóan fogadta a járvánnyal kapcsolatos híreket. A szakmán belül is vitatták, hogy a 12 hetesnél fiatalabb terheseknek beadható-e a védőoltás. De megdöbbentette, amit a Szegeden ápolt kismama esetében maga is tapasztalt. Az új vírus rendkívül agresszív, hihetetlen gyors lefolyású megbetegedést okoz, elsősorban a tüdőt veszélyezteti. Pál professzor szerint nagyon nagy a baj. A járvány elején járunk: a várandós nők a védőoltástól, a társaság és a tömeges rendezvények elkerülésétől, az egészségügyi intézmények pedig a látogatási tilalom bevezetésétől remélhetik, hogy kivédik a vírus robbanásszerű támadását.

Új módszer a gyógyításban

A budapesti kismamák kezelésénél is bevált módszerrel gyógyítják két napja a várandósként elsőként megbetegedett asszonyt a szegedi klinikán. Kérdésünkre Rudas professzor elárulta: oxigenizátorra kapcsolták. Az életmentő beavatkozással a beteg vérét külső rendszeren viszik és oxigénnal dúsítva juttatják vissza a szervezetébe. Így kímélik a nőnek a vírus okozta súlyos gyulladás miatt beteg tüdejét.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. flexsnake 2009. december 02. 16:37
    „Kedvenc hoaxaim(álhírek)

    1. a vakcinában mikrochipek vannak
    2. a vakcinában DNS-módosító van.
    3. A H1N1 mesterségesen gyártott vírus
    4. A vírust földönkívüliek csinálták.
    5. Semmivel nem hal meg több ember benne mint másban.

    De ide lehet még sorolni az azért nem adatom be az oltást mert valaki gazdagodik rajta. Az az igazság hogy az összes gyógyszeren valaki gazdagodik de kérdés az ha szükséged van rá akkor le mondsz-e az életedről.
    nem kell komoly dolgokban dönteni, élni akarsz vagy nm? Ha igen akkor beadatod. Ha nem akkor egyél c-vitamint az majd megvéd ....”
  • 33. neménvoltam 2009. december 02. 01:08
    „Bírom ezeket a "bizonyított" meg "izraeli miniszter" meg "hiteles lengyel forrás" és társai. A gond csak az ezzel az egésszel h félelmetesen kártékony vagy Sziszifuszi. Fel se fogod mennyire. Én is mindjárt írok egy tanulmányt g00gle translate-el lefordítom oroszra, majd publikálom egy orosz "hiteles kutatóintézet néven futtatott" oldalon és belinkelgetem Németországba. Kíváncsi vagyok hányan fognak flame-elni fórumokon és hány embert betegítenek meg ezek a primitiv kommentek. Tudom én, hogy az ember képtelen átlépni saját maga árnyékát. De ha lehet.. ne fertőzzön már senki HÜLYESÉGE.”
  • 32. neménvoltam 2009. december 02. 01:04
    „26 ~> Te honnan vagy ilyen beavatott?:)”
  • 31. Pro.Ego 2009. december 01. 21:50
    „Volt olyan cégvezető, tulaj, aki megmondta a dolgozóinak, hogy vagy az oltás, vagy lehet ballagni.
    Védte az üzletét, a dolgozit, és a vendégei körét. Ez a határozottság hiányzik.
    Kicsit durva, hogy az egészségügyben dolgozók is megfertőzhtik a betgeiket, pl egy újszülöttet, vagy egy friss műtöttet.
    Egy barátom azt mondta, hogy nem veszik komolyan mindaddig ezt a betegséget, mig a közvetlen környezetünkben nem történik 1-2 tragédia.
    Nem kellene azt megelőzni esetleg?!”
  • 30. Pro.Ego 2009. december 01. 21:44
    „Már megint ezek az összeesküvés elméletek!
    Politika... lehet, de biológia az tuti! Mesterséges, vagy természetes, ki tudja? Az atomot is jó szándékból fedezték fel, még is tömegket pusztítottak el vele. Az biztos, hogy a tudomány mai állása szerint akár lehet mesterséges is .Az, hogy a gyógyszeripar az egyik legszemetebb ipar a fegyveriparral karöltve az is tuti.
    De az a legszörnyűbb, hogy mekkora sötétség van a fejekbe, hogy mennyire felelőtlenek az embrek magukkal, és társaikkal, családtagjaikkal szemben. Ezt a sok IQ killert...
    30-an dolgozunk egy munkahelyen, ebből 4 fő már belotatta magát, 4 meg felvenné , ha a cégünk adná az oltást, és arról nem is beszélek, hogy emberekkel, élelmiszerrel bánunk!
    Szóval itt van a fejekbe sötétség, és felelőtlenség magunk, és egymás felé.”
  • 29. EPERKE 2009. december 01. 21:28
    „Az a szomorú, hogy mi magyarok - ahogy történelmünkben mindig - most is okosabbnak hisszük magunkat mindenkinél, közben pedig butaságunkban megint ketté- vagy többfelé osztódunk a hülye politika miatt, amely ebből a vakcinából is kormány-ellenzék kérdést csinált. Rettentően sajnálom a kismama családját - és a következő többiekét is - akik a hatalmas öröm (gyermekáldás) helyett a kimondhatatlan gyászt kapták. Mostmár persze oltatják magukat az orvosok is, azok is akik eddig csak lebeszéltek róla esetleg már intenzíven fekvő kismamákat is.... Felelős persze politikai részről nem lesz, hiszen ott bármit lehet. Őszinte részvétem az anyuka és a magzat családjának. És országunknak is.”
  • 28. franzvon 2009. december 01. 21:20
    „Fuszisziszi!
    Lehet, hogy igazad van, de az élet egy nagy szerencsejáték amúgy is, inkább azon kellene gondolkodni, hogy ki hitette el velünk, hogy mindenképpen véges...”
  • 27. Filctoll 2009. december 01. 20:26
    „Én nem értek hozzá, de feltűnő az számomra hogy pár hónap alatt a H1N1 virust ki tudták mutatni különböző állatoknam is. (kutya, macska, pulyka) Eddig azt se tudtuk hogy létezik ilyen járvány, most meg hirtelen minden fertőzött. Számomra is úgy tűnik, mint ha kiszabadult volna a szellem a palackból valamelyik laborban. A madárinfluenza is hirtelen megjelent, nagy biztonsági rendszabályok jelentek meg és a média már egy döglött verébben is madárinfluenzát keresett. Most valahogy ellaposodott ez a dolog, szerintem ugyanúgy itt a madárinfluenza körülöttünk csak nem pánikolunk.
    A H1N1-el kapcsolatban felvetödött a kérdés bennem ha beoltatom magam az alap ellenanyaggal, akkor fel kell hamarosan vennem az ukrajnában mutálódott H1N1 /A -t és lehet hogy a szezonálisról sem kellene elfeledkeznem.
    Mi vagyok én? Tűpárna?
    Persze nem akarok senkit befolyásolni, mindenki szabadon döntse el mit akar!”
  • 26. Sziszifusz 2009. december 01. 18:40
    „A nagy H1N1-es "lázban" sokan már kezdenek megfeledkezni a járvány mesterséges létrehozásáról, a vírus három összetevőből történő összetákolásáról, és arról a tényről, hogy ez bizonyítottan nem természetes, hanem kikísérletezett fertőzés!
    Még nagyobb probléma, hogy hisztériakeltésre a kormányzat mindent felhasznál, annak ellenére, hogy a "szűz" területeken pl. Lengyelországban még kiadnak olyan statisztikát, ami a valós helyzetet tükrözi. A H1N1 kevésbé veszélyes, mint a normál H3N1-e szezonális influenza (az izraeli egészségügyminiszter szerint is)! Lengyelországban 97000 normál, és csak 736 H1N1-es megbetegedés történt eddig. A halottak száma a normál influenzához képest is hasonló arányú, csak 16 H1N1-es. A vakcina az USA-ban eddig min. 1800 haláleset okozott és csak kb. 200-an haltak meg a járvány miatt, bár ha az is olyan hiteles, mint a Kmetter.Bubi által leírt, sajnálatos eset, médiák és az állítólag "rendkívül" hiteles ÁNTSZ és kormány általáltali "tálalása", akkor elgondolkodhatunk, hogy a saját magukat is rendre meghazudtoló "tájékoztatóink" mennyire lehetnek hitelesek! A 20000 kanadai vakcina okozta megbetegedésről nem hangosak a magyar médiák, de az ukrajnai október 30-án kitört járványról is félretájákoztatták a magyar állampolgárokat.
    Egy szóval sem említették, hogy AN124-es amerikai bérleményű szálltórepülőgépek permetezték le Ukrajna nyugati részét, ami hatalmas gyorsasággal tömegjárványt okozott. Nálunk nem hallani a Baxter AG ukrajnai biológiai fegyver előállítási tevékenységéről, ahogy Dr. Joseph Moshe mikrobiológus lassan 4 hónapos USA beli elfogásáról sem, aki közzétette, hogy mi készül Ukrajnában! Mindent összevetve, nagyon úgy fest, hogy gőzerővel beindították a kettős hasznú biológiaifegyver iparágat, az emberiség megkopasztására, majd részleges kiirtására!
    A Székely, GYF offshore érdekeltségbe tartozó Omninvest összebarkácsolt vakcinájában miért kellene jobban megbízni, mint a tolvaj, rabló, diktatúrát üzemeltető kormányukban, amikor ugyanazok üzlete ez is?

    Szabad olvasgatni!

    http://eastcasablanca4.freeblog.hu/”
  • 25. franzvon 2009. december 01. 18:17
    „Magyarul az "egy szakma" tanulásának idején nem volt szó a H1N1 járvány természetéről.
    Ennyi .”
  • 24. franzvon 2009. december 01. 18:14
    „20-nak idemásolom már a másik vitacsarnokban megejtett pár szavam:

    A jelenlegi helyzet az orvostudománynak, orvosoknak, virológusoknak, epidemiológusoknak is ÚJ HELYZET.
    Lehet a múltbéli történésekből-előző világméretű járványok lefolyásából KÖVETKEZTETNI, de mivel a járvány a JELENBEN formálódik, alakul, az orvosok is csak valószínűségekről beszélhetnek, esélyeket mérlegelhetnek.
    A hozzászólásokból érzékelem (" álljon már ki valaki, mondja meg mit kell tenni, vállalja már valaki a felelősséget végre,fel kell jelenteni az orvost")-hogy az emberek szeretik készen kapni szájukba a meleg túróslepényt...
    Nos ez az a helyzet, ahol ez nem fog menni,az orvostudomány most ismerkedik e járvány tulajdonságaival.
    Az orvosi eskü alaptétele a" ne árts"-igen, van olyan doki aki a beadás megtagadásával véli megvalósítani ezt-jelen helyzetben néki is igaza van.
    A felelősségvállalásra meg VIS MAJOR esetén senkit-az orvost sem lehet rákényszeríteni.
    Ez az a helyzet, ahol MINDENKINEK kötelessége tájékozódni,s ennek fényében DÖNTÉST HOZNI!!!

    No oszt amíg valaki a jelen helyzetben is meleg lepényt vár, ne az orvosnak kelljen már visszaadni a diplomáját...”
  • 23. linca 2009. december 01. 18:05
    „nekem már nagyon gyanus ez a vakcinatukmálás. nem lehet hogy ezen nagyot nyer valaki? a patikában 1800, az oltópontokon már3000 cak azért mert az állam adja! hogy is van ez??”
  • 22. linca 2009. december 01. 17:56
    „háegyenegy almát”
  • 21. Kmetter.Bubi 2009. december 01. 16:02
    „Múltkor egy háziorvos nyilatkozott a tévében, és azt mondta, hogy a H1N1-nek gyakorlatilag ugyanazok a tünetei és ugyanolyan a betegség lefolyása, mint a szezonális influenzának. Tehát ha egy beteg jmegy influenzaszerű tünetekkel az orvoshoz, az orvos - a speciális teszt nélkül - nem fogja tudni a tünetek alapján megmondani, hogy a kettő közül melyiket kapta el.

    Gondoljatok bele, ez mit jelent:

    1. A szezonális ugyanolyan veszélyes, mint a H1N1, csak két sokk már sok a népnek.
    2. A H1N1 sem veszélyes (pontosabban nem veszélyesebb, mint a szezonális).

    Akkor most vajon mi az igazság?”
  • 20. odaszólós 2009. december 01. 15:54
    „dvoje

    igazad van, nem libáért vették, de az egyik fele azt nyilatkozta a médiában, nem ajánlja, a másik meg éppen bíztat, hogy fontos és igen is oltassák be magukat az emberek.

    valamelyik fele az orvostársadalomban visszaadhatná a diplomáját, nincs egyöntetű véleményük semmiről, pedig egy szakmát tanultak

    én az első adandó alkalommal beoltattam magam, nem félek attól, hogy bajom lenne

    akik meg ellenezték azok is hamar beoltatták magukat”
  • 19. Kmetter.Bubi 2009. december 01. 15:50
    „A H1N1 "halálos áldozataival" kapcsolatban itt egy érdekesség. Egy másik fórum egyik topiknyitója, egy "H1N1-ben elhunyt beteg" hozzátartozójának írása:

    ,,Tegnap jelent meg a médiában, hogy elhunyt a harmadik H1N1 áldozat.
    Sajnálatos módon szeretett sógornőmről szól a hír,(testvérem felesége). Nem szeretnénk vitatni az ANTSZ jelentését, azonban azt szeretnénk ha tisztán látná mindenki mi történik. Szerettünk ugyanis nem H1N1, hanem az orvosok gondatlanságának áldozata.
    Egészen pontosan előrehaladott mellrákban szenvedett, amely áttéteket adott. Mindezt olyan későn vették észre, hogy gyakorlatilag már semmit nem lehetett tenni.
    Manapság mindenhol a szűrés fontosságát hangsúlyozzák. Mondja meg valaki, akkor hogyan lehet mégis, hogy egy 33 éves fiatal nő, aki minden évben járt nőgyógyászati szűrésre (bizonyító iratok vannak), végstádiumú mellrákban hal meg?
    Amikor terhes lett, gyakorlatilag 9 hónapon át havonta látta nőgyógyász! Panaszára, miszerint érez egy csomót mellében, mindenfajta vizsgálat nélkül azt a választ kapta, hogy az tejmirigy. Majd a szülést követően mivel nem tudott szotatni, begyulladt a melle, meg is műtik!, de nem veszik észre hogy az nem gyulladás, a daganat nem kerül észlelésre, és nem hogy mammográfia, de ultrahangos áttekintés sem történik.
    Néhány nap múlva rohammentő szállítja kórházba, két hétig kezelik az intenzív osztályon agytrombózis diagnózissal, vérhígító szereket kap, de mivel állapota nem javul, a család átszállíttatja egy másik Klinikára.
    Itt a vizsgálatokat követően közlik a családdal, hogy a betegség igen előrehaladott, gyakorlatilag csak hetekben gondolkodhatunk.
    Döbbenten állunk a H1N1 hír előtt, hiszen betegünk két hónapig intenzív osztályon feküdt. Ugyan hogyan kaphatott H1N1 et? Ha esetleg a legyengült szervezete miatt talán elkaphatta is, a család szerint ő semmiképp sem ennek az áldozata, sajnos a vírus sokat rontani már nem tudott állapotán.
    Az orvosok folyamatosan tájékoztatták a családot az állapotáról, felkészítettek minket.
    A három hónapos kisbabát a nagyszülők vették magukhoz, akiknek (és az egész családnak) a baba az egyetlen vígasz mérhetetlen gyászukban.
    Családunk egyébként a hanyag nőgyógyász ellen pert fontolgat.
    Úgy gondoljuk rengeteg az eladatlan oltóanyag, jól jön egy kis "ráhatás". A családunkban egyébként senki sem beteg."”
  • 18. Sziszifusz 2009. december 01. 15:24
    „http://eastcasablanca4.freeblog.hu/”
  • 17. csakmost5 2009. december 01. 15:05
    „H1N1 szorgos népünk győzni fog!”
  • 16. SSO 2009. december 01. 14:45
    „9. Lidocain!

    Teljesen igazad van! Kamu az egész, meg ócska is... ezt tudják csinálni, kiszolgáló újság ez. szocik pénzelik.”
  • 15. Sissy 2009. december 01. 13:48
    „Nagyon sajnálom a családod,szerintem a kismamáknak nem volna szabad beoltatni magukat nincs semmi biztositék hogy nem kapja el a virust ha már be van oltva.”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Panel 12 millióért?

A panel olcsó, a panel lepukkant, panelt csak azok választanak, akik lejjebb tudják adni az… Tovább olvasom