Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Nem várta meg a kilakoltatást - öngyilkos lett Dönisz

Szeged - Barátai szerint a szegedi férfi nem tudta elviselni azt a szégyent, hogy 59 évesen utcára kerül: gyógyszerekkel végzett magával. Holttestére a kilakoltatók találtak rá. Az IKV ebben az évben 43 lakás kiürítésére adott be keresetet.
Egy héttel ezelőtt holtan találtak IKV-s otthonában egy 59 éves férfit. Barátai Döniszként ismerték, kegyeleti okokból mi sem írjuk le a valódi nevét. Élettelen testét a rendőrséggel érkező végrehajtó és az IKV képviselője fedezte fel; kilakoltatni érkeztek a Gutenberg utcai önkormányzati bérlakáshoz. Barátai lapunknak meséltek Döniszről. Arra keresik a választ, ki és hová temeti el barátjukat, és miért tehetik utcára manapság a rokkantnyugdíjasokat.

– Az egyik Kárász utcai üzletben dolgozgatott a rokkantnyugdíja mellett. Édesanyjával a Gutenberg utcában lakott, pár éve elhunyt a mama, azóta egyre nehezebben jött ki a 48 ezer forintos rokkantnyugdíjból. Hol a gázt, hol a villanyt kötötték ki nála, a végén már semmije sem volt. Itt találkoztunk vele a Propellerben, sűrűn beszélgettünk. Láttuk, hogy nehéz helyzetben van, étellel, élelmiszerrel segítettük. Ritkán beszélt az anyagi helyzetéről, mindig tiszta ruhában, rendesen felöltözve járt. Október 27-én még együtt söröztünk, pedig Dönisz már tudta: másnap rendőri segítséggel kilakoltatják. Az utolsó este sem lehetett rajta semmit észrevenni – mesélte a neve mellőzését kérő barát. A férfi elfogadja, hogy a tartozások miatt kiköltöztetik a bérlőt, mégis megdöbbentette Dönisz esete. – Novemberben kirakják az utcára? Azt a szégyent már nem akarta megvárni. Gyógyszerekkel végzett magával – folytatta. – Szeretnénk megtudni, hová temetik el.

Az 59 éves férfi nem látott más kiutat: holttestét a Gutenberg utcai bérlakásban találták meg. A szerző felvétele
Az 59 éves férfi nem látott más kiutat: holttestét a Gutenberg utcai bérlakásban találták meg.
A szerző felvétele

Dönisz halálhíre gyorsan terjedt a törzshelyén, ismerősei elmondták, a férfinak nem volt gyereke, testvérei külföldön élnek. A Gutenberg utcai bérlakást az IKV lezárta, lakat került a kopottas ajtóra. – Agyérgörcs után lett rokkantnyugdíjas, előtte dekoratőr volt, címfestőknél dolgozott – mondta a magát Pali bácsinak nevező barát. Hozzátette, szombaton is találkoztak, és nem mondott Dönisz semmit. – Régóta készülhetett rá, annak ellenére, hogy 40 éve ismertem, egy szót sem szólt – fejezte be Pali bácsi.

A barátok kérdéseivel az IKV-hoz és az önkormányzathoz fordultunk. A Városüzemeltetési Irodától megtudtuk, létezik nyugdíjasgarzon a kisnyugdíjasoknak, de 843 ezer forintot kell fizetniük az elhelyezésért. –Ráadásul csak üresedés esetén lehet a nyugdíjasgarzonba bekerülni, rengeteg az érdeklődő. Nemcsak bér-, hanem magántulajdonú lakásban élők is szeretnének ide költözni – tudtuk meg. Az iroda munkatársa hozzátette, akit kilakoltatnak, az még 5 évig szociális bérlakásra sem tud pályázni. Az önkormányzat Humán Közszolgáltatási Irodájánál Novkov Veszelinka elmondta, ha nincs hozzátartozó, akkor az önkormányzat temetteti el az elhunytat. – Szegeden évente 80-90 esetben fordul ez elő. A Belvárosi temető egyik urnafalában bérlünk helyeket, oda helyezzük el a hamvakat. Arra is van lehetőség, hogy a barátokkal közösen temessük el az elhunytat, ebben az esetben is az irodánkhoz kell fordulni – közölte az iroda vezetője.

– A lakásbérlők háromhavi hátralék felhalmozását követően kapnak fizetési felszólítást társaságunktól – mondta Nagy Ferenc. Az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, ha az ügyfél nem lép a megkeresésre, ügyvédhez továbbítják a tartozást. – 200 ezer forintos adósságnál a jogszabályoknak megfelelően felmondjuk a bérleti szerződést. De még ekkor is van lehetőség a tartozás rendezésére – folytatta. – 2013-ban 43 lakás kiürítésére nyújtottunk be eddig bírósági keresetet, egy részét lejárt szerződések, más részét pedig a tartozások miatt – közölte Nagy Ferenc.

Olvasóink írták

149 hozzászólás
  • 149. matte 2013. november 10. 07:00
    „147. ivivan 2013.11.09. 08:30"csak megfelelő gazdaságpolitika kellene"
    Sajnos én nem látok erre most esélyt. És nagyon úgy fest, hogy ez a banda fog jövőre is kormányt alakítani, ami elég sötét jövőt ígér...

    VÁLASZ!148. matte 2013.11.10. 06:04
    De ha hoznának, vagyis azzal kampányolnának, hogy megszavaznak egy olyan törvényt azzal a kevesebb szavazótól elért 2/3-kal, hogy legálisan eltesznek lábalol fájdalommentesen, akkor még a fizetek is érte, és rájuk szavazok, és mindketten jól is járunk, mivel spórolhatnak, nem kell tovább fizetniük, én pedig felemelt fejjel boldogan büszkén vállalnám, mert így ami visszatart, az a szégyen! Mert én maximálisan, becsülettel teljesítettem a feladatomat, és nem félek attól, hogy a túlvilágon, ha van az örök vadászmezőkön élet, akkor majd visszakapják, amit tettek. Mert ami késik, az nem múlik, és egyszer előbb, vagy utóbb mindenki elnyeri, az őt megillető büntetését! EZ AZ ÉN REMÉNYSÉGEM, AMI MIATT MÉG VAGYOK, MERT AZ TÚLZÁS LENNE ÁLLÍTANOM, HOGY ÉLEK, mert ez nem élet!”
  • 148. matte 2013. november 10. 06:04
    „De ha hoznának, vagyis azzal kampányolnának, hogy megszavaznak egy olyan törvényt azzal a kevesebb szavazótól elért 2/3-kal, hogy legálisan eltesznek lábalol fájdalommentesen, akkor még a fizetek is érte, és rájuk szavazok, és mindketten jól is járunk, mivel spórolhatnak, nem kell tovább fizetniük, én pedig felemelt fejjel boldogan büszkén vállalnám, mert így ami visszatart, az a szégyen! Mert én maximálisan, becsülettel teljesítettem a feladatomat, és nem félek attól, hogy a túlvilágon, ha van az örök vadászmezőkön élet, akkor majd visszakapják, amit tettek. Mert ami késik, az nem múlik, és egyszer előbb, vagy utóbb mindenki elnyeri, az őt megillető büntetését! EZ AZ ÉN REMÉNYSÉGEM, AMI MIATT MÉG VAGYOK, MERT AZ TÚLZÁS LENNE ÁLLÍTANOM, HOGY ÉLEK, mert ez nem élet!”
  • 147. ivivan 2013. november 09. 08:30
    „146. macs

    "Amennyiben a gazdaság mozgásba lendül, fel tudja szívni a most munkanélküliek egy részét"

    Az segítene, egy kicsit. De igazából az segítene, ha a nyugdíjak értéke a fizetéshez képest csökkenne. Nyilván ezt úgy lenne célszerű elérni, hogy a fizetéseket növeljük és nem a nyugdíjak csökkennének...

    "csak megfelelő gazdaságpolitika kellene"

    Sajnos én nem látok erre most esélyt. És nagyon úgy fest, hogy ez a banda fog jövőre is kormányt alakítani, ami elég sötét jövőt ígér...”
  • 146. macs 2013. november 08. 23:48
    „TCHGabika,
    igazad van, kár velem vitatkozni. :-), de azt remélem megengeded, hogy felhívjam a figyelmedet a következőkre:
    A WEF globális versenyképességi indexe több mint 100 összetevőből áll, amelyek összesen 12, versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú pillért alkotnak.
    Fundamentumok
    1. pillér: Intézményi háttér
    2. pillér: Infrastruktúra
    3. pillér: Makroökonómiai környezet
    4. pillér: Egészségügy és alapoktatás
    Hatékonyságnövelő tényezők
    5. pillér: Felsőoktatás és szakképzés
    6. pillér: Árupiaci hatékonyság
    7. pillér: Munkaerő piaci hatékonyság
    8. pillér: Pénz- és tőkepiacok fejlettsége
    9. pillér: Technológiai háttér
    10. pillér: Piacméret
    Innováció és komplexitás
    11. pillér: Üzleti, gazdasági komplexitás
    12. pillér: Innováció
    142. ivivan,
    a versenyszférában 10,8 millióan dolgoznak, OK, de ez nincs betonba öntve. Amennyiben a gazdaság mozgásba lendül, fel tudja szívni a most munkanélküliek egy részét. Máris többen dolgoznak, máris megnő az állam bevétele. Aki dolgozik az fogyaszt is, és a kereslet újabb beruházásokat, újabb munkahelyeket generál. Tudom, túl szép, de szerintem van rá esély, csak megfelelő gazdaságpolitika kellene. Az adórendszert is át lehet strukturálni, lehet csökkenteni az élőmunka fajlagos költségét, ami növelheti a versenyképességet, de ne akarjunk a kínai, indiai bérekkel versenyezni!
    Ami a rokkantnyugdíjakat illeti, azt azért Te sem gondolod, hogy 30-35 eFt-ból meg lehet élni? Ahhoz a megoldáshoz mit szólsz, hogy pl. egy balesetben megsérült, kerekesszékben élő könyvelő újra dolgozhatna?”
  • 145. TCHGabika 2013. november 08. 22:43
    „Kb 0% GDP novekedes mellett a fityisz 15%-ot emelt a nyugdijkiadasokon harom ev alatt. Brutalis...”
  • 144. TCHGabika 2013. november 08. 22:41
    „nehany pontositas:

    az atlag oregsegi nyugdij 107kHuf (2012 januarban volt 104k, ez az utolso statom, azota volt ket nyugdijemeles)
    1 959 202 oregsegi nyugdijas van
    a nyugdij iden kb. 170MRD-vel emelkedik (osszehasonlitasul a felsooktatas kivegzese 80MRD ft "megtakaritast" hozott.), a fidesz kormanyzasa alatt 3000MRD-rol 3500MRD/ev-re emelkedett
    a nyugdijjarulek bevetel iden 2650MRD, a hianyzo 850MRD-t egyeb adokbol potoljak”
  • 143. TCHGabika 2013. november 08. 22:36
    „Nezd, ha semmit sem ertesz, akkor kar veled vitatkozni. A tul sok inaktiv az orszag gazdasagi erejehez kepest nagy, az eltartasukra tuladoztatunk (vilagbajnok 34% nyugdijjarulek), ez lerontja a versenykepessegunk. Ennyi. Ezen kell valtoztatni.

    A szlovak berterhekrol annyit, hogy azonos brutto fizetesnel (brutto alatt nem a bruttot, hanem amibe tenylegesen kerul a cegnek ertem), joval tobbet vihet haza a szlovak munkas.

    Az, hogy a cegeknek mennyivel jobb ott (csak nehany pelda: nincs hipa, nincs gepjarmuado, gepjarmu afa elszamolhato, benzinkoltseg elszamolhato, barmilyen auto lehet cegauto, stb.) nem reszleteznem, guglizz picit.

    En nem sejtem, pontosan tudom az okokat, es azt is, hogy milyen gazdasagpolitikat kellene folytatni. De amig az inaktivak a legnagyobb egyseges szavazoi tomb (pl. ha egy politikus kijelentene, hogy 10% nyugdijcsokkentes, vagy ingyenutazas eltorlese, a kovetkezo valasztason a parlamentbe se jutna be), minden kommenista part (maszop, fityisz, lompos, jobbfszk) az o szavazataikert teper. Nincs jobboldali part a parlament kozeleben sem. Kadar tapsol a sirjaban... Az aktivak is szavaznak: a labukkal (kulfoldi munka, es kulfoldi adozas) es a feketemunkaval. Nem baj, itt maradnak az inaktivak, 30% cigannyal, jo kis orszag lesz ez.”
  • 142. ivivan 2013. november 08. 22:32
    „"Nos, ha a gazdaság megmozdulna, lennének munkahelyek, nőnének az állami bevételek, és máris lenne fedezet a költségekre"

    Szuper! Nagyon egyetértek veled! Szóval lesz rokkantnyugdíj emelés, miután (!) lesz gazdasági növekedés, ami által nőnek az állami bevételek stb... A jelenlegi gazdasági helyzetben, gazdasági növekedés nélkül a nyugdíjak emelése csak adónöveléssel valósítható meg, ami már rövidtávon is az ország stagnálását, visszaesését okozná.

    Csak egy érdekes adat: a versenyszférában nagyjából ugyanannyian, 1,8 milióan dolgoznak, mint ahány öregségi nyugdíjas van... Azaz minden versenyszféra dolgozónak ki kell termelnie 1 nyugdíjas nyugdíját. Egy átlag nyugdíj 86,5 ezer forint - jó közelítéssel elmondhatjuk, hogy egy magyar átlag versenyszféra-dolgozó (aki nettó 120 ezer forint körül keres) után a munkáltatónak és neki összesen ezt a 86,5 ezer forintot kell befizetnie a nyugdíjra. És ez csak a nyugdíj - nincs még se egészségügy, se oktatás, se rendőrség, se semmi más... Nem véletlen, hogy ma egy dolgozó a munkáltatónak kétszer annyiba kerül, mint amennyi a dolgozó nettó bére!”
  • 141. macs 2013. november 08. 21:28
    „TCHGabika ,
    ami Szlovákiát illeti, nos egy érdekesség:
    "A Hyundai/KIA csoport 2004-ben jelentette be, hogy a szlovákiai Zsolnára telepíti európai gyáregységét, ahol évente 150.000 darab járművet fognak gyártani. A beruházásért az utolsó pillanatig versenyben volt Magyarország is, de végül a dél-koreai cég Szlovákiát választotta, indoklása szerint az alacsony munkabérek miatt: 2004-ben egy szlovák járműipari dolgozó átlagbére csupán 60%-a volt egy magyar dolgozónak."
    http://www.kormany.hu/download/6/15/10000/szlovak_autoipar.pdf
    Érdekesen érvelsz, amikor az öregekről és a rokkantakról beszélsz. Túl sokan vannak, mihez képest? Az aktív, munkahellyel rendelkező népességhez képest? Szerinted ők tehetnek arról, hogy a foglalkoztatottak számát a közmunkások révén sikerült növelni? Túl sokat kapnak, mihez képest, a minimálbérhez képest?
    Azt mondod, a tőke nem hozzánk, hanem a szomszédainkhoz megy, miért is? Az az érzésem, sejted az okokat "Különadók, rezsicsökkentés, es hasonlo baromsagok eltorlese -> kiszamithato gazdasagi kornyezet, alacsony munkara terhelt ado es jarulekok, cegek mukodesenek konnyitese, adoterheles csokkentes, a kb. 90 adó legalább felének megszüntetése."
    És a megoldást is tudod! :-)
    139. ivivan,
    miből, miből? Nos, ha a gazdaság megmozdulna, lennének munkahelyek, nőnének az állami bevételek, és máris lenne fedezet a költségekre.”
  • 140. matte 2013. november 08. 20:39
    „137. TCHGabika 2013.11.08. 18:55
    Köszönöm szépen, csak sajnos az a baj, hogy se ülni,se feküdni nem tudok, alig tudok éjjel feküdni, ha begyógyszerezem magam, erős fájdalomcsillapítóval, kombinálva frontinnal, hogy turbó legyen,de így is 1-2-3 óra max.de aközben is felkelek 4X viz-i piciket, mert ez már mellékhatása, ülni pedig egyfolytában 20-percet max,és emiatt szinte autóval is csak jó ha Győrbe beutazom 14km-re kizárólag szakorvosokhoz, illetve még valahogy mankóval tudok ácsorogni,de abba meg végtagjaim készülnek ki, és ráadásul így is a fullos hivatásos jogosítványom csak autómata szgk-ra érvényes!
    Én már éjjel 1-kor toporgok, felkelek, és várom az estét, este pedig várom a reggel 1-2 órát.
    Hát röviden így telik a napom, kizárólag magamat, még azért pedánsan tisztán ellátom, ami kb normál körülmények között 10-percet venne igénybe, az nekem 3-óra, ha nem nehezebb 1-2 kg megemelése, de az is csak kapaszkodóval (támasszal.
    Sajnos már nincs az a mennyiségű gyógyszer, ami megártana egyszerre, mivel már annyira hogy jól használjon. Ráadásul ha kocsiba ülök, aznap nem vehetem be addig, ameddig haza nem érek.
    Nekem már megváltás lenne egy legális halál, és odaadnám érte ingyen az autómat ami.5-éves, és alig van benne km.
    Megjegyzem, amivel indítottam, az egy fél lakás árára elég lett volna,(1-szobásra) mert abba se látom már a szenvedéseim matt örömet. Amúgy több szakmám van, és az élet minden területén jártas voltam, a munkám miatt. Hidd el nekem, nagyon sokat,és önzetlenül erőmet nem kímélve dolgoztam.
    Csak egy pl-a amiről munkatársaim, főnökeim rám fognak ismerni, hogy azzal szekáltak, hogy az.xy=Én a 24-órából 28-at dolgozik, mert annyira hajtós voltam. De ez jóindulatból sütötték rám.(nem gyorshajtásra értem tgk-val)
    Nekem ha valamit mondtak, hogy meg kell csinálni a munkát, nem azt kérdeztem, hogy hogyan, hanem mint a festők szokták mondani, milyen színre fesse az eget. Én ilyen típusú ember voltam, még tönkre nem mentem, mivel még egy pontosabb hasonlat, hogy egy feladatot majd 1-hétre kértek hogy teljesítsek, de én már aznap, de legkésőbb másnap teljesítettem, és nem is panaszkodhattam, mer amikor pl-ul a tejiparnál dolgoztam a 70-es években, és már 19-éves koromban megszületett egy fiam, illetve lányom, a benti fürdőkádban, abba fürdető műanyagban tejben fürösztötte meg a feleségem. :DDDD Na de ha én még elkezdeném hogy mennyit dolgoztam, annak ellenére hogy nem volt meg a 40-évem, de egyfolytában 2-év alatt, ha éjjel nappal beszélnék,talán be tudná fejezni a történteket.”
  • 139. ivivan 2013. november 08. 20:37
    „"Engem nagyon érdekelne, hogy TCHGabika, hogy oldaná meg ezt a helyzetet, főleg azért, ahogy írt. :-("

    Igazából engem az érdekelne, hogy azok, akik szerint egy rokkantnyugdíjasnak sokkal többet kellene kapnia, hogyan oldanák meg a helyzetet? Miből lenne fedezet a további nyugdíj-emelésre?”
  • 138. pachakuti 2013. november 08. 20:34
    „134 - 135. TCHGabika

    Nálad a pont!
    Azon kevesek közé tartozol, akik látnak is, nemcsak néznek (RTL-t, ATV-t és más tudatmódosítókat - a DM-et, MNO-t és társait is ide értve).”
  • 137. TCHGabika 2013. november 08. 18:55
    „"Engem nagyon érdekelne, hogy TCHGabika, hogy oldaná meg ezt a helyzetet, főleg azért, ahogy írt. :-("

    Leirtam, az ujraelosztasi rata 56%-rol 40-45%-ra csokkentese. (Allami kiadasok lefaragasa.) Az oktatas koltsegvetesenek emelese, a felsooktatasra szant penzek duplazasa. (Most ugye 200MRD-rol 120MRD-re csokkentettek, tehat 240MRD-re kellene novelni, ez nincs egy havi nyugdij)

    Kulonadok, rezsicsokkentes, es hasonlo baromsagok eltorlese -> kiszamithato gazdasagi kornyezet, alacsony munkara terhelt ado es jarulekok, cegek mukodesenek konnyitese, adoterheles csokkentes, a kb. 90 ado legalabb felenek megszuntetese.”
  • 136. TCHGabika 2013. november 08. 18:52
    „133. matte

    Sajnallak, jobbulast es sajnalatos, hogy bar felneveltel 5 gyereket, egyik sem latogat, beszelget veled. Ezen en nem tudok segiteni. Az ongyilkossagot nem javaslom, probalj meg valami celt talalni az eletben, olvass, jatssz a neten, keress hasonlo erdeklodesu emberkeket. (Biztos van valami ami erdekel, foci, egyeb sport, sakk, kertmuveles, politika, mindegyik temaban vannak jo forumok, ahol jokat beszelgethetsz.)”
  • 135. TCHGabika 2013. november 08. 18:48
    „"Amellett, hogy hülyeségeket írsz, ez után a mondatod után még szégyellhetnéd is magad.
    "nyuggerhízlalda" - Te Jó Isten! Nem gurult el a gyógyszered?"

    Ketton kozul en vagyok az, aki ala tudja tamasztani az allitasaimat, es te vagy az, aki hulyeseget beszel.

    2000 korul meg a nyugdijkassza, az oktatasi kassza, es az eu kassza is kb. 1500MRD huf volt, jelenleg a nyugdijkassza 3500MRD, az oktatasi es az eu kassza pedig 1700MRD korul van, gyakorlatilag felzabalta a nyugdij mindkettot.

    pl. egy abra: http://img.index.hu/imgfrm/8/6/2/3/BIG_0011488623.jpg

    "Az úgymond nyuggerek dolgoztak egész életükben és most fene mód jól élnek ám."

    ujabb hazugsag, nehany tenyadat Advo baratom gyujtesebol (a szamok az onyf statisztikaibol ellenorizhetoek, ezek publikusan elerheto 200 oldal koruli eves osszefoglalok, javaslom a tanulmanyozasat)

    "- A nyugdíjasok mindössze 15%-a, 450 ezer ember rendelkezik legalább 40 szolgálati évvel és korbetöltött. A többieknél ebből valami hibádzik...
    - A nyugdíjasok csaknem fele még a korhatárt sem töltötte be, nem öreg, hanem legfeljebb középkorú, de kb: ötödük de facto fiatal ember...
    A "nyugdíjasok" közel negyedének gyakorlatilag semmiféle szolgálati ideje sincs, mégis kap nyugdíjat.
    - Az országban sokkal (cca. 30%-al) több a 49 év alatti "nyugdíjas", mint a 80 év feletti..."”
  • 134. TCHGabika 2013. november 08. 18:40
    „"A szlovákokra hivatkozol, nos csak néhány apróságról felejtkezel el, olyanokról, mint pl. a betelepült külföldi tőkéről, "

    No es vajon miert hozzajuk telepul a kulfoldi toke? Tan csak nem azert, mert versenykepesebbek? Es miert? Mert nalunk a magas ujraelosztas miatt tul sok adot kell beszedni a cegektol, es tul sokba kerul a munkaero a magas berre rakodo terhek miatt.

    "Az inaktívak kinyírják a gazdaságot, miért is? A nyugdíjas, a rokkant valamikor aktív volt, mert az esetek többségében senki sem születik nyugdíjasnak, rokkantnak, segélyre szorulónak. Vagy tévedek?"

    Tul sok penzt kapnak, tul sokan vannak, es emiatt tul magas az adoterheles. Azok voltak valaha, de tul keveset dolgoztak. A magyarok munkaban toltott eveinek szama a legalacsonyabb az eu-ban, a spanyolokkal egyutt.
    Keveset dolgozunk, es tul hamar nyugdijba megyunk. A nyugdij helyettesitesi rataja pedig tul magas, ezert mindenki, aki teheti, azonnal nyugdijba megy.

    "Arra gondoltál már, ha hozzánk is jönne a tőke, akkor lennének cégek új munkahelyekkel, még talán olyanokkal is, ahol a rokkantak képességeiknek megfelelő munkát kaphatnának?"

    A toke nem veletlenul nem hozzank jon, hanem szlovakiaba, lengyelorszagba, romaniaba, bulgariaba.

    "Milyen sorsot szánsz az öregeknek, betegeknek, a szegénység legmélyebb bugyraiban élőknek?"

    Az atlagos magyar nyugdijasra ebbol egyik sem igaz. A nyugdijasok szegenysegi kockazata a legalacsonyabb az orszagban, joval alacsonyabb mint a gyerekeke vagy a dolgozoke.”
  • 133. matte 2013. november 08. 14:41
    „124. TCHGabika

    Sajnos most is az orvosnál voltam, de nagyon magam alatt vagyok, mert majd szétszakadok, és annyira fájnak a törött összeroppant csontjaim,medence és a gerincem, amihez, még a gyógymasszőrnek sem engedek nyúlni, igaz nem is mernének, mert csak a nyakamat szokták kezelni,hogy valamennyire az még mozogjon.Amúgy az állapotom sÚjos fokozatának többszöröse, és infulziót, és kilóban mérhető gyógyszerrel tömnek mellé.
    DE HA TUDSZ KÜLDENI CIÁN KAPSZÚLÁT, MÉG HÁLÁS IS LENNÉK ÉRTE,MERT AZ ÉLETEM EGY NAGY KALAP SZART ÉR.":(((((((((
    Annak ellenére, hogy 5-árvát, akik közt a legkisebb 1995,ben alig volt 2-éves, és becsülettel tisztességesen szeretettel,férfi létemre Anyjuk helyett is Anyjuk voltam.:((((”
  • 132. macs 2013. november 08. 14:30
    „130. ivivan,
    hogy jön ide, lásd 124. hozzászólást, TCHGabika írta.
    A befizetett járulékokból fizeti az állam a nyugdíjakat, mert ez a felosztó-kirovó rendszer sajátossága. Ezen a helyzeten sokat javított volna a MNyP-ak rendszere, de ez a hajó elment. :-(
    Igazad van, ha magyar gazdaság megmozdulna, a fizetőképes kereslet beruházásokat generálna, a cégek új munkahelyeket hoznának létre. A volumen növekedés sokat segítene a helyzeten, talán akkor is, ha a jövedelemviszonyok nem nagyon változnának.
    Engem nagyon érdekelne, hogy TCHGabika, hogy oldaná meg ezt a helyzetet, főleg azért, ahogy írt. :-(”
  • 131. axon 2013. november 08. 13:40
    „124. TCHGabika
    "Meg annyit, hogy a letezo szocializmusban legalabb az oktatasra volt penz, most az is nyuggerhizlaldaba van atiranyitva."

    Amellett, hogy hülyeségeket írsz, ez után a mondatod után még szégyellhetnéd is magad.
    "nyuggerhízlalda" - Te Jó Isten! Nem gurult el a gyógyszered?

    Az úgymond nyuggerek dolgoztak egész életükben és most fene mód jól élnek ám.
    Neked nincsenek szüleid, rokonaid, akik nyugdíjasok? Biztosan vannak. Velük is így beszélsz?

    Ha a segélyen, egyebeken élősködőkről írtál volna, azt aláírom. De az idősebb nemzedéket ilyen szóval illetni...

    Még egy: szép magyar nyelvünkben a magánhangzóknál ahol kell, ékezetet használunk.”
  • 130. ivivan 2013. november 08. 13:33
    „"A nyugdíjas, a rokkant valamikor aktív volt, mert az esetek többségében senki sem születik nyugdíjasnak, rokkantnak, segélyre szorulónak. Vagy tévedek?"

    Nem tévedsz, de ez most hogy jön ide? A nyugdíjakat valamiből ki kell fizetnie az államnak - ha rossz a nyugdíjas / dolgozó arány, akkor magas adók kellenek ahhoz, hogy abból kifizethető legyen a nyugdíj és még az állam működésére is maradjon.

    "Arra gondoltál már, ha hozzánk is jönne a tőke, akkor lennének cégek új munkahelyekkel, még talán olyanokkal is, ahol a rokkantak képességeiknek megfelelő munkát kaphatnának?"

    Mindenki gondolt már rá, csak úgy tűnik, hogy a kormányzat nem tartja fontosnak, mert akkor nem üldözné a külföldi tőkét tűzzel-vassal...

    "Egyébként kíváncsi lennék, szerinted, hogy lehet megoldani az általad vázolt problémát? Milyen sorsot szánsz az öregeknek, betegeknek, a szegénység legmélyebb bugyraiban élőknek?"

    Azért, mert nem ismerjük még egy probléma megoldását, attól a probléma még létezhet.

    Egyébként szerintem a gazdaság felpörgetése mindenképpen segítene, de ehhez stabil, kiszámítható gazdaságpolitikát kell(ene) folytatnia a kormányzatnak. Erre nem sok esélyt látok a jelenlegi kormány esetén :-(”
149 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

400 millióba kerülne a gyálaréti kerékpárút

Nem mostanában épül meg a gyálaréti kerékpárút, de a tervei elkészültek. A körzet önkormányzati képviselője szerint azért, hogy egy alkalmas pályázatra ráugorhassanak. Tovább olvasom