Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Makra Béla autószerelő 20 négyzetmétere

Olyanok csak nagyon kevesen vannak, akik fizikai munkásként egy helyen 30 évet ledolgoznak. Makra Béla ilyen volt.
Egy igazi autószerelő kézfogása nagyon „karcos", kezét a szeretett autónk javításához szükséges olajak, üzemanyagok és a fékpor nagyon kiszárítja, érdessé teszi. Lehet, hogy ezért is van az, hogy kevés idős autószerelővel találkozunk. Jól ismerem ezt a közösséget, sokukkal dolgoztam együtt, kevés olyan van, aki kezdő szakitól élete utolsó napjáig műveli ezt a nagyon szép szakmát. Olyanok pedig tényleg csak nagyon kevesen akadnak, akik fizikai munkásként egy helyen 30 évet ledolgoznak. Makra Béla ilyen volt.

1982-ben kezdő szakmunkásként állt a Sárosi utcában egy emelő mellé, és pár hete ugyanott fejezte be szakmai életét. Persze 30 év alatt új emelőt kapott, lábai alatt újraburkolták a műhelypadlót, feje felett néhányszor cserélődött a cégtábla, de ő alkalmazottként munkáját szinte csak ezen a 20 négyzetméteren végezte.

1995-től lettünk munkatársak, ekkor egy új élet indult ebben a műhelyben, a korábbi autókat felváltotta egy konszern sokkal korszerűbb márkacsoportja, és közel 10 évig dolgoztunk együtt.

Emlékszem, Béla volt az első, aki felemelt egy Audi A8-ast, és megjavította. Ehhez igen komoly szakértelem és bátorság is kellett akkoriban, hiszen ennek az autónak a korábbi márkákhoz képest annyival magasabb volt a technikai színvonala, mint ha a lézerirányítású rakétát a csúzlihoz hasonlítanánk.

Eltelt 17 év, és Béla a nagyon gyors autótechnikai fejlődést követve folyamatosan képezte magát, tanult, műszaki vizsgabiztos lett, és próbamesterként is segítette kollégáit. Néhány hete még felemelt egy új Audi A8-ast – amely technikai színvonalában annyira különbözik 1995-ös elődjétől, mint a lézerirányítású rakéta a csúzlitól –, még levizsgáztatott és kipróbált egy autót… aztán befejezte.

A sándorfalvi temetőben családja, barátai, ismerősei és egykori kollégái között ott voltak azok is, aki első munkanapján mesterei voltak, és akik utolsó munkanapján tanulóként dolgoztak mellette. A szakmai lehetőségek csúcsára jutott, pályafutása példaként szolgálhat a jövő autószerelő-nemzedékének.

Emberként nem pótolható, szakemberként pedig nagyon nehezen fogják megtalálni utódját azok, akik munkájával elégedettek voltak.
Temetését követő napon lett volna 49 éves.
Fájdalommal, de szakmai életed iránti tisztelettel írtam ezeket a mondatokat, nyugodj békében!

Győri Sándor,
egykori munkatársad

Olvasóink írták

  • 2. ftercsi 2012. április 23. 18:35
    „Az egész család nála javíttatta az "szeretett"autóit.Nagyon becsületes és megbízható szakember volt.
    Nem csak szerelő,hanem barát is volt.Bárki fordult hozzá problémájával azonnal segítséget kapott Tőle.
    Nem lehet pótolni ezt a veszteséget.
    Nagyok kedves és szívhez szóló ez a megemlékezés.Én is köszönöm.
    Franzer Jánosné”
  • 1. rati 2012. április 17. 10:56
    „13 évig dolgoztam vele. Béla tényleg ilyen volt. Köszönöm a szép szavakat.
    Unger Attila”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap Critical Mass Szegeden is

Nem célunk a biciklizés ráerőltetése a város polgáraira, csak az ésszerű mobilitás térnyerése - mondják a Critical Mass szervezői. Tovább olvasom