Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Szabad lelkek vására: télen, nyáron szezon van

Karneváli figurák, gólyalábasok, vattacukor, langalló, eszem-iszom, dínom-dánom, színes csecsebecsék – ez mind eszünkbe jut, ha a vásári forgatagra gondolunk. S, bár a pult másik oldalán állva árnyaltabb a kép és nehezebbnek tűnik az élet, a varázslat nem vész el.
Szombat reggel van, a város még csak álmosan pislog, amikor az enyhén csípős, kora nyári csendben kezdenek kipakolni a vásári árusok. Akad köztük, aki csupán néhány órát aludt és hajnalban érkezett az ország másik végéből, de olyan is, aki már előző este befutott Szegedre, és vagy egy kollégiumban vagy az autójában töltötte az éjszakát. Úgy tűnik, mindenki ismer mindenkit, ahol elkél egy segítő kéz, ott azonnal akad is. Fél kilenc körül már kevés az üres stand, mindenki készen áll a hosszúnak ígérkező napra, s mire elfogynak a reggelire való parizeres zsömlék, el is kezdenek szállingózni az első vásárlók.

Fotó: DM
Fotó: DM

Télen, nyáron szezon van

Azért a nagyüzem még nem indult be, még van idő beszélgetni egy kicsit egymással, néhol egy-egy sör is legurul. Kilenc körül érezhető, hogy a nap is még csak gyűjti az erőt, csak készül a későbbi perzselő órákra. Még nem kavarodott fel az út pora a sűrű léptektől, még nem forró a beton, még nem fullasztó a hőség, de a tapasztalt vén rókák már tudják, hogy kimerítő napnak nézünk elébe. Oppenhauer Péter, vagyis „Opi kovács" elmeséli, hogy egy-egy tikkasztó nyári vásáron a tűz mellett állva akár 10-15 kilótól is megszabadul. Ilyenkor megiszik két zsugorfólia ásványvizet is, az ételek ízét viszont már nem is tudja megkülönböztetni. – Minden egyforma, összetapad a szám a portól és koromtól. Az ember már azt sem tudja, mit egyen, mert igazából semmi sem esik jól – fejti ki.

De nem csak ezt nem tudják: sokan a vásározók közül sokszor azt sem, hogy másnap reggel merre visz az útjuk. Legtöbbjük családi vállalkozásként űzi az ipart, egy-egy hétvégén a rokonság apraja-nagyja megindul. Legyen tél vagy nyár, hányan vannak, annyi felé spriccelnek szét az országban.

Fotó: DM
Fotó: DM

Mindent kibírnak

Pihenő idő sosincs, ha nem vásároznak, akkor a termékeket készítik, tudjuk meg Horváth Csaba ötvöstől. Februártól december végéig tart a szezon. Hóban, fagyban, esőben, forróságban ülnek kitartóan az utcákon. Cigány élet ez, de szeretik, mondja Nagy Gábor vendéglátós, aki becsatlakozik a beszélgetésbe. Ebbe születtek bele, már időtlen idők óta csinálják, máshogy nem is tudnának élni, egyeznek meg.

– A gyerekeim viszont remélem már nem ezt az életet választják, mert anyagilag ma már egyáltalán nem éri meg vásározni – világít rá Horváth Csaba, a vevőkre váró lánya pedig bólogat: ő is ebbe született bele, de már nem szeretne egész életében így élni. – Nekem nem volt választásom, már az apám és a nagyapám is ezt csinálta, így nőttem fel, ez az életem, '74 óta ezzel keresem a kenyerem. A helyzet viszont egyre rosszabb. Tíz éve nem emeltünk árat, és még így is alig van vásárló. De nem baj, nem panaszkodom, az öreg vásárosok mindent kibírnak! – nyugtázza, és elmondja nyáron sokszor a kocsiban alszanak, mert nem akarnak 6-7 ezer forintot kifizetni egy éjszakáért, télen pedig kollégiumokban húzzák meg magukat. Megélni meg lehet a vásározásból, meggazdagodni nem – fejezi be.

Fotó: DM
Fotó: DM

Mindenhol otthon vannak

Kovács Rita árus nem született bele a vásári világba, de gyorsan beilleszkedett a kavargó, színes közegbe. Ez egyébként nem is olyan nehéz, ha az ember ki tudja nyitni magát egy kicsit, mert rendkívül elfogadó és befogadó társaságról van szó. Ha gond van szorosan zárnak össze, mesélik a nagy öregek, mert magukon kívül senki sem védi meg őket. Klikkek persze vannak, és viták is, de az „olyanok, mint egy nagy család" jelző még így is illik rájuk.

Ritát azonnal elvarázsolta a vásári élet, meséli a belvárosi híd korlátján ülve zárás után, miközben a fejünk fölött az ünnepi tűzijáték pattog. A május végi, nyarat megszégyenítő hőség után jól esik a hajunkat simogató, esti szél. Már elkél a pulóver, és lassan a takaró is: látszik a fáradtság az arcokon. Mégsem telik sok időbe, és máris körénk gyűlnek néhányan, akiket szinte kérni sem kell, már mesélnek és mesélnek is. A vásári élet iránti olthatatlan szerelemről, a nehéz, de boldog életről, amit élnek, és arról, hogy bizony sokan járnak külföldre vásározni, mert ott könnyebb, kényelmesebb, és jobban megéri. Ott nem fordul elő például, hogy az asztaluk nem fér be a kijelölt helyre, mert a szervező betuszkolt még néhány árust a pénz és a biztonság kedvéért. De nagy konkurenciaharc sincs, mondjuk az itthon sem igazán jellemző, látják be végül. Persze, most mindenki a Viszkis kerámiáit keresi, de mit van mit tenni, megmondják a vevőknek, hogy hol találják, és kész.

Fotó: DM
Fotó: DM

A pillangók sem a szárnyuktól szabadok

Este kilenc után járunk, lehet már fél tíz is, és tényleg mindenki fáradt. Alkalmi beszélgetőpartnereim elköszönnek, én pedig Ritával folytatom az utamat. A szandálom és a lábam már fekete az egész napos portól, de koszos rajtam minden más is, jól esne egy zuhany, mégis úgy érzem, csak most kezd kiteljesedni az élmény. Az esti pakolás élménye teljesen más, mint a reggelié. Kimerült mégis felvillanyozó. A híd közepén sétálunk lefelé, ami tegnap még autók kizárólagos birodalma volt, ma pedig a miénk. Felnézve a csillagos égre – a hosszú nap dacára – a világnak egyszerre csak szabadság íze lesz.

A pillangók sem a szárnyuktól szabadok, jegyzi meg Rita. Ilyenek vagyunk, ilyen minden vásározó: képesek a vándor élet varázsának megértésére, megélésére. Ha az emberben nincs meg ez a tulajdonság, akkor tehet bármit, sosem fogja megérteni ezt a szerelmet. Pedig a kavargó színek, hangulatok és érzelmek örvényében elveszni leírhatatlan élmény. Kovács Rita az elmúlt évben legalább negyven városban járt, mondja, az öreg vásári rókák már nem is számolják, tudjuk meg. Ismerik az egész országot, a vásári helyszín melletti pékségekben, kávézókban régi ismerősként köszöntik őket. Rita szerint, valahogy mindig mindenhol otthon vannak, mintha egy láthatatlan kéz bármilyen helyzetben megtámasztaná a hátukat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dombóvári István: nem elég vicceket mesélni

A népszerű humoristaának Szeged volt az első hely az otthonán kívül, ahol valaha lakott. Rókusról… Tovább olvasom