Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Radnóti-szobrot avattak Szegeden

Szeged - Felavatták Radnóti Miklós egész alakos bronz szobrát - Gyurcsek Ferenc martfűi művész alkotását - kedden Szegeden, a költő nevét viselő gimnázium előtti téren.
A ötnegyedes méretű mű a maga nemében páratlan, az első olyan hazai köztéri alkotás, amely a fiatal költőt - Radnóti Miklós huszonegy esztendős volt, amikor beiratkozott a szegedi egyetemre - későbbi feleségével, Fannival együtt ábrázolja.

A szobor felállítását - a költő születésének tavalyi centenáriumához kapcsolódva - a középiskola kezdeményezte. Radnóti Miklós nevét Szegeden utca, intézmény őrzi, emléktáblái láthatók egykori lakóhelyein és egy szerény domborműves tábla a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban.

Felavatták a Radnóti-szobrot. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Szeged irodalmi nagyjainak: Juhász Gyulának, Tömörkény Istvánnak, József Attilának és Móra Ferencnek egész alakos szobrai már régóta díszítik a város közterületeit. E kőbe faragott és ércbe öntött irodalmi társaságból mostanáig azonban hiányzott Radnóti Miklós, aki egyetemi hallgatóként egykor a Tisza-parti városban ért lázadóan eredeti költővé.

Az önkormányzat országos tervpályázatot írt ki a szobor elkészítésére. A zsűri a beérkezett pályaművek közül választotta ki a Munkácsy-díjas Gyurcsek Ferenc tervét. A 220 centiméter magas szobrot, amely a fejét kedvese vállára hajtva ábrázolja Fannit korabeli fényképek segítségével mintázta meg a művész.

Olvasóink írták

  • 20. Torma 2010. szeptember 01. 21:09
    „Szeged is kapott egy nagyon szép szobrot Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrász művésztől. Nézzék meg, hogy Martfűn (ahol a művész él) mennyi szép Gyucsek-szobor van! Talán a legszebb (az országban is) a Szent István szobor, igazi klasszikus mű!
    Gratulálok a szegediek választásához, vigyázzanak rá, hogy sokáig gyönyörködhessenek benne!”
  • 19. szilléri 2010. szeptember 01. 12:30
    „Fáni néni tudtommal még él!
    Pesten abban az utcában lakik, ahol a gyereknek kellett gitárt vennem. ( megnéztem Radnóti Miklós utca ha,ha)

    Szegeden az albérlete Bánomkert u. 7. Az öreg órás mester sarokháza !”
  • 18. dodó 2010. szeptember 01. 11:53
    „Ha valaki, hát Radnóti tényleg megérdemli.
    Ő nem egy faludy, spiró, vagy imresertés, hanem egy igazán nagy és magyar költő!”
  • 17. liongate 2010. szeptember 01. 07:52
    „Fanni volt a múzsája,még szép,hogy szobor jár neki:)”
  • 16. varadipal 2010. szeptember 01. 07:48
    „Mázlista ez a Fáni. Azért kapott szobrot, mert egy kitűnő magyar költő felesége volt. Vagy többet is kellene tudnunk róla? A szobor nagyon szép, vigyázzunk rá!/ Megnéztem a Gregorét is, telitalálat, nagyon élethű, bravo/”
  • 15. Elendur 2010. szeptember 01. 04:29
    „Sp, nem Te vagy a hülye, hanem az az izé, akit idézel, de miért is????
    Radnótinak szobrot Szegeden, az jó dolog, mondhatni, na végre...”
  • 14. szilléri 2010. augusztus 31. 23:48
    „Radnóti és Cseh Tamás a legkisebb közös többszörös !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Szerintem pátállástól függetlenül szeretjük öket!”
  • 13. louis 2010. augusztus 31. 23:06
    „Lapis András, szegedi szobrászművész szoborterve miért nem kapott támogatást Szeged Városától? Ha jól tudom, az ő ötlete volt a kétalakos szobor. Ha jól tudom, az ő szobrának felállítását támogatta a civilek által befizetett pénzösszeg is.”
  • 12. trofimenka 2010. augusztus 31. 22:06
    „Nagyon szép lett! Köszönjük!”
  • 11. SP 2010. augusztus 31. 21:56
    „Polgármester a rendezvényen plusz pénzt ígért a tanároknak 2011 januártól a választások után. A cikk ezt is elemezhette volna.”
  • 10. daveedbrown 2010. augusztus 31. 21:28
    „Ott van a kamera! Az eresz mellett, Botka fejéből "kiáll" (mit ne mondjak elég mulatságosan néz ki így)
    Amúgy tetszik a szobor élőben (is)”
  • 9. tuti 2010. augusztus 31. 20:56
    „Nagyon szép a szobor is és az ötlet is. Ebben a hónapban 2 szobrot is avatott a város: Gregorét augusztus 7-én és most Radnótiét. Mind a kettő nagyszerű! De valóban: mi védi meg ezeket az értékeket a galambok és az emberszabásúaktól?”
  • 8. la-za 2010. augusztus 31. 20:35
    „Nagyon szép! Köszönjük!”
  • 7. Larsson 2010. augusztus 31. 20:27
    „Webcam a radnótira és meg lehet oldani...

    Örülök, hogy nincs egy negatív, támadó írás sem! :)”
  • 6. flexsnake 2010. augusztus 31. 20:05
    „ott voltam az avatáson, sajnos számolni kell azzal,hogy a szélsőséges jobboldal akiknek tanyája ettől párszáz méterre van, megrongálja. Jó lenne ha este arra is járna rendőr <moderálva>”
  • 5. troppauerhummer 2010. augusztus 31. 19:48
    „Jól sikerült, gratulálok!”
  • 4. szilléri 2010. augusztus 31. 19:34
    „Helyes ! A Bokor utcában lakott Radnóti is albérletben a Bánomker sarkán.”
  • 3. Zsoltee0716 2010. augusztus 31. 19:20
    „Jó lett!”
  • 2. Tóthimi 2010. augusztus 31. 19:16
    „Bizony, jó 5let volt, a szobor is szép! :-)”
  • 1. török 2010. augusztus 31. 18:12
    „Szép. Jó ötlet volt! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halfesztivál a Tisza-parton

A hagyományokhoz híven péntektől újra megrendezik a Tiszai Halfesztivált. Olvassa el a gasztroünnep teljes programját! Tovább olvasom