Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Ünnepi menetrend a szokottnál is több ˝kavarodással˝

Az áthelyezett munkanapok és a karácsonyi ünnepek miatt másképp járnak a helyközi és távolsági buszjáratok, a vonatok, Szegeden pedig valamennyi tömegközlekedési eszköz. Töltse le tőlünk az év végi menetrendeket! Módosul a parkolási rend is.
A szegedi bérletek január 7-én éjfélig érvényesek.

Lássuk a legfontosabb tudnivalókat! Az év végén érvényes szegedi menetrend (pdf) itt elérhető/letölthető!

Szilveszterkor a menetrend szerinti tömegközlekedés jellemzően este fél hat és háromnegyed hét között áll le. Az SZKT a 2-es és 4-es villamosokat, valamint az 5-ös és a 19-es trolikat közlekedteti. A járatok a végállomásokról óránként indulnak, a 2-es és a 4-es villamos az Anna-kútnál bevárja egymást. A 2-es csakúgy mint december 24-én megvárja a pesti vonatokat. A Tisza Volán a 11, 20A, 72, 73Y, 74A, 75, 76 és 77 jelzésű buszait közlekedteti 2013 utolsó és 2014 első napján.

Arról se feledkezzenek el, hogy január 1-jén reggel jellemzően 8-9 óra között áll helyre a normál, vasárnapi menetrend, addig azonban sokkal ritkábban járnak a buszok, trolik és villamosok!

Parkolás Szegeden

Az idei éves parkolóbérletek január 15-éig érvényesek, a december havi parkolóbérleteket január 5-éig fogadják el.

2014-ben a parkolószelvények, illetve parkolóbérletek árai nem változnak.

Volánok, MÁV: szabad- és ünnepnapok szerint közlekednek

Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, Szentesen, Makón és Mórahalmon a Tisza Volán helyi autóbuszvonal-járatainak közlekedési rendje megegyezik a menetrendi naptár szerint szabályozottakkal. Hódmezővásárhelyen a helyi autóbusz-közlekedésében december 31-én 18 óra után egyes helyi vonalakon leállnak a járatok.

A helyközi, távolsági és nemzetközi buszokra az alábbi menetrendi naptár érvényes:
december 30., hétfő: munkanap, a hét első munkanapja
december 31., kedd: munkanap
január 1., szerda: munkaszüneti nap.

A MÁV szilveszterkor és újév elején december 31-én, kedden munkanapi, január 1-jén szerdán ünnepnapi menetrend lesz érvényben.

Az ünnepekre való tekintettel, a vasúttársaság a 26 év alatti fiatalokra vonatkozó 33 százalékos kedvezményes menetjegyváltási lehetőséget megszakítás nélkül, 2013. december 21-én reggel tíz órától 2014. január 1-jén éjfélig biztosítja az utasoknak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

B. Nagy és Nógrádi nem szólalt meg tavaly a parlamentben

B. Nagy László (Fidesz) szegedi képviselő, megyei kormánymegbízott tavaly nem szólalt fel a parlamentben. Tovább olvasom