![]() |
| A szegvári kastélynak sok rejtett értéke van. Fotó: Tésik Attila |
Bár kívülről úgy tűnik, hogy jó állapotban van az épület, belül rekonstrukcióra szorul. A kétszintes kastély egyik emeletén az országban egyedülálló vármegye-történeti állandó kiállítást terveznek, a magyar közigazgatás lényeges fejezetét, a vármegyék világát mutatják be. Másik szintjén emlékszobát rendeznek be Salkaházi Sára emlékére, akit a közelmúltban avatott boldoggá a pápa, és aki a Szociális Testvérek Társasága nővéreként néhány évig itt szolgált. Az emlékszoba mellett egy kis kápolnát alakítanak ki, oltárral, ahol egyházi esküvőket lehet majd rendezni.
Lesznek a kastély épületében tárgyalótermek, felújítják a pincét. Az épületben 1997-ig árvaház működött, az udvaron található melléképületekben folyt a tanítás, a tantermek helyén éttermek, lakosztályok lesznek. Később a középkori várromot befedik, s a Kurca-parti sétányon kávézót alakítanak ki, építenek egy új gyaloghidat, így a környéket körbe lehet majd sétálni. Varga Kálmán bízik abban, hogy a felújítás után évente legkevesebb harmincezer turista látogat majd el a szegvári kastélyba.
Megváltozik a falu központja is
Gémes László szegvári polgármester kérdésünkre elmondta: a helyiek természetesen azt szeretnék, ha minél hamarabb elkezdődne a rekonstrukció, de ez elsősorban a kincstári vagyont kezelő gondnokságon és a pályázat kiíróin múlik. Gémes elmondta: a kastélyhoz kapcsolódó átalakítások részeként később a falu központja is megváltozik, a közelben lévő Szentháromság szobor egy körforgalom közepére kerül, így a kastély előtt pompás tér nyílik majd.
hirdetés
