Ingyenes Kárhozottak Éjszakája. A Nyári Kárhozásunk koncert nélküli, végtelen zenés éj lesz – hajnali kifulladásig. Az est folyamán vendégül látunk kárhozott lelkeket és zombi vagy más élőholtakat.
Várunk saját kézzel készített alkotásokat élőholt-zombi témakörben. A legjobb zombit a helyszínen megjutalmazzuk - hirdették a Facebookon.
Így is lett, Szeged egyik szórakozóhelyén az élőhalott populáció messze az átlag felett volt. Fotóriporter kollégánk a helyszínen járt, szerencsére túlélte a zombikalandot.
1. Zombie flash mob- zombie walk- nem az első rendezvény volt. A második született meg idén nyáron. Őszel lesz harmadik.
2. A mögöttes dolgot is érdemes megnézni.A Kárhozottak Éjszakája rendezte a mostani felvonulást. Csupán zombi film kedvelő fiatalok sétálgattak és szórakoztatták a járókelőket. A járókelőknek is tetszett.Nem kis energia és idő megszervezni egy ilyen eseményt. A ruházat és a smink is önálló termék, nem bolti tömegtermék.
3. A 70- es kép. Direkt így lett leszedve a netről- magunkat sem vesszük komolyan.
4. Nem nyugati vagy keleti mocsok... a legtöbb ünnep az őskorba nyúlik vissza, amit átvettek és elferdítettek a világvallások, majd azokat is modernizálták mások. Ilyen szempontból- értelmetlen vitázni.
5. Olyan emberek is összeismerkedtek, akik eddig elmentek egymás mellett az utcán, mert nem tudták, hogy nem csak a bőrük színe az azonos..
6. Idén nyáron ez olcsóbb volt és mókásabb, mint koncertet szervezni :-)
7. Kultúráltan haldokoltunk az utcán :-) miközben… Tovább olvasom »
70-es kép: elírások: anyakra; .(a mondat végén); kéőbb; , (a csak után) ... azért ez elég gáz!!
Amúgy biztos jó pöri volt:))... de én a párnacsatát jobban lájkolom... 1 évig gyűlik a düh, majd kiszabadul pihe-"puha" párnaként :D
13. W666W 2011.07.24. 14:30
Kérlek sorolj fel legalább három, Igazi Tiszta Magyar Hagyományt.
(Aminek semmi köze egyéb valláshoz, kultúrához, nemzetiséghez, népcsoporthoz, tájegységhez stb.)
És persze próbálj meg csakis és kizárólag magyar szavakat használni eközben, semmi idegen eredetű meg jövevényszavakat. :))
Játszani jó :) Örüljünk, hogy ezek a fiatalok huszonéves korukra sem felejtették el, mit jelent játszani. Szomorú azt látni, hogy mennyien vannak, akik a komolyság magas bástyájáról bírálva minden mulatságot odáig jutnak, hogy végül DM hiszti-kommentelők lesznek...
Szerintem még kéne egy St.Patrick nap ide átültetve vegyük át a mohamedánoktól a ramadánt, aztán vegyük még át az USA ból még egy rakat ünnepet aztán meg szépen és lassan felejtsük el, hogy létezett egy olyan ország, hogy magyarország saját kultúrával ünnepekkel...
Ezért lettünk ilyenet Usamajmoló nyugatbuzik akiknek az a menö ha minden nyugati szemetet átveszünk..Ezek tényleg tök jó és nagyon Ötletes megmozdulások de NEM a MIENK !!!! ugyanúgy ahogy a hallowenn és a valentin day sem...azt azokat most már sikk megtartani, mert ha pl Valentin Dayre nem veszel a párodnak semmit akkor már milyen elmaradott vagy..((((
De sebaj legyünk büszkék arra hogy minden nyugati mocskot sikerült átvenni....HURRÁ mehetünk Nyaralni...
Szerintem is tök jó ötlet, és nincs ezzel a programmal semmi baj. A farsangi szokásaink pedig egyébként nem vallási, hanem népi eredetűek. És nem gondolom, hogy ha lecsupaszítjuk a tényeket, akkor a mohácsi busók kevésbé félelmetesek és "ésszerűtlenek" mint ezek a zombik. Amíg nem bánt, sért senkit a dolog, illetve önkéntesen vesznek rajta részt a fiatalok, addig nincs miért tiltakozni.
Nem értem mi baj ezzel?
Mókáznak, jól érzik magukat, nem ártanak senkinek.
Ha valaki tényleg azt hiszi, hogy zombik vagy vámpírok mászkálnak az utcán (pláne nappal :D ), annak magát kellene megvizsgáltatnia.
Jobb lenne, ha kocsmában innák le magukat, designer-drogokkal buliznának, szétrugdosnák a telefonfülkéket, játszótereket, összehánynák az utcákat mint az "átlagos és egészséges" fiatalok?
Vagy teszem azt fel 100+ lóerős motorral/autóval száguldoznának a rakparton?
Miért zavar bárkit is kis ártalmatlan mókázás? Csak azért, hogy nekik (se) ne legyen jó?
Szörnyű, hogy te meg nem tudsz magyarul.
szörnyü vannak ilyen fiatalok
értem, azt gondoltam a farsang valláshoz fűződik........
hirdetés
