Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Szeged Szépe barátját is elkápráztatta

Bár Szeged jelenlegi polgármesterének nevét nem tudta, mégis Béres Zsüliet fejére került a korona szombaton, a Régi Hungária Szállóban rendezett Szeged Szépe versenyen. Az egyetemista elárulta: bosszúból jelentkezett a megmérettetésre.
A szegedi nagy árvíz évszámát tudta, azonban Botka László neve nem ugrott be Béres Zsülietnek az általános műveltséget felmérő teszt kitöltése során. Ennek ellenére majdnem maximum pontot kapott a kérdéssorra, így végül az ő fejére kerülhetett a korona az idei Szeged Szépe szépségkirálynő-választáson, amelyet a Régi Hungária Szállóban rendeztek szombat este.

– Egyáltalán nem számítottam rá, hogy én nyerek. Amikor meghallottam a nevemet, nem tudtam eldönteni, hogy összeessek, vagy sírjak. Végül csak sírtam – mesélte immáron mosolyogva a csongrádi megyeszékhely legszebbnek ítélt hölgye, aki a Szegedi Tudományegyetemen tanul, környezettan szakon – ezen belül hulladékkezelésre és -elhelyezésre specializálódott. Miért ezt a területet választotta? Mert elrontotta a jelentkezési lapját. A kis bakit azonban egyáltalán nem bánja. Szereti, amit tanul, ezen a területen akar később elhelyezkedni.

Királynői mosoly – és a megérdemelt korona. Fotó: Schmidt Andrea
Királynői mosoly – és a megérdemelt korona.
Fotó: Schmidt Andrea

A szépségversenyek világa sem hagyja hidegen, ám a Szeged Szépére – bosszúból jelentkezett. A barátjának – akivel éppen nem voltak jóban – be akarta bizonyítani, hogy ezen a téren is tud eredményes lenni. Sikerült. A verseny után kibékültek. A 20 éves lány sok barátnőt is szerzett, a 15 döntős ugyanis csapatépítő tréningen vett részt. – Az elején még ment a rivalizálás meg a klikkesedés, az első közös program után viszont elég jól összemelegedett a csapat – fogalmazott Zsüliet.

A zsűri által legszebbnek ítélt fiatal lány a korona mellé többek között egy 16 gyémánttal kirakott gyűrűt és az Origami Bikini fürdőruháit vihette haza.

Falat festett, karnist szerelt

Szeged Szépe Orosházán tanult, majd Mezőkovácsházára költözött, onnan pedig Battonyára. Eredetileg a fővárosba szeretett volna egyetemre járni, anyja azonban nem engedte, így került Szegedre. – Kezdetben utáltam itt lenni, alig vártam, hogy hazamehessek – vallotta be Zsüliet, aki mostanra úgy megszerette a várost, hogy itt képzeli el jövőjét. Nemrég költözött be új otthonába, ahol „házgondnoki feladatokat" is ellát. A verseny előtti napokban például falat festett, és karnist szerelt fel.

Ha fiúnak születik, Tibornak hívnák

– Már mások is kérdezték, most direkt elmeséltettem anyuval – vágta rá kérdésünkre Zsüliet, akit nem mindennapi nevéről faggattunk. Anyukája a terhesség alatt végig azt hitte, hogy kisfiút vár – az orvosok ugyanis váltig állították. Nagyot néztek aztán a szülőszobában. Ha fiú lett volna, az apukája után Tibornak keresztelik – lánynév nem volt előkészítve. A nagymama javaslatára lett Zsüliet.

Olvasóink írták

  • 4. velemenynyilvanito 2009. szeptember 09. 09:36
    „figyelooooooooooooo hol vagy????????velemenyek a zsulikerol!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. IVY 2009. szeptember 09. 08:33
    „Ezzel csak vonulni lehet a Kárász utcán....:)”
  • 2. székely 2009. szeptember 08. 23:40
    „* eltudnám”
  • 1. székely 2009. szeptember 08. 23:39
    „hát énis eltudném képzelni a életem vele ! :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első nap az egyetemen

Tegnap megkezdődött az oktatás az egyetemen is. Az elsős, Szegedet kevésbé ismerő hallgatóknak csak… Tovább olvasom