Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Másfél válásra egy esküvő jut - Egyre többen élnek vadházasságban

Szeged - Csongrád megyében tavaly 1396 pár kötötte össze az életét hivatalosan, és 1010 vált el. Az elrettentő példa sokakat arra ösztönöz, hogy szóba se hozzák az esküvőt: egyre többen élnek élettársi kapcsolatban. Hová vezet ez? – kérdeztük Kissné Novák Éva szegedi szociológustól.
– Ha a gazdasági gondjainkat nem sikerül megoldani, a magyarok szegények lesznek; ha a népesedési gondokat nem sikerül megoldani, akkor nem lesznek szegények, mert nem lesznek – fogalmazott Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a családok védelméről szóló törvénytervezet kapcsán. A tervezet hangsúlyozza, hogy a nemzet fennmaradásának letéteményese a család, a család létrejöttének biztos alapja pedig a házasság. Élettársi kapcsolatról szót sem ejtenek, pedig Magyarországon egyre többen élnek „vadházasságban".

Az élettársi kapcsolatokat először az 1970. évi népszámláláskor vették számba, az akkori 62 ezer ilyen párkapcsolat 1990-re megkétszereződött, 2001-re pedig közel négy és félszeresére nőtt. Számuk 2001 februárjában meghaladta a 271 ezret. Tíz évvel ezelőtt Csongrád megyében több mint 13 ezren éltek élettársi viszonyban, és már akkor is arról szólt a beszámoló, hogy a 30 éven aluliaknál nagymértékben visszaesett a házasok aránya. Csongrád megyében 2001-ben 1685 házasságot kötöttek, és 1048 válást bonyolítottak le. Tavaly pedig már csak 1396 pár kötötte össze az életét hivatalosan, és 1010 vált el. Az országos adatok is kiábrándítók: 2006 és 2010 között 20 százalékkal csökkent a házasságok száma. Ma másfél válásra jut egy házasság.

– Nem hat bátorítólag a sok válás – szögezte le Kissné Novák Éva. A Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensét arról kérdeztük: miért élnek egyre többen élettársi kapcsolatban.

– A házasság nélkül együtt élőknek alapvetően két csoportja van: akik válás vagy özvegység után lépnek élettársi kapcsolatra, és a fia-
talok, akik még soha sem voltak házasok. Kedvelik, szeretik egymást, de még nem tudják eldönteni, hogy ezt akarják-e hosszabb távon. Számukra az együttélés a házasság előszobája. Gyakran előfordul, hogy ebből az előszobából nem lépnek beljebb. Kiderül, hogy mégsem valók egymáshoz, nem tudnak együtt élni, valaki mással találkoznak, aki még fontosabbnak tűnik számukra. Tanítványaim közül sokan élnek együtt: ők racionális megfontolásból lépnek élettársi kapcsolatra. Együtt bérelnek lakást, ami így olcsóbb, közösen szervezik az életüket. Harminc-negyven évvel ezelőtt az emberek hamarabb házasodtak. Mostanra kitolódott ez az időpont, de ennek ellenére arra az intim viszonyra, amit az együttéléstől kaphatnak, ugyanúgy vágynak. Valamikor, ha egy fiú komolyan akart valamit egy lánytól, házasodniuk kellett. Ma már nincs ilyen fajta társadalmi nyomás. Erkölcsi felfogásunk toleránsabb lett – magyarázta a szociológus, akit a Ptk. módosításáról is kérdeztünk. Ebben ugyanis megerősítenék és kibővítenék az élettársak családjogi státuszát.

– Azok az emberek, akik nem kötnek házasságot, valószínűleg bizonytalanok a kapcsolatban. Az élettársi viszonyból könnyebb kihátrálni, ez tény, de a jegyzett élettársi kapcsolat már valahol félúton van a kettő között. Törvényekkel nem lehet megregulázni az emberek érzelmeit, egyéni életükben hozott döntéseiket. A KDNP korábban attól tartott, hogy ha engedélyezik a bejegyzett élettársi kapcsolatot, sok azonos nemű igényli majd ezt. Pedig számuk elenyésző a magyar társadalomban. Amit kötelezővé tesznek, az nem tetszik az embereknek. Olyan változást kellene elősegíteni, amelynek következtében a társadalmi közvélemény változna: preferáljuk, elismerjük, dicsérjük a házasságban élőket – fogalmazott Kissné Novák Éva.

Olvasóink írták

  • 10. macs 2011. december 18. 18:39
    „9. szerintem a nő is úgyan olyan ember, mint egy férfi. Az igaz, hogy gyereket szülni csak a nők tudnak, de a gyerekhez ketten kellenek e férfi és egy nő. (Nem tudom jobban körülirni. :-))
    Szerintem ott kezdődnek a bajok, hogy nagyon mélyen gyökereznek az ősi tradiciók. Az apuka olvas, anyuka főz típusú szlogenek.
    Azt mondod, kevés a nőies nő és sok az elnőiesedett férfi. Mit éertesz ez alatt? Ha egy nő úgy szeretne élni, hogy ismerjék el a szakmájában és a családjában is, akkor határozottnak kell lennie. Ehhez szükséges a párja is - aki szintén arra vágyik, hogy ismerjék el a szakmájában és a családjában - segítségére is. Pontosabban egymás segítségére van szükségük. Amennyiben papucsnak tartod azt az apukát, aki bevásárol, vagy a gyerekeket hozza viszibölcsibe, óviba, suliba, vagy időnként elindítja a mosógépet, hát nincs igazad.
    Igazad van középút kell, de bocs én nem egészen úgy gondolom ezt a középutat, mint Te. Ne csak a nő feladata legyen a gyermeknevelés és a főzés, és a férfinek ne csak az egzisztenciális biztonságról gondoskodjon. Meg kell osztani a feladatokat, mert sok esetben a családok akkor esnek szét, amikor az anyuka, akitől elvárják, hogy dolgozzon, anya, feleség, bejáró- és házvezetőnő legyen, a férj, akitől elvárják, hogy teremtse meg a család anyagi biztoságát, legyen apa, férj, elfárad, flusztrálttá válik. Mindekettő szétaprózza az erejét, igazán sehol se tud jól teljesíteni és innentől már egyenes az út a kapcsolat megromlásához.
    Igen, olyan kapcsolatok kellenek, ahol a felek egynerangúak és nem ragaszkodnak a tradicionálisan kialakult szerepekhez. :-)”
  • 9. szeti 2011. december 18. 15:08
    „6. Részben értek veled egyet. Teljesen oké az egyenrangúság, hogy egy nő legyen önellátó, és álljon ki magáért. Azonban azt gondolom a túlfűtött emancipációnak köszönhetően kissé átestünk a ló túloldalára. Lassan már alig találni olyan nőt, aki valóban nőies tud lenni amellett, hogy természetesen nem adja fel saját magát. A legtöbb mai nő rendkívül férfias, végletesen határozott, akaratos stb. Persze a másik oldalon a férfiak meg elnőiesedtek, egyre kevésbé állnak ki magukért, barátaikért, családjukért, egyre több a papucs pajtás.

    Azt gondolom, meg kellene végre találni a középutat, tehát olyan kapcsolatban élni, ahol egyenrangú a két fél, de azért mind a ketten meg tudják élni a saját szerepeiket, amikben jók: a nők a gondoskodást (gyereknevelés, főzés stb.), a férfiak a biztonságnyújtást (egzisztenciálisan, morálisan, értékrendben stb.). Valahol mégiscsak az az alaptermészetünk, hogy a férfi vadászik és véd, a nő pedig gondoskodik és támogat. Szerinte ez egyensúlyban ez úgy néz ki a mai világban, hogy a férfi próbál egy stabil egzisztenciális hátteret kiépíteni (már amennyire lehet), a nő pedig 4-6 órában dolgozik (az is fontos!), mellette pedig megtartja a kompetenciakörébe tartozó feladatokat (gondoskodás). Azt gondolom, szerencsére ilyen kapcsolatban élek: egyenrangúság van, de a hagyományos szerepek is érvényesülnek. De az biztos, hogy nehéz ezt a mai világban megvalósítani!

    A válás kapcsán szintén az a gondom, hogy mivel a rendszerváltás után hirtelen elfogadott lett a váltás, ezért itt is átestünk a ló túloldalára, hogy már három vita után válás jön. Az emberek nem küzdenek egymásért, nem - vagy csak alig - hajlandóak fejlődni személyiségben annak érdekében, hogy jobban működjön a kapcsolat. Meg kellene találni itt is az egyensúlyt: tenni egymásért, fejlődni, változni, és ha már tényleg nincs dolguk együtt, akkor elválni. És igen, abban valóban igazad van: ilyenkor tudni kell gerinccel válni, úgy, hogy a gyerekek ne két sárdobáló gyereket lássanak példának, hanem két felnőtt embert, akik higgadtan átgondolták, és így döntöttek. És nem szidják a másik szülőt, nem próbálják tönkretenni a gyerek apa/anyaképét, egyszerűen csak elhatározzák, elválnak, és tiszteletben tartják a másik félt a továbbiakban.

    De jó lenne, ha a többség így csinálná. :)”
  • 8. macs 2011. december 18. 13:03
    „Hangzatos szólamokkal nem lehet megváltoztatni a világot. Az emberi kapcsolatok bonyolultak és sajnos sokakból hiányzanak azok a készségek, melyek birtokában a konfliktusok jobban kezelhetőek lennének. Nagy gond, hogy sok esetben hibás az énkép, a konfliktuskezelés terén is komoly hiányosságok vannak és a vitakultúra is a bányászbéka alatt van.
    Amennyiben az élet nem igazolja vissza azt, amit magunkról képzelünk, az komoly flusztrációt okoz. A konfliktusok hibás kezelése a gyér vitakultúrával társulva, előbb-utóbb a másik sértegetésébe, agresszióba csap át és ez tönkreteszi a kapcsolatokat.
    Talán ezen kéne egy kicsit gondolkozni.”
  • 7. klj-54 2011. december 17. 22:28
    „6. fakandrea 2011.12.17. 22:23
    Bár igazad lenne!”
  • 6. fakandrea 2011. december 17. 22:23
    „5. klj-54

    Igen, erről a generációs különbségről beszéltem. Ezt a mai fiatalok nemes egyszerűséggel már nem fogadják el.
    Régen ez volt a jelszó, ez volt az akkori rendszer sajátossága, alkalmazkodott hozzá mindenki. Akár tetszett, akár nem.
    Manapság szerencsére van választási lehetőség. Nem kell elfogadni a középszerű, szürke, kellemetlen és bántó dolgokat.”
  • 5. klj-54 2011. december 17. 22:15
    „4. fakandrea 2011.12.17. 19:58
    Rettenetesen nagyot tévedtél!
    A középszer megöl mindent és mindenkit aki kilóg a sorból:(”
  • 4. fakandrea 2011. december 17. 19:58
    „Na azért ne sikongassunk már egyből a hazug világról és az anyagi biztonságról. Egyszerűen arról van szó, hogy régen a lányokat a házasságra nevelték. Megvolt a séma: a férj pénzt keres, az asszony háztartást vezet, gyereket nevel. Az asszonyba belenevelték, hogy a házasság, a háztartás és a gyerekek az életük célja. Ezért szépen belesimultak a férj elvárásaiba. Nagyon nem is volt más választásuk, egyedül semmire sem mentek volna. Ha iszákos volt a férj, hozzászoktak. Ha néha megverte őket, elviselték. Ha megcsalta őket, akkor csak erősebben tepertek, hogy férjuruk visszatérjen hozzájuk. Házasság volt dögivel, válás meg szinte egy sem.

    Ezeknek a régi idők lányainak voltak a gyerekei azok, akik most az idősebb korosztályt képviselik. A 40-es, 50-es évektől indult el az egyenjogúság eszméje. Magyarországon 1945ben estek választójogi szempontból egyenlő elbírálás alá a férfiak és a nők. A mai idősebb párok már így nőttek fel, de a nevelés hatása még nagyon erősen érződött, a fent leírt eszme még erősen élt bennük.

    Generációváltásnak kellett történnie ahhoz, hogy a gyakorlatban, a felnövés során rögzült gondolatokban is működjön a női egyenjogúság. A kétkeresős családi modell ekkor szilárdult meg, a nő már nem volt olyan mértékű függésben a férfitól, önállóan is képes fenntartani magát. Természetesen a tűréshatár (vagy ahogy lentebb olyan hangzatosan megfogalmazták, a tolerancia) csökken, már nem viselnek el mindent a nők, és ezzel teljesen érthetően és párhuzamosan a férfiak sem. Innentől kezdve viszont a felnevelt gyerekek előtt is az a minta áll, hogy ha rossz, akkor válni kell. Elvégre miért is szivatná magát az ember egy olyan kapcsolatban, ami nemes egyszerűséggel nem működik, megmérgezi akár a férfi, akár a nő mindennapjait. Miért lenne kötelező 10-15-20 év kellemes együttélés után még 15-20 évet lehúzni keserűséggel, majd jó esetben még ennyit belenyugvással, megbékéléssel?

    Nem jó ez így persze. Régen egyszerűbb volt. A férfi elfogadta a szerepét, eltartotta a családot, a nő elfogadta a sajátját, tette a dolgát. Ebben az eszmerendszerben boldogok voltak. Manapság viszont már más eszmerendszerben élünk. Előtérbe került az önmegvalósítás, a nem megalkuvás, a középszerűvel nem érik már be az emberek és szerintem ezért nem is lehet őket hibáztatni.

    A lényeg csak a dolgok helyén kezelése. Emberként kell elválni, a legnehezebb pillanatokban is példát kell mutatni a gyerekeknek, és akkor már jobb helyzetbe kerülünk, mint régen, mikor sok gyerek úgy nőtt fel, hogy menekült az otthoni csetepaték, folytonos viták és keserűség kötelező kötelékéből, amit egyesek elszakíthatatlan egyezségnek, házasságnak neveznek.”
  • 3. jozko 2011. december 17. 17:02
    „"A család létrejöttének pedig biztos alapja a házasság..."

    Azért a megélhetés kiszámítható viszonyai is játszanak némi szerepet...

    Honnan tudnák ezt azok, akik köszönő viszonyban sincsenek a mai magyar valósággal?
    A döntéshozókra és a "felszentelt" ...pásztorokra gondolok.”
  • 2. klj-54 2011. december 17. 16:32
    „Édesanyámék 63 év nyolc hónap után szakadtak szét, édesapám halálával!
    Sajnos nekem ez már nem adatik meg.
    De ilyen hitvány, hazug világot élünk, ahol is a mondott szó nem nagyon találkozik a valósággal.
    Ahol a társkereső második kérdése a pénztárcám iránt érdeklődik...”
  • 1. Qllancs 2011. december 17. 14:04
    „Vajon miért kell egy jól működö kapcsolatról--papír. Régen megházasodtak, éltek együtt 20-30-50 évig v.még tovább. De a mostani kapcsolatok sajnos nem ilyen hosszantartók. Pár év és vége a nagy szerelemnek, tovább lépnek , új társ után néznek. Nincs türelem, tolerancia , napi gondok megmérgezik a kapcsolatokat.
    Rengetegbe kerül ma egy esküvő, de felemelték a válási díjjat is !Míg régen 1 társ mellett élte le valaki az egész életét, ma már szinte évenként cserélik le a kedvest !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadászat a vadorzókra

Erdészeti szakközépiskolásokkal, hivatásos vadászokkal és rendőrökkel eredtünk a vadorzók nyomába a Kiss Ferenc Emlékerdőben. Tovább olvasom