Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Schimmelpfennig – Szegeden először

Először láthat a szegedi közönség Roland Schimmelpfennig-darabot: a kortárs német dráma világhírű fenegyerekétől a Nő a múltbólt pénteken mutatják be a kisszínházban. Készül a társulat a West Side Story és a Hedda Gabler premierjére is.
A január holtszezon szokott lenni, de most nyüzsgés van – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor főigazgató a Szegedi Nemzeti Színház készülő produkcióit ajánlva.

Bodolay Géza állította színpadra a kisszínházban Roland Schimmelpfennig Nő a múltból című darabját, amely életünk sorsszerű összefüggéseiről szól. A pénteki premier a kortárs német dráma világhírű fenegyerekének első bemutatója Szegeden. A drámát Magyarországon először 2006-ban Ascher Tamás állította színpadra az Örkény Színházban – a főrendező úgy véli, jó kihívás most számára Szegeden bemutatni. A darab konstruktivista elme munkája, jól felépített, pontos szöveg, ezért is játsszák világszerte. A címszereplőt alakító Szabó Gabi arról beszélt: mindenki számára érdekes kérdést vet fel a darab. Mi történik, ha a férfi múltjából váratlanul felbukkan egy nő, és számon kéri, hogy több mint 20 éve azt ígérte neki: szeretni fogja. Párhuzam színház és valóság között: a férfit és a nőt alakító Kárász Zénó és Szabó Gabi 24 éve várt arra, hogy egyszer végre együtt játszhasson.

Szövetségben a sport és a kultúra

A vízilabdacsapat együtt nézi meg a Makrancos hölgy szombati előadását. Juhász György, az A-Híd Szeged Beton Vízilabda Egylet szakosztály-igazgatója arról beszélt: hosszú távú kapcsolatot terveznek a színházzal. Szeretnék rávenni a teátrum művészeit és közönségét, hogy minél többen szurkoljanak nekik. Kapocs a társulat és a csapat között az egykori vízilabdás: Kárász Zénó.
Február 18-án Juronics Tamás rendezésében a nagyszínházban tartják a West Side Story premierjét. Gyüdi Sándor azt hangsúlyozta: Bernstein már komoly, klasszikus szerzőnek számít; remek szerepek vannak a musicalben, és nem „vendéglátó-ipari zenekarral", hanem a szimfonikusokkal játsszák. Egyesítették a Szegedi Kortárs Balett és a tánckar erőit; a táncosok közül többen kisebb szerepeket is kaptak. Komplexitása miatt is érdemes elővenni a musicaljátszás egyik alapkövét – alkalmas arra, hogy a társulatban rejlő egyedülálló lehetőségeket jól kiaknázzák. Juronics Tamás elmondta: több száz jelöltet hallgattak meg, mielőtt kiválasztották a főszereplőket; és örül, hogy csupa lelkes, fiatal művésszel dolgozhat, ráadásul Király Leventét, a Nemzet Színészét is sikerült megnyernie Doc szerepére. Mariaként Kiss Diána Magdolnát és Nánási Helgát, Tonyként Kádár Szabolcsot és Kocsis Dénest hallhatja a publikum. Kentaur díszletében filmszerű látványvilágot és koreográfiát terveznek.

A Hedda Gablert február 24-én a kisszínházban Keresztes Attila rendezésében mutatják be, aki szerint Ibsen darabja azért izgalmas, mert ma már szinte abszurd szövegnek tűnik. A címszerepet Danis Lídia alakítja. Február 29-én a 25 éves L'art pour L'art Társulat A három testőr és a jeti vagy mi a pék című jubileumi előadását láthatja a közönség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határátkelők nyílnak: Röszkén a régi, Ásotthalmon új

Megállapodást írt alá Pintér Sándor magyar és Ivica Dacic szerb belügyminiszter - Ásotthalmon év végére nyílik meg az új átkelő; a régi röszkei határ nyáron fogadhatja az utazókat.
Tovább olvasom