Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Németh Lajos: A tét az, megáll-e a melegedés

Szeged - Eleinte szkeptikus volt, de tíz-tizenöt éve Németh Lajos meteorológus is biztos benne, hogy az emberiség hozzájárul a Föld klímájának melegedéséhez. A TV2 időjósa nem csak emiatt tartja fontosnak az ismeretterjesztést: úgy tapasztalja, a mai fiatalok kevésbé érdeklődnek a természettudományok iránt. A rövid távú előrejelzés felé a sikerélmény vonzotta.
– Bölcsész létemre is érthető, izgalmas előadást hallottunk Öntől a meteorológiai előrejelzésekről. Mindig fontos volt Önnek az ismeretterjesztés?
– Nagyon, mivel meggyőződésem, hogy a mostani, felnövő ifjúság kevésbé érdeklődik a természeti jelenségek iránt, mint amennyit azok megérdemelnek. Gyermekkoromban például mindig azzal játszottunk, hogy ha zivatar volt, kiszámoltuk, hány kilométerre csapott le a villám. Mostanában kevesebb energiát szentelnek a gyerekek a természeti jelenségek megfigyelésére, egyszerű, otthon is elvégezhető kísérletekre. Más kor ez természetesen, van már számítógép, miegymás, de én Öveges professzor úr kísérletein nőttem fel és imádtam a mindennapi életből vett példáit. Tudtam, mi miért van.

Németh Lajos: Globális szintű felmelegedés már eddig is többször volt Földünk éghajlatának történetében. Fotó: tv2
Németh Lajos: Globális szintű felmelegedés már eddig is többször volt Földünk éghajlatának történetében. Fotó: tv2

– Óvatosan beszélt a klímaváltozásról, de tényként kezelte az emberi hozzájárulást. Soha nem volt szkeptikus?
Lassan telt ház van

Németh Lajos elmesélte: Réthly Antal amellett, hogy a Meteorológiai Intézet igazgatója is volt, összegyűjtötte azokat az írásos feljegyzéseket, amelyek rendkívüli időjárási eseményekről szóltak a Kárpát-medencében. – Csaknem 97 évet élt, és az összegyűjtött rendkívüli időjárási eseményekből írt egy három kötetes könyvet a honfoglalástól 1800-ig terjedő időszakra. Ebből kiderül, itt régen is voltak szélsőségek. Előfordult, hogy majdnem kiszáradt a Duna, volt, hogy mindent elvitt az árvíz, annyi csapadék hullott, de volt, hogy nem esett hó télen... Viszont ehhez hozzá kell tenni, hogy még soha nem élt a Földön több, mint hat és fél-hétmilliárd ember, mint napjainkban. Korábban, amikor rossz időjárási körülmények alakultak ki, az emberek elvándoroltak olyan területre, ahol kevésbé voltak zordak a viszonyok. Most nincs hová menni, mert lassan telt ház van.

– Még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is szkeptikus voltam, de egyre több olyan hír érkezik – meteorológiai mérések, műholdas megfigyelések, információk – amelyek azt bizonyítják, hogy egyre gyorsul a légkör felmelegedése. 150 év alatt csak 0,8 fokkal melegedett ugyan, de ha megnézzük az 1990-től 2010-ig tartó utolsó húsz év hőmérsékleti viszonyait, akkor egyértelműen az látható, hogy nagyon erőteljessé vált ez a melegedés. Globális szintű felmelegedés már eddig is többször volt Földünk éghajlatának történetében, de ezeket eddig mindig követte lehűlés. Megvolt a természetes hullámzás. A tét most az, hogy megáll-e valamikor a jelenlegi egyre intenzívebb melegedés – szerintem, ha így folytatjuk, nem.

Hőségperiódusok jöhetnek
– Akkor sem, ha radikálisan lecsökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását?
– Egy jó ideig akkor sem, mert az elmúlt 30-40 évben az óceánok annyi energiát elnyeltek, annyi a hőtöbbletük, hogy az még néhány évtizedig megadja az utánpótlást. Műholdképeken nagyon jól követhető, hogy mennyivel kisebb területen olvadt ki a föld fagya Grönlandon az 1980-as években a nyári időszakban a tenger melletti részeken, mint most, a 21. század első évtizedében, vagy hogy mennyivel csökkent a sarki jég tömege. De a példákat lehetne folytatni. Elindult egy olyan folyamat, amire akár azt is mondhatnánk, hogy számunkra kedvező, ha kellemesebb lesz az éghajlatunk itt, a Kárpát-medencében is, például nem kell annyi tüzelő télen. Ám a mostani klímaváltozás nem néhány évtized előnyéről szól, hanem a hosszú távon, 50-100-200 éves léptékben esetlegesen bekövetkező, visszafordíthatatlan káros következményekről.

35 évvel ezelőtt még az egy hétre szóló előrejelzés is szinte utópisztikus volt. Fotó: tv2
35 évvel ezelőtt még az egy hétre szóló előrejelzés is szinte utópisztikus volt. Fotó: tv2

– Mit várhatunk a Kárpát-medencében?
– A Magyarországon futtatott klímamodellek a 2021–2050, valamint a 2071–2100 közötti időszakra minden évszakunkra melegedést jeleznek. A legintenzívebbet a nyári és az őszi hónapokra. A csapadék mennyiségének alakulásában nincs ennyire egyértelműen kimutatható változás. Várhatóan több fokkal melegebb lesz a nyár, ráadásul úgy,
Út a főtanácsosságig

Németh Lajos Vámosmikolán született 1950. július 17-én. Az ELTE TTK matematika–meteorológia szakán tanult 1969–1975 között. 1975-től az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Előrejelző Intézet rövidtávú előrejelző osztályának munkatársa, majd osztályvezetője volt, jelenleg az OMSZ vezető főtanácsosa és a TV2 meteorológusa. Kutatási területe a várható időjárás előrejelzése 1–2 napra, mind a nagyközönség, mind a különböző speciális népgazdasági felhasználók számára.

hogy nem csak a forró napok száma – amikor a nappali hőmérséklet eléri a 35 fokot – növekszik, hanem a periódusa is. Az emberi szervezet sok minden kibír, Magyarországon is mértek már mínusz 35 és plusz 42 fokot is: ez 77 fokos hőmérsékletkülönbség. Ami veszélyes még az emberi szervezetre is, amikor két-három héten keresztül 35 fok vagy afölötti a hőmérséklet, és éjszaka is 20 fok fölött marad. Spanyolországban és Franciaországban 2003-ban már ízelítőt kaptunk ebből a hőségperiódusból. Akkor tízezres nagyságrendben haltak meg emberek.

– Mindezt mi is meg fogjuk élni?
– Abban szinte biztos vagyok, hogy ez nem a mi generációnkat, a gyerekeinkét vagy az unokáinkét érinti, az ükunokáimét viszont már esetleg igen. Én elsősorban azon aggódom, hogy lesz-e az emberi élet számára elviselhető klíma a Földön. Kívánom, hogy legyen egy visszafordított folyamata is ennek a felmelegedésnek.

Rövid távon több a sikerélmény
– Miért kezdte el jobban érdekelni a rövid, mint a hosszú távú időjárás-előrejelzés?
– Véletlenül oda kerültem a Rövidtávú Előrejelző Osztályra a Meteorológiai Szolgálatnál, és ezelőtt 35 évvel még az egy hétre szóló előrejelzés is szinte utópisztikus volt. A hosszú távú előrejelzés is óriási kihívás, csak éppen ha az ember egy hónapra előre fogalmaz meg előrejelzést, többször csalódik. Kevésbé megbízható a dolog, míg egy napra, két napra előre már akkor is kvázi nagy biztonsággal meg lehetett mondani, hogy milyen idő várható. Több volt a sikerélmény a rövid távú előrejelzés készítésében.

– Ha jól tudom, az Országos Meteorológiai Szolgálatnál is osztályvezető a TV2 mellett.
– Már nem dolgozom az OMSZ-nál, két éve a TV2-nél vagyok státuszban. Az OMSZ-nak meteorológiai tanácsadója vagyok, illetve szakmai kapocs az OMSZ és a TV2 között. A televízió megvásárolja az információt az OMSZ-tól, és ennek birtokában próbálom a kedves nézőt tájékoztatni a legfrissebbekről.

Az idő múlását nem tudom megállítani, de következményeit lassítani lehet. Fotó: tv2
Az idő múlását nem tudom megállítani, de következményeit lassítani lehet. Fotó: tv2


– Jobban szereti az előtérben végzett, mint a háttérben végzett munkát?
– Az is jó volt, de mindennek megvan a maga ideje. Az időjárás nem ismer ünnepnapot, karácsonykor, szilveszterkor ugyanúgy bent kell lenni, és van egy generációs felépítése az előrejelző szakmának. A fiatal kollégák, akiknek igazán nagy kihívás megmondani az előrejelzést, az éjszakázást is jobban bírják. Más feladattal, de nap mint nap részt veszek a prognózis megbeszélésében, ám az operatív munkát nem én végzem. Amikor az időjárásjelentést másfél percben elmondom a tévében, akkor is az jár az agyamban, mire lennék kíváncsi, ha a másik oldalon ülnék? Hogyan tudnék segíteni? Mindig szolgáltatásnak tekintettem, nem showműsornak. Azért nézi meg a néző, mert szeretné tudni, milyen idő lesz.

Már kevesebbet dolgozik
– Ha már van négy unokája, nem biztos, hogy az ünnepnapokat is a munkahelyén töltené...
– A televízióban is bent kell lenni ünnepnapokon, de a köztisztviselői 168 óra és a TV2-s feladatok már nem fértek össze, sok volt. A hatodik X felé közeledve az ember, ha lehet, már kevesebbet dolgozik.

– Apropó, család: otthon is Önt kérdezték kirándulás, nyaralás, utazás előtt, milyen idő lesz?
– Ebből időnként konfliktushelyzet volt. Amikor a gyerekek kicsik voltak, a feleségem reggelente megkérdezte, milyen idő lesz, hogy öltöztesse a gyerekeket az óvodába? És ha néha megfáztak, lehet, hogy azért, mert én rosszat mondtam...

– Az utóbbi években nagyon sok sporteseményen vett részt: lehetett olvasni a sajtóban curlingről, utcai fociról, futásról... az életben is ennyire sportos?
– Van egy ars poeticám: az idő múlását nem tudom megállítani, de következményeit lassítani lehet. Ezért tényleg egészségesen élek. A lányom Finnországban él, ahol mintaértékű a tömegsport. Soha nem versenyszerűen sportoltam, mindig csak a mozgásért. Jól érzem magam tőle és példát is mutatok vele. Amikor futok a Margitszigeten, ha akarom, ha nem, megismernek, nincs mese, és ez valahol üzenetértékű dolog: ha a Németh Lajos is fut, milyen jó, hogy én is futok! A másik: amíg egészségesek vagyunk, nem tudjuk, mekkora kincs birtokában vagyunk. Akkor tudjuk, mit veszítettünk, amikor megbetegszünk. Én sokáig szeretnék egészséges maradni, ehhez járul hozzá a sportos életmód. 

Olvasóink írták

  • 7. cumania 2010. december 23. 21:56
    „Németh Lajos is elismeri, hogy csak a rövidtávú előrejelzés a pontos, az is csak úgy-ahogy... Nem hiszem, hogy száz évekre megjósolható lenne valami is! Pár hónapja még egy hasonló "tudós" kis jégkorszakkal riogatott. Mondhatnak bármit, ellenőrizni úgysem tudjuk, viszont ők jól megélnek belőle... :)”
  • 6. sevenof9 2010. december 23. 20:01
    „KamuNeni

    ket marhasagot is mondtal, az also legkor 21 terfogat% O2-t nehez lenne csak ugy eltuntetni,rengeteg redukalt anyagot kellene elegetni.
    A novenyek pedig nem kotik meg a szenhidrogent. A CO2 nem szenhidrogen.

    A klimavaltozast csakis nepessegcsokkenessel lehet mersekelni,ha egyaltalan van erre valamifele rahatasunk. Egyebkent ha magunktol nem tesszuk,megteszi egy haboru vagy termeszeti katasztrofak. Szerintem ennel ertelmesebbek vagyunk,hogy hagyjuk ezt a dolgot a kezunkbol kicsuszni.”
  • 5. ValakiaSOKKözül 2010. december 23. 19:07
    „Nagyon jó fej a pasi...én bírom a fejét....”
  • 4. KamuNeni 2010. december 23. 18:03
    „Hat nem lehet egy eles eszu meteroologus ha csak 15 eve jott ra erre. A fold az olyan mint egy pohar beleteszel egy gyertyat es lassan elalszik mert elfogy az oxygen.

    Maga a foldunk es az athmosphera ami korul veszi a pohar es az emberek meg az elovilag a gyertya ami feleli az oxygent. Azok a novenyek amik termelik az oxygent es elnyelik a szenhydrogent azok folyamatosan el vannak pusztitva az ember altal a tuleles miatt, de ugyanakkor az egesz atmoszfera le van gyengitve altala.

    Tehat nemet Lajos mint meteroologus vegre felebredt csak az a kar hogy nem egy segdmunkast kerdeztek meg mert az mar lehet hogy regebb ota gyanitja ezt mint nemet lajos.!!!”
  • 3. dodoni 2010. december 23. 16:49
    „Egy interjúhoz vajon miért kell kétszer átöltözni? Nincs némi ellentmondás a cikkben leírtak (ne fogyasszunk annyit, mert ezzel romboljuk a környzetünket) és az újabb és újabb ruhadarabok felvétele között?”
  • 2. jay_és_néma_bob 2010. december 23. 14:05
    „1. hozzászólás RézmívesGyekszon 2010.12.23. 11:18
    biztos bántja az, hogy ezzel cikizik :)

    am meg:
    "tíz-tizenöt éve Németh Lajos meteorológus is biztos benne, hogy az emberiség hozzájárul a Föld klímájának melegedéséhez."

    Kedves DM és társai! ( most farkas judit)
    Meg kéne tanulni írni b+!
    Van még biztos pár szabad hely az 1. osztályosoknál!”
  • 1. RézmívesGyekszon 2010. december 23. 11:18
    „Mán ez is ezze a meleg témáva foglalkozik?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi szállodában balhézott Liptai Claudia

A Blikk értesülései szerint csúnya balhét csapott Szeged egyik négycsillagos wellness-szállodájában Liptai Claudia. Tovább olvasom