Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Üzenetek az ünnepen

Ópusztaszer – Szent Istvánt mindenki megbecsüli: legerőteljesebb döntéshozónk volt, ám országlása mégsem volt a béke aranykora – mondta B. Nagy László kormánymegbízott Ópusztaszeren.
A Csongrád megyei kormányhivatal és a megyei önkormányzat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Árpád-emlékműve előtt emlékezett hétfőn. B. Nagy László kormánymegbízott elmondta: az ember természeténél fogva szeretné igazolva látni magát, hogy a helyes úton jár. – Minél nagyobb egy közösség, annál nehezebb olyan döntéseket hozni, amit minden tagja elfogad. Szent Istvánt mindenki megbecsüli: legerőteljesebb döntéshozónk volt, ám országlása mégsem volt a béke aranykora. Új közigazgatási rendszert és törvényeket vezetett be, óriási változtatásokat vitt végbe, újjászervezett mindent – emlékeztette a hallgatóságot a kormánybiztos.

Ünnepi üzenetek - Ópusztaszer. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

B. Nagy László szerint ma is ilyen utat járunk be: a kormánynak az állam felelősségteljes újjászervezése jutott osztályrészül – hogy országunk az eladósodottságból ismét talpra álljon.

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke az alkotói díjak átadása előtt Szent Istvánt méltatta: államalapító királyunk támogatást adott korának, de a jelenkor emberének is. – Most is segíteni kell embertársainkon. Akik így tesznek, azok szeretnek a háttérben maradni, de tudnunk kell róluk, hogy példával szolgáljanak mindenkinek – mondta.

A megye alkotói díját az Ágota Alapítvány kapta. Csongrád megye egészségügyéért díját Forgács Erika mórahalmi gyerekorvos és Szabó Lajos, a makói Diósszilágyi Sámuel kórház főorvosa vehette át. A megye közigazgatásáért díjban Lábecz László nyugalmazott ruzsai címzetes főjegyző, és Kovács Sándorné, a megyei önkormányzat nyugalmazott köztisztviselője részesült.

Ünnepi üzenetek - Ópusztaszer. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Az emlékezés végén Kondé Lajos pasztorális helynök megszentelte az új kenyeret. Az ünnepségen bocsátották útjukra a IV. Béla túrát, amely a májusi ópusztaszeri Nyeregszemlét népszerűsíti majd az egész Kárpát-medencében. Lovasaik 1200 kilométeres utat fognak megtenni, és mindenhova elviszik Ópusztaszer jó hírnevét.

Olvasóink írták

  • 5. Queenmargareth 2012. augusztus 21. 13:41
    „Bocsi, de Szent István idején és még sokáig nem volt jellemző a béke kora...”
  • 4. alfa258 2012. augusztus 21. 13:04
    „magyar panna hogy segít embertársainkon???? Hogy elrepül a bandájával Bahamákra vagy hova???? Azt a pofátlan jó ...............át! Ne tessék törölni!!!!”
  • 3. alfa258 2012. augusztus 21. 13:02
    „" mégsem volt a béke aranykora. Új közigazgatási rendszert és törvényeket vezetett be, óriási változtatásokat vitt végbe, újjászervezett mindent " ajjjaaaaaajjjaaj! Ez most párhuzam akar lenni Szent István és 1.vikátor között?????? a példát így értelmezte????”
  • 2. Csecs 2012. augusztus 21. 10:02
    „1: hupp-hupp... ennyit tudsz.”
  • 1. nanemaaa 2012. augusztus 20. 23:01
    „"Szent Istvánt mindenki megbecsüli: legerőteljesebb döntéshozónk volt, ám országlása mégsem volt a béke aranykora. Új közigazgatási rendszert és törvényeket vezetett be, óriási változtatásokat vitt végbe, újjászervezett mindent "

    Ezek szerint most SzentViktor korát éljük? Nanemáááá”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a szentmihályteleki körzeti megbízotti irodát

Államalapító Szent István király ünnepén adták át a szeged- szentmihályteleki körzeti megbízotti irodát. Tovább olvasom