Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Rontó Peti cipőjét is elvitte a víz

Hernádkércs - 12 ház vált lakhatatlanná a Borsod megyei Hernádkércsen, amelyet egy hónap alatt háromszor öntött el a Hernád folyó. A falu szélén élő családokat múlt kedd éjjel kellett kimenekíteni otthonaikból. Sorra jönnek az adományok, felajánlások – a településnek Szeged, a szomszédos Nagykinizsnek Algyő gyűjt.

Homokzsákok mutatják az utat a messziről érkezőknek Borsodban. Rohammunkában eszkábált védőgátakhoz vezetnek, Felsőzsolca romhalmazzá vált házaihoz, a mindent elöntő Sajóhoz és a Hernádhoz. Közel 4500 embert telepítettek ki otthonából Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a több mint egy hónapja tartó árvíz miatt. 100 ház dőlt össze. 40 ezer ember élete és vagyona volt veszélyben.

Pálmafák, naplemente, iszap

A hernádkércsi Rontó Peti cipőjét csütörtök éjjel elvitte a Hernád. A kisfiú lábán most pókemberes csuka van – az egyik adománycsomagban találta. Háromszor öntötte el egy hónapon belül a víz Hernádkércset. Még a domboldalban álló, 1740-ben épített barokk templom is ázott. A Dömötör-gálaesten, május 29-én jelentette be Elekes Zoltán, a Pálma Reklámstúdió vezetője: Szeged gyűjtést szervez a borsodi falu megsegítésére.

Gyomorforgató iszapszagot hoz a szél a faluban a Hernád felől – Peti öccse, a 3 éves Rontó Krisztián mégis megkívánja a házuk udvarán pirosló cseresznyét. Hiába könyörög érte: a gyümölcs még meg sem ért, elrohadt a félméteres vízben álló fán. Rontóék vályogból épült, faluszéli házát kedd éjjel elöntötte a folyó. Traktorral menekítették az ötfős családot.

Lapis István egy éve költözött ide feleségével és gyermekével. A házon nincs biztosítás. Fotók: Karnok Csaba
Lapis István egy éve költözött ide feleségével és gyermekével. A házon nincs biztosítás.
Fotó: Karnok Csaba

Az egyik szoba falán pálmafák, naplementében fürdő óceán posztere. Az előtte álló gyerekek lábát valóban nyaldosta a víz – csak éppen a medréből kilépett Hernádé. Még most is iszap borítja a padlót. – Ami kis bútora van az embernek, azt is itt kellett hagyni, épp csak az iratainkat vihettük magunkkal, még a ruháink nagy része is itt maradt. Kegyetlen a víz. Percek alatt önt el mindent, és viszi, viszi – mondja kisfiával a karján Rontó Péterné.

Csupa öröm az étel – olvassuk egy magára hagyott kartondobozon a szinte járhatatlan udvaron. Fél pár cipő kerül utunkba – eredeti színe megállapíthatatlan a ráragadt szenny miatt. Rengeteg az elhullott giliszta a földön. – Nem ihatunk a csapvízből, és gyakran kezet kell mosnunk a fertőzésveszély miatt – ecseteli az anyuka, akit gyermekeivel és férjével az orvosi rendelő egyik padlásszobájába költöztettek. A másikban egy szintén öttagú család húzta meg magát.

„Lesz-e házunk, nem tudom"

A település honlapján a legfrissebb hír márciusi: Hernádkércs uniós támogatást nyert védőgát építésére. De nem kezdődött el időben az 500 millió forintos beruházás.

– Ki fogok bukni, uram, higgye el, már nem bírom – halljuk Molnár János helyi közmunkástól. Hitetlenkedve nézi a kidőlt falú házat, amely a településre érkezőket fogadja. A küszöbön homokzsá-
kok, az utcáról is megfigyelhető hálószobában plüssfigurákkal zsúfolt szekrény áll az iszapban. A ruhák, a gyerekjátékok mind itt maradtak. – Nem merek bemenni értük. Megroggyant a plafon is. Egy darabon mintha csak a masszív ajtó tartaná – meséli Lapis István. Egy éve költözött ide feleségével és egyéves gyermekével, László Leventével. A vályogház a falu szélső utcájában, az Arany Jánosban épült. Ártérben – nincs rajta biztosítás. Ahogy a sor összes másik házában sem. „Nem tudjuk, mi lesz. Ezt az utcát állítólag nem építik újjá. Máshol lesz-e házunk, nem tudom" – panaszolják sorban az utcában élők.

  Családi idill: Peti pókemberes csukában, körülötte testvérei és anyja, Rontó Péterné.
Családi idill: Peti pókemberes csukában, körülötte testvérei és anyja, Rontó Péterné.
Fotó: Karnok Csaba

Május 16-án, 25-én és június 3-án is betört a folyó a településre, több száz métert követelve magának – focipályából, buszmegállókból, pincékből, házakból. 35 ezer homokzsákkal védekezett a 150 ide vezényelt katona, rengeteg segítő – köztük Csongrád megyeiek – és az önkormányzat 80 embere: irodisták, közmunkások. – Borzasztó keveset pihent mindenki, napjában két órát, ha humtunk. Fennállt a veszélye, hogy 3 falut ki kell telepíteni – meséli a még mindig gyűrött alpolgármester, Geletóczki István, miközben a településen kalauzol. Mindenhol gumicsizmákat és csomagolt kenyeret látunk magunk körül. 12 ház vált lakhatatlanná.
Várják az adományokat

Becslésem szerint 1,3 millió forint magasságában járunk – tájékoztatott a gyűjtésről Elekes Zoltán. Keddig várják magánemberek, cégek felajánlásait, a színház jegyirodájában felállított urnába és a Fontana Credit Takarékszövetkezetben nyitott 57400107-
11112277-es számlára. Botka László, Szeged polgármestere a Dömötör-gálán azt ígérte: a város megduplázza az összegyűlt adományt. Kiss Zoltán, Hernádkércs első embere szerint az összeget az árvíz által elmosott járda, az orvosi rendelő helyreállítására és a rászoruló családok segélyezésére fordítják. Piri József, Algyő polgármestere elmondta: Nagykinizzsel támogatási megállapodást kötnek, a helyreállítást szeretnék segíteni és a lakosságot támogatni.



Az eddigi legmagasabb vízállás 329 volt Hernádkércsnél, most 351-gyel tetőzött a folyó – tudatja az alpolgármester. Az egymásra épült településekkel, Nagykinizzsel és Felsődobszával közösen védekeztek. Előbbinek Algyő szervez gyűjtést. Nagykinizs 2008 óta wififalu az internetes szabadlexikon szerint: 8 rászoruló család ingyen jutott internethez, és a faluba látogatók is egy órát szörfölhetnek díjmentesen. A 351 lelkes településre azonban most nem ezért érkeznek messzi földről. Burján Ferenc orosházi tűzoltó például szeghalmi, mezőkovácsházi kollégáival jött szivattyúzni. 3 napig maradnak. Ez a negyedik váltás, két hete dolgoznak itt békési tűzoltók.

– Négy napig sírtam. Az ebédlőnket teljesen szét kellett szedni a szivattyúzás miatt. Nincs biztosításom, nem tudom, mi lesz. Ingerültek vagyunk, sok a hangos szóváltás – ismeri el Szoboszlai Sándorné. Érthető az idegesség: Nagykinizs egyik felét az áradó folyó, másikat a belvíz támadta. Edelény elárverezné a védekezéshez használt homokzsákokat – Szoboszlainé el sem mozdítja az övéit a ház elől. 17-étől újabb árhullám várható. Fél.

700 liter hipó, 300 kiló mész

– Nem könnyű az öregeket megnyugtatni, mikor látják: egy élet munkája válik semmivé. Egy idős férfi alatt már mozgott az ágy, rohant alatta a Hernád, de nem akarta elhagyni a házat. Azt kiabálta: fiam, csak ennyim van! – emlékezik Geletóczki István. Egy biciklist elsodort az ár, egy fába kapaszkodott, és addig kiabált, amíg ki nem mentették. Mentőhelikopter szállította kórházba. Egy hétig a busz sem közlekedett. Szünetelt az iskola, az óvoda – de hétfőtől újraindul a tanítás. A településre Miskolcról vezető utat csak szerdán nyitották meg újra. A megyeszékhely 30 kilométerre van – ameddig az út zárva volt, 100 kilométert kellett kerülni.

 Mi maradt a pusztítás után? Rontó Peti öccsével, Krisztiánnal együtt döbbenten áll a bejáratnál.
Mi maradt a pusztítás után? Rontó Peti öccsével, Krisztiánnal együtt döbbenten áll a bejáratnál.
Fotó: Karnok Csaba

Az utak mellett még homokzsákok sorakoznak, de a Hernád szépen apad – a helyiek most már azon gondolkodnak, hogyan tovább. Halomban áll a fertőtlenítőszer a polgármesteri hivatal udvarán: 700 liter hipót és 300 kilogramm klórmeszet kell szétszórni a településen. Az épület legnagyobb termében ruhahalmok állnak. Egerből, Őrbottyánból is érkezett tartós élelmiszer, ruha, takaró. Egy pesti önkormányzat dolgozói fizetésükből adakoznak.

– Meg lehet köszönni az országnak, szépen jöttek az adományok, ennivaló, ruha, víz – mondja Sánta András, akinek édesanyja él a településen, s hozzáteszi: „átéltem pár árvizet, szinte minden évben kiönt a Hernád, de ilyen tragikus még nem volt a helyzet".
Járőrszolgálat köröz a faluban, a kiköltöztetettek vagyonát óvják. A kitelepítettek rokonoknál, falubelieknél húzták meg magukat. Hátrahagyott otthonaikat statikusok szállják meg napokon belül – de az alpolgármester kevés esélyt lát arra, hogy visszaköltözhetnek. – Ki fog nekik házat venni? Miből épít 8–10 családnak házat az önkormányzat? – tesz fel költői kérdést Geletóczki István. – Beleszaladt a könny a szemembe, mikor megtudtam, egy ilyen távoli városban, mint Szeged, gyűjtenek nekünk. Alig hittem el, hogy egy ilyen világban még van segítő szándék az emberekben – vidul fel egy pillanatra, majd újra elkomorul. Kukorica, krumpli nem lesz az idén, elvitte a házi veteményeket a víz. Eddig legalább 20 millió forintot költöttek a védekezésre – 35 millió a teljes idei költségvetésük.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. szilléri 2010. június 13. 13:25
    „Málenkij robot !
    A megoldás, nem egy másodfokú egyenlet.

    A munka nemesit !

    Nézzétek meg Baks Mária telepét.
    Gilvánfát !
    Apátfalva ,,alsó" !
    Villány sváb falú !
    Csengele tiszta magyar!

    Deszk szerb és beköltözők !

    A konklúziókat le lehet vonni ! Fajelmélet ?”
  • 36. maroti06 2010. június 13. 10:34
    „Ahha...most téríteni szeretnél?
    engem biztosan nem győzöl meg, h ezek tudnak becsületesek is lenni...hahahaha
    valószínűsítem, h téged még nem bántottak, tőled nem loptak, nem vertek át..
    engem már bántottak, tőlem loptak , a barátnőmet 16 éves korában fényes nappal szeged belvárosából egy kocsiba dobták és 3 napig fogva tartották, mert k-nak akarták.
    úgyhogy nekem ne papolj , h ezek javíthatók, mert nem!
    egyébként pedig olyan iskolába jártam, ahol több volt a cigány, mint a magyar...a 80 %-uk börtönben van, vagy volt.”
  • 35. .suhym. 2010. június 13. 06:30
    „Az alábbi történetet a kommentet "elkövető" engedélyével írom ide, el lehet rajta gondolkozni:

    XXXXX Endre:
    Egy történet Felsőzsolcáról: a falunk, Pilisszántó korábbi polgármestere, Szőnyi Jóska, a "Polgi", most volt lent három napig, segélyt osztani. Rengeteg tapasztalattal jött haza, az egyik történetét - engedélyével - tovább adom.
    Szenvedélyes fotós, a fényképezője persze most is vele volt. Egyszer otthagyta töltőn, mire visszament érte, ellopták!
    Összehívta a segélyezetteket, akikkel korábban már, a habitusának megfelelően, nagyon jó kapcsolatot teremtett. Elmondta nekik, mennyire bántja őt, hogy barátként jött segíteni, a bogárszemű gyerekeket a térdén lovagoltatta, és ezt kapta vissza... Azonnal nagy felháborodás volt a csoportban! Elmondta nekik, nem akar ügyet csinálni, és arra kéri az embereket, csak gondolkozzanak el ezen!
    És itt jött a csoda: egy óra múlva két cigányasszony hozta a gépet, "megtalálták"!
    A tanulság: emberséggel akár csodát is lehet tenni!”
  • 34. anyahajókabinajtóhajtogató 2010. június 13. 02:40
    „És annak a folyamatnak mikor lesz vége. mikor a héber újságírók a cigókat áldozatnak, támogatandóndó, a társadalom teljes értékű tagjának állítják be, évek óta?Ja, ez túl bonyolult körmondat volt? Én még nem magyar(?) bálint idején tanultam. És ez a szetey nevű valami, már nincs is alapnál, Lord Rothermere forog a sírjában.”
  • 33. web 2010. június 12. 21:18
    „Szégyenletes dolog, hogy ennyit cigányoznak egyes hozzászólók, ha önmaguk lennének bajban mind sírna mint a fürdősk@va. Itt arról van szó, hogy emberek ezrei mentek tönkre pillanatok alatt! Gyermek, felnőtt, öreg, fiatal, mind egyformán kezdheti újból az életét, HA LESZ MIBŐL! Kíváncsi lennék arra, hogy ezek a kárörvendők mennyit utaltak a bajbajutottak számlájára!
    32. hozzászólás antikos 2010.06.12. 20:00 - amiről beszél nem élnek ők olyan rosszul, a lányt elveri a kockafejű ha nem koldul eleget. a karjáról csak annyit, biztos, hogy kapja utána fogyatékos támogatást.a gyerek után a csp. stb.”
  • 32. .suhym. 2010. június 12. 20:13
    „31. hozzászólás pityesz76 2010.06.12. 19:57

    Azt tudom, mert tőlem is kértek bent és hangszóróban többször bemondták. Azoknak volt valami papír is a kezükben.
    Amiről írtam, az akkor történt, amikor kint a bringámat kötöttem el, hogy indulok haza.”
  • 31. antikos 2010. június 12. 20:00
    „Sajnálom szegény embereket!!!

    Viszont, ma a Hírtv-ben extra nyilatkozatot láttam Szegedről a meleg kapcsán. Lestyánék egyik nagyra becsült gyermeke, aki a félkarú lánnyal van együtt, nyilatkozott:) Nem akartam hinni a szememnek, hogy pont ezeket találták meg...”
  • 30. pityesz76 2010. június 12. 19:57
    „m 28. hozzászólás .suhym. 2010.06.12. 19:00
    jogos az aggosalom de ma országos gyüjtés volt a tesscocba”
  • 29. deszkás 2010. június 12. 19:02
    „Minek kössön biztositást mikor az állam helytáll? Havi 5-6ezret.,csak egyet kérek mutatóba!”
  • 28. .suhym. 2010. június 12. 19:00
    „Figyeljetek, kinek adtok!

    Ma a Tesco előtt odajött hozzám két nő, hogy az árvízkárosultaknak gyűjtenek. Kértem tőlük megbízólevelet, vagy valami hasonlót, amivel tudják bizonyítani, melyik szervezettől vannak. Azt felelte egyikőjük, azt nem adtak nekik, csak mondták, gyűjtsék a pénzt.

    Szégyellheti magát mindenki, aki mások szerencsétlenségét csalásra használja fel!!!”
  • 27. Conquer 2010. június 12. 18:39
    „Milyen romantikus, ahogy a kis cigány kapott némi segítséget az után, hogy fajtája tehet arról, hogy ilyen nagy árvíz volt Borsodban. Mondjuk ha a cigányok nem lopták volna el a védműveket, mert fémből vannak és nem vágták volna tarra az erdőt, a kis rontónak nem kellett volna új cipőt venni a mi pénzünkből. Ahogy ha cigányék nem heverésztek volna ahelyett, hogy a gátakon dolgoztak volna, akkor nem kellene ilyen mértékű károkkal számolni.

    Úgyhogy nem kellene a DM-nek sem a cigányokat sajnáltatni (mikor olvasok egy dolgos magyarokról szóló cikkről?), hanem az igazságot kéne megírni. A cigánybűnözés most kb. 100 milliárdos kárt okozott, amit persze megint nekünk kell megfizetni... meddig még?”
  • 26. kisscitrom 2010. június 12. 16:31
    „Hm.Én éppen egy ilyen településen zsákoltam napi 12 órát kb.500 társammal együtt.Hozzáteszem, innen csongrád megyéből, és nő vagyok.
    Szóval az 5 nap alatt, kétszer 10 percre láttunk cigányt, egyszer mikor az echo tv jött ki, egyszer pedígmikor a Duna tv stábja.Na akkor fogtak zsákot a kezükbe, mikor elmentek a tévések, a zsákokat el is hajították, majd visszamentek a putrikba.A 80 éves öreg magyar néni hozott nekünk vizet és kávét.
    Hát építsen nekik új házat az, akinek 6 anyja van!”
  • 25. .suhym. 2010. június 12. 16:05
    „24. hozzászólás utazó81 2010.06.12. 15:57

    Honnan tudod, hogy ki az aki adott, és ki az aki nem?
    Ez nem egy verseny, arról nem beszélve, nem mindenki doboltatja ki a kisbíróval, hogy adakozik! Sőt...a jó érzésű emberek ezt nem is szokták általában.”
  • 24. utazó81 2010. június 12. 15:57
    „Mi kis jövedelmüek is segítettünk igaz csak szerény összegekkel,de még nem hallottam sehol,hogy a 100 leggazdagabb Magyar milyen segítséget nyújtott.Egyedűl a Mága Zoltánról olvastam Ő 1 millát vitt.Ezek a milliárdosok felépíthetnének fejenként 2-2 házat. lehet,hogy nem hiányozna nekik ez az összeg annyira ,mint nekünk az a pár ezres amit támogatásként adtunk.”
  • 23. maros50 2010. június 12. 15:04
    „Tisztelt Cigányozó Honfitársaim!
    Kívánok hasonló körülményeket és "élményeket" mint Rontó és nem Rontó család akik nehéz napjait élik.Hála az Istennek,hogy nem Önökre van bízva a további tennivalók. 43 év szolgálati viszonnyal rendelkezem elég rég óta adózom,soha nem fordult meg a fejemben,hogy az adómat cigányok, magyarok támogatására vagy másra fordítja az állam.”
  • 22. .suhym. 2010. június 12. 14:40
    „http://www.facebook.com/pages/2010-Arviz-az-Osszefogas-Lapja/122958944407658”
  • 21. .suhym. 2010. június 12. 14:14
    „20. hozzászólás Naca 2010.06.12. 13:51

    Mind a nem cigány, mind a cigány házát ugyanúgy fogják újjáépíteni, állami szerepvállalással.
    ................................................................................................

    16. hozzászólás BSC 2010.06.12. 11:49

    Csatlakozom a véleményedhez!
    Miskolci barátomék voltak Felsőzsolcán, vittek rengeteg élelmiszert, fertőtlenítőt, ásványvizet...etc. ismerős és ismeretlen embereknek. Egy ilyen tragédia közepette egy dolog van, hogy sokan nincstelenek lettek a szó legszorosabb értelmében és rajtuk SEGÍTENI KELL!!!”
  • 20. Naca 2010. június 12. 13:51
    „Miért a cigánysorról cikkeznek és fotóznak állandóan? Elvitte a putrit a víz, most meg azt várják, hogy összkomfortos lakást kapjanak, természetesen ingyen. Aztán mikor megkérdezték tőlük, mivel tudnak hozzájárulni az újrakezdéshez, elrebegték, nincs miből, családi pótlékból élünk. Hogy dolgozna, hogy próbálna valamit, azt már nem. Ezzel szemben ott vannak az idős magyar emberek, akik becsülettel végig dolgozták az életüket, kicsi nyugdíjból élnek és jött ez a tragédia. Nekik ki fog segíteni? Ők szegények csak sírnak, támogatásra nem igen számíthatnak, nem követelőznek, ha van is biztosításuk, nevetséges összeggel kiszúrják a szemüket! Szerény lehetőségem szerint én is segítenék, de szeretném látni, hogy valóban a megfelelő helyre jut!”
  • 19. Ferrer 2010. június 12. 13:41
    „Hát ez a cím nem semmi :D”
  • 18. CID 2010. június 12. 12:58
    „Abszolút off, de én azt hittem ma a Villők ünneplik a névnapjukat. Vagy csak a monitorom, és a szemem szar, hogy nem látom az ékezeteket ?”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőségriadó: mobil kutak, extra pihenők

Mobil kutak és ivóvizes tartályok Szegeden, pluszpihenő a vásárhelyi közmunkásoknak, ásványvíz a szentesi gátőröknek – tegnap óta másodfokú hőségriadó van érvényben. Tovább olvasom