Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

Kölcsönös ajándékozás a Szeretetsátorban

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el, kedves Télapó... Mikulás-dallal köszöntötték a KORINTA Alapítvány közreműködésével meghívott sérült gyermekek vendéglátóikat a szeretetsátorban.
A fiatalok produkciójukat kisharang, csörgő, fadob és xilofon segítségével kísérték. Miközben elfogyasztották a meleg marhahúslevest és a rizibizivel feltálalt sült húst, a sátor ablakain keresztül gyönyörködhettek a szakadó hóesésben. A város önkormányzata, lapunk, a Rádió 88 és a meghatározó szegedi cégek által életre hívott karitatív rendezvénysorozat tegnapi vendéglátójának, a Micromeat Kft.-nek és a szervezőknek ezzel a kis műsorral, egy gyönyörű naptárral és egy kiadvánnyal köszönték meg a résztvevők, hogy őket választották.

Fotó: Frank Yvette

Magyar Adél, az alapítvány vezetője hisz a kölcsönös ajándékozásban. A gyerekeknek fontos már kicsi korukban megtanulni, hogy mindig tudnak mit adni. Az élelmiszer-ipari kft. kereskedelmi igazgatója, miután köszöntötte vendégeit, ismertette a CD-t, melyről kellemes dzsesszmuzsika szólt. A Storyville Jazz Band című lemezről a cég tulajdonosának, Háló Pálnak a zenekara játszott. A kölcsönös zenei ajándékozás mellett a Micromeat Kft. a felnőtteknek tollat, a gyermekeknek csokoládét osztott.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtámadtak egy nővért Makkosházán

Szeged - Néhány napon belül két rablótámadás is történt Szegeden, a Makkosház városrészben.… Tovább olvasom