Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Szigorúbb ellenőrzés kell a biztonságos utaztatáshoz

Szeged - A biztonságos utazásszervezés érdekében, nem az utazási irodák kauciójának a növelése a megoldás, hanem a biztosítottság szigorúbb ellenőrzése - véli a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke.
Molnár Gabriella a szervezet tagtoborzó road-show-jának szegedi állomásán, kedden az MTI-nek elmondta: két éve foglalkoznak az utazási irodákról szóló rendelet módosításával, az illetékes turisztikai államtitkársággal együttműködve.

Szövetségként azt szeretnék, hogy a vagyoni biztosíték ne emelkedjen, mert az a tisztességesen működő irodáknak is nehézséget okozhat. Szerintük a jelenlegi kaució mértéke – a 12-, illetve charterezés esetén a 20 százalék - megfelelő.

A baj azzal van, hogy a csődbemenő cégek alul vannak biztosítva, azaz nem vallják be a tényleges forgalmukat. A jelenleg érvényes rendeletben most is szerepel, hogy ha a cég észleli, hogy a tervezettnél nagyobb lesz a forgalma, akkor öt napon belül hozzá kell igazítani a kauciót. Ez több esetben azonban nem valósul meg, s ez okozza, hogy az iroda a csőd után nem tudja kifizetni az ügyfeleket - mondta a szakember.

A szakma úgy véli, hogy a jelenlegi kaució mértéke megfelelő, de az ellenőrzést szigorúbbá kell tenni. A módosított kormányrendelet egyébként leghamarabb jövő őszre léphet életbe - tette hozzá.

A fekete utaztatásról szólva elmondta, több szempontból rendkívül káros ezeknek az elsősorban internetes honlapoknak a működése. Egyrészt az utas nincs biztonságban, hiszen nincs semmilyen vagyoni biztosíték a cég mögött, sok esetben eltűnik a honlap és nincs kihez fordulni. A másik, hogy hátrányos helyzetbe hozzák a legálisan működő irodákat, valamint az állam is jelentős bevételtől esik el általuk.

A legális irodák forgalma a statisztikai hivatal adatai szerint 2008-ban 180 milliárd forint volt. A becslések szerint ennek az összegnek egyharmada jelenik meg a fekete utaztatásban. Nagyon fontos lenne, ha a fogyasztóvédelem is nyomozati jogkörhöz jusson, hiszen hatékonyan csak így lehetne fellépni ezek ellen az utaztatók ellen - fogalmazott Molnár Gabriella. Hozzátéve: az új turisztikai államtitkárral folytatott megbeszélések alapján most komoly remény van a hatékonyabb fellépésre, és a büntetés mértékének növelésére.

Az utazók egyébként biztonságban tudhatják magukat akkor, ha regisztrált irodával, internetes honlappal tervezik útjukat. Ez a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján a www.mkeh.gov.hu weblapon ellenőrizhető - hívta fel a figyelmet a MUISZ elnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Birtokvédelmet kértek a Mars téri kereskedők

A szegedi önkormányzattal perben álló Mars téri kereskedők közleményt juttattak el szerkesztőségünkbe. Tovább olvasom