Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Trolitender: valaki ismét a fékre lépett

Szeged - Nem létezik olyan troli, amilyennel a győztes konzorcium megnyerte a szegedi trolitendert – állítja a névtelen bejelentő, aki miatt a hatóság újravizsgálja a járműbeszerzést.
Két levelet kapott a szegedi polgármesteri hivatal a héten az uniós pályázatokat koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Az elsőben jelzik, hogy lezárult a tavalyi, szegedi trolibeszerzéssel kapcsolatos vizsgálat, szabálytalanság nem történt. Pár napra rá közlik, hogy újabb szabálytalansági eljárást rendelnek el, mert egy névtelen bejelentés szerint a nyertes ajánlatban szereplő troli nem létező jármű, nincs megtervezve. – Az eljárás kárt okoz a városnak, mert a prototípusnak tavaly novemberben meg kellett volna érkeznie Szegedre, év végéig pedig az összesnek ide kellene érnie – mondta az újabb vizsgálatról Botka László polgármester.

10-es trolira várva. Árválkodik a hálózat a nagykörúton is. Fotó: Karnok Csaba
10-es trolira várva. Árválkodik a hálózat a nagykörúton is.
Fotó: Karnok Csaba

– A villamoshoz hasonlóan a trolit sem lehet boltban készen kapni, hanem meg kell adni a paramétereket, és azok alapján egyedileg gyártják le – fejtette ki Botka László . – Azért is érthetetlen számomra a bejelentés, mert eddig az volt a kritika a tömegközlekedési nagyprojekt ellen, hogy nem magyar cégek kapnak szerepet a kivitelezésben. Az itt nyertes Ikarus a magyar trolibuszgyártás újjászületését várta ettől a tendertől. Kárt okoz az újabb eljárás a városnak, mert az új járművek híján nem tudjuk beindítani az új 10-es trolivonalat, ami jelentős bevételkiesés az SZKT-nak. Aggódom az árfolyamkockázat miatt is, hogy tavaly januárban még 275 forintos euróárfolyamon rendeltük volna meg a flottát és fizettük volna ki az előleget, most 290 az euró, de járt már 315-nél is.

Tendertörténet

2010 decemberében hirdetett eredményt a bírálóbizottság a szegedi trolitenderen. A grémiumnak az NFÜ szakemberei is a résztvevői voltak, a hatóság az eljárást a tenderkiírástól az eredményhirdetésig ellenőrizte. A 13 új alacsonypadlós, klímás jármű gyártására a két pályázó közül az Ikarus–Skoda Konzorcium adta a jobb ajánlatot, tagja a székesfehérvári Magyar Trolibusz Kft. és a csehországi Plzen városában működő Skoda Electric a.s. Azt vállalták, hogy összesen megközelítőleg 2,86 milliárdból legyártják a szegedi igényeknek megfelelő járműveket; a prototípust 2011 novemberére ígérték. 2011 januárjában a polgármester és az SZKT frissen kinevezett vezetője, Tóth István Tibor aláírta a megrendelést, miközben az ügyvezető bejelentést tett az NFÜ-nél kartellgyanú miatt. Erről Gyimesi Lászlóval, a Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság fideszes elnökével közösen tájékoztatta a sajtót. 2011 áprilisában az NFÜ ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, az eljárás bűncselekmény hiányában lezárult. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy semmilyen adat nem merült fel, amely a tenderben részt vevők összejátszására utalna, ezért nem indított eljárást.

Olvasóink írták

71 hozzászólás
  • 71. macs 2012. február 20. 12:20
    „70. Lugas6,
    azzal, amit irsz csak egy gond van. Az SzKT, mint megrendelő, nem vehet részt a gyártásban, összeférhetetlenség miatt. Én legalábbis így tudom.”
  • 70. Lugas6 2012. február 19. 22:53
    „Hozzászólni készültem, de csak ismételni tudom "atomboy" társamat, mert a T 660 pályaszámú "nemlétező jármű" tökéletesen bevált Szeged útjain. Már több mint egy éve szállítja a szegedieket, az utazó közönség legnagyobb megelégedésére. Ha a FIDESZ szegedi vezetőségének tagja, és a Szegedi Közlekedési Társaság jelenlegi igazgatója nem vádaskodik fölöslegesen... , a trolik egy részét még Szegeden is összeszerelhették volna, összefogásban a magyar IKARUSSZal és a cseh SKODÁVAL. Ime a megismételt hozzászólás : "1. atomboy 2012.02.17. 07:40
    Ha a feljelento ismeretlen, akkor nem kellene nyomozast inditani ilyen temaban, mert igy nemcsak az hozzanemerto "ismeretlen" szemely, de maga a NFU is jelentos kart okoz. Nemcsak Szegednek az elmarado trolik miatt, hanem az orszagnak is a hazai troli (es busz)gyartas ujraszuletesenek leallitasa miatt.

    Ja, es mar letezik egy peldany, az ARC 187-es troli: http://www.youtube.com/watch?v=qy1R8c6g9sQ
    Aki nem tudnal, a nehany eves multtal rendelkezo ARC-bol akartak ujrainditani az Ikarus gyartasat, szoval a kaszni adott. Csak a buszbeszerzesi lehetosegek korlatozasa miatt nem tud eredmenyt elérni."”
  • 69. macs 2012. február 19. 14:50
    „68. Emberségetavilágnak,
    Az első feljelentést tevő TIT sem tudta, hogy az Ikarusz Széles Gábor érdekeltsége?”
  • 68. Emberségetavilágnak 2012. február 19. 08:44
    „Az Ikarus mögött Széles Gábor áll, a Nagyon Gazdag, Nagyon Fideszre Szavazó.
    A feljelentő nem fideszes. A feljelentés A Nagy Dráma egyik közjátéka a Város Színpadán.
    Politika, mocskos politika.”
  • 67. macs 2012. február 18. 17:07
    „A BKV új buszaiból lesz egyáltalán valami? Egyáltalán lesz még BKV?
    Egyébként, na mit találtam:
    "Ikarus buszokat gyárthatnak Nagyváradon azt követően, hogy az Ikarus-gyár jogutódja értesítette erről a szándékáról az erdélyi város tömegközlekedési vállalatát."
    http://hvg.hu/cegauto.autoshirek/20111223_ikarus_nagyvarad
    Mitől van deja vu érzésem? :-)”
  • 66. deszkás 2012. február 18. 17:07
    „Régen is voltak gondok,Széles G. egy olasznak(?) eladta aztán visszavásárolta. Egyetlen gazdasággal foglalkozó újságirónak se esett le,miért is? Én tudom. Mezőgazdasággal foglalkozó országnak nem kell.”
  • 65. tozso 2012. február 18. 16:57
    „,,Ez egy komoly, névtelen, géppel írott feljelentés volt.˝”
  • 64. masaka 2012. február 18. 16:15
    „Az Ikarusszal mostanában gondok vannak.
    Lehet Széles Gáborék nem jól helyezkedtek valahol, nincs a cég neve a BKV 800 darabos busztenderében sem megemlítve, pedig ez nem kis üzlet lesz, akárki nyeri meg.
    Ez a 10 darabos troliépítés talán, ha referenciának jó lenne, a reklámértéke nagyobb lehet, mint a tényleges haszon rajta, nagyobb a gond a gyártás előkészítéssel, ha nulláról indítják, mint amit az egész biznisz hozni fog, pláne, ha bekalkuláljuk az árak farigcsálását, meg a menet közben előforduló egyéb ötleteket.”
  • 63. deszkás 2012. február 18. 15:35
    „Magyar Ikarusz? Ne viccelj.”
  • 62. újratöltve 2012. február 18. 12:59
    „Névtelen??? Gyimesi és társai szegednek betartó KFT!!!!!”
  • 61. Attis2 2012. február 18. 11:38
    „Zsoltee 0716

    Ez pontosan így van! Csak azt nem értem,hogy akkor miért kellett nagyobbá tenni a Makkosházi decentrumot!
    A 20-as busz a tervek szerint Petőfitelep Fő tér és Vadkerti tér buszforduló között fog járni,Dugonics tértől a 83-as útvonalán Alsóváros felé.”
  • 60. Zsoltee0716 2012. február 18. 11:08
    „52. Attis2 2012.02.17. 18:33

    Makkosházán egyedül a 84-esmarad.”
  • 59. szunyi 2012. február 18. 08:39
    „58. majdénmegmondom

    Mert a pályázatot euroban irták, mégpedig amiatt, mert amikor az első villamostender kijött, a forint éppen zuhant a piacon és olyan árakon kinálták a villamosokat mind Szegednak, Miskolcank és Debrecnnek, hogy vissza kellet vonni a tendert. A Ft-nak van árfolyamkockázata, az Euronak nincs. Mivel a pályázaton, nem csak magyarok indulhattak így érdemesebb volr euroba kiirni.”
  • 58. majdénmegmondom 2012. február 18. 07:52
    „No, én ezt most nem értem: ha magyar(IKARUS) a gyártó, akkor itthon miért EUR-ban kell számolni.ja , hiányzik egy gazdasági fősulim?!”
  • 57. jozko 2012. február 17. 23:44
    „55tzs_szeged:

    A közbeszerzések szereplői pedig alig várják, hogy mindent betarthassanak és a riválisok kedvében járhassanak..”
  • 56. kormoska 2012. február 17. 22:18
    „Az Szkt mostani vezére Tóth István Tibor hangsúlyozottan orosz troli párti,ezt már többször-többektől is hallottam(bennfentesek).A lengyel villamosok már jönnek folyamatosan,azt már nem képes megfúrni,sem ő sem a helyi fikusz,Gyimesivel az élen.Dózsa Gábor anno a cseh járműveket favorizálta azért rohangál most annyi Tátra.....Egyébként a Tisza Volánnak sem érdeke a 8-as troli beindítása,buknák a legnagyobb forgalmú 10-es busz vonalát,erre is gondolhatunk ám!”
  • 55. tzs_szeged 2012. február 17. 21:50
    „"Sima kis konkurrencia-harcra gondolok inkább"

    A közbeszerzések esetén vannak szabályok, amelyek határidőt szabnak a konkurencia panaszaira. Ha akkor nem szóltak, bukták. Névtelen bejelentéssel értelmes helyen nem foglalkoznak.”
  • 54. PTG-s 2012. február 17. 20:56
    „40. man! Köszönöm a kiigazítást, valóban így pontos az idézet a filmből!”
  • 53. tozso 2012. február 17. 19:51
    „PESA Szeged villamos sem létezett, míg meg nem rendelték.”
  • 52. Attis2 2012. február 17. 18:33
    „Zsoltee0716

    A 2-es villamos beindulásával megszűnik a 83-as busz. Ez a terv! Az alsóvárosi rész kiváltására a 20-ast hosszabitják meg,hacsak azóta valaki nem kavart be ebbe is.”
71 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyagilag is felelnek az orvosok a műhibákért

Módosították a munka törvénykönyvét, eszerint a betegnek a kórház, a kórháznak viszont a vétkes orvos fizethet kártérítést részben vagy egészben ez év közepétől az elvesztett műhibaperek miatt. Tovább olvasom