Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Kalandpark lesz Szentesen

Szentes - Öt esztendővel ezelőtt, 2008- ban vetődött fel először a kalandpark létesítésének ötlete Szentesen.
A pályázatot 2009-ben nyújtotta be a neves sportember, Bertók Róbert által képviselt ötletgazda, az L-Direct Kft., és erre 197 millió forintot megítélt a regionális fejlesztési tanács. Ez kevés volt a megvalósításhoz, még több mint 200 millió forintot kellett biztosítani a beruházáshoz.

– Banki hitelből fedezzük a saját erőt a beruházáshoz – mondta Bertók Róbert –, és így a közelmúltban megkezdhettük a munkálatokat a Parkerdő Otthon közelében, a strand és a Széchenyi liget mögött, több mint másfél hektáros területen a tereprendezéssel, fák kivágásával, a kerítés helyének kijelölésével. A kivitelező a Három Halom Kft.

Ilyen lesz a kalandpark
Ilyen lesz a kalandpark

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
 
Az elképzelések szerint tizenhárom akadály, látványelem lesz – minden korosztály megtalálja majd a számára érdekeset –, például kötél- és paintballpálya, rodeóbika, mászófal, ugrálóvár, lesz egy központi fogadóépület rendezvényeknek, és elegendő számú parkoló.

– A látványosabb munkákra, amikor már egy-két akadályelem is láthatóvá válik, hozzávetőlegesen 2 hét múlva kerül sor. Elképzeléseink szerint a kalandpark nyárra készül el. A hagyományosan augusztus közepi Szárnyas Napokat – sorrendben a harmadik lesz az idei – már ott szeretném megtartani – mondta el Bertók Róbert.

Olvasóink írták

  • 11. Baka86 2013. április 29. 08:29
    „Ez kell ide. Az embereknek a lepukkant uszoda és még ez is. Nem az a régió, ahol erre áldoznának az emberek. Biztos nehéz lesz fenntartani.”
  • 10. Hugika010 2013. április 27. 16:28
    „9. igen, sokkal jobban mint a kórházi híd kétsávúsítása..... az nem lényeg...”
  • 9. csillogás 2013. április 23. 08:28
    „Annyira kell ez a városnak, mint egy falat kenyér...”
  • 8. Puttony 2013. április 18. 20:14
    „Jó lenne ha valóságban is ott lenének egy kicsit számosabban.”
  • 7. Puttony 2013. április 18. 20:13
    „kb. 6 fa van a területen a terv szerint...hm Egyébként hangulatosabb is lenne több fával, sőt kalandosabb. Mondjuk lehetne ültetni is, nem csak kivágni! Remélem ültetnek is.”
  • 6. Puttony 2013. április 18. 20:11
    „Ott sokkal több fa volt!!!”
  • 5. makospite 2013. április 18. 19:09
    „Erre tényleg lehet kétszázmilliót kapni pályázattal az adófizetők pénzéből? Ez egy gazdag ország...”
  • 4. Hugika010 2013. április 18. 17:43
    „1. a fák a látványterven vannak...”
  • 3. Puttony 2013. április 18. 13:26
    „Kivágták az erdőt azt ígérték nem így lesz!Szezonban, 35 fokban ki fog mászkálni a köteleken a tűzőnapon!! Mennyire szolgálja ez a városlakókat!! Mennyi lesz a belépő? Sétáló jegy egy kalandparkban ? Már mindenhol van a környéken! Ettől nem jön több turista.”
  • 2. nie 2013. április 18. 12:53
    „csak ez hiányzott a városnak, semmi más!”
  • 1. Bellaciao 2013. április 18. 09:17
    „Hol vannak a fák amiket ígértek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset Nagymágocsnál: mentőhelikopter szállította el a sofőrt

Két személyautó ütközött frontálisan Nagymágocsnál az orosházi úton szerda délelőtt. Tovább olvasom