Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Szeged női arca a köztéri szobrokban

Szeged - A szőke Tisza, az Öreg Hölgy és a város kalapos múzsája: kivétel nélkül nőneműek Szeged jelképei. Az ezerarcú Nő tükröződik a köztéri szobrok nőábrázolásaiban is, munkáslányok, kalapos dámák, anyák, szentek és királynők foglalják el köztereinket.
A szobrok alkotói is érzékelik a különleges kisugárzást – ha nem is mindig hízelgő a véleményük a városról.

Vajon mit választana Szeged jelképéül a turista vagy a tősgyökeres „szögedi"? Jó eséllyel pályázna a címre a „szőke" Tisza, amely olykor dühös fúriaként ront a városra. A hímnemű vendégek a gyönyörű szegedi nőket említik, a szecessziós víztorony, amely kedves „Öreg Hölgyként" vigyázza a Szent István teret, szintén egy látogatótól kapta becenevét az ezredforduló környékén. Dobogós helyre kerülne Szeged múzsája is, a kalapos dáma a Glattfelder téren. Bizony egy „férfi" sincs közöttük, és a tavasz beköszönte további nőuralmat hozott.

Trécselnek, álmodoznak


Mióta lekerült a téli ponyva a szobrokról, ahogy a lányokról a vastag kabát, mintha állandóan nőábrázolásokba botlanánk a városban. A füvészkertben kecses alakként nyújtózkodik a Tavasz, a hajóállomásnál fekvő nő hasítja a habok helyett a levegőt. Művészi értékéről megoszlanak a vélemények, de a Tisza-szobor vaskos karján látszik: nagy pusztítást tudna véghezvinni. Az Anna-kúton táncosnő pördül, a Tömörkény előtt lányok trécselnek, kalap alatt álmodozik a padon ülő bronzhölgy a Korányi fasorban.

Tápai Antal Tavasz című alkotása a füvészkertben látható. Fotó: Karnok Csaba
Tápai Antal Tavasz című alkotása a füvészkertben látható. Fotó: Karnok Csaba

Királynők, dámák, anyák


Alkotója, Lapis András teremtette meg Szeged múzsáját is – számára Szeged egyértelműen nőies város. – Nekem még a Tisza is nőnemű. A folyó szélsőséges vízjárása akár szeszélyesnek is tűnhet – teszi hozzá magyarázatul a számunkra nem túl hízelgő jelzőt, de ezután csupa kedves észrevétel következik. – Szegedben van valami női jellegű, mediterrán lágyság. Minden olyan vonás női, amivel pozitív módon jellemezhető – állítja a szobrász. – Rendezett, jó ránézni, mindenütt van valami látnivaló.

Tóbiás Klára szobrászművész a nőies jelleget nem érzékeli ugyan, de úgy találja, itt más a nők ábrázolása, mint általában.
– A férfi szobrászok egyik fő motívuma a női test szépsége, ám Szeged nőalakjai mások – véli. – Inkább a női lelkiséget hangsúlyozzák.
És valóban: királynők, dámák és anyák mutatják a Nő ezer arcát a szocialista időszakból itt ragadt munkásnők mellett. Árnyas fák alatt ül a Stefánián Erzsébet királynő, a Karneválhercegnő a Kárász utca elején korzózásra csábít, kenyeret szel a darabos asszony a Kis Dugonics téren. Az anyaság fájdalmas oldalát képviseli Tóbiás Klára Magyar Pietája, ölében a lyukas nemzeti lobogóval, és anyafigura szerepel Kligl Sándor Utcai zene szoborcsoportjában is a Kárász utca elején.

Nem találta a helyét

Csáky József Táncosnője sokáig kereste a helyét Szegeden. Alkotója nem köztéri szobornak szánta, legkevésbé kútfigurának, amilyen szerepkörbe végül került. 1961-ben a Honvéd téren állították fel, 1969-ben áthelyezték a Klauzál térre, majd 1982 júliusában került jelenlegi helyére: most az Anna-kutat díszíti. 2006-ban teljes felújításon ment át. A figura csupa feszültség, lendület: a zene ütemére váró lány az alkotás pillanatát örökíti meg.

– Az emberek kedvelik az utcai jelenetet, némelyik szobrot tükörfényesre simogatták a gyerekkezek – meséli a művész, aki nagy tisztelője a női nemnek, úgy tartja, nők nélkül elképzelhetetlen az élet. Szent István szobra mellé épp ezért formálta meg Gizellát is, hangsúlyozva segítő, támogató szerepét. A városról viszont kevésbé jó a véleménye.
– Szeged olyan, mint egy frigid szerető – vallja. – Hiába próbálja szeretni az ember. Ajándékba kapta a csodás építészeti panorámát, az egyetemét, de a sok ajándékot nem tudja megtölteni tartalommal. Felszínes maradt, és a művészeivel sem tud mit kezdeni.

Az elérhetetlen kellene

Részben osztja a megítélését Lapis András is, szerinte a befogadás és a kitaszítás egyaránt jellemző Szegedre. – Mintha mindig az kellene, ami éppen nincs: az elérhetetlen – jellemzi a várost. – Aki itt van, azt nem becsülik meg, nem tartóztatják, ha valakit vissza akarnak hódítani, azt óriási erőfeszítéssel teszik. Szerető anya, aki olykor ellök magától; királynő, fúria, dáma és frigid szerető, akinek soha nem jó az, ami van. Sokféle szerepet felvonultatnak tehát a város köztéri szobrai: legalább annyifélét, ahányfélék mi, szegedi nők vagyunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beismerték bűnüket a gyerekverő rendőrök

Szeged - Az ügyészség szerint két szegedi rendőr megvert egy 13 és egy 17 éves fiút. Három hónappal később ugyanez a két rendőr egy 19 éves fiút vert meg. Tovább olvasom