Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 30°C

Nincsenek megfelelő lakások a nagycsaládoknak Szegeden

Az elmúlt években főleg 42-49 négyzetméteres lakások épültek Szegeden, ezeket tudták ugyanis eladni. Egyelőre tehát hiába keresik a CSOK-osok a nagyobb lakásokat, a kínálatot egy-másfél év múlva teremthetik meg a kivitelezők.
– Azok a lakások, amelyeket az új CSOK feltételei alapján el lehet majd adni, egy-másfél év alatt épülhetnek fel – mondta Sándor Zsuzsanna ügyvéd, aki a szegedi ingatlanpiacról 26 éves tapasztalattal rendelkezik. – Még 60 négyzetméteres lakások sincsenek az újonnan felhúzott társasházakban. De ha valaki meg is venne egy ilyen 60 négyzetméteres, 1+2-es otthont mintegy 22 millió forintért, amelyikben a konyha a nappaliban található, és van még két hálószoba, hogy fér el benne az öttagú családjával? Látszik, hogy ennél is nagyobb lakásokra lesz szükség, amelyeket először fel kell építeni, és aztán találni vevőket, akik meg tudják fizetni, és hitelképesek is – mondta az ügyvéd.
 
Varga Róbert (balról) utoljára 2009-ben épített társasházat Szegeden, a Szabadkai úton. Fotó: Schmidt Andrea
Varga Róbert (balról) utoljára 2009-ben épített társasházat Szegeden, a Szabadkai úton. Fotó: Schmidt Andrea


– Felbolydult a lakáspiac, rengetegen érdeklődnek, kalkulálnak, hogyan tudnának új lakást venni. De erre a helyzetre az ingatlanpiac még nincs felkészülve, mivel nincsenek új építésű, öttagú családok számára alkalmas lakások – erősített rá Sándor Zsuzsannára Bucsuházyné Lovai Margit, az Ingatlan Cafe ingatlan-tanácsadója. – Házakban is gyenge a kínálat, és már látszik, hogy aki építkezni szeretne, nem tudja megfizetni az alsóvárosi vagy újszegedi telekárakat: a vevőknek kijjebb kellene menni a városból, de ezt nem szeretnék. Szerintem egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy az igények és a lehetőségek találkozzanak.

Bozsó Bence, a LIMIT Ingatlaniroda Kft. ügyvezetője szerint egyértelműen élénkülés várható a szegedi és a megyei ingatlanpiacon is. A viszonylag magas szegedi telekárak miatt úgy gondolja, az emberek várhatóan építkezni kezdenek majd a környező településeken. Szegeden pedig a telkeket keresik majd leginkább a magánszemélyek és a beruházók egyaránt. Az új CSOK hatását az év második felében, vagy év vége felé várja, a megfelelő kínálat ugyanis nem egyik napról a másikra fog „kinőni a földből". Elmondta: mivel az új lakások és új építésű házak ára az áfacsökkentés hatására lefelé indul el, így aki türelmes, az jobban járhat. Akár egy hónapon belül együtt számolhatnak a csökkentett áfával, áfa-visszaigényléssel és az új CSOK-kal.
Varga: megtáltosodik az építőipar

Varga Róbert, a Clean Star Kft. ügyvezető igazgatója építési vállalkozóként óriási lehetőségeket lát a CSOK-ban, szerinte felhúzza az építőipart. Amikor telefonon kerestük, éppen telkeket nézett a városban. Elmondta, próbál minél több építési telket megvásárolni, hogy idén legalább 4–6 társasházat építhessen. Ezzel a tevékenységgel jó pár évvel ezelőtt leállt a cége. A 2009-ben épült utolsó, Szabadkai úti társasházát apartmanházzá alakította, és kiadja. Varga szerint a kőműveseket, ácsokat is itthon lehetne tartani, ha megfizetik őket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késnek a vonatok Budapest és Szeged között

kár harmincöt-negyven percet is késhetnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon. Tovább olvasom