Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Maradnak a vasúti mellékvonalak

Szeged - Nem tervezi a mellékvonalak bezárását a MÁV, de – ha az ráfordítással jár – népszerűbbé sem akarja tenni azokat. A vasúttársaságnak 40 milliárdot kell megtakarítania, ehhez elsősorban a bevételét akarja növelni.
40 milliárd forintos megtakarítást vár a MÁV-csoporttól a kormány. A vasúttársaság már elkészítette gazdálkodása átalakításáról szóló javaslatát, de annak tartalmáról – a sajtóosztály tájékoztatása szerint – csak a jóváhagyó döntés birtokában nyilatkozhat. De hogyan érintheti Csongrád megyét a megtakarítás?

A MÁV többféle módon spórolhat, például vonalakat zárhat be – sajtóértesülések szerint ez a lehetőség újra szóba került. A fővonalak létjogosultsága nem vitatott. A „fenyegetés" – nem meglepő módon – a mellékvonalakat érinti. Csongrád megyében már korábban is vizsgálta a minisztérium az Újszeged–Mezőhegyes–Békéscsaba (121-es), a Makó–Hódmezővásárhely–Szentes– Szolnok (130-as), az Orosháza–Szentes–Kiskunfélegyháza (147-es) közötti vasúti közlekedés, illetve egyes szakaszok szükségességét.

Újszeged és Békéscsaba között csúcsidőben 100–140, csúcsidőn kívül 30–50 ember utazik egy vonaton. Fotó: Segesvári Csaba
Újszeged és Békéscsaba között csúcsidőben 100–140, csúcsidőn kívül 30–50 ember utazik egy vonaton. Fotó: Segesvári Csaba

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságtól kapott adatok szerint például a Békéscsaba–Újszeged vonalon egy járaton havonta 39 ezer 551 ember utazik, ami egy járatra vetítve csúcsidőben 100–140 utast, csúcsidőn kívül 30–50 utast jelent. Ezen a vonalon végig párhuzamos a busz- és a vonatközlekedés, a menetrend nem összehangolt, és nincs mindkét járműre érvényes bérlet sem.

A közelmúltban egy szegedi szakmai rendezvényen a vasút vezetői azt mondták, a társaság nem gondolkodik sem a mellékvonalak megszüntetésén, sem azok népszerűbbé tételén. Inkább bevételnöveléssel szeretnék összeszedni az elvárt 40 milliárd forintot. Csak a bliccelés visszaszorításával például 9–10 milliárd forint pluszbevételre számítanak, és a jövőben szigorúbban ellenőriznék a jegykedvezményeket igénybe vevők jogosultságát is.

Összevonná a VEKE a Volánt és a vasutat. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt javasolja, hogy a Volán-társaságokat regionális szinten vonják össze, és a vasúttal közös szakmai irányítás alá tartozzanak, mert „ez lehet csak megoldás arra, hogy a társaságok ne egymással versenyezzenek, hanem közösen az autózással szemben kínáljanak versenyképes alternatívát". Hasonló megoldásra a pénzügyminiszter is utalt egy interjúban a közelmúltban.

Édesség az ellenőrtől

Németországban több szárnyvasutat újjáélesztettek, a buszokkal összehangolt menetrenddel és jegyrendszerrel működnek. Andreas Geißler Város, vidék, vasút című munkája a németországi szárnyvonalakról szól. Ebben arról is ír, hogyan lett szinte nulla ráfordítással népszerű a kihasználatlansága miatt halálra ítélt prignitzi vasút: kedveskedtek az utasoknak. A vezetők mellett csokival, rágcsálnivalóval töltött műanyag dobozok álltak, amelyből az utasok pénzérme bedobásával kiszolgálhatták magukat. A jegyellenőrök italokat, könnyű ételeket is árulnak, a kocsikban napilapok állnak az utasok rendelkezésére. A kelet-németországi vonalon működő cég (PEG) folyamatosan bővíti a hálózatát. A MÁV – információink szerint – nem gondolkodik ilyesmin, hiszen „semmilyen ráfordításra nem lesz pénz".

Olvasóink írták

  • 2. Szemif 2009. június 30. 10:05
    „07:37????????
    Na ezt meg honnan vetted? (és itt most nem rossz szándékkal kérdem, de amennyire én vissza tudok emlékezni az elmúlt 7-8 évben mindig 7:10-7:20 körül jött be a mezőhegyesi/békéscsabai vonat reggel. Most is 7:11-re ér be.”
  • 1. joy 2009. június 30. 07:11
    „Azért normális menetrendet kialakíthatna a MÁV, hogy ráfordítás nélkül növelje az utaslétszámot, így bevételeit!

    Nézék már meg végre, mikor jön be a reggeli járat Újszegedre!
    07:37!!!
    Az Újszegedi állomásról mi a frászt lehet elérni a városban 8 óráig???

    Így kényszeríti a MÁV utasait -bután- a TVolánhoz, saját autóhoz.
    Szeged meg belepusztul a bűzbe.
    :o(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A holokauszt áldozataira emlékeztek

Szeged - A magyar holokauszt szegedi és Szeged környéki áldozataira emlékeztek vasárnap az egykori… Tovább olvasom