Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Rétvári Bence szerint van helye a politikának az egyetem falain belül

Szeged - Az államtitkár szerint a kormányhivatalok és a kormánymegbízottak is tehetnek azért, hogy biztonságosabbá váljon a szórakozás. Ezt a West Balkánban történtekkel kapcsolatban fejtette ki.
– Az elmúlt években az állam annyira legyengült, hogy bár vannak olyan jogszabályok, amelyek biztonságossá tehetnék a fiatalok számára a szórakozást, ezeket az állam nem tudta betartatni – mondta Rétvári Bence (KDNP) Szegeden a West Balkánban történtekkel kapcsolatban újságírói kérdésre reagálva.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön a Hagyomány és modernitás című konferencia vendége volt. Kiemelte: a probléma felszámolásában például a kormányhivatalok és az élükön álló kormánymegbízottak jelenthetnek hatékony megoldást, ugyanis az ő feladatuk a törvényesség betartatása, az állam akaratának érvényesítése.

Az államtitkár szerint új drogpolitikára van szükség Magyarországon, bár azt „nem hirtelen intézkedésként kell meghozni egy-egy ilyen tragikus eset kapcsán."

Rétvári Bence szerint  a politikai vita mint műfaj meg kell hogy jelenjen a felsőoktatásunkban. Fotó: Frank Yvette
Rétvári Bence szerint a politikai vita műfajának meg kell jelennie a felsőoktatásban. Fotó: Frank Yvette

– Az előző 8 év puha büntetőtörvénykönyvet és puha büntetőpolitikát tartott ebben követendő példának, míg az előző Orbán-kormány szigorúbbat. Így például az előző Orbán-kormány idején a kábítószer-termesztés elősegítése önálló bűncselekmény volt – tehát ha valaki ötleteket adott arra, hogy hogyan kell kábítószert otthon előállítani –, ezt az MSZP–SZDSZ kormány eltörölte. A legfőbb probléma, hogy az elterelés jogintézménye nem működik elég hatékonyan, csupán formális intézkedés. Pedig az lenne a lényege, hogy megpróbálják meggyőzni a fiatalokat, hogy ne drogozzanak.

Rétvári a szegedi konferencián Fiatalok politikai érdekképviselete a 21. században címmel tartott előadást. Összefoglalásként a sajtónak elmondta: a fiatalokkal jellemzően csak akkor kezd foglalkozni a politika, amikor családot alapítanak, mert addig a szavazási aktivitásuk jóval alacsonyabb, tehát kevesebb szavazat várható tőlük. Azonban ha a fiatalok politikalag aktívabbak, akkor a politikának is érdeke a „fiatalos témák" előtérbe helyezése, a generáció érdekeinek képviselete. A közéleti tájékozottság növelésére külön kormányzati program indul, a költségvetésben erre 100 millió forintot különítettek el.

Arra a kérdésre, hogy a politikai ifjúsági szervezeteket be lehet engedni a felsőoktatási intézményekbe, elmondta: nem csak hogy lehet, de azonos feltételek mellett be is kell engedni. Úgy gondolja: a politikai vita mint műfaj meg kell hogy jelenjen a felsőoktatásunkban. Egy diplomás számára ugyanis ugyanolyan fontos a politikai tájékozottság és a magas szintű politikai vitakultúra, mint hogy szakmai, kulturális és sport témában otthon legyen.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. achilleus 2011. január 21. 13:54
    „Politikai szervezeteknek semmi helye nincs az egyetemeken.
    És most szándékosan nem a kiszre és egyéb balos dolgokkal példálóznék, hanem ezzel:
    Szegedi Egyetem legocsmányabb napjai:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/idoutazas_a_delmagyarral_perpatvar_es_numerus_clausus/2074386/

    "A Numerus Clausust Védő Liga nevű jobboldali szervezet 1927 szeptemberében országszerte tiltakozó nagygyűléseket szervez. A hallgatók bajtársi szervezetei Szegeden is botrányos jeleneteket generálnak.

    ,,Pesti mintára igazoltatnak a szegedi egyetemen és hangosan tüntetnek a Belvárosban" - adja hírül október 27-én, csütörtökön. A címek is beszédesek: ,,Összevertek egy orvostanhallgatót, Furcsa események az anatómiai intézetben, Általános rendőri permanencia, Nyugodtan telt el a délután és az éjszaka". A riport alcímei a részletekbe is beavatnak: ,,Nem engednek az egyetemre zsidó hallgatókat addig, amíg vissza nem vonják a még be sem nyújtott numerus clausus revíziós javaslatot; A szegedi egyetem hallgatóinak egy része lekopírozta a budapesti tüntetéseket".

    A Szukovthy téren lévő volt Leszámolópalota épületében például ,,megkezdődött a hallgatók leigazolása, kisebb őrségek állottak fel, hirtelen megjelent dr. Horger Antal, a filozófiai kar dékánja, aki csendre és rendre intette az ifjúságot". Ám ,,a filozófia fakultás növendékei szemben állottak dékánjukkal és nem engedelmeskedtek a felszólításnak. A szegedi egyetemen először fordult elő, hogy a hallgatók nem teljesítették a dékán rendelkezéseit". A tüntetés kiszélesedik: ,,az összes fakultások épületei előtt őrszemek jelentek meg, tettlegességek is történtek. Ameddig nem kívánatos elemek tartózkodnak a tanteremben, addig nem kezdi meg az előadást" - jelentette be a rókusi iskolában lévő anatómiai intézetben Gellért tanársegéd. Erre ,,Reményi Sándor elsőéves zsidó vallású hallgatónak a többiek nekirontottak és valósággal összeverték a szerencsétlen diákot"."”
  • 20. DMagóg 2011. január 21. 08:55
    „Természetesen a politkatudománynak nevezett valaminek helye van, de az aktuálpolitikának semmi keresnivalója ott.”
  • 19. Nagyi60 2011. január 21. 08:47
    „Mellesleg a vitát, mint műfajt,meg lehet jeleníteni egy irodalmi mű ,egy történelmi esemény elemzése kapcsán is.
    Alkalmas erre egy jogi probléma megoldásának megkeresése is,mint például a Felsőoktatási Törvény megvitatása.
    Ennek több hozadéka is lenne.A vitakészség mellett a kifejezőkészséget is fejleszteni lehetne.Ha a vitapartnerek választékosn fejezik ki magukat, az érvek és ellenérvek ütköztetése talán nem merül ki "anyázásban", jól bevált szövegpanelek szajkózásában, még a politikai vitákban sem./Lásd:képvislői ,szóvivői megnyilatkozások /”
  • 18. nyuszat 2011. január 21. 08:00
    „A hozzászólók között van valaki, aki tisztában van az egyetemisták tudásával - már ami a politikát illeti. Az egyetemtől azt is elvárjuk, hogy olyan embereket bocsásson ki, akik felelősen képesek választani, képesek állást foglalni politikai kérdésekben is. Nem?
    Ezek a fiatalok azt sem tudják - tisztelet a kivételnek -, hogy ki a miniszterelnök?!
    És ez nem vicc, van szerencsém tanítani őket ebben a témában!
    Igenis szükség van a TUDÁSRA, de nem a befolyásolásra.”
  • 17. florian70 2011. január 21. 07:03
    „Jaj ne már ,még olyanokat tanulnának mint önök.”
  • 16. tol 2011. január 20. 21:31
    „az egyetem - amióta ilyen van - állam az államban. Ez a lényege. NEM összekeverni a szezont a... fazonnal!!!!”
  • 15. r 2011. január 20. 19:26
    „Ezt is a volt egyetemi KISZ titkár találta ki ?”
  • 14. antikos 2011. január 20. 18:46
    „"Rétvári Bence szerint van helye a politikának az egyetem falain belül" - de csak ha fideszes az a politika:)”
  • 13. tatár 2011. január 20. 18:38
    „Ez a fószer úgy néz ki, mint egy jóllakott napközis:-)”
  • 12. rambla 2011. január 20. 17:44
    „Bence fiam!
    Ez egyes! Leülhetsz!
    A politika az oktatási intézményekbe SEM való
    Ha ezt fletó mondta volna, már hörögne az egész fidesz!
    A politikai tájékozottság sem oskola függő! A vitakultúráról meg tegnap, Kohn-Bendit és bandája mutatott példát!
    Hm....!”
  • 11. macs 2011. január 20. 17:16
    „Nem értem, hogy jön ide a West Balkán esete? Ahol sok ember van együtt, és kitör a pánik, ott biztosan lesznek tragédiák. Gondolok egy mozira, szinházra, sportcsarnokra.
    Igen fontos, hogy a menekülő útvonalak ne legyenek eltorlaszolva, de még akkor is történhet baj. Én átéltem egy ehhez hasonló helyzetet, amikor a tűzijáték után, eléggé meggondolatlanul a Váci utcán akartam kimenni. A tömeg akkora volt, hogy végül ijedtemben az egyik üzlet kirakatához lapultam többed magammal. Pedig itt csak nyomult a tömeg, senki se tolakodott.
    A politikát pedig távol kéne tartani az oktatási intézményektől. Így is előfordul, hogy a tanárok közül sokan határozottan fejtik ki a politikai nézeteiket.
    Nem csak a politikát, de a vallást is. Ez a terület maradjon semleges.”
  • 10. Nagyi60 2011. január 20. 16:11
    „Már csak a legalizált politizálás hiányzik az egyetemről!Mindjárt a készülő Felsőoktatási Törvényben az erre vonatkozó jogszabályokat is meg lehet alkotni. Jöhet a politikai gazdaságtan,tudományos szocializmus,stb.kurzus.A hallgatókat pedig mindjárt, szabályozott keretek között, politikai hovatartozás szerint lehet csoportosítani.Nem beszélve az oktatókról.Át tetszettek gondolni,hogy ez hova vezthet?
    Vagy pontosan tudják,akik ezt az ötletet támogatják!Legalább a hallgatóknak legyen magukhoz való eszük!”
  • 9. Csirén 2011. január 20. 15:38
    „6.
    Ha belül vagy érezned kell, hogy már késő.....”
  • 8. zoolii 2011. január 20. 15:32
    „Rétváry urat emlékeztetném, hogy ez a tragédia nem az előző kormány(ok) idején történt...”
  • 7. deszkás 2011. január 20. 15:13
    „Rétváry úr! Önök meg a magyar zászlót törölték el.("lófara" JATE épület)”
  • 6. kalkutta 2011. január 20. 15:03
    „Hát nem! A színvonal így is béka alsó felénél van. Ha erre még ráengedjük az állandó acsarkodást (=politikát) akkor mi marad? Nem, nem, ezt soha ne engedjük.
    Hol hallottuk már ezt a Rétvári nevet?”
  • 5. theseus 2011. január 20. 14:44
    „Minden politika. Amúgy is benn van, nem lehet kizárni, csak nem kell kötelezővé tenni, de azt talán nem is akarják.”
  • 4. deszkás 2011. január 20. 14:35
    „Rétváry úr! Ezt én egyfajta "beavatkozásnak" vélem. Egy iskolában sincs helye a politikának és mivel felsőoktatási intézményről van szó bizonyára tudja ezek a fiatalok nem hülyék ne tudják hova kell tenni a dolgokat. Bár ezt az Mszmp is igy csinálta anno.”
  • 3. Csirén 2011. január 20. 14:17
    „1. ...már beengedték.....
    Szégyen.”
  • 2. Commander-V2 2011. január 20. 14:14
    „A politikából már így is túl sok. Nem szabad a tanulás miatt az egyetemre járó huszonéveseket politikával traktálni.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem sokáig élvezhették a szabad életet

Lakossági bejelentésnek köszönhetően betörőket sikerült elfogni szerda délelőtt Újszegeden - tudta meg a delmagyar.hu. Tovább olvasom