Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 23°C Még több cikk.

Regélő csontok Szegeden

Szeged - Szifilisz következtében lyuggatott, kard által okozott sérülések nyomait viselő koponyákat is találtak az antropológusok a szegedi középkori vártemplom ásatásán.
Összesen hétszáz emberi maradvány került elő a szegedi középkori vártemplom több mint egy évtizede folyó feltárása során. Az ásatás az időjárási feltételek miatt erre az évre befejeződik. A leletek a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének tulajdonába kerülnek, a kutatómunka után pedig a Móra Ferenc Múzeum raktárába – tudtuk meg tegnap délelőtt a Stefánián tartott sajtótájékoztatón. Szifilisz következtében lyuggatott, és kard általi sérülés nyomait viselő koponyákat is találtak a szegedi antropológusok az ásatáson.

Lyukas koponyák

Eddig négy szifiliszes emberi maradványt találtak az antropológusok: két férfiét és két nőét. Az egyik nő, tizennyolc-húsz évesen halhatott meg: a nemi úton terjedő betegség utolsó fázisában csontjai több helyen is átlyukadtak, koponyáján borsószem nagyságú lyukak tátongnak.

A csontokat Ősz Brigitta és Hajnal Krisztina tanulmányozza. Az antropológusok egyik legérdekesebb felfedezése, hogy a vizsgált maradványok között akadnak olyanok, amelyeken szifilisz nyomait állapították meg. Az eddigi feltételezések szerint Kolumbusz Kristóf és hajósai amerikai útjukról hazatérve hurcolták be a nemi betegséget Európába – lehetséges azonban, hogy a szegedi leletek korábbról valók. Ha ez bebizonyosodna, borulna az elmélet, vagyis a szegediek világra szóló felfedezést tennének. Az eredményekre azonban még várni kell, hiszen csak Bécsben tudják elvégezni a megfelelő vizsgálatokat.

Ősz Brigittától megtudtuk: a csontokról pontosan megállapíthatják, mikor halt meg az illető, milyen rasszba tartozott, felnőttek esetében még azt is, milyen nemű volt. – Az itteni lakosság jól táplált volt, azaz nem szegény, viszonylag jómódú emberek lehettek. A maradványok hatvan-negyven százalékban gyermekektől és felnőttektől, fele-fele arányban férfiaktól és nőktől származnak. A kutatás legérdekesebb része a csontokon megjelenő betegségek nyomainak megállapítása. A szifilisz mellett csonthártyagyulladás és traumák nyomait is felfedeztük – hallottuk az antropológustól.

A csontokat régészek tárják fel, majd antropológusok vizsgálják meg. Fotó: Miskolczi Róbert

– Magyarországon ez az első olyan feltárás, amely látogatható. Az elmúlt hónapokban négyezer látogatót fogadtunk, közülük hetven iskolai csoportot – tudtuk meg Fogas Ottótól, a várásatás egyik vezető régészétől.

– A templom nyugati végében nyolc közmű húzódik, ezért több millió forintos többletkiadással kell számolnunk. Jövőre ezt is meg kell oldanunk, hogy a feltárás befejezése után átadhassuk a területet az építészeknek, tervezőknek, akik rekonstruálják majd a templomot – indokolta a munkálatok elhúzódását Horváth Ferenc régész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszi érettségik Szegeden

Szeged - Szegeden 597-en jelentkeztek az őszi közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgára. A diákok… Tovább olvasom