Délmagyar logó

2016. 05. 27. péntek - Hella 14°C | 27°C

Sorozatbetörés a Tisza-parti üdülőkben

Sorozatbetörés a Tisza-parti üdülőkben
Több folyóparti üdülőbe próbáltak betörni Tiszaszigeten a hétvégén. Volt, amelyikbe sikerült is. A rendőrség nyomoz.
– Amikor az ár miatt kijöttem megemelni a mólót, az tűnt föl, hogy a parton mindenféle dolgok voltak szétdobálva: szák, tollasütő, konyhai eszközök, evőeszközök. Aztán megláttam, hogy az üdülőnk egyik ablaktábláját kitörték. Utána kezdtem el körbejárni a többi nyaralót – mesélte tegnap a tiszaszigeti üdülőövezetben Gombos Szabolcs. A fiatalember vasárnap látogatott ki a tavaly óta bérelt apró házikóhoz, amit szerinte csak azért nem törtek fel végül, mert láthatóan évtizedek óta nem használták, így nem feltételezték, hogy pénzzé tehető értékek lennének benne.

Mások nem voltak ilyen szerencsések. A következő üdülőnek láthatóan felfeszítették az ajtaját, a szúnyoghálót pedig kivágták. A szomszéd Camping kerékpárja is eltűnt. A mellette álló nyaraló teraszához tegnap délután még mindig egy fémlétra volt támasztva: először itt próbálhattak bejutni a betörők. A többméteres lábakon álló ház berácsozott, lelakatolt bejárati ajtajánál viszont látható, hogy végül a konyhaablakot is betörték – talán úgy jutottak be. A konyhaszekrény még mindig tárva-nyitva volt, a lépcső alatt üvegcserepek és egy kihajított narancs. Hogy mit vittek el a betörők, egyelőre nem tudni. Több, jó állapotban lévő ház ablakait is betörték, egyes ajtókon pedig egyértelműen látszottak a feszegetés nyomai.
Sorozatbetörés a Tisza-parti üdülőkben. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA
 – Gyakran látni, hogy az öt kilométerre lévő határ és a migránsok miatt helikopterrel és motorcsónakkal járőröznek a környéken, ami nem baj. Csak jó lenne, ha időnként errefelé is elnéznének a rendőrök – jegyezte meg Gombos Szabolcs, aki több szomszédját, sőt a polgármestert is maga értesítette a betörésekről.

Ferenczi Ferenc polgármester vasárnap jelezte a rendőrségnek, hogy betörésre utaló nyomokat fedeztek fel több üdülőn. A helyszínre érkező rendőröktől viszont azt a felvilágosítást kapta, hogy az üdülőtulajdonosoknak kell feljelentést tenniük, hogy eljárás induljon az ügyben, ők azonban nem kívántak ezzel élni.

Mi is megkérdeztük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Tiszaszigeten történt betörésekkel kapcsolatban a Szegedi Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rommá tört két mentő a Kálvária sugárúton: négyen sérültek a balesetben

Rommá tört két mentő a Kálvária sugárúton: négyen sérültek a balesetben
Olyan iszonyatos erővel ütköztek, hogy az alkatrészek szétszóródtak a Nagykörúton. Tovább olvasom