Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Utolsó tartalékukat vették elő az emberek az ünnepre

Szeged - A hónap végére kevés pénz maradt az emberek tárcájában, így kevesebbet is költenek a pünkösdi hosszú hétvégére.
Többnapos ünnepek előtt eddig megszokott látvány volt a hipermarketek tömött parkolója, a hosszú sor az ebédhez való minél finomabb hozzávalókért a piacon. Tegnap kicsit mást tapasztaltunk az üzletekben és a Mars téren: bár a vásárlók nem voltak kevesebben, a kosarak nagy többségébe csak a legszükségesebb, legolcsóbb termékek kerültek. Hiába remek alkalom a kétnapos pünkösd a családi ebédekhez, hó végére kiürült a legtöbb ember pénztárcája.

„Egy kiló mellcsontot kérnék", „Melyik hús a legolcsóbb?", „Azt a legkisebb far-hátat szeretném" – hallottuk a Mars téren a rendeléseket. A húsosok kínálata még 11 órakor is rendkívül nagy volt – néhány órával piaczárás előtt hónap elején és közepén sokkal kevesebb árut látni a hűtőpultokban. Bozóki Istvánné, az egyik baromfibolt vezetője szerint ugyanakkor az emberek mindent vásárolnak – a dugipénzt veszik elő pünkösdre.

Hunya Elek és felesége karalábét, krumplit és paprikát is vásárolt
Hunya Elek és felesége karalábét, krumplit és paprikát is vásárolt a móravárosi Tescóban. Fotó: Frank Yvette 

– Nem olyan fontos a pünkösd, hogy világraszóló menüvel ünnepeljük meg. Ez most jól jön, hiszen hó végére nem tudnék karácsonyi, húsvéti menüt az asztalra tenni. Vettem két kiló darált húst, paprikát, paradicsomot és egy kis levesnek valót. Ezekből kombinálom majd ki a menüt. 3000 forintot fizettem, ennyi elég is hó végén a költésből – magyarázta a Mars téri régi csarnokban a kétgyermekes Kocsis Anikó.

Tej, mosópor, öblítő, vécépapír, ásványvíz és sör – ezeket a termékeket láttuk legtöbbször és legnagyobb számban a móravárosi Tescóban vásárlók kocsijában. Dugig megrakottat csak elvétve toltak, az emberek néhány zacskónyi holmit vásároltak a hosszú hétvégére. Hunya Elekné és férje sem vitte túlzásba a költekezést. Töltött karalábé és paprika lesz náluk az ünnepi menü – húsvétra, karácsonyra ők is jobban készülnek. – A pünkösdöt azért nagyon várom, mert találkozhatok az unokáimmal – mondta Hunya Elekné.

Csontleves és grízes tészta

A pünkösdi hétvégét számításunk szerint legolcsóbban egy kiló húsos csontból főzött levessel úszhatjuk meg. Az egyik nap második fogásaként grízes tésztát, a másik nap csirke far-hátból készített pörköltet ajánlunk hozzá. A húsos csont kilója a piacon 450 forint, hozzá leveszöldség 250 forintért kapható. A csirke far-hát kilójáért 248 forintot kell fizetni, egy csomag rövidmetéltet 200 forintért vásárolhatunk meg.

Olvasóink írták

  • 13. CID 2009. május 31. 16:51
    „Hunya úr és kedves neje egyébként ékes példája a kisnyugdíjasoknak :)”
  • 12. Boytronic 2009. május 31. 15:43
    „Ez kissé elkalandozott szám volt,ebből a hétezerből hatezer dolgozna,ötszáz nem tud,és a másik öt pedig nem akar,kb ez a reális kép.A lehetőségek megyéje vagyunk 70 00ft-ért akár napi 12-14-órát is dolgozhatsz ha van "merszed"!!!”
  • 11. 620829 2009. május 31. 14:57
    „abból a 7000-ből 6000 nem is akar dolgozni.....egy biztos én azért nem fogok adót fizetni,hogy a sok dolgozninemakaró segélyt kaphasson......éljen a veszteséges vállalkozás....ha a milliárdos cégek becsődölhetnek a kis cégek miért legyenek nyereségesek??????????????”
  • 10. Boytronic 2009. május 31. 12:29
    „Gratulálok!..Rendszerváltás kb.-20-éve volt,hogy a közmondásokat gyarapitsam:-"kibicnek semmi sem drága,vagy "ki mint vet úgy arat",ill.-messziről jött ember azt mond amit akar!!...Azért nem véletlenül van közel 7000-munkanélküli Szegeden,nem mindenki lehet sajna "bebetonozott"állásban,de örülök hogy van még ilyen::)))))).......(..5...)”
  • 9. persona 2009. május 31. 10:55
    „Szinte hallom a főszerk utasítását: - Menjetek ki valamelyik bevásárlóközpontba, keressetek olyanokat, akinek max 3 ezer forintnyi kaja van a kosarában, és hajlandó elpanaszolni, hogy hónapvége lévén csak far-hát pörit tud az asztalra tenni a családjának.. Sajnálkozzunk együtt. :)”
  • 8. theseus 2009. május 31. 10:43
    „Luxusautót csak egy nagyon szűk réteg vásárol, sokaknak már az alsó-középkategóriás is luxusnak számít, idén felére estek vissza az új autó eladások. Arról a cikk is ír, hogy nem voltak kevesebben a boltokban, de szemmel láthatóan kevesebbet vásároltak.
    Az is igaz, hogy a pünkösd a legtöbb ember számára nem jelent semmit, csak a komolyan vallásosaknak, de ők sem feltétlen költekeznek ki erre az ünnepre. Pünkösd hétfő csak néhány éve lett munkaszüneti nap, de ha megkérdeznék az embereket, hogy ez minek az ünnepe, a többségnek fogalma sem lenne róla.”
  • 7. sörpocak 2009. május 31. 09:35
    „Nem tudom! Elég jól főzök-mások szerint-,de far-hátból még nem hallottam pörköltet. Jó drága a húsos csont, de ha rak hozzá egy százast, már malachusit is vehet.Egyébbként ha főzöm, sose nézem, mihez mi illik. Persze a babgulyáshoz nem adunk paprikás krumplit, ahhoz túrós csusza dukál.A pünkösdöt amúgy a keresztények ünneplik, hála az égnek munkaszüneti nap. Ez is maradjon.”
  • 6. varadipal 2009. május 31. 09:32
    „Gratulálok a Dm-nek.Így kell -ünnepi- hangulatot kelteni.Kiváncsi lennék a szerkesztő úr mai és holnapi menüjére.”
  • 5. varadipal 2009. május 31. 09:30
    „Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.Aki sír, attól el kell venni.Addíg nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
    Ez mind magyar közmondás. Azok a dolgos emberek találták ki, akik nem kerülik a munkát, hanem keresik./Aki keres az talál./ 35 évesen nem kell a Kárász sarkán mocskosan és részegen koldulni.Érdekes, hogy 42 évig nem voltam munka nélkül, ebből 22 a rendszerváltás utáni időszakra esett, pedíg nincsenek olyan végzettségeim, ami a munkaerőpiacon monopol helyzetet teremtett a számomra.”
  • 4. Lutetia 2009. május 31. 08:29
    „A Pünkösd nem családi ünnep szerintem. Miért kellene jobban kiköltekezni, mint egy szokványos hétvégi eszem-iszom esetében?”
  • 3. Boytronic 2009. május 31. 06:18
    „Jaja! Mert vagy a griz vagy atészta,mi ez a dőzsölés kérem?Most jönnek majd a leleményes "Trézsi nénik"a 100-recept farhátra c.gasztronomiai örömöket tartalmazó vaskos kötetjeikkel...a paprikás krumpli/..serpenyős burgonya flancos nevén../a tarhonyás krumpli,a szalontüdő zsemlegombóccal,és a hamis gulyásleves..szintugy szerepel a menüsoron...nincs ebben semmi ujdonság kérem tiz vagy tizenöt éve ezt esszük,de most talán "népétek lesz"persze az "alsóbb néprétegnek már a felsorolt fogások is ünnepinek számitanak"sok helyen,hozzáteszem sajnos,de remélem a felső tizezer is megismerkedik hamarosan ezekkel a "proli és régen elfeledett izekkel,had szokják ők is....”
  • 2. andrisne 2009. május 31. 05:57
    „Én nem tudom,hol járt a kedves újságíró,de szombat délben tömve volt a Tesco/Rókusi krt./ és a Cora is.......áruház,parkoló egyaránt.
    Szerintem a csontleveshez nem passzol a grízes tészta......”
  • 1. 620829 2009. május 30. 23:47
    „NO COMMET...EZ A HON A VINNYOGÁSRÓL HÍRES...KÖZBEN A LUXUS AUTÓK ELADÁSA ÉVPERÉV ALAPON NÖTT.......MI IS AZ IGAZSÁG?????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétórás várakozás Röszkénél

Röszke - Kétórás várakozás alakult ki a magyar-szerb határ kilépő oldalán Röszkénél. A határőrök… Tovább olvasom