Délmagyar logó

2018. 08. 17. péntek - Jácint 19°C | 29°C Még több cikk.

Nem csökken a szemétdíj Szegeden

Szeged - Nem teszi olcsóbbá a szegedi szemétdíjat a korszerű hulladékfeldolgozás sem. A 2000 óta tartó beruházás elkészült, vele vége a lakosságra rótt többlet anyagi tehernek. A közös költség nagy részét ezután is a szemétszállítási rendszer működtetéséért fizetjük.
A szegedi önkormányzat 2000-től 2008-ig többlet anyagi terhet hárított a polgárokra: a közgyűlés úgy döntött, hogy ebben a kilenc évben a mindenkori inflációval és azonfelül még plusz 10 százalékkal emelik a szemétdíjat. Azért volt erre szükség, mert ahhoz, hogy a város uniós támogatásért pályázhasson a regionális hulladékgazdálkodási programjával, önerőt kellett előteremtenie.

Az olvasó szava

SP: "Ha az öttalálatosom olyan biztos lett volna, mint az hogy előre lehetett tudni, hogy olcsobb nem lesz a szemétszállítás sem, akkor most sok nyert pénzem lenne."
Az eddig 6,8 milliárd forint értékű beruházáshoz nyújtott önkormányzati forrás 13 százalék volt, és ehhez kellett a lakossági segítség.

A sándorfalvi úti hulladékdepóniát tavaly átadták, ugyanakkor elkészült az építési törmelékaprító, a biológiai szennyvíztisztító, a komposztálócsarnok, a biogázüzem. A program utolsó lépéseként megnyitották a napokban a szelektív gyűjtőszigetek és a hulladékudvarok hálózatát.

A szemétdíj csak látszólag függ össze az elvitt hulladék mennyiségével és a szállítás gyakoriságával. Fotó: Karnok Csaba
A szemétdíj csak látszólag függ össze az elvitt hulladék mennyiségével és a szállítás gyakoriságával. Fotó: Karnok Csaba

– Lezárult az építkezés, és egyúttal vége a lakosság többlet
tehervállalásának – jelentette be megkeresésünkre a beruházást mindvégig koordináló Szegedi Környezetgazdálkodási Non-
profit Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Ferenc. Hozzátette, Szeged belekényszerült ebbe az építkezésbe, mert a környezetvédelmi hatóság a talaj- és talajvízszennyezés miatt a várost régi sándorfalvi úti szemétlerakó teljes átépítésére kötelezte.

Csökkenthető a tarifa

A társasházak az éves befizetésükre kedvezményt kapnak a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft.-nél, és a nyugdíjasok is kevesebbet fizetnek. Egy tarjáni 48 négyzetméteres lakás 5470 forintos közös költségében 2335 forint a havi szemétdíj. Ugyanott a nyugdíjasok 61,5 százalékos kedvezménnyel 903 forintot fizetnek havonta.

A szemétdíj tehát csak látszólag függ össze az elvitt hulladék mennyiségével és a szállítás gyakoriságával. Ezt a díjat növeli még a beruházás pluszköltsége, valamint benne van a rendszer fenntartási és üzemeltetési költsége. Az ügyvezetőtől megtudtuk, a lakosság szemétdíja nem csökkenthető le, hiszen a modern begyűjtő és feldolgozó rendszer magasabb szintű szolgáltatás, és ez lényegesen többe kerül.

Tapasztalatok szerint az új rendszer a működése első évében még nem érezteti a hatását, vagyis nem lesz tőle lényegesen kevesebb a kukába ömlesztett vegyes szemét. Kevesebb hulladékot öt-hat év múlva termel a lakosság. Európa minden országában a miénkhez hasonló összetevőkből áll a szemétdíj, a tarifája a szegedinek átlagosan a duplája. A kötelező igénybevétel, s a megtermelt szemét lemérhetetlensége miatt ugyanakkor másutt is ez a legvitatottabb árú szolgáltatás.

Külföldi példák

Kipróbálták Ausztriában, hogy konkrét lemért hulladékmennyiség alapján fizettetnek tarifát. Nem volt eredménye, mert megnövelte a „potyakukázók" számát, akik más edényébe rakták a szemetüket, és elszaporodtak a vadlerakók. Egyedül Svájcban becsületkasszás a szemetelés; az „ürítési kultúra" magas fokán a mennyiség után kell előre megváltott matricát felragasztani a szemeteszsákokra. A szolgáltatáshoz szigorú szemétrendőrség párosul, amely visszaköveti és keményen bünteti a vadlerakókat.

Olvasóink írták

  • 15. Zsebkendő 2008. június 16. 20:54
    „Ki is volt az a hülye, aki remélte, hogy ebben a városban bármi is csökkenne? max az életszínvonal...”
  • 14. Tintás 2008. június 12. 20:15
    „Kedves Gergő!
    Kérdéseddel nem vagy egyedül. Egy Kocsmáros haveromnak több mint 1/3 szemétdíját elengedték, mert át akart menni egy másik szolgáltatóhoz, aki jobb árat ajánlott. Ha van ilyen is, akkor miért fizet mindenki más többet? A díjszabás nem egységes? Szerintem ez is megérne egy oknyomozó cikket.....”
  • 13. Tóth Gergő 2008. június 12. 06:03
    „Hogy lehet az, hogy a Körny.gazdálkodási olcsóbban szállítja el a szemetet a sarki kocsmából, mint tőlünk?
    Hogy lehet az, hogy a Körny.gazdálkodási más település lakosától is olcsóbban szállítja el a szemetet, mint tőlünk?
    Ha nem a szemét mennyiségétől függ a szemétdíj, akkor mitől?
    Pont emiatt a magatartás miatt szemetes a város.”
  • 12. Cop 2008. június 11. 06:51
    „Szégyen ez az egész szemétszállítási kérdés!
    Valóban nagyon érdekes, hogy egy öt fős család szemétszállítási díja is ugyanannyi, mint egy egyedülállóé. Persze hogyan lehetne nyomon követni, amikor arra sincs elég embere a Kft-nek, hogy vizsgálja, minden lakástulajdonos kötött-e szerződést velük. Amikor a mi házunk felépült, csak nagyon sokára lett mindenkinek szerződése, mert húzták az időt (valaki egy évig is), pedig a Körny.gazd. azt mondta, hogy kijönnek a házba személyesen azokhoz, akik még nem fizetnek a szemétszállításért. Azóta se történt ilyen, még mindig van egy-két lakás, aki nem fizet. A másik megdöbbentő kérdés: a konténert csak 10 lakás használhatja ( vagy húsz, ha heti két szállítást kér dupla áron). Rövid fejszámolás után nálunk hat lakás nem fizet a szemétszállításért! Ez csak egy ház! Mennyi bliccelő lehet még, én marha meg tisztességesen fizetek!”
  • 11. SP 2008. június 10. 21:36
    „Kedves Tünde!
    Nem vagyok büszke a nyakatekerten fogalmazott mondatomra, amit kiemelt. Keserű tény viszont, hogy a megélhetés egyre nehezebb.”
  • 10. we we wi 2008. június 10. 17:43
    „Nem a szolgáltató hanem a társas ház felel érte!!Nem másnak kell magyarázni,ennyit már illik tudni.....”
  • 9. We We Wi 2008. június 10. 14:33
    „Ha büdös a kuka: nem behúzni kell a lépcsőházba, hanem kimosni, slaggal, hypoval. Legalább két havonta, nyáron havonta.

    Ha nem laksz ott: jelezd a szolgáltató felé.

    Komolyan, mintha mindenki 10 éves lenne, úgy kell magyarázni.”
  • 8. Comenius 2008. június 10. 12:54
    „A Szabó a város vezetésével együtt azt ígérte, hogy csak a projekt elkészültéig kell extra díjat fizetnünk mert utána lesz visszanyerhető és ELADHATÓ humusz, energia, pvc stb.

    Hol vannak ezek ??????? Vannak, csak az a kérdés, hogy ki nyúlja le?”
  • 7. fórum 2008. június 10. 11:36
    „PL.Tizenöt lakásos társasházban miért kell egy egész nagy konténer,egész nap az utcán áll és boldog boldogtalan belehordja vagy széthuzza szemetet. Arról nem beszélve büzlenek az utcai konténerek szószerint rohad a szemét benne, telephelye a fertőnek.Benn a folyosón a kukatárolóban lehetne ellenőrizni ki hogyan ´szemetel.Könnyebb lenne a tisztán tartás is.Az ásványvizes flakonokat nem kell ám egészben kidobni,lehet abból kissebb csomagot is késziteni.Az üditős,tejes dobozokat is fölapritva dobják ki külföldön mert a szemétkommandó utána jár az illetéktelen szemetelőknek.De idehaza van aki még a szemeteszsákot is kiüriti hogy sporoljon vele!-----Kulturánk igencsak alacsony szinten jár ezen a téren is.-Az ANTSZ igen sokat tehetne ,ha akarna.-már hallom a választ nincs rá kapacitás...Ha tizenöt lakásos a társasház elég három nagy kuka bőven a lépcsőház folyosólyán az erre kialakitott részen elhelyezve.Így megszabadulnánk az illetéktelen szemetelőktől”
  • 6. SP 2008. június 10. 09:47
    „Ha az öttalálatosom olyan biztos lett volna, mint az hogy előre lehetett tudni, hogy olcsobb nem lesz a szemétszállítás sem, akkor most sok nyert pénzem lenne.
    Korábban volt teljesítményarányos szállítási díj. Most a szerződés heti 3 szállításról szól. H, Sz, P. Gyakorlatilag az utcánban H, P., azaz 33% a túlszámlázás.”
  • 5. Tresss 2008. június 10. 08:57
    „Ennek nézz utána, mert a szomszédban is van egy üres lakás és nem fizetnek utána szemétdíjat (kisebb a közös ktg-ük).”
  • 4. gondolkodó 2008. június 10. 08:54
    „Ezt megint ész nélkül vezettük be.
    Ha valaki kifizet havonta kb. 2500 Ft-ot a szemétszállításért akkor mi az érdeke abban, hogy szétválogassa és az ingyenes szelektív hulladékszigeten dobja ki?
    Az embereket valamivel ösztönözni kellene, az nem járja, hogy fizessen kb. 36000 Ft-ot, de még válogassa is szét hulladékot.”
  • 3. Egy érdeklődő... 2008. június 10. 08:34
    „Engem az is érdekelne, hogy ha egész évben üresen áll a lakásom (nincs kiadva sem), mert másik városban dolgozom, akkor miért is kell szemétdíjat fizetnem egy el nem végzett szolgáltatásért! Ha nem "termelek" szemetet, nincs is mit elszállítani, akkor miért kell mégis minden évben fizetnem?

    Megint a nyugattal példálóznak, hogy ott drágább ez a szolgáltatás, örüljünk, hogy itt csak ennyit kell fizetni, de azt mindig minden újságíró, nyilatkozó elfelejti, hogy a hazai fizetések viszont csak 20-30%-a a nyugatabb országok átlagfizetésének!”
  • 2. joy 2008. június 10. 08:30
    „"...A szolgáltatáshoz szigorú szemétrendőrség párosul, amely visszaköveti és keményen bünteti a vadlerakókat..."

    Magyarországon miért nem?
    Extrém-ocsmány a települések környéke!”
  • 1. Tresss 2008. június 10. 08:22
    „Engem csak az érdekelne, hogy miért csak nyugdíjasoknak van kedvezmény ? Egyedülállóként ugyanannyit fizetek, mint a szomszéd 3 gyerekes család, a lenti nyugdíjasházaspár meg fele, vagy harmadannyit, a pontos számokat nem tudom.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország nem bababarát?

Szeged - Szegeden 1139 kisgyerek jár bölcsődébe. Három édesanyjával beszélgettünk a bölcsőde kontra anyai felügyelet dilemmáról. Tovább olvasom