Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Költözik a szentesi Zsoldos-szakközép

Szentes - A Petőfi-iskola épületét szeptembertől a Zsoldos-középiskola használja. Végre megszűnik a délutáni tanítás, méltó körülmények közé kerülnek a diákok és tanárok – mondja Pintér Etelka intézményvezető.
Tegnap elkezdték a Zsoldos-középiskola Tóth József utcai telephelyének átköltöztetését a volt Petőfi általános iskola épületébe. Korábban megírtuk: az alapfokú intézményt a fenntartó önkormányzat egy másik iskolába, a Klauzálba integrálta, az ingatlant a szakképző használhatja.

– Már a tanév végén, júniusban összepakoltunk a B épületben. Kihirdettük a tanulók között, hogy aki tud, augusztusban jöjjön, és segítsen a költözésben – magyarázta Pintér Etelka, a Zsoldos igazgatója. – Az összes kolléga és sok diák vesz részt a hatalmas feladatban. A takarítónők az átadás napjától, július 10-étől folyamatosan dolgoznak. A Tóth József utcai épületben nagyon rossz körülmények között „éltünk". A gyerekeknek néha délután is iskolába kellett járni, hiszen nem fért el egyszerre minden osztály. Egy vidéki tanulónak ez bizony nehéz. Volt, aki reggel megérkezett, mert csak akkor jutott el Szentesig tömegközlekedéssel, délig várt, hogy elkezdődjenek az órái, és késő este ért haza. Ennek az áldatlan állapotnak szerencsére vége. Itt a pincétől a padlásig mindent kihasználunk – újságolta az intézmény vezetője.

A diákok önként vállalták, hogy segítenek a nyári szünidő alatt a költözésben. A szerző felvétele
A diákok önként vállalták, hogy segítenek a nyári szünidő alatt a költözésben.
A szerző felvétele

Az újonnan átvett épületben korábban működő általános iskola megszüntetése sok vihart kavart az elmúlt hónapokban. Ezzel kapcsolatban az igazgatónő a következőket mondta:

– Diákjaink jelentős része szentesi, így az ingatlan továbbra is a helybeliek érdekeit szolgálja, számukra teremtünk kényelmesebb körülményeket. Kialakítunk egy helyiséget, amelyben megőrizzük annak emlékét, hogy itt valaha egy rangos általános iskola működött – számolt be az igazgatónő. Pintér Etelka hozzátette: a tárgyi feltételek javításában mindenki megtesz minden tőle telhetőt. Volt olyan pedagógus, aki kifestette a leendő termét, a középiskola diákjai pedig abban is segítettek, hogy a Petőfi berendezéseit átvigyék a Klauzál iskolába.

Olvasóink írták

  • 2. jadewka 2011. augusztus 27. 13:00
    „Nagyon jó ötlet <moderálva> átköltöztetni. A másik épület nagyon kicsi és korszerűtlen volt.”
  • 1. makospite 2011. augusztus 23. 08:16
    „"...az alapfokú intézményt a fenntartó önkormányzat egy másik iskolába, a Klauzálba integrálta." De jó! Én meg már azt hittem, hogy egyszerűen csak bezárták a Petőfit! Köszönjük Emese!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovács Csaba nyerte a szentesi csirkeszárnyevő-versenyt - galériával

Húsz percig tartó szoros küzdelemben nyerte meg a csirkeszárnyevő-versenyt a helybéli Kovács Csaba, az I. Szentesi Szárnyas Napokon. Tovább olvasom