Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Sok bicikliről hiányzik a világítás

Szeged - Minden második kerékpárról hiányzik a kötelező világítás – derült ki tegnap délutáni szegedi felmérésünkből. A rendőrség jövő hét elején fokozottan ellenőrzi a biciklilámpák meglétét.
A rendőrség tapasztalatai szerint a hűvösebb-ködösebb idő beköszöntével minden évben megszaporodnak a balesetek az utakon. Ilyenkor nemcsak az autósoknak, hanem a kerékpárosoknak is jobban kell figyelniük magukra, illetve járműveikre.

A bicikli elején és hátulján a KRESZ szerint kötelező a lámpa: a drótszamár elején a fénynek fehéren, hátulján pirosan kell világítania, amelyet korlátozott látási viszonyok mellett tulajdonosának kötelező bekapcsolnia. Egy első-hátsó lámpa szetthez egyébként már 1000 forintért is hozzá lehet jutni a különböző üzletekben. A Szabadkai út és a Dugonics tér között szemléztünk késő délután: az arra haladó kétkerekűek hogyan állnak lámpaügyben?

Legalább 50 drótszamár suhant el mellettünk, minden másodikról hiányzott az előírt lámpaszett. Nem egy olyan jelzőfény nélküli biciklit is láttunk, aminek hátuljára kisgyermek ülést szereltek fel. Főleg a
mountain bike-ok gazdáit találtuk hanyagnak. Ilyennel kerekezett a 21 éves Koltai Balázs is a Petőfi Sándor sugárúton. A fiú szerint a városban a KRESZ ellenére felesleges kivilágítani a kétkerekűt, elegendő megfontoltan pedálozni az utakon. Lengyel Anita biciklije már felszereltebb volt. Az első lámpa a helyén volt, a hátsó viszont hiányzott. – Ez a lámpa már rajta volt amikor megkaptam a biciklit. A hátsónak eddig nem éreztem szükségét. Szerintem elég, ha az előtte haladót látja az ember – vélekedett a lány.

Bár kötelező, sok szegedi bringás lámpa nélkül közlekedik. Fotó: Karnok Csaba
Bár kötelező, sok szegedi bringás lámpa nélkül közlekedik.
Fotó: Karnok Csaba

Persze voltak különösen óvatos kerekesek is az aszfalton: a 32 éves Szilágyi István mindjárt két hátsó lámpával is büszkélkedhetett. – A gyári hátsó lámpán csak megcsillan a fény az autó reflektorától, míg az, amelyiket én vásároltam, villogni is tud. Szerintem utóbbi jobban felkelti a sofőrök figyelmét – magyarázta a férfi.

Nyári gumi, kivilágítatlan kerékpár

Kedden a 45-ös úton – mint megírtuk – egy Vásárhely felé tartó Suzuki tért át a menetirány szerinti baloldalra, ahol előbb egy kamionnak, majd egy Fiatnak ütközött. A személykocsik utasai, három ember a helyszínen meghalt. A balesetben közrejátszott, hogy a Suzukin nyári gumi volt. Ezen a napon Vásárhely külterületén egy biciklist ütött el egy autó: a kerékpáron sehol sem volt lámpa.

– Ezért jövő hétfőn és kedden Apátfalván és Vásárhely környékén ellenőrizzük majd a kerékpárosokat. Akinek nincs világítása, az – ebben az évben utoljára –, bírság helyett egy lámpakészletet kap a hatóságtól – közölte Vad Róbert, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára.

Olvasóink írták

60 hozzászólás
  • 60. misserika 2008. december 13. 17:47
    „A bringámról lelopták a villogómat...; csak ennyit tennék hozzá ehhez a témához....”
  • 59. nemmindegy... 2008. december 09. 23:44
    „Ugyan ugyan ne áltassuk már magunkat, nem a biciklis a hibás mindig, kérem!”
  • 58. klj_54 2008. december 09. 20:56
    „Ritkán hivatkozok a nyugateurópai példára, de itt helye van.
    Ott nem kérdez a rendőr, csendőr, hanem ha veszélyeztet a bringás, mikróbusz és őrszoba! Mi lesz vele, nem tudom.
    De a sok önjelölt öngyilkos bringásnak felajánlom a jobb első ülésem, csak azt kérem, hogyszóljon ha biciklist lát!
    Ha rá hallgatnék bizonyosan minden másodikat elcsapnám, a 40 tonnámmal.

    Nem szidni kell őket, meghogy "dögöljön meg", mert akkor is a kollega fog a dutyiba menni!
    HA rajtam múlna bizony láthatósági mellény nélkül 300.000 forintos bírság a biciklisnek!
    Tömegszerencsétlenséget is okozhet.”
  • 57. Kasza 2008. december 06. 21:12
    „NEMINDEGY,hogy valakinek az élete csak 1 ezrest ér, na az döggöljön meg. Akinek nem inge az ne vegye magára .Nekem egyszer majdnem meg adatott hogy szét gyalázzak egy ilyen bringást én szivtam volna meg az ő hülyeségét mert egy nagy fröcs többet ér nek i mint az élete .Nem a multban élünk .A bringázást most tiltják a Kárászon kéretik betartani ja és LÁMPÁT ÉS MELLÉNYT venni.Nem, nem nagy a pofám csak az ember egy két hülyén fel kurja magát...................”
  • 56. nemmindegy... 2008. december 01. 22:34
    „Mi az hogy dögöljön meg az a biciklis??? Mekkora tapló, paraszt vagy te Kasza! Nagy a pofád, te biztos sosem sértettél semmilyen szabályt te autósok gyöngye! Nagy 0 vagy emberileg, kezet foghatsz Jollyjokerrel!!Gratulálok!”
  • 55. atomboy 2008. december 01. 11:56
    „Kasza , ugy hallottam, regebben meg kocsival is lehetett menni Karaszon, akkor meg nem volt setaloutca. Szoval bukott a "mindig is tiltott volt" szoveg.”
  • 54. Kasza 2008. december 01. 00:18
    „5 versenyző esküszöm te teljesssssen BAROM vagy én legszivesebben le csapnálak mint a taknyot a kreszt nem tudod, de pofázni azt igen a Kárász utcán mindig is tiltott volt a bicis közlekedés a gyalogos is olyan mint te ő sem tudja a KRESZ VAJON MIIIIIIII. VEGYÉ LÁMPÁT NEM AKARTAM DURVA LENNI.”
  • 53. Kasza 2008. december 01. 00:00
    „Semmit nem ér a téligumi jégbordán ugyan úgy meg csuszik mint a nyári ez nekem tapasztalat, van külön nyári és van külön téli garitúra az tény,hogy hóban jobban irányitható mint a nyári.balesetnél mindig ezt hozzák fel érvnek négyévszakost kell venni,lényeg ne legyen kopott. Az a bringás meg dögöljön meg akinek az élete nem ér meg 1000-ft-ot majd egyszer kivasalják őt is, de ez az amit ezek nem fognak fel,hogy SÖTÉTBEN MINDEN TEHÉN FEKETE.”
  • 52. E! 2008. november 30. 22:44
    „A mellény csak arra jó, hogy nagyobbnak látszódjon a kerékpáros, kevésbé olvadjon bele a sziluettje a környező (sötét) tájba. Különösen akkor ajánlott, ha az illető napszaknak megfelelően öltözött.”
  • 51. nelly. 2008. november 30. 20:33
    „KamuNeni. most ezt így komolyan gondolja? a biciklilámpa nem gázzal működik és tudomásom szeint nem kell bedugni a konnektorba.
    elemes.”
  • 50. nemmindegy... 2008. november 30. 18:10
    „Jollyjoker! Amekkora egy primitív majom vagy annyira nem is érdemelne egy szót se az idióta mondatod! De nem mindenki olyan pénzes, hogy kocsit nyomjon a segge alá. Gondolkodj te idióta barom mielőtt leócsárolsz minden egyes biciklist, mert mindent ellepnek! Gondolkodj te proli, hogy hány embert ócsárolsz, mellesleg a környezetednek sem ártasz annyira vele, mint az autó! Egyszer látnálak meg biciklin ezután a hozzászólásod után biztos, hogy lerúgnálak róla!”
  • 49. ifj. Nagy Gábor 2008. november 30. 14:26
    „Mignon,

    a 46-ban bolondokat beszélsz, pedig nem is vagy önkormányzat. :-)

    A szegedi kerékpáros közlekedés döntő problémái a belvárost érintik, ott kell megoldást találni és nem álmegoldásként négysávos, fasoros kerékpárutat építeni Szentmihályon meg Algyőn. Ez egyébként sem személyekről, és az én személyemről szól (van egy 7-8 fős csapat, amelynek kifelé jelenleg éppen én vagyok a hivatalos képviselője), hanem a problémákról és a megoldási lehetőségekről.

    Ahhoz pedig, hogy egy közlekedési alágazatot a helyén tudja kezelni az ember, nem árt a többit sem ismerni, mert különben könnyen bajba kerülhet.”
  • 48. Mignon 2008. november 30. 02:16
    „Ez a melleny-kerdes mar nekem is sok almatlan ejszakat okozott!!

    Be er vagy nem??

    Függöleges, avagy vizszites a csikok?

    Lenyeg, az "elet vihara" el ne sodorjon!!!!!
    Ugyebar?”
  • 47. E-Medve 2008. november 30. 01:33
    „A láthatósági mellény szép és jó gondolat, de nem igazán használható a rendeltetésének megfelelően. Ha ugyanis a táska alá veszem, akkor nem látszanak a csíkok, maximum szemből (ha egyáltalán összeér), ha meg a táskára veszem, akkor meg majdhogynem vízszintes lesz a mellény helyzete és azért nem látszik rendesen.

    Télen sokkal kevésbé opció, mert a télikabátra már nem tudom rávenni. (Tudom, menjek össze, legyek kisebb.)

    Én inkább azt vallom, hogy normális fényerejű, normális világítás kell a bicajra előlre és hátulra is. Bicajosként is azt tapasztaltam, hogy többet ér, ha egy normálisan kivilágított bicajos megy előttem, mintha egy mellényes menne.

    sr: ha belterületen kötelezővé tennéd, akkor tedd a gyalogosok, autósok, tömegközlekedők, kutyák számára is. És akkor talán mindenki látni fog mindenkit. De azt azért be kellene látni, ha reflektorral közlekedne a bicajos, az autós akkoris simán lehet figyelmetlen. Az ellen nem véd semmi.”
  • 46. Mignon 2008. november 30. 00:50
    „Elvtarsak!

    Erdekeinket, mint biciklistaknak ifj. Nagy Gabi vedi!!
    A villamosokban is kiismeri magat!

    Tehat: Lampa a biciklire!!!!
    Latni es latszani!!

    U.i.:

    Ha en szegedi polgarmester lennek, egy szep, szeles, fasorral kirakott bicikliutat epitettnek
    Szentmihalytelekröl Algyöig!!
    "Ifj. Nagy Gabor ut!".

    Mas gondunk nincs is!

    Lehet, ujra lennek valasztva.”
  • 45. Mignon 2008. november 30. 00:41
    „Bocsanat, de most olvasom:

    Este "gyalogkakuk"-nak egy masik cikk kapcsan irtam, hogy hadjon fel a hülyesegekkel.

    Most latom, egy delutani (41.-ik hozzaszolasa ) is moderalva lett!!!

    Halalra röhögöm magam!!!

    A "gyalogkakukk" meg a --

    --biciklilampakhoz sem tud hozzaszolni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Istenem?!

    Milyen barom (bocs kakukk) lehet???”
  • 44. Mignon 2008. november 30. 00:31
    „Egyszerü.

    Minden masodiknak van lampaja.
    Minden masodiknak nincs.

    Matekbol soha nem voltam jo, de ez azt jelenti=

    akiknek van, elloptak akiknek nincs!!!

    Nemde??”
  • 43. CsImre 2008. november 30. 00:25
    „Kedves Lugas!

    Normális esetben a biciklis nem kerülhetne olyan helyzetben, hogy zebrához ér szabályosan biciklizve, és ott le kell szállnia. Ha ilyen előfordul, akkor ott már gáz van:

    1. Járdán, vagy gyalogosokhoz közel van vezetve a bicikliút, ahelyett, hogy az úton jelölnék ki a kerósok helyét.
    2. Úgy van bicikliút a járdán, hogy nincs átveztve a túloldalra.
    3. A biciklis szabálytalanul a járdán ment, ami nem csoda, ha a felső kettő is elterjed dolog.

    Egyszóval a zebrán biciklizésért csak részben a biciklisek a hibásak, nagyobbrészt az idióta forgalomszervezés. A kivilágítatlanságért ellenben mindenki maga felel, noha erősíti a biciklisek felelőtlenségét az, hogy járdára teszik őket, hiszen ezzel nem kezelik járműként, nem is viselkednek úgy. A lámpátlanság viszont túl veszélyes ahhoz, hogy ennek bárki bedőljön. Ergo büntetni kell.”
  • 42. ifj. Nagy Gábor 2008. november 29. 22:05
    „30. sr 2008.11.29. 08:39
    "Egy olyan lakópark körül, ahol rengeteg kisgyerek lakik a járda is felesleges!!! Vagy tévedek?"

    Hát ugye a lakó- pihenő övezetben a KRESZ is írja, hogy az úttest használható, ha nincs járda.

    "Mellesleg ezen az úton, fekvőrendőr és 30Km/h tábla ellenére elég nagy az átmenő forgalom! Sok a kerékpáros is, tehát inkább örüljünk annak, hogy csináltak "nem kerékpár utat"!"

    Én nem örülök neki. Ezzel azt téves a képzetet erősítik a kerékpárosokban, hogy még egy 30-as, fekvőrendőrös úttesten is balesetveszélyes a kerékpározás, ergo az így szoktatott kerékpáros _mindenhol_ a járdát fogja használni, ahol pedig semmi keresnivalója, és ráadásul vagy csigalassan halad, vagy önmagára és a gyalogosokra is veszélyesen. A 36-osban mintha te is ilyesmiről írnál... Meg a 40-esben pille is. Meg kell érteni, hogy ez a kerékpárutak túlzott elterjesztése miatt van, a fenti gondolatmenet alapján!!

    39. Lugas 2008.11.29. 13:44
    "A kijelölt útkereszteződésben a zebrán át soha nem szállnak le a bringáról. Ugyanezt tapasztalom a Dugonics -téren a kettős körfolgalom menti gyalogos átkelőhelyen is."

    A Dugonics téren a körforgalmaknál három útcsatlakozásban is van felfestés a kerékpárosok számára, ami legálissá teszi azt, hogy nem szállnak le. A többiben valóban le kell.”
  • 41. gyalogkakukk 2008. november 29. 14:47
    „(moderálva - a szerk.)”
60 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliókba kerülne az iskolabuszokba a gyermekülés

Szeged - Bár a KRESZ előírja, hogyan lehet és kell szállítani iskolabusszal kisgyermekeket, szinte nincs, aki betartaná az előírásokat. Tovább olvasom