Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Fókuszban a továbbtanulás – nyílt nap és Média Túra az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem 2014. november 27-én „Nyiss ajtót a jövődre" mottóval nyílt napra várja a felvételizést tervezőket.
A Szegedi Tudományegyetem 2014. november 27-én „Nyiss ajtót a jövődre" mottóval nyílt napra várja a felvételizést tervezőket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A nyílt nap alternatív programjaként Média Túrát szervez az SZTE Média Centrum.

A Szegedi Tudományegyetem hazánk egyik meghatározó intézményeként szeretné segíteni a továbbtanulás előtt álló diákokat és tanáraikat a felvételit, a továbbtanulást érintő fontos információk begyűjtésében. Az egyetem 12 kara több mint 200 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. A 2014. november 27-i hagyományos központi nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók közvetlenül a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben a szegedi universitas képzési kínálatát. A szegedi egyetem képzéseit is bemutató nyílt napon a felvi.hu munkatársa összevont felvételi előadáson tájékoztatja a résztvevőket a felvételi eljárás során felmerülő legfontosabb kérdésekről, friss információkkal segíti a diákokat a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában.

A teljes programot az u-szeged.hu oldalon találja.

Média Túra az SZTE-n


Az SZTE központi nyílt napjával párhuzamosan, november 27-én Média Túrával várja a diákújságírókat és a média iránt érdeklődő középiskolásokat az SZTE Média Centrum.A túrán részt vevő diákok, diákújságírók ellátogathatnak néhány különleges egyetemi helyszínre, hogy betekintést nyerhessenek az SZTE egyes részlegei és az egyetemi polgárok életébe.

Megismerhetik az egyetemi sajtó működését is, segítséget kapnak ahhoz, hogy az SZTE Nyílt Napon és az SZTE Média Túrán gyűjtött élményeiket feldolgozhassák az iskolai médiájuk számára, diáktársaik tájékoztatására. A legaktívabb diákokat és a legjobb alkotásokat az SZTE Média Centrum díjazza.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt napot tart a szegedi egyetem

Csütörtökön információkkal várja a középiskolásokat és tanáraikat a Szegedi Tudományegyetem. Tovább olvasom