Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Éjszakai ügyeleti zűr Szentesen

Szentes - Csak szeptember végéig vállalja az éjszakai ügyeletet Szentesen a Központi Gyógyszertár és a Szent Damján Patika. A tulajdonosok azt szeretnék, ha a város másik 6 gyógyszertárában is fogadnák a betegeket éjszakánként.
A Központi Gyógyszertár és a Szent Damján Patika vezetője úgy döntött, „helyzetbe hozza a kollégáit", és a jövőben egymást váltva sem vállalják az éjszakai ügyeletet. Bugyi András, a Központi Gyógyszertár tulajdonosa, vezetője lapunknak azt mondta, szeretnék, ha a másik 6 patika is részt vállalna a terhekből Szentesen. A nyitva tartás ugyanis egyetlen éjszakára 15-20 ezer forintba kerül, elsősorban a bér miatt.

Mivel az éjszakai munkavégzés különleges kategóriába esik, abból egy évben legfeljebb 200 órát kaphat a munkavállaló, ehhez pedig legalább 10-12 embert kellene dolgoztatni. Bugyi András tapasztalata szerint a kórház sürgősségi osztályán sokszor megkapják a betegek a nélkülözhetetlen gyógyszert, éjszaka alig keresik fel a patikát. Úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer olyan, mint egy nyolclakásos társasház, ahol csak ketten fizetik a közös költséget. Horváth György, a Szent Damján Patika vezetője szerint a környező városokban is felváltva ügyelnek a patikák. Emlékeztetett arra, hogy a változást már többször szerették volna elérni. Horváth úgy számol, a nyolc szentesi patika mindegyike egy évben legfeljebb 6 hét készenlétet tart a jövőben. Minden patikában kifüggesztik, melyiket és milyen telefonszámon lehet felkeresni, ez mindannyiuk számára kedvezőbb és olcsóbb lesz, amennyiben a hatóság támogatja a kezdeményezésüket.

A nyitva tartás 15-20 ezer forintba kerül egy éjszakára. Fotó: Blahó Gabriella
A nyitva tartás 15-20 ezer forintba kerül egy éjszakára. Fotó: Blahó Gabriella

A két patika csak szeptember végéig vállalja az ügyeletet. A tisztiorvosi szolgálat kistérségi vezetője, Tóth Gábor elmondta: a patika üzleti vállalkozás, amelyet nem kényszeríthet a hatóság arra, hogy ráfizetéses legyen, az éjszakai ellátást viszont biztosítani kell. Tóth szerint a készenléti ügyelet megfelelő lehet. A betegek számára a készenlét azt jelenti, hogy az adott patikában kifüggesztett telefonszámon érhetik el a gyógyszerészt, akinek fél órán belül át kell adnia az orvosságot. Az ügyben a városházára szerdára hívott össze egyeztető tanácskozást Szűcs Lajos alpolgármester, aki lapunknak azt mondta, az önkormányzat gesztust gyakorol azzal, hogy valamennyi érintett álláspontját meghallgatja. A végső döntést a tisztiorvosi szolgálat szegedi központjában hozzák meg.

A kertvárosi patika ellenzi

Kovács Gabriella, a kertvárosi patika vezetője szerint az ellátási rendszer akkor jó, ha átlátható – mint a jelenlegi. A Szentes környéki falvak lakói valószínűleg nem találják meg a város különböző pontjain a gyógyszertárakat. Hódmezővásárhelyen például a peremkerületi patikák nem ügyelnek éppen azért, mert a kis forgalmú gyógyszertárakban kevesebb az esély arra, hogy a beteg megtalálja a számára megfelelő gyógyszert. A Rákóczi utcai patika vezetője, Gombos Gyuláné azt mondta, számukra az eddigi rendszer volt a kedvező, de ha a hatóság megosztja a készenlétet, természetesen vállalják.

Szegeden is gond volt

Szegeden is problémákat okozott a patikai ügyelet megszervezése, miután tavaly decemberben az évtizedekig ügyelő Kígyó gyógyszertár közölte: nem vállaja tovább egyedül a ráfizetéses feladatot. Helyette azonban senki sem jelentkezett, ezért úgy tűnt: az ÁNTSZ-nek kell kijelölnie, ki lesz az ügyeletes. Az ÁNTSZ azt javasolta: 12 belvárosi patika felváltva ügyeljen – ezt viszont sem a városi szakbizottság, sem a kamara nem támogatta. Négy hónapos procedúra után végül a Szeged Plázában működő új patika vállalta magára az ügyeletet – a Kígyó csak ünnepnap és szombat éjjelente segít be.

Olvasóink írták

  • 8. Csákjás 2008. szeptember 10. 14:09
    „Azé´ nem jó a benzinkút, me´ ha valaki éccaka lesz tripperes, akkor ott nincs ellenszérum”
  • 7. lótuszvirág 2008. szeptember 09. 22:34
    „Azt írta a Délmagyar, hogy 5-10 éven belül orvos sem lesz. Ha nem lesz aki felírja a gyógyszert, akkor minek a gyógyszertár?”
  • 6. liberális 2008. szeptember 09. 22:09
    „Igaza van Zomobor! :)
    Miért árulják akkor a gyógyszereket a benzinkúton? :)”
  • 5. zombor 2008. szeptember 09. 21:01
    „A benzinkút nem elég??? :)”
  • 4. szil 52 2008. szeptember 09. 18:51
    „flagg, igazad van. A fukarsághoz még az is hozzátartozik, hogy a Gyogyszerésznő férje egyetlen receptet sem ir alá és nem pecsétel le, azért hogy csak az Ő patikákukban lehessen kiváltani a receptet.Ebből már volt ügy a Polgármesteri Hivatalban tudomásom szerint, de nem változott semmi, se aláirás, se pecsét nincs azóta sem a recepteken.Az is tuti, hogy fizetni sem fognak más patikáknak, de ügyelni sem, pedig csak ők laknak a patika felett egyedül a városban. Kifogást meg lehet találni még egy néhányat.”
  • 3. flagg 2008. szeptember 09. 17:30
    „tiger jó ötlet!
    de pl a kertvárosi patika tulajdonosai hirhedten fukarok..pl:nyáron alig ment a klima mert áramot fogyaszt...ááááá.vagy kártyás fizetés csak 2e ft felett!Na ők biztos nem fognak belemenni,hogy akár 1 ft-ot is fizessenek.”
  • 2. tiger1000 2008. szeptember 09. 15:27
    „Nekem van 1 javaslatom: a 2 patika, amelyek eddig is ügyelt folytassa tovább, a többi 6 patika pedig dobja össze az ügyeleti költségeket. Így ugyan az ő hétvégéjük szabad, de mégis átvállalnak valamennyit az ügyeletből”
  • 1. Aphoteke 2008. szeptember 09. 14:45
    „Csak szokäs es szoktatäs kerdese az egesz. Mindenki tesz egy lepest elöre es mär meg is van oldva dolog. Nem mindig a mäsikra mutogatni es a negativ peldäkat elöterbe helyezni, hogy hol nem müködik meg ez a rendszer.
    En egy olyan värosban lakom, ahol ez a gyogyszertäri rendszer mär nagyon regen bevält, igy szokta meg mindenki es nincs is gond belöle. Minden ejjel mäs gyogyszertär van nyitva. Persze, ha a gondokat keressük, akkor azok egyböl itt vannak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma Árpádhalmon áll meg a Délvilág megyejárója

Árpádhalom - Folytatjuk a Délmagyarország és a Délvilág megyejáró sorozatát, amellyel szerkesztőségi… Tovább olvasom