Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Világbajnoki címtől a válságkezelésig

Csongrád megye – Milyen volt az elmúlt éve? – ismert Csongrád megyeieket kérdeztünk 2013-ról és néztünk előre velük 2014-re.
– Nagyon nehezen indult az év. Háromféle szárnyast vágunk: csirkét, kacsát és libát, a libával nem volt szerencsénk, ezen a téren különösen rosszul kezdtük a 2013-as évet. Szeptemberre javultak a gazdasági mutatóink, ennek ellenére – bár az árbevételünk 5,5 milliárddal lett több, mint az azt megelőző esztendőben – a 2012-eshez viszonyítva kisebb nyereséggel számolunk. Sok, a cégünktől független külső tényező szerepet játszott ebben a folyamatban. Nagy érvágás volt számunkra például az e-útdíj bevezetése. Az átlagember nem is gondolná, hogy egyetlen csirke után hatszor fizetjük meg ezt a tarifát – mondja Magyar József a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Magyar József, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fotó: DM/DV
Magyar József, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fotó: DM/DV



Decker Ádám idén csorbát köszörülne az A-Híddal
Decker Ádám idén csorbát köszörülne az A-Híddal
– A világbajnokság bearanyozta az egész évet, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy minden téren jól alakult az életem. A múlt évben volt az első szezonom Szegeden, nagyon megszerettem a várost, jól érzem itt magam. Elindult az egyesületünk, a Modern Sport Akadémia Budapesten Kiss Gergővel és Nagy Viktorral, úgyhogy a privát élet is szép lassan fejlődik. Elsősorban vízilabda- és úszásoktatással foglalkozunk. Egy szépséghibája volt a 2013-as évnek: sajnos a szegedi csapattal nem sikerült bejutni a magyar bajnokság döntőjébe. Bízom benne, hogy ezt a csorbát idén kiköszörüljük. A magyar kupát megnyertük a múlt évben is, előtte is, egyedül a bajnoki döntőbe jutás az, amit célként kitűztünk, és nem értük el – értékelt Decker Ádám világbajnok vízilabdázó, az A-Híd Szeged VE játékosa.

Szabó Gábor idén jobb évre számít
Szabó Gábor idén jobb évre számít
– A válságkezelés sok energiát vett el a Szegedi Tudományegyetemen, de Szabó Gábor rektor szerint a fő célokat sikerült elérni, az intézményt megtartották azon a pályán, ahol haladnia kell. – Lényegesen nem zavarta meg semmi az oktató-kutató munkát és a betegellátást. Remélem, hogy sem a hallgatók, sem a betegek, sem egyéb kollégáink nem vették észre, hogy adott esetben vannak problémáink. A személyes életemben csendes évet hagyok magam mögött. Nagyon remélem, hogy az idén már egy kicsit elindulunk fölfelé, és valamilyen fejlesztéseken is elkezdhetünk gondolkozni a válságkezelés mellett. Bízom benne, hogy túl tudunk lépni azokon a kereteken, amelyek eddig beszorítottak bennünket. Jobb évre számítok, mint a tavalyi volt – összegzett Szabó Gábor.

Zolnay Krisztának tökéletes év volt 2013
Zolnay Krisztának tökéletes év volt 2013
– Tökéletes év volt minden tekintetben, felülmúlta az elvárásaimat. Szakmailag is, családilag is minden jól sikerült – mondta Zolnay Kriszta gyógyszerész, a Kígyó Patika vezetője, aki úgy véli, nehéz lezárni egy ilyen időszakot. – Abban reménykedik az ember, hogy a folytatás sem lesz rosszabb, de borzasztó nehéz azt mondani, hogy jöjjön még sok ilyen. Eszembe jutott egy Arany János-idézet, amely úgy hangzott, hogy „Adjon Isten, ami nincs, / Ez uj esztendőben". Mi az, ami nem volt az elmúlt évben? Szegedi lévén a legnagyobb elismerés, hogy megkaptam Az év üzletembere Presztízs díjat, főleg azért, mert grémium döntött róla. Amikor kívülről ítélik meg az embert, egészen más a helyzet, mint egy adott sportban vagy versenyen jól teljesíteni – hallottuk a golfban is sikeres üzletasszonytól.

Nemesi Pál reménytelinek látta 2013-at
Nemesi Pál reménytelinek látta 2013-at
Várakozásokkal teli, mozgalmas év múlt el Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. – Azok az elképzelések, amelyek megcsillantak a vállalkozások számára az év elején, reményteliek voltak. A törvényalkotók igyekeztek tartalommal megtölteni ezt a reményt, hiszen egy uniós pénzügyi ciklus végére értünk. A pályázati források kerültek a figyelem középpontjába, a vállalkozások telephelyfejlesztésben tudtak és akartak élni a lehetőségekkel. Ez az elmozdulás az építőiparnak hozott pluszt, ami már a statisztikákban visszaköszön. Ugyanakkor az aktivitás nem feltétlenül volt kielégítő, bátrabbak is lehettek volna a vállalkozások beruházási kedv szempontjából – fogalmazott Nemesi. Úgy látja, a pénztárgépek online bekötése, az elektronikus ügyintézés az építőiparban és az e-útdíj olyan intézkedések, amelyek az üzleti biztonság irányába hatnak. Bevezetésük főleg a kisvállalkozásokat sújtja, de az elnök szerint előbb-utóbb nyugvópontra jutnak, és eredményes üzleti terveket valósíthatnak meg.

Szenti Tibor büszke az e-könyvére
Szenti Tibor büszke az e-könyvére
– Nagyon pozitív évet zártam 2013-ban! Ötletgazdája voltam egy kezdeményezésnek, amelyben hét kisebb település, valamint Hódmezővásárhely és Orosháza vett részt – mondja Szenti Tibor vásárhelyi író és néprajzkutató: Ez a vásárhelyi pusztáról szól, amelyen korábban, évtizedekkel ezelőtt virágzó élet folyt. Manapság az ott maradtak már nagyon nehéz körülmények között „vegetálnak". Munkahelyteremtő és turisztikai fejlesztéseket javasoltunk, amelyek ezeken a Csongrád és Békés megyei részeken fejlődést hozhatnak; ezt az elképzelést tavaly fogadták el, és a következő évekre bőségesen ad majd munkát. Ezenkívül az is örömmel töltött el, hogy Íme az ember címmel újabb elektronikus könyvem jelent meg az interneten, amely 101 rövid elbeszélést tartalmaz. Az újévi fogadalmaknak nem vagyok híve.

Bán Sándor idén sem akar panaszkodni
Bán Sándor idén sem akar panaszkodni
– Kellemes, jó esztendő volt a mögöttünk hagyott 2013-as: jól úsztak a tanítványaim, az egyetemi hallgatók teljesítményével is elégedett voltam, sok szép helyre kirándulhattunk a világban – most is éppen Dél-Afrikában tartózkodunk –, és kineveztek az utánpótlás területén a régió utánpótlás „szövetségi kapitányának". Ha ez az év is hasonlóan sikeres, jó lesz, nem panaszkodok! – jelentette ki Bán Sándor vásárhelyi úszóedző, az olimpiai bajnok Risztov Éva egyik nevelőedzője.

– Nem magamról, a gyülekezetről és annak színhelyeiről, a református ótemplomról, a Szőnyi Benjámin Általános Iskoláról é Bethlen Gábor Gimnáziumról szeretnék szólni – kezdi Bán Csaba, a vásárhelyi református ótemplom lelkésze. Jól mentek a dolgok, sok emlékezetes, sikeres rendezvényünk akadt az orgonahangversenytől a kisvasút-kiállításig.
Bán Csaba sokmindenre szívesen emlékszik vissza
Bán Csaba sokmindenre szívesen emlékszik vissza
Úgy fogalmaznék, a hétköznapok nem szürkék, hanem dolgosak, feladatokkal teliek és áldottak voltak. És munkánk eredményeként a bimbókból virágok nyíltak 2013-ban. A családban is rendben ment minden: 4 gyerekem közül az egyik betöltötte 18. életévét, mindannyian iskolába járnak, szorgalmasak, tanulnak. Fogadalom? Az nincs, csupán annyi, hogy a megkezdett munkát szeretnénk ebben az évben is folytatni.

Plútó örömmel gondol vissza a tavalyi évre
Plútó örömmel gondol vissza a tavalyi évre
– Minden nagyszerűen sikerült, igazán elégedett vagyok. Nagy öröm volt például, hogy elkészült a műfüves pályánk, ez komoly lépés a város sportéletében. Az év során számos rendezvényünk volt, ezek mind kiválóan végződtek, a visszajelzések egytől egyig pozitívak, biztatók voltak. A legnagyobb örömöm talán mégis az, hogy egy összetartó, nagyszerű család áll a háttérben, akik elviselik a rengeteg munkát és távollétet, amivel a feladataim együtt járnak. Az ő támogatásuk nélkül nem értem volna el mindezt – közölte Kiss István „Plútó", a Csongrád Tiszapart SE vezetője.

Karsdai Ildikó önálló kiállításon gondolkodik
Karsdai Ildikó önálló kiállításon gondolkodik
– Az elmúlt év összességében sikeres volt számomra: fizikailag ugyan fárasztónak bizonyult, de szellemi kiteljesedést hozott. Úgy tervezem, az idei is mozgalmas lesz. Az elképzeléseim között szerepel, hogy az általam vezetett művésztelep Makó határain túl is jelen legyen, és mivel 10 éve nem volt önálló kiállításom, most szeretnék. Részt fogok venni egy emlékmű megalkotásában, amely a makói neológ zsinagógát és a város egykori izraelita közösségét idézi meg, és szeretném kiadni a makói építészeti kincseket bemutató minikönyvsorozat második kötetét is. Remélem, mindezzel vissza tudok adni valamit a makóiak szeretetéből. De ami a legfontosabb: az esztendő egészségben, békében és nagy-nagy szeretetben teljen! – hangsúlyozta Karsai Ildikó grafikusművész.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízbe fulladt szilveszterkor Újszegeden

Holttestet találtak péntek délelőtt Újszegeden a Küküllő utcánál a Holt-Marosban – jelezték olvasóink. Tovább olvasom