Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Bámul, mint újszegedi birka a traktorra - gépesítették a vezérürüt?

Égett a napmelegtől a kopár szik sarja vasárnap - az újszegedi birkák sem véletlenül vették körbe a traktort.
A sok környezettudatos autós miatt, kik mind a Füvészkertben akarták ünnepelni a Föld napját, nem tudott behajtani a busz vasárnap délután a Lövölde utcába. Azok a családok fáradt kisgyerekkel, akik nem autóval éreztek, elég sokat gyalogolhattak visszafelé a használható megállóig. Útközben egy kerítésen benézve fogadott minket a képen látható jelenet: vagy húsz birka vette körbe - nem számoltuk - a traktort, a legtöbben szigorúan a mezőgazdasági haszongépjármű felé fordulva.

Úgy bámultak rá, mintha gépesítették volna a vezérürüt - vagy a pásztort, ugyanis egy korábbi kutatás kimutatta, hogy a birkák mégsem annyira buták. Képesek például felismerni gondozóik arcát is, valamint megtanították őket, hogy azonosítsák Barack Obama volt amerikai elnök, Jake Gyllenhaal és Emma Watson színészek, és Fiona Bruce BBC-hírolvasó portréját.
 
Szoros traktorfogás. Fotó: Farkas Judit

Arról nem szólt a cikk, amelyben a kísérletről olvastunk, miért éppen ezeket a célszemélyeket választották ki, de el tudjuk képzelni, hogy traktortípusok felismerésére is ki lehetne képezni a juhokat, és a fotó az edzést csípte el.  Az is lehet, hogy gépesítették a vezérürüt, és a főnök éppen eligazítást tartott - de mint a legtöbb esetben, most is a legegyszerűbb megoldás felé érdemes keresgélni.

Napon biztos, hogy melegebb volt 30 foknál, és ezt az udvarban tartózkodó birkák is észlelték. Mivel ugye nem ostobák, megkeresték az egyetlen árnyékos felületet, és fejjel beleálltak sziesztázni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatalmas zivatarfelhő Szeged felett - fotók

Hatalmas zivatarfelhő Szeged felett - fotók
Önök is látták tegnap a méretes zivatarfelhőt a város felett? Olvasónk megörökítette! Tovább olvasom