Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Tizenháromszor támadtak intézkedő rendőrre

Szeged - Két éve nyolcszor, tavaly már tizenháromszor támadtak intézkedő rendőrre Csongrád megyében. Kedd délelőtt Zákányszéken egy férfi esett neki az őt igazoltatni akaró járőröknek, akik könnyebb sérülést szenvedtek.

Egy 55 éves erősen ittas domaszéki férfivel vívott közelharcot a zákányszéki tanyavilágban kedd délelőtt Bányai Norbert és Kakuszi Erika őrmester. A rendőrjárőröket azért hívták a faluba, mert többen látták, ahogy a részeg férfi autójával a két település között száguldozik.

– Amikor megláttuk a Ladát, kék fénnyel és hangjelzéssel akartuk megállítani, de továbbhajtott. Végül elfogyott az út előle, ekkor szálltam ki a kocsiból – mondta Bányai Norbert. A részeg férfi is gyalogosan akarta folytatni az útját, és az őrmester felszólítására nem akarta magát igazolni. – Mondtam neki, hogy előállítjuk – mesélte a 23 éves járőr, és társa, Kakuszi Erika. – Éreztük rajta, hogy ivott, ezért szondát akartunk fújatni vele. Erre sem volt hajlandó – mesélték a fiatal járőrök.

A domaszéki férfi akkor kezdett el vagdalózni, amikor a két rendőr meg akarta bilincselni.

Kakuszi Erika és Bányai Norbert fél órát hadakozott a domaszéki férfival. Fotó: Schmidt Andrea
Kakuszi Erika és Bányai Norbert fél órát hadakozott a domaszéki férfival.
Fotó: Schmidt Andrea

– Megrúgott a gumicsizmájával, a kollégámnak pedig a könyökével húzott be. Utána még percekig ütött és rúgott minket – elevenítette fel a történteket Kakuszi Erika. A rendőrök fél órát hadakoztak a férfivel, mire sikerült megfékezniük.

Kéz a fegyveren – Amerikában

Az amerikai rendőrök szolgálat közben mindig golyóálló mellényt hordanak, ami tekintélyt parancsolóbbnak mutatja őket. A forgalomban a járőr autóvillogójának bekapcsolásával szólítja fel az autóst a megállásra. Ahogy a rendőr gyalogosan megközelíti a leállított kocsit, a keze az előírások szerint végig a pisztolyán van. Ha a jármű vezetője kiszáll vagy hirtelen mozdulatot tesz, a járőr azonnal előrántja a fegyverét, s szükség esetén használja is.

Csongrád megyében két éve 8-szor, tavaly már 13-szor támadtak intézkedő rendőrre. Április végén Hódmezővásárhelyen a helyszínre érkező járőröket egy férfi fegyvernek látszó tárggyal a kezében fogadta. A rendőrök felszólították, hogy dobja el a fegyvert, különben használják a szolgálati lőfegyverüket. A férfi csak többszöri felszólítás után engedelmeskedett.

December elején késsel támadt az intézkedő rendőrre egy férfi Mindszenten, ahova egy veszekedés miatt riasztották. Miután a rendőr beszélt a felekkel, távozni akart. Ekkor vette észre, hogy egy férfi késsel a kezében indul utána. Felszólította, hogy dobja el a kést, de mivel az továbbra is támadólag lépett fel, a rendőr elővette a szolgálati lőfegyverét. A támadó ekkor elfutott a helyszínről. Később elfogták, azóta előzetes letartóztatásban van.

Szenteste egy szegedi férfi támadta meg az őt igazoltatni akaró rendőröket a Hont Ferenc utcában. A járőrök egy családi perpatvar után állították meg a vérző fejű férfit, akihez mentőt hívtak. Az ápolók megkezdték ellátását, de ő ellenkezett. Mikor rászólt az egyik járőr, a férfi hirtelen rátámadt, és megpróbálta megütni. A kábítószer hatása alatt levő támadót ezután megbilincselték, majd kórházba vitték.

3 év szabadságvesztés

Aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetve emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az erőszakot csoportosan vagy felfegyverkezve követik el.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. Karos 2010. január 25. 10:16
    „Néha túlfoganatosítják magukat "intézkedés" név alatt. Másrészt az meg nevetséges, hogy egy részeg 55 !!! éves férfival 30 percet kell dulakodni, hogy ártalmatlanná tudják tenni. Hát milyen nyúlbéla kiképzés ez?”
  • 39. gróf 2010. január 23. 11:01
    „37!
    Valszeg törzsőrmester...legalább 3 éve rendőr vagy kitűnőre végzett a suliban és akkor így kerül ki onnan.”
  • 38. flexsnake 2010. január 23. 05:26
    „Az első próbálkozásra ki kell lőni mint egy vadat. Be kell vezetni a teasert mint kényszerítő eszközt. Máshol is bevált.”
  • 37. Cukipofa 2010. január 23. 05:25
    „A hölgy rangjelzése alapján minimum törzsőrmester de az is lehet hogy törzszászlós.”
  • 36. spiler 2010. január 22. 09:51
    „rendőr a törvényt képviseli-határozott intézkedés-kényszeritő eszköz alkalmazása ha kell.....ne a bünöző mondja meg ,hogy lapos- e a tetű”
  • 35. faterga 2010. január 21. 20:50
    „Én is csak azt tudom mondani az üggyel kapcsolatban, hogy nem voltunk ott és teljes részleteiben nem ismerjük a történteket, de azt tudom és elmondom, hogy az rendőrre támadó férfi nem először vezetett ilyen állapotban. Szeretném annak a járműtulajdonosnak az arcát látni akibe egy ilyen állapotú "egzisztenciájú", lejárt műszakival közlekedő személy összetöri az autóját. Mit hajt be?Kicsodán? A biztosító nem fog fizetni. Ez az emberből pedig pénz kíhúzni elég nehéz.”
  • 34. gróf 2010. január 21. 20:34
    „32!
    Az első ülésen utazó férfi kiszállt a gépkocsiból és az intézkedő rendőr őrmesterhez lépett, akinek kezéből ki akarta tépni a papírokat, majd dulakodni kezdett a járőrrel. Ekkor a két rendőr a földre kényszerítette és éppen meg akarták bilincselni, amikor a gépkocsiból kiszálló két férfi hátulról nekik támadt. Egyikük egy csavarkulccsal próbált a rendőrökre rontani, de az ő támadását sikerült elhárítani.
    A bejelentő, látva a kialakult helyzetet, riasztó fegyveréért rohant, melyből több lövést is leadott a levegőbe. Ennek hatására a támadók menekülni kezdtek. Egyikük gyalog, míg két társa kocsival próbált meg eltűnni a rendőrök elől.”
  • 33. macs 2010. január 21. 20:30
    „Bocs ,csúfoljátok”
  • 32. macs 2010. január 21. 20:25
    „Szidjátok csak a rendőröket, csúfóljátok őket! Ha majd titeket fognak megtámadni, kirabolni, a kocsitokat feltörni kit fogtok hívni?”
  • 31. 111111 2010. január 21. 20:20
    „Ej uborka, ha hallgattál volna...ott voltál Zákányszéken, hogy ennyire tudod, hogy hazudnak? Vagy te vagy az ittas vezető, aki menekült előlük?
    Ej uborka ha hallgattál volna bölcsebb lettél volna...

    Nyomozó!
    Kár a régi rendőröket emlegetni most. Teljesen más volt a társadalmi elfogadottságuk, megítélésük. A 90-es évek közepétől folyamatosan és tudatosan építik le a rendőrséget, pont azért hogy a nagy vezírek (OV. GYF. stb..) nyugodtan szétherdálják azt a keveset is, ami még magyar tulajdonban van.
    Régen egy takony 14 éves nem mert volna sünözni az utcán, ma meg? Büntetlenül megteheti, mert tudja, hogy a rendőr semmit sem csinálhat. Betéve tudják a jogaikat, bezzeg a kötelességüket már nem tudják...szomorú világ ez.
    A rendőr nem tudja azt csinálni, amire felesküdött, mert azzal van elfoglalva, hogy saját magát védje minden intézkedés után egy kazal jelentés formájában. Nem tudja bejárni a terültét nincs km. Az egyenruhája szar minőségű, nyáron meleg, télen hideg, de elvárják tőle hogy 12 órát fagyoskodjon, vagy a tűző napon álljon.
    Persze ha 5 percet késik azonnal eljárás alá vonják, rabosítják, majd kirúgják. Szép új világ ez...és semmi jelét nem látom annak hogy itt egyhamar változás lenne. Kerüljön hatalomra a Fidesz, vagy Mszp esetleg a Jobbik. Egy kutya. Csak a saját pecsenyéjüket sütögetik a kisember meg le van sz.rva.”
  • 30. uborka 2010. január 21. 19:51
    „EZEK TAKNYOS GYEREKEK NEMTUDJÁK A HELYZETET KEZELNI,HAZUDNAK,HOGY NEKIK LEGYEN IGAZUK. ÉN PONT IGY JÁRTAM, A VEZETŐ RENDŐR ÉS A NŐ IS TELEFONÁLT, DE RÁKELLET,HOGY FÉKEZZEN A RENDŐR ÚR, MERT ELŐTTE EGY AUTÓ RÁFÉKEZETT MAJDNEM,HOGY A FENEKÉBE GURULT A RENDŐR AUTÓ.ENGEM MEG FELJELENTETT, MERT , HOGY MIATTAM FÉKEZETT AZ ELŐTTE HALADÓ JÁRMŰ PEDIG CSAK GYALOGÁTKELŐ VOLT.ENGEM A RENDŐRSÉGEN MEGHALLGATTAK ÉS ŐK TELJESEN MÁST MONDTAK.ÁLLITÓLAG A NŐNEK KELLETT VOLNA VEZETNI. EKKOR FELKELTEM ÉS OTTHAGYTAM EZT A HAZUG RENDŐRSÉGET.VÉGÜL A BIRÓSÁG TETT PONTOTT A DOLOGRA NEKEM LETT IGAZAM. ARRÓL NEMTUDOK A KÉT RENDŐR MIT KAPOTT, DE SZERINTEM SEMMIT A HAZUG JEGYZŐKÖNYV,MIATT, MAJD ODASUGTA TALÁLKOZUNK MI MÉG AZ UTCÁN. EZEK UTÁN PERSZE,HOGY SEGBERUGJA A VITÉZ RENDŐRÖKET.......................”
  • 29. maug 2010. január 21. 17:06
    „19! Pont a tegnapi Híradóban láttam, hogy egy FIDESZ-es politikus nagyon helyeselte a törvényt!!!

    Most akkor ki a hibás???

    Régen az ilyet ott helyben lerendezték volna az öreg Rendőrök, és biztosan nem panaszkodott volna rájuk senki.”
  • 28. Nyomozo 2010. január 21. 16:49
    „"111111" Igazad van, majdnem. Szerintem a szolgálati szabályzatban azon vonatkozásban, hogy a kényszerítő eszközt mikor és hogyan lehet alkalmazni nem sok változás történt az elmúlt húsz évben.. Hogy hová lehet ütni az valószínű változott, de régen is leírták a rendőrök, hogy a végtagjára akartak vágni csak elmozdult a csavargó és a fejét érte az ütés. Tapasztalatlanok, hiányzik belőlük egy kicsi zsiványság. Ha nyakon akarja csapni a zsiványt akkor hívja be a kapualjba ahol nem látja senki és ott rendezze el úgy, hogy ne látszon meg rajta. stb. stb.”
  • 27. 111111 2010. január 21. 15:43
    „Hát pont ez az. Csak egy példa.
    Szerintem az, hogy egy rendőr korrupt és pénzt vagy egyéb előnyt fogad el azért, hogy valamint elnézzen, vagy elintézzen, pont annyira veszélyes a társadalomra nézve, mint az hogy egy részeg, garázda stb... megtámadja a rendőrt.
    Hasonlítsuk össze a fenti bűnökért kapott ítéleteket. Azt a rendőrt aki 5.000,-ft-ot elfogadott az autóstól 2 év letöltendő börtönt kapott. Azok a hevesi egyének aki hamis bejelentés után megtámadták lapáttal, kasszákkal a rendőröket, tőrbecsalták őket, felfüggesztett börtönt kaptak. Szerintem mind a két cselekmény mélységesen elítélendő, még sincs egyenlően mérve. Hol a jogegyenlőség.
    Másik:
    A bíróra egy zavart elme rádobott egy széket: a vád emberölés kísérlete.
    A rendőrökre a tüntetéseket (és itt nem 2006-ra gondolok) molotov koktélokat dobáltak. A vád: garázdaság.
    Melyikkel is lehet súlyosabb sérülést okozni?
    Amikor a bíróságnak/ügyészségnek megvédeni kellene a rendőrt szarik rá, bezzeg amikor elítélni, akkor tudnak példás büntetéseket kiszabni.
    Csodálkozunk, hogy kevés a rendőr, ilyen feltételekkel, megbecsüléssel és nem utolsósorban fizetéssel, nem sok fiatal akar rendőrnek jelentkezni.”
  • 26. varadipal 2010. január 21. 15:15
    „Az a baj, hogy a törvény szellemével ellentétben ítélkezika töketlen bíróság. A törvény nem büntethetőséget ír, hanem büntetendőséget.Csak a bírók nem jártak nyelvtan iskolába. Komoly kontroll kellene a független bíróság feje fölé, néhány csontváz kiesne bírói kar szekrényeiből is.Most azt csinálnak a törvényekkel, amit akarnak.”
  • 25. 111111 2010. január 21. 15:02
    „Így van, ha nem jó ez a rendőrség mert 2006-ban csinált egy baromságot, csinálják a nagypofájúak. De meggyezném, hogy nem tudom pl: egy domaszéki körzeti megbízott mi a ...... tehet 2006-ról???Vagy pl: a cikkben szereplő két rendőr még nem is dolgozott 2006-ban, akkor miért is őket kell sz.r jogszabályokkal büntetni, miért az ő munkájukat kell ellehetetleníteni?
    Aztán meg jön a sírás, hogy nem csinál a rendőr semmit, hát ezért, mert vissza akart vágni a Fidesz.
    Csak jól elbaltázta, mert azokat sajnos nem tudják felelősségre vonni, akik a veréseket, rúgásokat 2006-ban elkövették, viszont a maradék 40.000 rendőrt jól megszívatták. Kicsinyes bosszú...

    Gondolom a Fidesz is elfogja várni a rendőrtől, hogy alkalomadtán megvédje a seggét. Kíváncsi leszek, hogy mennyire "nem fog belepofázni" a rendőrség munkájába ha kormányra került. Ja mielőtt elkezditek utálom az MSZP-t is...”
  • 24. Birodalmi 2010. január 21. 14:28
    „lesz itt rendőr, most vesznek fel cigányokat ösztöndíjjal...na bumm legfeljebb olyan lesz mint aki az arab pénzváltót fejbelötte...(mert ugye ő is úgy került be, de azt agyonhallgatják)”
  • 23. gróf 2010. január 21. 14:24
    „22. hozzászólás 111111 2010.01.21. 14:19

    Talán ha a rendőrök nem ártatlanokat ütöttek rúgtak volna, akkor nem lennének ilyen szabályok!”
  • 22. 111111 2010. január 21. 14:19
    „Jöjjön csak a Csendőrség és a Gárda, de azért kíváncsi leszek, hogy ugyanezekkel a jogszabályokkal ők mire lesznek képesek. Semmire.
    Hidd el ezeket a ... is keresztül kasul verték volna rendőrök, ha nem azon kellene minden egyes intézkedés alatt agyalniuk, hogy nehogy egy kis karcolás essen szegény ittas vezetőn, garázdán stb..., mert abban a percben feljelenti őket, és ugrott is állásuk.
    A módosított szolgálati szabályzat szerint a rendőr nem üthet, nem rúghat. Kérdem én akkor mi a ...<moderálva> csináljon, ilyenkor? Ti mit csinálnátok?

    A rendőri munka is olyan mint a foci, meg a közlekedés, Magyarországon 10.000.000 ember ért hozzá...”
  • 21. Nyomozo 2010. január 21. 13:51
    „Nem sokáig kell a rendőrség. Győz a Jobbik. Jönnek a csendőrök és a Gárda.”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dörnyei Gábor az igazi Jacko-show-ban játszik

Világkarriert futott be a szegedi születésű Dörnyei Gábor, akit nemrégiben a világ legjobb 10 fiatal dobosa közé választottak. Videóval! Tovább olvasom