Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Március 14-ig várja a pályázatokat az SzTE Tehetségpont

Meghosszabbította az SZTE Tehetségpont Kiválósági lista és Talent-ösztöndíjak, valamint az összes kapcsolódó pályázat határidejét március 14. 12 óráig.
Az SZTE Tehetségpont idén is meghirdette Kiválósági lista programját a hozzá kapcsolódó Talent-ösztöndíjakkal a jó képességű, kiemelkedő szakmai teljesítményű hallgatók, valamint a sportolók és művészeti tevékenységet végzők számára. A programban újra arany-, ezüst- és bronzfokozatokat és hozzájuk kapcsolódó ösztöndíjakat osztanak.

2013-ban a hagyományos alap-, mester- és osztatlan, doktori képzésben résztvevőknek, valamint a sportolóknak és művészeknek meghirdetett kategóriák mellett Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj-programot is indítanak.

A Pro Talentis Alapítvány díjait vállalati támogatás segítségével nyújtja. Így többek között az EGIS gyógyszergyár felajánlása révén gyógyszerész-, a Printker segítségével jogász-, a Sole-Mizo támogatásával pedig mérnökhallgatókat részesítenek ösztöndíjban. Emellett a doktorandusz hallgatók publikációs támogatásért is folyamodhatnak.

Az SzTE közleménye figyelmeztet, hogy a papíralapú pályázatokhoz, BA-MA, és osztatlan kategória esetében kérik csatolni az elmúlt két félév eredményeit igazoló dokumentumokat és az indexmásolatot is, abban az esetben is, ha ezeket nem sikerül az on-line rendszerben rögzíteni!

Szintén újdonságként – az egyetemi sajtó kettős jubileuma alkalmából – az SZTE Média Centrum kezdeményezésére, egy kommunikációval foglalkozó hallgató gyakornok Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíjban részesülhet.

Az Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíj és egy vállalati támogatás határideje továbbra is március 26.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged támogatása alapján a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjat is e pályázati turnus keretében lehet elnyerni, akárcsak az Esélyegyenlőségi Talent-ösztöndíjat, melyet az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága támogatása alapján írnak ki speciális képzési igényű, hátrányos helyzetű és roma származású hallgatóknak.

További részletek a Tehetségpont honlapján , valamint az egyetem weboldalán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus

Hatvanöt éves korában elhunyt Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatója. Tovább olvasom