Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Toroczkai feljelentette a migránssegítőket

A migránsok segítői ellen tett feljelentést videós és fényképes bizonyítékokkal a Legfőbb Ügyészségen Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere.
A budapesti hivatal előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a politikus három ügyről számolt be. A tavaly augusztusi röszkei gyűjtőpontról kitörő migránsokat – állítása szerint – a Migszol önkéntesei buzdították, és ez hatóság elleni izgatásnak számít. Ugyancsak a Migszol, illetve a Menedék Egyesület aktivistáit vádolja embercsempészettel és jogellenes tartózkodás elősegítésével. Hangsúlyozta, a szervezetnek juttatott milliárdos támogatás felhasználása átláthatatlan. Soros György amerikai üzletember háttértámogatásával ráadásul migránsokat felkészítő honlapot is működtetnek. Felkérte a parlamenti pártokat, vizsgálják ki ezek nemzetbiztonsági kockázatát. 

Ásotthalmon is beférkőztek a polgármester szerint a migránssegítők az iskolába. Az ugyancsak milliárdos külföldi támogatást szerzett Arte Misszió folytatott politikai tevékenységet. Rendkívüli testületi ülésen tiltó határozat elfogadását kezdeményezi a politika kizárásáról az intézményeikből. Kérdésünkre elmondta, ő továbbra is látogatja az óvodát, iskolát, hiszen a település megválasztott vezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz megszabadulni a balhés szomszédtól

Nehéz megszabadulni a balhés szomszédtól
Ha nem történik jogsértés, szinte lehetetlen megszabadulni a lakóközösség életét megkeserítő szomszédoktól. Tovább olvasom